Hézl József, Szerző | Aha! élmény

Így működik a digitális manipuláció és a sürgetés

Szerző: Hézl József

Blogcsalás, lefagyás, manipuláció, sürgetés, tények

A „szendvicsgeneráció” egyik legnehezebb feladata, hogy az idős szüleiket ápolják, és megvédjék a túltechnicizált világ veszélyeitől. Nem titkolom, ez a bejegyzés most saját élményből születik, mert nemrégiben át kellett élnem, ahogy egy idős rokonommal el akarták hitetni, hogy a fia előzetes letartóztatásba került kábítószerbirtoklás miatt, és fizessen 10 millió forintot óvadékként. A helyzet nagyon sokkoló volt: tudták az ismerősöm második keresztnevét, lakcímét, sőt az anyja nevét is. Az pedig már csak a ráadás, hogy a fia hangját is utánozták, aki könyörgő hangon mondta, hogy az anyja fizessen, mert nem akar a börtönben maradni. Még mielőtt folytatnám, megkérdezhetnéd, hogy kerül ez a téma egy mentálhigiénés szolgáltatás oldalára. Azt gondolom, hogy a mentális egészség ott kezdődik, hogy megvan a pszichológiai, érzelmi és testi biztonság, akár a szülők, akár a nagyszülők részéről. Lássuk, mit tudunk tenni ezért.

A tények ismerete a sürgetéssel szemben

Magyarországon létezik az óvadék intézménye, de nem úgy, mint ahogy azt az amerikai filmekből ismerjük. Óvadékot ugyanis csak a bíróság rendelhet el abból a célból, hogy a bíróságnak utalt pénz garantálja, hogy a gyanúsított szabadlábon (vagy enyhébb bűnügyi felügyelet mellett) is együttműködik a hatóságokkal, nem szökik meg, és megjelenik a tárgyalásokon. A legkisebb 500.000 forint lehet, felső határ azonban nincs. Összefoglalva tehát a rendőrség nem rendelhet el óvadékot.

A technológia mint a bűnelkövetők segítsége és az adatok biztonsága

Sajnos a mai világban az adatszivárgások, nyilvános adatbázisok vagy a közösségi média miatt az elkövetők meglepően pontos adatokhoz juthatnak hozzá, az AI alapú hangklónozás pedig már néhány másodperces hanganyagból is kivitelezhető. Ezért nagyon fontos, hogy ki mit és hová tölt fel, mert ami egyszer felkerül az internetre, ott is marad, még ha az az illúziónk is van, hogy letöröltük. Tehát vigyázzunk a digitiális lábnyomunkra.

Miért vesszük komolyan az ilyen hívásokat?

Először is, amikor ilyen hívást kapunk személyiségünktől függően háromféle típusba vagyunk sorolhatók: vannak, akik támadnak (tehát fenyegetőzni kezdenek), vannak, akik azonnal lecsapják a telefont, és szorongani kezdenek. És vannak olyanok is, akik lefagynak. Ez utóbbiak azért vannak jobban veszélyben, mert könnyebben befolyásolhatók, és a bűnelkövetők ezt ki is használják. Vészhelyzetben az agyunk érzelmi központja, az amygdala átveszi az irányítást. A kritikus gondolkodásért felelős prefrontális kéreg működése háttérbe szorul.

A sürgetés fegyvere a csalók egyik legfontosabb fegyvere, ugyanis tudatosan nem hagynak időt a gondolkodásra („Azonnal kell a pénz!”, „Ne tedd le a telefont!”). A sürgetés célja tehát a pánikállapot fenntartása.

A hatóságra vagy a gyerek megmentésére való hivatkozás pedig mélyen gyökerező védelmi reflexeket kapcsol be az emberben.

Hogyan nyerhetjük vissza a kontrollt?

A „megállás és lélegzet” eszköze

Bármilyen sokkoló a hívás, tudatosítani kell: a sürgetés a csalók eszköze.

Kérdezz vissza olyanra, amit csak ő tudhat!

Ha a gyermek hangján szólalnak meg, egy előre megbeszélt jelszó vagy egy olyan családi kérdés, amire a csaló/AI nem tudhatja a választ (pl. „Mi volt a kiskutyánk neve 10 éve?”), azonnal leleplezi az átverést.

Mindenáron bontsd a vonalat és ellenőrizd!

Azonnal le kell tenni a telefont, és közvetlenül felhívni a gyermeket vagy a hozzátartozót a saját, elmentett telefonszámán. A 112 felhívása ugyanilyen fontos, mert ha megtesszük a feljelentést, akkor a rendőrség azonnal elkezdheti a nyomozást. Az én ismerősöm esetében ez történt.

Beszélgessünk erről az idős hozzátartozóinkkal!

Ne kioktatóan, hanem biztonságot nyújtva tisztázzuk velük ezeket a forgatókönyveket. Felkészülten sokkal kisebb a pánikveszély.

Ezeket pontokat érdemes többször átbeszélni, akár lemodellezni is, hogy amikor ilyen helyzetbe kerül az idős szülő vagy hozzátartozó, akkor legyen gyakorlata, és így a lehető legkisebb legyen az esélye a lefagyásnak.

Posztom borítóképe az AI segítségével készült.

Regresszió felnőttkorban?

Szerző: Hézl József

Személyiségfejlesztésdac, düh, Eric Berne, lázadó, regresszió, tranzakcióanalízis, túlalkalmazkodó

Bármilyen meglepő, a felnőttek is képesek regresszióba esni. Nem fogják hirtelen a hüvelykujjukat a szájukba kapni, de mindenesetre konfliktushelyzetekben bekapcsolhatnak olyan minták, amelyek a kora gyermekkori állapotban alakultak ki. De miért fontos ez a tudás a számodra? Mit tudsz tenni, hogy amikor nehéz helyzetbe kerülsz, ne „ess vissza”?

Mi a regresszió?

Először is tisztáznunk kell ezt a fogalmat. A regresszió az az állapot, amikor az egyén – legyen bármilyen életszakaszban is – valamilyen oknál fogva visszatér egy kora gyermekkori állapotba. Az idegrendszer fejlesztésénél elengedhetetlen, hogy az alany (akivel a terápiát végzik) regrediálódjon, vagyis visszaessen. Ugyanakkor azt is fontos látni, hogy amikor belső vagy külső konfliktusaink keletkeznek, és dühünkben kijelentjük, hogy nem állunk szóba a másikkal, ez is egyfajta regresszió, vagyis visszacsúszás egy korábbi életállapotba.

A tranzakcióanalízis és a regresszió

Eric Berne, a tranzakcióanalízis kitalálója azt mondja, hogy a konfliktuskezelési stratégiánk már életünk első pár évében „meg lett írva”. Vagyis ahogyan akkor oldottuk meg a konfliktusokat, úgy oldjuk meg a későbbi életszakaszokban is. Például, ha egy kisgyermek a hízelgéssel tudta csak elérni, amit szeretett volna, akkor ez a minta rögzül, és jó eséllyel később is ezt fogja alkalmazni.

A gyermeki énállapot mint regresszív állapot

Eric Berne három énállapotot állapít meg, amelyeket folyamatosan használunk életünk során: szülői, felnőtt és gyermeki énállapot. Amikor valaki vagy „leuralja” a másikat, vagy „alámegy” a másiknak, akkor a szülői és a gyermeki énállapot között ugrál. Mi most az utóbbival foglalkozunk. A szülői énállapotban számonkérünk és fegyelmezünk, a gyermeki énállapotban pedig túlalkalmazkodóvá vagy dacossá, illetve lázadóvá válunk. Ha megnézzük az elmúlt néhány év politikai csatározásait a parlamentben, akkor alig látunk olyat, aki a felnőtt énállapotban (tehát a másikat partnerként és egyenrangú félként kezeli) képes kommunikálni a heves szóváltásokban.

Honnan tudom, hogy regresszív állapotban vagyok?

A konfliktushelyzetek mutatják meg a legjobban, hogy melyik énállapotot használjuk leginkább. Ez attól függ, mire érezzük magunkat feljogosítva. Ha azt kaptuk nevelésünk során, hogy szabad kiállni önmagunkért, szabad a véleményünket hangoztatni, és szabad az is, hogy elmondjuk, mire van szükségünk, akkor jó eséllyel a felnőtt énállapotunkat használjuk. De ha azt kapjuk, hogy meg kell húzódnunk, amikor valaki haragszik ránk, mert a konfliktus rossz dolog, akkor a gyermeki énállapotunk, és azon belül is a túlalkalmazkodó részünk aktívizálódik.

Mit tehetek magamért, ha túlalkalmazkodó, dacos vagy lázadó vagyok?

Ha megfogalmazódik a kérdés, már jó úton haladsz. Az önreflexiónk fejlesztése egész életünkön át tart. De ha ennél tudatosabbak akarunk lenni, akkor megvizsgáljuk a konfliktusainkat a különböző személyekkel: például a munkatársunkkal, főnökünkkel, a párunkkal, a gyerekünkkel és nem utolsó sorban, a szüleinkkel. Melyik konfliktusos kapcsolatban hogyan viselkedünk? Mit mondunk? Hogyan reagál a testünk? Összerándul vagy ökölbe szorul a kezünk? Félelem fog el vagy elönt a bátorság? Ezek mind fontos kérdések, és természetesen ennél jóval több van, de kiindulópontnak már jók.

Érdemes ezeket azonosítani magunkon, mert a tudatossággal sokat tudunk javítani a kapcsolatainkon. Amennyiben pedig úgy érezzük, hogy egyedül nem megy, érdemes segítőt felkeresnünk.

Foto von Ladislav Stercell auf Unsplash

Kapcsolatban vagyunk(?)

Szerző: Hézl József

Személyiségfejlesztésbizalom, kapcsolat, kiszámíthatóság, konfliktus, offline, online, sebezhetőség

Belegondoltál már, milyen nagyszerű dolog, hogy pillanatok alatt kapcsolatba tudsz lépni a barátaiddal, családtagjaiddal? Gondold el, hogy nem kell elmenni hozzá, hogy egy jót beszélgessetek, elég, ha kamerán felhívod őt. Klubokat lehet online tartani (pl. filmklubot, én is járok ilyenre), és megvan a közösségi élmény. Persze, nagyon érdekes kérdés, mit jelent kapcsolatban lenni. Az biztos, hogy régen mást jelentett, mint most.

Kapcsolatban vagyunk

Szóval az a kérdés, hogy mit jelent kapcsolatban lenni. Személyesen ott lenni mellette vagy elég a zöld pötty a Messenger alkalmazásban? Fontos-e a másik közelsége vagy megelégszünk azzal, hogy egy informatikai rendszer köt össze minket? Akkor is kapcsolatban vagyunk, ha napokig nem beszélünk semmilyen formában, de látjuk az alkalmazásban, hogy a másik „elérhető”? Ez nagyjából ugyanaz, mint amikor emberek egy lépcsőházban laknak, nap mint nap látják egymást, mégsem szólítják meg a másikat. Van olyan nézet, miszerint, ha egy napig nem beszélünk, már nem vagyunk kapcsolatban.

Akkor mégis mit jelent kapcsolatban lenni?

A kapcsolat egyik jellemzője a kiszámíthatóság. Tudom, hogy számíthatok a másikra. Nemcsak akkor, amikor bajban vagyok, hanem az önfeledt nevetésben, vagy egy nagyon elvont beszélgetésben. Tudom azt is, hogy holnap és holnapután is beszélhetünk, és ha neki valamiért nem alkalmas, akkor képes őszintén elmondani. És itt kapcsol be a másik jellemzője, az őszinteség. Egy biztonságos kapcsolatban az ember lehet őszinte olyan kérdésekben is, amelyek egyébként kényesek. Ez nem azt jelenti, hogy a másikkal megtehetek bármit, pl. tekintet nélkül nyomogathatom a fájdalompontjait, hanem ha kritikája van felém, vagy nekem felé, akkor azt elmondhatjuk egymásnak büntetés nélkül. Vagy elmondhatunk egymásnak olyan dolgokat, amelyekkel nem tisztelünk meg akárkit. Ezzel együtt lesz ez egy biztonságos és kitüntetett kapcsolat.

Miért olyan nehéz mégis egy biztonságos kapcsolat?

Talán azért, mert felelősséget kell vállalni önmagunkért és a másikért. A kimondott szavainkért. Szemből szemben elmondani tapintatosan, hogy mit gondolunk valójában. Az offline kapcsolatban nem lehet kilépni a térből, mert a másik magyarázatot vár. Itt nincs olyan, hogy bezárom az alkalmazást, és akkor folytatom, ha megvan a válaszom, vagy ne adj’ isten, nem fejezem be a beszélgetést.

A valódi kapcsolódás sebezhetőséget is jelent. Akkor felvállalni azt, hogy nem vagyunk tökéletesek, amikor egy légtérben vagyunk. A másik látja a gesztusainkat, a mimikánkat. Látja a legördülő könnycseppet. A messenger üzenetben van lehetőség az alkalmazás bezárására, időnyerésre, esetleg arra, hogy megkérdezzük a mesterséges intelligenciát, hogy mit válaszoljunk. De a valós térben ezekre nincs lehetőség

Lehet, hogy a modern technológia nem lerombolta a kapcsolatokat, hanem kiterjesztette azokat. Rámutatott arra, hogy a puszta interakció még nem kapcsolat. Mert kapcsolódni nem egy technikai megoldás, hanem belső döntés. Annak a vállalása, hogy odafigyelek a másikra akkor is, amikor nincs zöld pötty a neve mellett.

Képes vagy benne maradni egy konfliktusban akkor, amikor nem választ el benneteket a mobiltelefon? Milyen érzések vannak benned? Pánik? Szorongás? Menekülhetnék? Ha így van, akkor beszélgessünk róla! Foglalj időpontot, és segítek visszatérni a valóságba!

Foto von Firmbee.com auf Unsplash

Biztonságos hálók nélkül – az elmagányosodás veszélye

Szerző: Hézl József

Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztéselmagányosodás, önreflexió, realitásvesztés

Az elmagányosodás évtizedek óta egy lappangó jelenség, amelynek nincsenek látható előzményei. Éppen ezért lenne fontos társadalmi szinten érzékenynek lenni azokra az emberekre, akik hajlamosak arra, hogy a problémáikkal kapcsolatos érzéseiket magukba fojtsák. Hányan vagyunk, akik úgy szocializálódtak, hogy a nehézségeiket egyedül kell megoldani, nehogy másokat zavarjanak a segítségkéréssel? Teljes generációk nőttek fel így. Vannak, akiknek alapszemélyiségük olyan, hogy elutasítanak mindenféle segítségkérést. De mi van az elmagányosodás mögött? E bejegyzés nem mélylélektani elemzés akar lenni, csupán egy mentálhigiénés szakembernek a napi megfigyelésekből származó tapasztalatainak leírása. Ezek nem azok a típusú jelenségek, amelyek önsértésbe vagy öngyilkosságba torkollnak, hanem csendes, állandósuló folyamatok.

Amikor nehéz a kapcsolódás

Amikor a munkahelyen valaki nem akar kapcsolódni a munkatársaival, valójában egy szorongást hordoz magában: „mi lesz, ha nem fogadnak el?” „Mi lesz, ha nem érdeklem a másikat?” „Nem érdemes másokkal jó kapcsolatban lenni, mert a vége úgyis az, hogy nagyot csalódok benne.” Azok az emberek, akik így gondolkodnak, egy korábbi életszakaszban, pl. gyermekkorban kívülállóságot, elszigeteltséget éltek meg. Emiatt a kapcsolataik inkább funkcionálissá válnak: azért kapcsolódnak, mert érdekük fűződik hozzá, nem pedig azért, mert jó a másik társaságában lenni.

Az elmagányosodás fakadhat a realitásvesztésből is

Amikor az ember a konfliktusait nehezen oldja meg, vagy meg sem tudja oldani, tehát általában „vesztesként” kerül ki a vitákból, akkor hajlamos a saját „csigaházába” visszahúzódni, és azon bosszankodni, hogy a többiek milyen igazságtalanok voltak. Ez egy folyamatos szembemenetel másokkal, még olyanokkal is, aki egyébként jót akarnának. De miután ekkora az illetőben az ellenállás, fokozatosan csúszik bele a realitásvesztésbe. Vagyis kialakítja a maga belső világát, amelyben ő az egyedüli jó, a többiek pedig a rosszak.

Az elmagányosodás az önreflexió hiányára is utalhat

És elérkeztünk a harmadik ponthoz, hiszen a realitásvesztés az önreflexió hiányához vezet. Fontos látni, hogy minden konfliktusban legalább két fél van, és mindegyikőjüknek része van abban, amiért kialakult ez a helyzet. Az önreflexió hiánya ilyenkor abban áll, hogy mindig a konfliktus többi szereplőjét és/vagy külső tényezőket hibáztatunk, de a saját részünket nem látjuk. Ez egy fajta éretlen elhárító mechanizmus, amely akkor kapcsol be, amikor képtelenek vagyunk szembenézni a hibáinkkal.

Ezek olyan jelenségek, amelyek jól megfigyelhetők egy munkahelyi kollektívában, vagy egy nagyobb családban, illetve lakóközösségekben. De nem kell mindig így történnie a dolgoknak. Azt gondolom, hogy kell némi bátorság ahhoz, hogy szembenézzünk a saját személyiségünk egyenetlenségeivel. Szándékosan használom ezt a szót a hiba helyett, hiszen ahogy viselkedünk a konfliktushelyzetekben, már „meg volt írva” életünk könyvének bevezető lapjain. Más szóval már kisgyermekkorban kialakulnak a konfliktuskezelési eszközeink.

Mi kell ahhoz, hogy ne induljunk el az elmagányosodás útján?

Például, hogy merjünk tisztázó kérdéseket megfogalmazni a másik felé. Sok konfliktus az információhiányból ered. Mert ha nincs információ, akkor az ember gyárt magának pl. prekoncepciók útján.

Az önreflexió fejlesztése szintén sokat segíthet. Például beleképzeljük magunkat a másik helyzetébe, és megkérdezzük tőle, hogy esett neki az, amit mondtunk. Az ilyen viselkedés inkább összehozza, semmint szétválasztja az embereket. Ezt is tanulni kell, mint mindent, ami az emberi mivoltunkból fakad. Ha Te is dolgoznál az önismereteden, fejlesztenéd az önreflexiód, vagy a konfliktuskezelési módszereid, akkor keress bizalommal!

** Borítókép: OpenAI | ChatGPT

Az ellenállás mint védelmi vonal

Szerző: Hézl József

Segítő beszélgetésbiztonságos tér, ellenállás, folyamat, segítség

A mai blogbejegyzés kivételesen a segítőknek szól, de egy kicsit a klienseknek is. Nem mindegy ugyanis, hogy miért keletkezik az ellenállás a segített félben. Az ellenállás a segítői munkában nem a folyamat hibája (bár létezik olyan is), hanem annak része — gyakran a kliens természetes védelmi mechanizmusa, amely megvédi őt a túlzott szorongástól.

Amikor egy kliens hirtelen visszalép, megszakítja a kapcsolatot vagy hárít egy mélyebb felismerést követően, ritkán van szó arról, hogy a szakember diagnózisa vagy meglátása helytelen volt. Sokkal inkább arról, hogy az igazság kimondásának időzítése nem állt összhangban a segítóhöz forduló személy pszichés befogadóképességével. Gondoljunk bele, hogy milyen kellemetlen, amikor ismerőstől hallunk egy minket érintő kemény mondatot. A különbség csupán annyi, hogy a segítőnek van módja, eszköze „visszahozni” a klienst, míg a laikus lehet, hogy otthagyja azzal, hogy hisztizik a másik fél.

Az időzítés és a védekezés dinamikája

Az igazság nem mindig gyógyít. Vagyis egy szakmailag pontos, ám idő előtti kijelentés nem megvilágosodást, hanem fenyegetettséget szül. Ha az én-védő mechanizmusok gyorsabban bontódnak le, mint ahogyan az új megküzdési stratégiák kiépülnének, így a kliens biztonságérzete megrendül.
A reakció egy jelzés. A sarkon fordulás, a hárítás vagy a késés nem személyes elutasítás a segítő felé. Ez a kliens jelzése arra vonatkozóan, hogy elérkeztünk a teherbírása határaihoz. Ezzel nincs is baj, de akkor segítőként kötelességünk jelezni, hogy megértjük őt, ha dühös (validálás), de érdemes lehet megfontolni, amit hallott.
A tempó tartása. A kísérés művészete nem abban rejlik, hogy milyen messzire látunk a másik problémájában, hanem abban, hogy képesek vagyunk-e vele haladni, és megvárni, amíg esetleg ő maga mond ki dolgokat, vagy már van annyira erős lelkileg, hogy elviselje a segítő észrevételeit.

Hogyan jelez a test, ha olyat hall, ami nehezen befogadható a számára?

Az elkerekedett szemek, a heves levegővétel, a pánikszerű roham mind arról árulkodnak, hogy a kliens még nem készült fel a személyét vagy a körülményeit érintő nehezebb témákkal kapcsolatban.

Hogyan tartható fenn a biztonságos tér?

Kérdezés a kijelentés helyett. Vagyis ahelyett, hogy megneveznénk a vakfoltot, érdemes olyan kérdéseket feltenni, amelyek elvezetik a klienst a saját felismeréséig.
A tempó visszafogása. Nagy a csábítás, amikor a segítőnek előbb jön meg a felismerés, mint a kliensnek. Ha kimondja hangosan a felismerését, akkor könnyen lehet, hogy a kliensnél a szorongás jelei mutatkoznak. Ilyenkor érdemes visszalépni egy lépést: időt adni, megkérdezni, hogy érzi magát attól, amit hallott. Milyen kétségei vannak ezzel kapcsolatban.
Az ellenállás validálása. A védekezést nem áttörni kell, hanem megérteni. A kliens ellenállása elismerést érdemel, hiszen az eddigi életében ez a mechanizmus védte meg őt a sérülésektől.

Fontosak ilyenkor a magunkhoz intézett kérdéseink is:

Mi történik bennem? Mi zaklatott fel? Mi zavar most? Amit mond vagy a személyisége? Ha ezeket a kérdéseket fel tudjuk tenni magunknak, akkor jó eséllyel saját magunkat tudjuk a jelenben tartani, hogy úgy mondjam, két lábbal a talajon.

A hatékony segítői kapcsolat nem arról szól, milyen gyorsan jutunk el az igazsághoz, hanem arról, hogy a kliens képes-e megtartani azt, amit útközben felfedez.

Fotó: Geminivel generált

A partnerség nem egyenlő az egyenrangúsággal

Szerző: Hézl József

Személyiségfejlesztésegyenrangúság, partnerség, traumainformált

Amikor a gyereknek választási lehetőséget adunk, az partnerség. Ez lesz a mai bejegyzésem kulcsfogalma. A minap kommentváltásba keveredtem két kommentelővel, mert szerintük ez hülyeség. Azt hiszem, sokan vannak ezen a véleményen, ezért kavart ekkora port a kommentem egy szakértői poszt alatt. De mit értünk partnerségen? Mit üzenünk a gyereknek a választási lehetőséggel? Erről szól a mai blogposztom.

Partnerség vs. egyenrangúság

Először is tisztázzuk a partnerség fogalmát. Amikor tiszteletben tartjuk a másik határait, vagyis nem élünk vissza az idejével, az erőforrásaival, nem használjuk ki a gyengeségeit, nem tesszük ki olyan helyzeteknek, amelyben kényelmetlenül érzi magát. Ez mind a partnerség. Ez előfordulhat szülő-gyerek, tanár-diák kapcsolatban, főnök-beosztott viszonyban, vagy akár segítő-kliens helyzetben. Ettől még nem lesznek egyenrangúak, hiszen az imént felsorolt kapcsolódások mind alá-fölé rendeltségi helyzetek is.

Miért keverik mégis össze a kettőt?

Azért, mert azt feltételezik, hogy mindkettőben van mellérendeltség. Pedig a szülő lazán megkérdezheti a gyerekét, hogy a mai napon melyik sálat vagy sapkát venné fel. Nem azt kérdezte a hideg téli napon a gyerekétől, hogy akar-e felvenni, mert ez egy keret, ezt a szabályt a szülő hozta. Ő csupán azt kérdezte, hogy melyiket. Ezzel a gyerek kapott a korának megfelelő kompetenciaélményt. A tanár megkérdezheti a gyerektől, hogy akarja-e még gyakorolni a kétismeretlenes egyenletet vagy mehetnek-e az új anyagra. Nem az volt a kérdés, hogy akar-e tanulni, mert ez nem kérdés. Muszáj. A főnök a beosztottjától megkérdezheti, hogy egy feladat végrehajtásában az általa kevésbé ismert kolléga mellé teheti-e őt. Nem azt kérdezte, hogy el akarja-e végezni a feladatot. A segítő pedig megkérdezheti a kliensét, hogy készen áll-e arra, hogy kilépjen egy olyan kapcsolatból, ami nem építi őt. Feltéve, ha előtte közösen állapodtak meg abban, hogy ki kell lépnie, de hogy mikor, az a klienstől függ.

Engedélykérés a nem egyenrangú kapcsolatokban

Valószínűleg furcsa lehet, hogy arról írok, amikor a hierarchiában „feljebb” lévő kér engedélyt a „lentebb” lévőtől, de ez egy vezetőnek is fontos képessége kell, hogy legyen. Főleg azért, mert elegedhetetlen, hogy ma egy vezető, egy főnök traumainformált legyen. Ez azt jelenti, hogy a vezető beosztású tisztában van azzal, mit jelent a traumatizáltság, és nem oszt be egy visszahúzódó, minden neszre rezzenő kolléganőt egy hangos, trágár szavakat használó kolléga mellé.

Végezetül meg kell jegyeznem: aki a hierarchiában magasabb szinten helyezkedik el, nála van a legtöbb információ, és nála van a hatalom is. A dolga nem az, hogy visszaél ezzel, hanem az, hogy azoknak a szolgálatába állítsa, akik „alatta” vannak. Ha azt szeretnéd, hogy a gyereked, tanítványod vagy beosztottad kompetensnek érezze magát, adj választási lehetőségeket, és nézd meg a hatást!

Foto von Sebastian Herrmann auf Unsplash

Nem a hőség győz le, hanem a saját idegrendszered

Szerző: Hézl József

Személyiségfejlesztésdühöngés, gondoskodás, hőség, idegrendszer

A tartós hőség idején természetes, ha feszültebbnek, fáradtabbnak vagy türelmetlenebbnek érezzük magunkat. A fizikai megterhelés mellett a kánikula a mentális kapacitásainkat is igénybe veszi: a szervezetünk folyamatosan a testhőmérséklet szabályozásáért küzd, ami pszichésen is kimerítő lehet. Mentálhigiénés szempontból ilyenkor nemcsak a fizikai hűtésre és a hidratálásra van szükségünk, hanem arra is, hogy áthangoljuk a mindennapi működésünket.

Íme néhány olyan „belső” stratégia, ami segíthet átvészelni a legmelegebb napokat anélkül, hogy a lelki egészségünk rovására menne.

1. A közösségi média is „fűt”

Amikor a meleg miatt amúgy is ingerlékenyebbek vagyunk, a közösségi média felületein áramló információtömeg könnyen túlterhelheti az idegrendszert, és bekapcsolhatja a pánik gombunkat. A végtelen görgetés, vagyis a doomscrolling, ráadásul passzív befele fordulásra késztet, kikapcsolja a cselekvő „funkciónkat”, miközben az agy „csúcsra van járatva” ingerek által, ami tovább növeli a belső feszültséget. Mit tudsz tenni az ellen, hogy belemerülj a végtelen görgetésbe? Először is: időzíts! A görgetés előtt nézz rá az órára! Rögzítsd magadban (vagy kapcsold be az ébresztőt), hogy 3 perc múlva leteszed a telefont. Igyekezz a nap bizonyos szakaszaiban – különösen a kora délutáni órákban és elalvás előtt – félretenni a telefont.

Másodszor: kerüld el az időjárás miatti szorongást! Bár fontos az tájékozottság, a folyamatos hírolvasás a perzselő hőségről és a klímáról csak felerősíti a tehetetlenség érzését.

2. Hagyd abba a dühöngést az időjárás miatt!

Sokszor nem maga a meleg a legfárasztóbb, hanem az a mentális ellenállás, amit kifejtünk ellene: „Már megint elviselhetetlen ez a hőség”, „Nem bírom ezt a fülledtséget.” A mentálhigiéné egyik alapelve, hogy amin nem tudunk változtatni, annak a jelenlétét érdemes elfogadnunk, hogy ne pazaroljuk rá az energiáinkat.

Ne feledd, hogy jogod van lassítani! Vedd úgy, hogy a természet jelez, hogy vissza kell venned a tempóból. A mediterrán kultúrákban nem véletlenül létezik a délutáni pihenés intézménye. Amennyiben teheted, engedd meg magadnak, hogy lassabban haladj, kevesebbet teljesíts, és kevesebb elvárást támassz magaddal szemben!

Keretezd át a helyzetet! Ahelyett, hogy akadályként tekintenél a forróságra, tekinthetsz rá úgy is, mint egy lehetőségre a megállásra, az egyszerűsítésre és a belső jelenlétre.

3. Merülj el egy tevékenységben, mint egy kisgyerek!

Amikor a gyereked elmerül a játékában, olyankor kikapcsolja a külső tényezőket, és önfeledten játszik. Ugyanezt teheted te is, ha sikerül mélyen belemerülnöd egy olyan tevékenységbe, ami örömet szerez vagy leköt. Ezáltal az agyad átkapcsol, és a hőségérzet is háttérbe szorul. Tehát válassz egy kis energia igényű, mégis fókuszált elfoglaltságot: olvass el egy régóta halogatott könyvet, hallgass meg egy inspiráló hangjátékot vagy podcastot, rajzolj, rendszerezd a fotóidat, vagy végezz valamilyen finom, kézműves tevékenységet. Meglátod, hogy amikor teljes jelenléttel benne vagy valamiben, az idegrendszered megpihen, és a külső körülmények okozta stressz alábbhagy.

4. Te vagy saját magad gondoskodója

A kánikula nem a nagy áttörések és a maximális teljesítmény ideje. Mentális egészséged védelmében a legfontosabb lépés ilyenkor az önmagaddal való együttérzés.

Kapcsold ki a kritikus felnőttet! Lehet, hogy megdorgál téged azért, mert kevesebb feladatot teljesítettél, de legalább nem merültél ki, hanem figyeltél a tested jelzéseire. És ennek része a hűvös zuhany, a megállás, a bőséges folyadékfogyasztás.

Tehát a pihenés most nem luxus, hanem felelős viselkedés és alapvető szükséglet.

Összegzésként a hőségben a legfontosabb eszközünk a türelem – önmagunk és mások iránt is. Ahelyett, hogy küzdenénk az időjárással, váltsunk ritmust, csökkentsük a zajt, és engedjük meg magunknak a csendesebb, befelé figyelő jelenlétet.

Foto von Alessia Marusova auf Unsplash

A változás mint gyászfolyamat

Szerző: Hézl József

Személyiségfejlesztéselfogadás, gyász, változás

A változás az egyik legnehezebb dolog a világon, erről már múlt héten írtam. Talán ugyanazért, amiért nehezen ismerünk meg új dolgokat. Félünk tőle, mert a változás tele van olyan dologgal, amelyet fel kell fedeznünk. Ez energia és idő, és sajnos az idegrendszer úgy van kalibrálva, hogy a biztonságosra és a könnyen elérhető dolgokra törekedjen. De hogy néz ki a változás? Milyen szakaszai vannak? Hogyan kapcsolódik össze Elisabeth Kübbler-Ross modellje (gyász, veszteség) a változás modelljével? (Virginia Satir káosz-értelmezés; William Bridges átmenet-modell)

A változás felismerése és tagadása

Amikor érzékeljük, hogy valami új következik az életünkben, megtorpanunk. És mivel nincsenek egyértelmű kapaszkodóink, természetes, hogy el kezdjük a valóságot tagadni. Ez mindaddig működik, amíg meg nem akasztja az életünket egy olyan helyzet, pl. hiába pályázunk munkahelyekre, nem kapunk állást. Pedig megírtuk a pályázatot és a motivációs levelet, elmentünk az állásinterjúra, és végül nem minket választanak ki. Vagyis addig megvoltak a „bebetonozott” eszközeink, amelyek sorra mondanak csődöt. Aztán ott a sokk, hogy bármit teszünk, mégsem alakulnak kedvezően a dolgaink. „Ez nem lehet igaz. Kizárt, hogy ne működjön.” Mondogatjuk magunkban.

Káosz és alkudozás

A káosz nem más, mint a belső alkudozásunk látható jele. Abból fakad, hogy az új valóságban próbálunk meg a régi eszköztárunkkal és stratégiáinkkal boldogulni. Elönt a düh és a kétségbeesés, közben pedig görcsösen próbáljuk visszahozni a kontrollt, de az újra meg újra kicsúszik a kezünkből, mert a játékszabályok megváltoztak.

Két nagyon eltérő, mégis ugyanazt a lélektani dinamikát mutató példa

A klímaváltozás (ez a globális szint): Ugyanezt az alkudozást és káoszt éljük meg kollektívan is. Látjuk a szélsőséges időjárást, a kiszámíthatatlanságot, mégis apró kompromisszumokkal (alkudozással) próbáljuk megnyugtatni magunkat: „ha szelektíven gyűjtöm a hulladékot, minden mehet tovább a régiben”. A káosz abból fakad, hogy a régi, korlátlan fogyasztásra épülő életmódunk már nem fenntartható, de az új társadalmi és egyéni működési modelleket még nem építettük ki teljesen.

A tartós munkanélküliség (ez a személyes szint): Amikor valaki hosszú ideje nem talál munkát, az első reakciója gyakran az, hogy még több időt és energiát fektet abba, amit eddig csinált. Beküldi a sokadik önéletrajzot is, várja a megszokott visszajelzéseket, miközben a szakmai identitása és a biztonságérzete darabjaira hullik. A káosz itt abból adódik, hogy a régi szakmai önképet próbálja fenntartani egy megváltozott környezetben. A változáshoz először el kell gyászolnia a korábbi státuszát vagy a megszokott karrierútját.

Az elfogadás: új utak keresése

Az elfogadás NEM egyenlő a beletörődéssel vagy a feladással. Az elfogadás a küzdelem feladása a megváltoztathatatlannal szemben.

Amikor leállunk az alkudozással, és végleg elengedjük a régi rendet – elgyászolva azt, ami volt vagy ami lehetett volna –, az energiáink felszabadulnak. Ezen a ponton tesszük fel a valódi kérdést: „Rendben, a dolgok így állnak. Innen hogyan tovább?” Megkezdődik a kísérletezés, az új készségek tanulása, az új lehetőségek feltérképezése.

Integráció: az új kitaposott ösvény

A folyamat végén megérkezünk az integrációhoz. Az új tapasztalatok, az átdolgozott stratégiák és az átkeretezett identitás beépülnek a mindennapjainkba.

Az önbizalmunk ezen a ponton már nem abból fakad, hogy „minden a terv szerint alakul”, hanem abból a mély belső tudásból, hogy képesek voltunk végigmenni a káoszon, és átalakultunk. Az új utaink lassan kitaposott ösvényekké válnak, amelyekről visszatekintve már látjuk: a krízis nem az utunk vége volt, hanem az átalakulásunk szülőszobája.

Útravaló

Ha jelenleg úgy érzed, bizonytalan a talaj a lábad alatt, és nem leled a helyed az életed egy területén, engedd meg magadnak a türelmet. Lehet, hogy nem elakadtál – csak épp a káosz és az alkudozás szakaszában jársz, úton egy új egyensúly felé.

Foto von Paul Skorupskas auf Unsplash

„A változás fájdalmas, de mindenki számára gyümölcsöző lehet”

Szerző: Hézl József

Személyiségfejlesztésharc, jövőkép, káosz, küzdelem, rend, változás

„Sosem vertem ilyen sokszor a falba fejemet.”

„Senki sem szereti a változtatásokat” – mondja Jamie Oliver, a világhírű szakács. És milyen igaza van. Amikor 2005-ben a fejébe vette, hogy megreformálja a brit iskolai étkeztetést, egy hatalmas álomból indult ki: egészségesebb generációt akart nevelni.

A valóság azonban gyorsan arcul csapta. Volt gyerek, aki fel sem ismerte a nyers répát, mert addig csak gyorsételeken élt. De a legnagyobb harcot nem a zöldségekkel, hanem a konyhás nénik és a döntéshozók hiedelmeivel kellett megvívnia. Mert a gondolkodásunk, a szokásaink annyira mélyen gyökereznek, hogy azokon csak akkor tudunk változtatni, ha megvan a belső motivációnk.

Bár Jamie terve abban az időben látványosan befuccsolt (a lázadó szülők a kerítésen át csempészték a hamburgert a gyerekeknek, és a menza látogatottsága is visszaesett), a kísérlete egy zseniális esettanulmány maradt. Mentálhigiénés szakemberként nap mint nap látom, hogy mindegy, hogy egy életmódváltásról, egy kapcsolat rendezéséről vagy egy szervezeti reformról van szó: a változás folyamata ugyanazon a 4 pilléren áll vagy bukik.

1. Elhivatottság: A jövőkép ereje

A változás mindig fájdalommal jár – ez alól nincs kibúvó. Ahhoz, hogy ne add fel az első nehézségnél, tiszteletben kell tartanod a rendszerszemléletet: semmi sem létezik vákuumban, egyetlen szokásod megváltoztatása az egész életedre hatással lesz.

Áss le a gyökérig, és értsd meg pontosan a problémád valódi okát.
Bontsd le a célt! Jamie az egész országot akarta megváltoztatni, de először csak egyetlen iskola konyháját vette át. A nagy, inspiráló víziódat bontsd apró, napi szinten emészthető részcélokra.

2. Emberek: Akikkel vagy akik ellen harcolsz

Gyakran hisszük, hogy a változást megtervezni a legnehezebb. Nem így van: az embereken – és a velük való kapcsolódáson – áll vagy bukik minden. Ha magadon változtatsz, a környezeted (a belső „rendszered”) reagálni fog. Három csoporttal fogsz találkozni:

A támogatók (az oszlopos tagok): Őket vonjad be! Jamie az egyetlen szövetséges konyhás nénijét meghívta a saját éttermébe, felelősséget és önbizalmat adott neki. Ha változtatni akarsz, keresd meg a szövetségeseidet, építsd az önbizalmukat, és bízz rájuk feladatokat.
A döntéshozók (a felső réteg): Ki az, akit meg kell nyerned a sikeredhez? Jamie elvitte az iskolaigazgatókat a saját éttermébe, hogy lebontsa az előítéleteiket. A hatékony kommunikáció mindennél fontosabb.
Az ellenállók: Ők azok, akik félnek az újtól, mert még nem láttak mást, vagy csak mennek a tömeg után.
- Hogyan kezeld őket? Értsd meg a félelmüket! Jamie is beépítette a gyerekek előítéleteit a tervébe: játékos dalokkal vonta be őket, és rájuk bízta a receptek összeállítását.
- A szendvics-stratégia: Az egyik leginkább ellenálló kisfiúnak feladatot adott: tápláló szendvicseket kellett eladnia. De ahhoz, hogy hiteles legyen, előbb meg kellett kóstolnia őket. Adj elismerést és feladatot az ellenállóknak – ahelyett, hogy harcolnál velük!

A képlet, bár nem könnyű, mégis egyszerű: Győzd meg az ellenállókat, elégítsd ki az oszlopos tagok igényeit, és lelkesítsd a támogatókat!

3. Tervezés: A káosztól a rendig

A változás nem egy egyenes vonal, hanem egy tanulási folyamat, amelyben mindenkinek fejlődnie kell.

A káosz természetes. Az első időszak az improvizációról és a tesztelésről szól. De a kezdeti káosz után fel kell építeni a rendet és a tudatos struktúrát.

Sose feledd, hogy még a legtökéletesebb tervbe is becsúsznak hibák. Jamie például rávette a szakácsnőt, hogy sózza meg az ételt – mert a só nem az ördögtől való, ha jól használjuk. Merj rugalmasan alakítani a szabályaidon a valósághoz igazodva!

4. Kitartás: Az úton maradás művészete

A rögös utak, a kétségek és a mélypontok a folyamat kötelező kellékei. Lesznek napok, amikor legszívesebben feladnád. Helyette inkább engedd közel magadhoz a kétségbeesést, és köss vele békét! Beszélgess vele, honnan ered, és mire volna szüksége.

Tanulj a hibákból, de ne engedd, hogy eltérítsenek az útról.

Ilyenkor hunyd be a szemed, és emlékeztesd magad a legelső pontra: a hosszú távú, tiszta célodra.

A változás fájdalmas, de ha jól csináljuk, mindannyiunk számára gyümölcsöző lehet. Te melyik lépésnél akadtál el legutóbb?

Foto von Kateryna Senkevych auf Unsplash

Mennyire stresszelsz a munkában? Töltsd ki a stressz tesztet

Szerző: Hézl József

Személyiségfejlesztéskvíz, munkahely, munkahelyi stressz, önismeret, stressz, stressz kezelés

Ismered azt az érzést, amikor már vasárnap este gyomorgörcsöd van, mert a munkádra nem kihívásként, hanem problémaként gondolsz?

Vagy amikor már képtelen vagy döntéseket hozni, mert mentálisan annyira le vagy terhelve? Amikor azt érzed, hogy elfogytak az eszközeid a passzív-agresszív kollégákkal, a túl sok feladattal vagy az állandó megfelelési kényszerrel kapcsolatban?

Attól félsz, hogy ha nemet mondasz, akkor a főnököd vagy a kollégáid kevésbé fognak tisztelni?

A stressz a munkában sokszor nem egyik napról a másikra válik nyomasztóvá. Először csak nehezebben kapcsolsz ki munka után. Aztán egyre többször járnak a fejedben a feladatok este, hétvégén vagy akár pihenés közben is. Később megjelenhet az alvászavar, az ingerlékenység, a döntési fáradtság vagy az érzés, hogy folyamatosan készenlétben vagy.

Mentálhigiénés szakemberként látom: sokan hiszik azt, hogy ez „ezzel jár”, és majd a szabadság alatt kipihenik. A valódi megoldás azonban nem feltétlenül a menekülés, hanem az eszköztár-váltás. Nem kell azonnal felmondanod ahhoz, hogy újra jobban érezd magad a bőrödben.

Készítettem egy rövid stressz tesztet munkában megélt helyzetekre. A kvíz segít ránézni arra, hogy a munkahelyi terhelés jelenleg mennyire befolyásolja a mindennapjaidat, a pihenésedet, az alvásodat és a kapcsolataidat.

Töltsd ki a kvízt, és nézd meg, melyik stressz-szinten vagy jelenleg.

Mit tehetsz, ha magasabb stressz-szint jött ki?

Ha a kvíz alapján azt látod, hogy a feszültség már tartósan jelen van az életedben, érdemes mélyebben is ránézni arra, hogyan tudnád visszaszerezni a nyugalmadat.

Ehhez itt találsz egy munkahelyi stresszre épített támogatási lehetőséget , amely segíthet abban, hogy ne csak túlélni próbáld a munkanapokat, hanem újra legyenek eszközeid a terhelés kezelésére.