válás Archívum - Aha! élmény

„Vak voltam. Teljesen vak.” Interjú egy elvált férfivel

Szerző: Hézl József Szólj hozzá a bejegyzéshez

Blog, Egyéb kategória, Konfliktuskezelés, Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztésbiztonság, kényszer, kötődés, megfelelés, trauma, vakság, válás

Az alábbi interjúban egyik kliensemmel beszélgetek. Egy segítő beszélgetés alkalmával annyira megérintődött, hogy azt mondta, szeretné, ha mások is tanulnának az ő történetéből. Ekkor kérdeztem meg tőle, hogy mit szólna ehhez az interjúhoz, amire ő készséggel igent mondott. Már régóta dolgozunk együtt, így már van tapasztalata az önismeretben. Férfinél ez különösen nagy jelentőségű, főként az önreflexió miatt.

Fel tudod-e idézni, milyen érzések voltak benned, amikor kimondták a válást?

Igen, bár legszívesebben kitörölném az egészet. A tárgyalás során nagyon keményen tartottam magam. Életem legszörnyűbb egy órája volt. Amikor kijöttünk a tárgyalóteremből, akkor úgy éreztem, összeomlott minden. Amúgy sem volt könnyű az azt megelőző néhány hónap. Kétségbeesetten kerestem kapaszkodókat. Aztán később dühöt és csalódottságot éltem át. Szeretetre, gyengédségre vágytam, és arra, hogy valaki azt mondja, nem lesz semmi baj, meg fognak oldódni a dolgok.

Mit szerettél volna, hogy megoldódjon?

Szerettem volna visszanyerni a régi önmagam. Amikor úgy éreztem, hogy bár pofoz az Élet, én akkor is helyt tudok állni. Olyan volt az életem, mint egy versenyfutás. Az idővel, a pénzzel, a feladatokkal. Nagyon nehezen tudtam kiszakadni a mókuskerékből. Igazából nem is tudom, mikor éreztem utoljára ellazultságot. A taposómalom, a család kiszolgálása mindennapos volt. De legalább megvoltak a szerepeim, büszke voltam erre, és a társadalom részeként tudtam értelmezni magam. Közben nem vettem észre, hogy mennyire eltávolodtunk egymástól a feleségemmel. Vak voltam. Teljesen vak. Aztán egyszer csak, mint a gyalogkakukk, túlfutottam a szakadék szélén, pislogva néztem körül, és ijedten vettem észre, hogy már nincs a lábam alatt talaj. Verdestem a nem létező szárnyaimmal, mint egy kisveréb. Onnantól kezdve nem volt állandóság az életemben, folyamatosan sírógörcs kerülgetett, újra és újra lejátszódtak a fejemben a párbeszédek, aztán düh, és minden kezdődött elölről. Tulajdonképpen traumatizálódtam. Erre csak hónapokkal később jöttem rá. Volt utána egy párkapcsolatom, amelyből többször ki akartam ugrani, mert nem éreztem a biztonságot. Újra traumatizálódtam. A kérdésed nagyon jó, mert menetközben jöttem rá, hogy ha újabb párkapcsolat helyeződne kilátásba, én nem tudnék kötődni. Ezt a képességemet szívesen visszaszerezném.

Mit jelent számodra a kötődés?

Szabadságot, szeretetet és biztonságot a párkapcsolatban. Különös, mert az utóbbiról azt mondják, hogy a nőknél ez az elsődleges. Hát jelen állapotomban nekem is az. Ha majd lesz valaki az életemben, akkor nem akarom azt érezni, hogy meg kell felelnem neki, hogy amikor nem vagyunk együtt, akkor ő is és én is szabadsággal és kreativitással tudjuk végezni a dolgunkat a mindennapokban. Egyenrangúnak érezhetem magam vele, egyirányba húzunk…

Ezt nagyon szépen mondtad, hogy aki mellett nem fogod érezni, hogy meg kell felelned…

Igen. A második szakításom alkalmával ugyanis kiderült, hogy ő rendben érezte a kapcsolatunkat. Én viszont végigszorongtam az egészet. És azóta is töprengek, honnan jött ez az érzés. Azt mondják, hogy az ember személyisége a környezete tükrében változik. Viszont a legintenzívebben egy párkapcsolatban szembesül a saját lelki defektjével. És aztán kiderül, hogy mit tud vele kezdeni. Van, hogy akkora a lelki terhe, hogy képtelen szembenézni vele. Ezért inkább kilép a kapcsolatból, mert úgy érzi, hogy megoldhatatlan a problémája, és ez kihat a párkapcsolatára is.

Mit szeretnél átadni az embereknek a történeteddel?

Hogy rettentően fontos, hogy visszajelzést adjunk a másiknak, még akkor is, ha félünk attól, mit fog szólni, vagy mit fog érezni a másik. Az az ő dolga. Nem bújhatunk állandóan a megfelelési kényszerünk mögé, mert abból a másik nem ért semmit. Tulajdonképpen itt rontottam el a házasságomat is már az elejétől fogva, hogy amikor már óriásira nőttek a hiányaim, akkor nem kezdtem el „toporzékolni”, hogy figyeljen már rám, és kezdjünk el változtatni. Már a legeslegelején. Abba a hibába estem, mint nagyon sok pár. Amikor összeházasodtunk, akkor azt mondtam, hogy innentől fogva csak neki élek, és soha nem fogok elválni. Ha egy párnak ez a gondolat egyszer sem jut eszébe, az se fog eszébe jutni, hogy dolgozzon a kapcsolatán. Nagyon fontos tanulság ez számomra. Mint ahogy az is, hogy egyik kapcsolatból belemenekülni a másikba, nem célszerű. Bizonytalan a végkimenetel, és az, hogy a másiknak mit okozunk a saját sérüléseinkkel, az megint egy kérdés. Én sokáig hezitáltam, hogy belemenjek-e, ugyanis már az első pillanattól fogva kétségeim voltak, elsősorban a saját párkapcsolati működésemmel kapcsolatban. És látod, ez a harmadik tanulság: ha van egy megérzésed, ne nyomd el!

Hol tartasz most a feldolgozásban?

Nincsenek sírógörcseim, és kezd újra visszatérni az önmagamba vetett bizalmam. Most legalább annyival jobb a helyzetem, hogy van időm gondolkozni az életem felől. Van időm tervezni és megvalósítani. Elkezdtem listázni, hogy mi mindenért lehetek hálás a Teremtőnek, és kevésbé a hiányaimra koncentrálni. Önismereti csoportba járok, előadásokat hallgatok a szorongással, a megfelelési kényszerrel és a traumatizációval kapcsolatban. Megígértem magamnak, hogy nem adom fel. A párkeresést is jóidőre parkolópályára tettem. Illetve kivárok. Aztán ha egyszer beüt harmadszorra is a szerelem, akkor óvatos leszek, megállok és megvizsgálom az érzéseimet, hogy valóban szerelmes vagyok-e, vagy megint találtam valakit, akivel kapcsolatban újra előjöhet a megfelelési kényszerem.

Ezt a megfelelési kényszert nagyon sokszor említetted. Hogyan tudnád jellemezni?

Nekem ez egy belső remegő érzés a gyomrom tájékán, ami olykor a realitásvesztésig tud elvinni. Ezzel keltem, ezzel feküdtem. Nem tudom, hogy miért pont a párkapcsolatomban jött elő, de ez számomra arról árulkodik, hogy csak olyannak akarok megfelelni, aki törődést, szeretetet, intimitást nyújt nekem. És hogy tovább menjek, nagyon erős függést is éreztem. Állandóan a telefonomat néztem, mikor ír, mindig úgy próbáltam borzalmasan tapintatosan fogalmazni, nehogy valamivel megbántsam, és ez teljesen kimerítette az idegrendszerem. Annyira más volt nekem ez a kapcsolat az előzőhöz képest, hogy azt se tudtam, hogyan viselkedjem benne.

Mi volt benne új?

A szerepem. Eddig férj voltam és apa, aztán schnitt, és hirtelen egy előzékeny, érzékeny, mindenben a párját szem előtt tartó férfi. Egyszóval újra udvarló lettem. Még a házasságom előtt sem voltam ilyen. Persze az egészen más helyzet volt. Tulajdonképpen nem volt előttem minta, hogy lehet ezt jól csinálni. Valami azt súgta, hogy így kell viselkednem, de a valódi érzéseimről nagyon nehezen tudtam beszélni. És ha igen, nagyon sokat szépítettem rajtuk, hogy a páromat ne bántsam vele. Úgy éreztem, hogy ennek nem szabad fontosnak lennie.

Ez egy nagyon messzire nyúló viselkedés nálad…

Ó, igen. Gyermekkori mintázat. És az a durva, hogy ezt menetközben is tudtam, és nem tudtam változtatni rajta.

Folytatása következik…

Amiről keveset beszélünk: a kapcsolati trauma

Szerző: Hézl József Szólj hozzá a bejegyzéshez

Blog, Egyéb kategória, Konfliktuskezelés, Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztéskapcsolat, párkapcsolat, szakítás, trauma, válás

Múlt héten arról írtam, hogy milyen traumákat szenvedhetünk el életünk során, amelyről itt olvashatsz. Most folytatom ezt a témát, csak más aspektusból. Azt gondolom, hogy sokan vagyunk, akiknek a kapcsolata vagy házassága szakítással, válással ért véget, ugyanakkor sokkal kevésbé láttak rá a kapcsolati mintázatukra, emiatt azt sem tudják megmondani, miért nem tudnak egy újabb kapcsolatba belelépni, abban biztonságosan kötődni. Tulajdonképpen kapcsolati traumát szenvedtek el, és ha ezt nem fogalmazzák meg maguknak, akkor nagyon nehezen kezdenek új életet egy másik emberrel. Maradnak inkább egyedül, mert az a tévképzet alakul ki bennük, hogy ha ilyenek a párkapcsolatok, mint az övéké, akkor inkább már az is jobb, ha egyedül maradnak.

Egy kis statisztika

Magyarországon a válások száma növekvő tendenciát mutat az elmúlt években. A Központi Statisztikai Hivatal szerint 2022-ben 18300 házasság ért véget válással. Persze ebben benne vannak a koronavírus alatt elkezdett ügyintézések is, de tény és való, hogy ez a szám a korábbi évek tapasztalataiból ítélve egyre jobban növekszik. És arról még nem is beszéltünk, hogy hány együttélés megy tönkre különböző kapcsolati és önismereti problémák miatt.

A szakítások és válások lehetséges okai

Azt gondolom, hogy nagyon erősen híján vagyunk az önismeretnek, és ez több évtizedes probléma. És mondom ezt annak a dacára, hogy az utóbbi tíz évben megszaporodtak a mentálhigiénések, pszichológusok, coachok, rengeteg önismereti tréning és csoport közül válogathatunk. Szerencsére már egyre kevésbé gondoljuk azt, hogy szakember segítségét kérni szégyen, de még mindig van hovafejlődni ezen a téren.

A másik, amit gondolok erről, hogy mivel kicsi az önismeretünk – és hogy konkrétabb legyek, az önreflexiós képességünk –, egyszerűen rosszul választunk, és nem hallgatunk a belső hangunkra, ami olyannyira tudna segíteni a mindennapi életben.

Az, hogy rosszul választunk, és évekig, akár évtizedekig benne maradunk egy kapcsolatban úgy, hogy tulajdonképpen nem is jó nekünk, egy rossz kapcsolati mintázatra utal. A kapcsolati mintázatokról egy másik bejegyzésben fogok írni.

Miért nehéz felismerni a traumatizáltságot a kapcsolatban?

Ez legfőképpen akkor nehéz, amikor az illető kodependens (társfüggő), vagy annyira altruista (önalávető), hogy a párjának minden neki nem tetsző lépését megpróbálja valahogy igazolni, és közben annyira elnyomja a valódi érzéseit, hogy már csak azt veszi észre, mennyire szorong, és képtelen kilátni a szorongásából. Úgy érzi, nem szabad az érzéseit kifejezni, nehogy a másik szeretetét elveszítse. Sőt továbbmegyek, fél a haragjától. Nagyon nagy dolognak kell történnie ahhoz, hogy ki merje fejezni, hogy ami történt, az számára elfogadhatatlan, vagy ki merjen lépni a kapcsolatból.

A kapcsolati trauma hatása a traumatizált személyre

Sajnos, amíg az illető nem ismeri fel traumatizáltságát, addig képes azt hinni, hogy csak ő képes kifogni az ilyen párkapcsolatokat. Ennél fogva nem is mer belelépni egy újabb kapcsolatba, mert attól tart, hogy az aktuális párja megint olyan dolgokat fog tenni, amit ő nehezen, vagy egyáltalán nem tud elfogadni. Innentől kezdve nem tudja magát elképzelni párkapcsolatban. Egészen egyszerűen nem mer közel engedni magához senkit, holott igenis vágyik az intimitásra, az elfogadásra, a bensőséges kapcsolatra.

Mi segíthet a traumatizált személynek?

Először is rettentően fontos, hogy szakemberhez forduljon, legyen az pszichológus vagy mentálhigiénés szakember. Egyébként pedig el kell kezdenie foglalkozni az önismeretével. Hol csúszott félre a kapcsolatuk? Lehet, hogy a sérülést csak ő érezte, de a másik nem. A legeslegelső neki nem tetsző dologban kell kinyilvánítania nemtetszését – természetesen kulturált formában –, még akkor is, ha az a párjának nem tetszik. Végülis, mi történik akkor, ha a másik megharagszik? Semmi, csak a traumatizált fél érzi, hogy ettől ő teljesen megsemmisül.

Egy párkapcsolatban akkor tudják megismerni egymást, ha korrekt visszajelzéseket adnak egymásnak. Ehhez azonban az kell, hogy mindkét fél egyenrangúnak tekintse a másikat. És közben tiszteletben tartják saját és egymás határait.

Fontos továbbá azt tudatosítani, hogy minden párkapcsolat más minőségű. Ha szétnézünk a világban, akkor ennek látunk mindenféle színes bizonyítékát. Tehát azokból a kapcsolatokból kiindulni, amelyeket a traumatizált személy átélt, nem túl szerencsés.

De kereshetünk a környezetünkben olyan párokat, akiknek kiegyensúlyozott a kapcsolatuk. Érdemes velük beszélgetni, hogyan kezelnek bizonyos helyzeteket.

Ha magadra ismertél ebben a bejegyzésben, keress bizalommal!

Szilárd alapok nélkül nincs házasság

Szerző: Hézl József Szólj hozzá a bejegyzéshez

Blog, Egyéb kategória, Konfliktuskezelés, Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztésbizalom, házasság, kapcsolat, válás

Nagyon szeretem a Revolverheld együttes Ich lass für Dich das Licht an c. számát, ugyanis van egy kerettörténete. A dalt itt tudod meghallgatni. Egy férfi ugyanis a zenekar próbatermében kérte meg barátnője kezét. Ugye milyen romantikus? Amikor megnéztem a klipet, látszódott, hogy ez nem egy megrendezett jelenet, vagyis nem profi színészekről van szó. A két fél között valami hihetetlen gyengédség látható, és ez számomra azt jelenti – anélkül, hogy bármiféle jóslásokba bocsátkoznék –, hogy van köztük egy olyan láthatatlan szál, amely átfogja őket segíteni a nehéz pontokon.

Van két nagyon komoly hiedelem a házasságokkal kapcsolatban.

👉🏻 Az egyik, ha esküvő előtt elveszted a gyűrűd, akkor az a házasság válással fog végződni.

👉🏻 A másik, ha nagy (puccos) esküvőd lesz, válással fog végződni.

Nem tudom, honnan jönnek ezek a hiedelmek, egy biztos, ha ilyenektől tesszük függővé az életünket, nagy hibát követünk el, mert beszűkítjük a gondolkodásunkat és az életterünket.

A kutatások sokféle okot kimutatnak, de ezeket az okokat speciell nem. Ha valaki ezeket elfogadja, azzal saját magát sem, sőt a kapcsolatukat sem veszi komolyan, hiszen van valami, ami hatalmasabb az ő kapcsolatuknál is, amiről azt gondolja, nem lehet befolyásolni.

Nem vagyok párkapcsolati tanácsadó, sem házasság-szakértő, de úgy gondolom, van néhány dolog, amit érdemes házasság előtt átgondolni, hogy hosszantartó legyen a kapcsolat.

Melyek a kapcsolat fő tartópillérei?

Ezeket már az együttjárás időszakában meg kell beszélni. Sokkal fontosabb téma ez, mint bármi más. Például az őszinteség fontos pillér, erről később lesz szó. Az együttműködés, vagy az, hogy mi az életük közös célja. Nemcsak az, hogy hány gyereket szeretnének, vagy hogy házat vagy autót venni, hanem, hogy a kapcsolatukban hová akarnak eljutni. Az, hogy szeretnének együtt megöregedni, már egy nagyon jó közös alap. És aztán ezek a tartópillérek bármeddig fokozhatók.

Érdemes átbeszélni, hogy mit jelent a jóban-rosszban

Az a tapasztalat, hogy erről mindenkinek más jut az eszébe. Főleg a „rossz” része okoz fejtörést az embereknek. Számomra a rossz azt jelenti, hogy amikor megrendül a bizalom, vagy elvész a vonzalom a másik irányába, akkor azon dolgozni kell, hogy miért történt mindez. Innen már el lehet indulni bármelyik irányba.

Mit fognak tenni akkor, ha érzik, gyengül köztük a kapcsolat?

Ezt is érdemes előre tisztázni. Elmennek közös nyaralásra? Gyereket hoznak a világra? Netán keresnek egy olyan szakembert, aki segít nekik felfejteni az okokat? Ez utóbbi sokkal célravezetőbb, mint az első kettő. 😀 Ha folyamatosan megélik egymás társaságában az intimitást, akkor valószínűsíthető, hogy ez nem következik be.

Mennyire lesznek őszinték egymáshoz, ha valami nekik nem tetsző dolog történik?

Az őszinteségnek vannak szintjei. Ettől függ, hogy a másikat mennyire engedjük be az életünkbe. Például lehet az, hogy mindenki megoldja a problémáit egymaga, csak abból hamar válás lesz, ugyanis a párkapcsolat arról is szól, hogy a problémákat közösen oldjuk meg, de ha nem is tudjuk megoldani, de egymásból tudunk erőt meríteni. És lehet az is, hogy merünk beszélni az érzéseinkről, a félelmeinkről, a terveinkről, a múltunkról, sérelmeinkről, szüleinkkel való kapcsolatunkról stb.

Hozzá kell tennem, hogy a házasság – vagy egyáltalán a párkapcsolat – nem arról szól, hogy feladom a személyiségem, és teljesen alárendelődöm a páromnak. Már csak azért sem, mert mi van akkor, ha a párom nem olyan önfeláldozó típus, mint én? Kell, hogy mindenki megőrizze az egyéniségét, de már figyelembe kell vennie a másikat, és hozzá kell igazítania magát.

Akárhogyis van, a közös út fontos tényező. Te hogy vagy a pároddal megélt közös úttal? Tényleg egy irányba mentek? Ha igen, sok boldogságot nektek, ha nem,

keress bizalommal, és átbeszéljük!