Az amerikai filmek a happy endig tartanak, aztán vége. Sosem látjuk a folytatást, hogy milyen az, amikor elmúlik a lila gőz, jönnek a hétköznapok. Elindulnak a konfliktusok, és közben arra jönnek rá, hogy ez már nem olyan, mint amikor összejöttek. Kiábrándulnak egymásból, tulajdonképpen nem is tudják, miért kezdtek el járni. Pedig a kapcsolatuknak nem kellene az első vita után tönkremennie, hacsak nem utazik valamelyikőjük erre. A viták, nehezebb konfliktusok inkább megerősíthetik, nem pedig gyengítik a kapcsolatot. Most megmutatom a konfliktusok lehetséges okait.
Ahogy a történelmet, az irodalmi műveket, munkafolyamatokat, az emberi egyedfejlődést, úgy a párkapcsolatokat is szakaszokra lehet bontani. Jó, ha ezekre rálátunk, mert akkor tudjuk, hol tartunk, és nem törjük a fejünket a szakításon.
I. A szimbiózis és krízise
Biztos emlékszel még arra az időszakra, amikor egymásba szeretettek. Annyira dúlt a lamúr, hogy a rózsaszín ködtől az orrotokig sem láttatok. Talán arra is emlékszel, hogy úgy egymásba voltatok habarodva, hogy már azt sem tudtátok, melyik gondolat kié, annyira „eggyé váltatok”. Merthogy a szimbiózis erről az eggyé válásról szól. Igen, erre a néhány hónapra maximálisan jellemző, hogy a felek feladják az egyéniségüket azért, hogy a másiknak jó legyen.
Mi a veszélye ennek a szakasznak?
Hogy a felek azt hiszik, ez örökké tart, és bármilyen akadályt könnyedén le fognak gyűrni, csak mert a szerelem, mindent legyőz.? A másik, hogy sokan azt gondolják, az a jó, amikor teljesen elmerülnek egymásban. A valóság azonban az, hogy ez a korszak lezárul, és ennél már csak egy józanabb, realisztikusabb szakasz jön.
II. A leválás és krízise
Szóval, mint említettem, egy olyan korszak jön, amelyben a pár tagjai elkezdik egymást másképp látni. Ez természetesen fokozatosan következik be, nem pedig egyik napról a másikra. Talán emlékszel arra a pillanatra, amikor elkezdted az első „hibákat” felfedezni a párodban. Ugye, milyen kijózanító pillanatok voltak ezek? Rájöttetek, hogy egyikőtök sem tökéletes. Mert nincs tökéletes. Nincs olyan, hogy valaki a másiknak minden szempontból megfelel. Ha igen, vagy nagyon szerencsés, vagy hazudik magának. És persze a másiknak. Szóval elkezdtek különbözni egymástól.
Mi a veszélye ennek a szakasznak?
Amikor rádöbbentetek, hogy egyikőtök sem Superman és Superwoman, felmerülhet talán a kérdés:
Hogyan tovább? Mégsem találtam meg az igazit? Lesz-e olyan, hogy megtalálom? Tudom-e még szeretni a páromat a hibáival együtt?
Nagyon hamar véget érhet a kapcsolatotok, még azelőtt, hogy megláthatnátok, mi lehetne belőle.
III. Az énközpontúság és krízise
Ha a kapcsolatotok túléli a leválás szakaszát, akkor sikeresen átlendültetek az énközpontúságba. Az előző szakaszban elfogadtátok egymást úgy, ahogy vagytok, és így éltek boldogan. Idővel mindegyikőtöknek meglesz a saját tere, saját véleménye, saját elfoglaltságai. Elkezdtek kifelé nyitni. Már nemcsak egymásnak vagytok, hanem vannak munkatársak, barátok, barátnők, akikkel elkezdtek programokat szervezni. Ebben az időszakban jobb külön, mint együtt. Az énközpontúság szakasza azt is hozza magával, hogy újraértelmezitek saját magatokat, a céljaitokat, a vágyaitokat. Amíg kifelé nyíltok mások felé, közben nyílik egy út befelé is, a lelketek, a személyiségetek felé.
Mi a veszélye ennek a szakasznak?
Ha túlságosan kinyíltok a külvilág felé, előfordulhat, hogy már egyáltalán nem keresitek egymás társaságát, az intim helyzeteket. Olyanokká váltok, mint a lakótársak.
IV. Az újraközeledés és krízise
Jól kihaveroztátok/barátnőztétek magatokat, egyszer csak hiányérzetetek támad: valaki/valami hiányzik, ami eddig volt, most nincs. Rájöttök, hogy keveset beszélgettek, alig szerveztek közös programot, hiányoznak a mély beszélgetések, csevegések. Elhatározzátok, hogy újra összerázódtok, és lám, mintha két teljesen új ember találkozna egymással! Ennek a helyzetnek tehát megvan a maga romantikája.
Mi a veszélye ennek a szakasznak?
Semmi. ? Inkább folytatom az előző gondolatmenetet. Elkezdtek újra „találkozgatni”, és azt veszitek észre, hogy mintha „komolyabbak”, mélyebbek lennének a beszélgetéseitek. Elmesélitek az egymástól „külön” töltött időszakot, és a jövő felé néztek. Együtt, közösen. Aztán egymásba szerettek újra, és kezdődik minden elölről, csak már egy kicsit magasabb szinten. És ez így van rendjén.
Tehát megvan a nehézsége a párkapcsolat minden szakaszának. Idei „nyaralásomat” azzal kezdtem, hogy meghívott előadóként csoportfoglalkozást tartottam tinédzsereknek egy katolikus fesztivál keretein belül. A téma pedig a párkapcsolat szakaszai volt. Meglepődtem, milyen éretten álltak hozzá. Mikor mondtam, hogy nyugodtan kérdezzenek, egy nagyon mélyen szántó kérdést dobtak fel: mi történik, ha az egyik már továbblépne a következő szakaszba, de a másik visszahúzza? Ez minden párkapcsolat nehézsége. A megoldást eljátszottuk. Olyan helyzeteket találtak ki, amelyeknek ez a szakaszbeli elcsúszás volt témája. Rájöttek, mennyire nehéz úgy kommunikálni, hogy közben mindenkinek el van borulva az agya a dühtől. De a másikra odafigyelő, megértést tanúsító, egymás szeretetét kifejező kommunikációt semmi nem pótolja.
Ti hol tartotok? Ha már túl léptetek egyes szakaszokon, hogy oldottátok meg? Mit mondtatok egymásnak, amitől a másik elfogadva, megértve és szeretve érezte magát? Gondoljátok végig, beszéljétek át újra, ha szükséges! Ha pedig olyan témába ütköztetek, amivel egyedül nem tudtok megbirkózni, keressetek bizalommal!
Kitartást és sok örömet kívánok hozzá!
