Miért nem jó a bántalmazó apával való együttérzés

Blog, Egyéb kategória, Konfliktuskezelés, Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , , , ,

Lehet-e gyógyulni egy bántalmazó apával való kapcsolatból? Mit tudok tenni azért, hogy a vele való kapcsolatban megélt érzések ne uralják az életem? Rettentően rányomja a bélyegét egy férfi életére a bántalmazó apa. Annál is inkább, mert ez meg fog látszani a kapcsolatain. Ha nem tud az apai mintától elhatárolódni, vagyis nem hozza tudatos szintre az apai működés rá tett hatását, akkor ugyanazt folytatja majd például a párjával vagy a gyerekével való kapcsolatban. A minap találkoztam egy videóval, amelyben szerintem számos kijelentés van ezzel a témával kapcsolatban, amely károsan hathat a videót nézőre. A videó itt érhető el.

1. „Te azért lettél olyan, amilyen lettél, mert ő olyan volt, amilyen volt.”

Tehát, ha te segíteni akarsz másokon, ha folyton az igazságot keresed, az neki köszönhető. Az állítás sántít, mert te az ő ellenében lettél ilyen, nem pedig azért, mert láttad valakitől, hogy segíteni jó. Tehát van benne egy feszültség, amelyet fenntart az apáddal való rosszul funkcionáló kapcsolat.

2. „Gondoljunk bele, milyen lehetett az ő élete.”

Én nem gondolom, hogy az empátia segít ilyenkor. A bántalmazó apa ugyanis olyan mély sebet üt a gyermeke lelkén, hogy szinte kizárt, hogy empatikus tudjon lenni vele. Talán akkor lehet erre némi esély, ha a szülő beismeri tetteit, és bocsánatot kér – bár tudja, hogy a tettei súlyához képest nem elegendő a bocsánatkérés.

3. „A pszichoterápia nem segít. Egy dal vagy mondat viszont lehet sorsfordító.”

Azt gondolom, hogy ez maximum arra elég, hogy elindítson egy gondolatot bennünk, hogy mennyire rossz úton járunk. A függőségünkből azonban nem gyógyít ki, depresszióból vagy más hangulatzavarból. A pszichoterápiát azonban erre találták ki.

4. „Ha bántalmazó apát öregségében szimpátiával kísérünk – de nem az a lényeg, hogy megváltoztassuk –, akkor az számunkra gyógyító lehet.”

A gyógyuláshoz nem elég a szimpátia. (Itt ráadásul van egy fogalmi zavar: a szimpátia azt jelenti, hogy van a másikban valami, ami tetszik nekünk. Az empátia azonban beleérző képességet jelent.) Sőt, kimondottan káros. A bántalmazó kapcsolatokban a bántalmazott gyakran hibáztatja saját magát, és úgy érzi, megérdemli a verést, hiszen ő váltotta ki bántalmazója dühét.

Amikor bántalmazás történik egy családban – akár „csak” verbálisan, akár fizikálisan –, mindenképpen terápiáért kiált. Ez onnantól kezdve, hogy elszenvedtük, nemcsak a mi ügyünk, hanem a környezetünkben lévőké, és a jövőben kialakított kapcsolatok ügye is. Addig ugyanis, amíg a traumánkat nem dolgozzuk fel, tudattalanul is vihetjük tovább azokat a mintákat – persze nem mindent, mert van, ami annyira látványos a bántalmazott számára, hogy semmi esetre sem viszi tovább –, amelyeket nehéz örökségként kaptunk. És erre nincs „házi praktika”. Terápiában kell feldolgozni, mert ebben az esetben nem elég, egy családtaggal való beszélgetés.

A bántalmazásnak különböző szintjei vannak. Van, amelyhez elég a mentálhigiénés segítő beszélgetés, de van az a szint (rendszeres fizikai bántalmazás, szexuális erőszak), amely kizárólag terápiában gyógyítható.

Ha úgy érzed, hogy foglalkoznál a témáddal, keress bizalommal! Az első beszélgetés mindenképpen eldönti, hogy szükséges-e másik szakember bevonása vagy nem!

Érzelmi leválás, de hogyan?

Blog, Egyéb kategória, Konfliktuskezelés, Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , , , , , ,

Érzelmi leválás a szakítás után nagyon nehéz a kérdés. A felek ugyanis még sokáig emlékeznek az együtt töltött időkre, és sok szép emlék jut eszükbe. Éppen ezért olyan nehéz az elválás és leválás a másikról. Főleg, ha közben volt még néhány kibékülős rész, ami újra fellobbantotta a lángot, és ami után újra a szakítás következett. Bejegyzésem gondolatébresztőnek szánom, annak ellenére, hogy ezek eddigi klienseimmel való beszélgetésekből származó tapasztalatok.

Az érzelmi leválás után jó kérdések feltevése

Klienseim – és legfőképpen férfi klienseim – gyakori kérdése ez, mit tegyenek szakítás után, ha megjelenik újra az életükben egykori barátnőjük. Leggyakoribb félelmük ugyanis, hogy „visszafogadják” az illetőt, majd pedig újra csalódniuk kell az újabb szakítás miatt. Szóval a fő kérdés:

Mit tegyek, hogy ne legyen rám hatással, ha újra felbukkan az életemben?

Ilyenkor arról szoktunk beszélgetni, hogy milyen szerepet töltött be az életében a hölgy, és vajon miként nézhetett a férfira egykori kedvese. (Fontos leszögeznem, hogy a segítő beszélgetésekben mindig azzal dolgozunk, amit a kliens mond és érez.) A szerepeket azért érdemes firtatni, mert a lelkünk mélyén lehet, hogy másként viszonyultunk az exünkhöz, és ha ezt tudatossá tesszük, akkor a következő kapcsolatban talán már elég tudatos lesz ahhoz, hogy elkerüljük ezt a „szereptévesztést”.

A beszélgetésekből az derült ki, hogy a férfi a legapróbb részletekig mindent megtervezett. Sőt olyan volt, mintha kettejük helyett szeretne! Az illető hölgynek igazából csak annyi a dolga, hogy élvezze mindazt, amit kap.

A beszélgetések során az is ki szokott derülni, hogy az ex hölgynek van valamilyen traumája, sérülése, amely általában az apához kötődik. Például kiskorában elhagyja a családot, vagy jelen van a családban, de csak árnyékként. Emiatt a hölgy tudattalanul olyan férfit keres, aki megfelelő apaminta lehet a számára. Csakhogy a férfi nem apa akar lenni, hanem párkapcsolatban akar élni. De erre nem azonnal jön rá, mert akkor máshogy alakítja a kapcsolatot.

A gondok kb. 1 év után jelentkeznek. Egymást elkezdik egyre tisztábban látni, és azon gondolkoznak, hogy mi tetszik, mi nem tetszik a másikban. Mivel tudnak együttélni, mivel nem. És ez nagyon helyes. A probléma ott van, hogy nagyon sokára derül ki, hogy ez egy egyenlőtlen viszony. Az egyenlőtlen viszonyban pedig nincs olyan intimitás, mint férfi és nő között általában szokott lenni.

Egy ilyen kapcsolatnak egyébként nagyon sok hozadéka lehet. A férfi csodálva érezheti magát, a nő megkapja azt a biztonságot, amire mindig is vágyott. Lehet köztük igazi szeretetkapcsolat is, csak a kérdés, hogy meddig bírják így.

Mi történik a szakítás után?

Ez általában hosszadalmas, se vele-se nélküle kapcsolat lesz, mert mindig „megbeszélik”, egy darabig együtt vannak, aztán megint szakítanak. Végül valamelyik félnek elege lesz, és kimondja a nagy NEM-et. És akkor jön a kérdés, amelyről már a cikk elején írtam.

Mit lehet tenni?

Mint minden pszichológiai esetre, erre sincs recept. A megoldás ugyanis már a párkapcsolat alatt elkezdődhet. A folyamatos beszélgetés a párkapcsolat alakulásáról nagyon fontos. Ha egy olyan kérdéssel szembesülnek, amire egyikőjük sem tudja a választ, akkor érdemes egy külső személyhez, mentálhigiénés szakemberhez, pszichológushoz, párkapcsolati coach-hoz fordulni. A szolgáltatásomról itt tudsz tájékozódni.

A szakítás utáni érzelmi leválás viszont ennél összetettebb. Amikor megkérdeztem a klienseimet, hogy mit gyászolnak a legjobban a kapcsolatukból, akkor a meghittséget, a beszélgetéseket és még jó néhány dolgot szoktak említeni. Aztán meg szoktam kérdezni, hogy ezeket a dolgokat honnan tudnák most ideiglenesen „begyűjteni”, csak addig, amíg nem sikerül elengedni végleg a párkapcsolatukat.

***

Minden „folyamatban lévő” párkapcsolat résztvevői számára érdemes néhány kérdést feltenni maguknak:

Ki vagyok én a párom számára?

Én kinek tartom őt?

Mennyire intim a kapcsolatunk?

Egyenlően veszünk-e részt a kapcsolatunk alakításában?

Ha nem, miért nem?

Kilépni egy kapcsolatból nagy bátorság. Aztán szembenézni magunkkal, és megvizsgálni, hogy mi volt a saját részünk abban, ami idáig vezetett, tiszteletreméltó dolog.

Hogy tetszett a cikk? Szólj hozzá Te is!