visszajelzés Archívum - Aha! élmény

Hogyan fejleszthető a mentalizáció?

Szerző: Hézl József Szólj hozzá a bejegyzéshez

Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztésérzések, gondolatok, mentalizáció, visszajelzés

A mentalizáció az a tulajdonságunk, amellyel meg tudjuk mondani, és meg tudjuk érteni, hogy a másik mit miért csinál. Erről már itt is írtam. Ez a készség velünk együtt fejlődik, ezért is hívom készségnek. Azt látom, hogy a mentalizáció készségével azonban nagyon sokan küzdenek.

Mitől fejlődik a mentalizáció?

A mentalizációs készségünk velünk együtt fejlődik, mégpedig azáltal, hogy a szüleink kisgyermekkorban rengeteget beszéltek hozzánk, visszajelzést adtak a cselekedeteinkre és az érzéseinkre. Tehát kapcsolatban voltak velünk. Illetve rengeteget magyaráztak nekünk arról, hogy mi miért történt/történik. Tehát láttuk a folyamatokat, hogy miből mi következett. Ezt később tudtuk alkalmazni más helyzetekben is, illetve, ha valaki valamit tett, akkor ki tudtuk következtetni, hogy mi volt az oka és a célja.

Honnan tudod, hogy valakinél nem működik a mentalizáció?

Sokszor találkoztam olyan vezetővel vagy szülővel – de természetesen munkatárssal is -, aki valakinek a cselekedeteiből csak a rosszat veszi észre. Vegyünk egy példát. Edina, 38 éves, több éve dolgozik egy civil szervezetnél, amely állatok mentésével foglalkozik. Etet, kitisztítja a kutyák óljait, és még a munkahelye közösségi oldalát is ő csinálja. Egy kültéri rendezvényen azonban sem ő, sem pedig a rendezvény szervezői nem voltak toppon, így eléggé laposra sikeredett a program. Főnöke természetesen őt tette felelőssé. Hol jelenik meg itt a mentalizáció? Ott, hogy a főnök tévesen állapította meg a sikertelenség okát. Ráadásul Edina korábbi sikereit magasszintű munkáját nem vette figyelembe. Egyszerűen arra reagált, ami volt, és nem a komplex egészre.

Ha valakivel gyerekkorában keveset játszottak, nem, vagy nem megfelelő visszajelzést kapott az érzéseivel kapcsolatban, akkor ez a mentalizáció töredezett lesz, vagyis a „történetfolyamokban” lyukak keletkeznek. Bizonyára emlékszel még arra a tévés, betelefonálós játékra, amelyben a csöveket kellett úgy helyezni, hogy egyik következzen a másikból, és ezt adott idő alatt. Tehát nem sok idő volt a gondolkozásra. Nos, itt is valami ilyesmiről van szó.

Hogyan fejleszthető a mentalizáció?

Elsősorban az érzésekkel kell dolgozni. Ezt úgy lehet megtenni, hogy veszünk egy csomag Dixit kártyát, és mindennap legalább egyszer az aktuális állapotunkhoz próbálunk kártyát keresni. Nem kell megijedni, teljesen elvont képek vannak a kártyalapokon, de ebben ez az izgalmas. Tehát húzunk egy kártyát, és megpróbáljuk megmagyarázni, hogy miért azt húztuk. Aztán érzéseket társítunk az így keletkezett gondolatokhoz.

Másik jó gyakorlat lehet, hogy az utcán megfigyeljük az embereket, és megpróbáljuk kitalálni, hogy honnan jöhettek, hová tartanak, milyen érzéseket olvasunk le az arcukról.

A harmadik, hogy keresünk egy közelünkben élő kisgyermeket, és elkezdjük kommentálni, hogy mit csinál és miért. Ez mégjobban működik, ha neki személyesen mondjuk.

Ez egy életen át tanulható, és érdemes is, hiszen egy vezetőnél vagy párkapcsolatban nélkülözhetetlen készség. Amennyiben szeretnél ebben fejlődni, keress bizalommal!

Nagy az Isten állatkertje – hogyan viseld el embertársaidat? 2. rész

Szerző: Hézl József Szólj hozzá a bejegyzéshez

Konfliktuskezelés, Személyiségfejlesztésállatkert, határok, Isten, mártír, parentifikáció, passzív-agresszív, visszajelzés

Nagy az Isten állatkertje. Erről szól az Akela együttes dala is, érdemes elolvasni a dalszöveget. És egyre nagyobb – bocsánat, hogy ezt írom -, mert egyre inkább azt látom, hogy a mentális problémák elhatalmasodnak az embereken, de van kiút. Van segítség. Használjuk. Azért hozzáteszem, hogy bár nagy, sokan vannak benn, és akárhogy is nézzük, az Isten állatkertjében vannak, ami szerintem jó hír. Folytatom a múlt alkalommal elkezdett témát. Szóval milyen típusok is vannak még az állatkertben?

A király

Az állatkertben is van király, és általában az oroszlán az. Méltóságteljesen vonul, és elvárja, hogy mindenki őt csodálja. Ő az, akit Exupéry művében, A kis hercegben a király azt gondolja, hogy a világ csak körülötte forog, és a királysága saját jogon megilleti. Nem tanulta meg sajnos, hogy bár a szeretet alapjog, de a hódolat, a dicséret, a tisztelet olyan dolgok, amelyekért tenni is kell. Leginkább tanulással, tudással, nem erőszakkal. Vagyis nem kapott egyértelmű és megugorható elvárásokat. Ő az, aki úgy dolgozza fel a traumáját – pl. hogy elhanyagolták -, hogy idealizál, piedesztálra emel, aztán letaszít. Magát pedig minden esetben felmagasztalja. Mindig ő a hős és áldozat egy személyben. De a maga nemében nem képes a másikat kezelni.

Hogyan tudunk ezekkel az állatkertben lévő típusokkal szemben védekezni?

Miután végigvettük a leggyakoribb személyiségtípusokat, tekintsük át a megoldási lehetőségeket.

Határhúzás

Először is nem kell elviselned mindenkit, akivel úgy érzed, nem tudsz számodra is elfogadható kapcsolatot kialakítani. Nagyon fontos, hogy úgy alakítsd a helyzeteket, hogy ne kelljen vele találkozni. Nem azt mondom, hogy bújkálj, hanem ha van választási lehetőséged, kivel dolgozz együtt, akkor a másikat válaszd.

Mondj nemet!

Tudom, könnyű mondani. Nekem is nagyon nehéz volt. Rengeteg energiát tettem abba, hogy fejlődjek ebben a témában. És még így is van néha visszaesés! A fontos, hogy ne bántsd magad emiatt, hanem fogadd el, hogy most ez történt, de a legközelebbi alkalommal már készülni fogsz rá. Esetleg kérj segítséget szakembertől, például tőlem. Amit első körben tudok neked mondani, hogy az első nem kimondása borzasztó, de abban a pillanatban megkönnyebbülés is lesz. Lehet, hogy sírni fogsz. Lehet, hogy dühös leszel. De egy idő után meg fogod találni a hangod, rájössz majd, hogy lehet ezt nyugodtabban is csinálni, sőt humort is vihetsz bele! És egyszer csak megtanulja a környezeted, hogyan, mit és mikor kérhet tőled. Megérdemled, hogy fejlődj ebben.

Növeld az önértékelésed!

Az önértékelésről már nagyon sokat írtam. Érdemes apróbb dolgokkal kezdeni. Olyan dolgokért megveregetni a vállad, amelyekre már régen vágytál. Például veszel valamit, amire már régen vágytál. Elmentél sétálni, kirándulni stb. egyedül. Vagyis végre magad helyezed előtérbe és nem mást.

Fejleszd a mentalizációs képességed!

A mentalizáció az a készség, amikor képesek vagyunk mások érzéseit eltávolítani a saját érzéseinktől. Vagyis nem vesszük át, és meghagyjuk a felelősségét a másik embernek abban, hogyan tudja magát megnyugtatni, vagy túléli a nemet mondásunkat. Gyakorlatilag nem egyként kezeljük magunkat a másikkal, hanem ő is egy különálló létező és mi is azok vagyunk. Neki is megvan a lehetősége és a felelőssége az érzelmeinek kezelésében, és a másik félnek is. Ennek megtanulása nagy feladat a gyermek számára az első hat évben.

Azért azt fontos hozzátennem, hogy bennünket sem tud mindenki elviselni, és lehet, hogy ő is elhelyez valahová ebben az állatkertben. Emiatt tartom borzasztóan fontosnak az önreflexiós képességünk fejlesztését.

Remélem, hogy segítettem neked ebben a két bejegyzésben! Szeretném, ha tudnád, hogy jogod van határokat szabni az életedben, mert csak ez az egy van. Ezt kell jól élni és számodra örömtelien kialakítani. Sok erőt hozzá!

Nagy az Isten állatkertje – avagy hogyan viseld el embertársaidat? 1. rész

Szerző: Hézl József Szólj hozzá a bejegyzéshez

Konfliktuskezelés, Személyiségfejlesztésállatkert, határok, Isten, mártír, parentifikáció, passzív-agresszív, visszajelzés

Adott az ismert közmondás: ” Nagy az Isten állatkertje, csak az a bizonyos léc túl alacsonyan van”. Az, hogy kikkel vesszük körül magunkat, kiket engedünk be az életünkbe, nagyrészt rajtunk múlik, de például a szüleinket és a családtagjainkat nem válogathatjuk meg, vagyis hozott anyagból dolgozunk. De akiket meg tudunk, nyilván valamilyen mérce vagy erkölcsi rendszer szerint szűrünk. Bár, ahogy a viselkedésünk, úgy a választásaink is javarészt tudattalanok… Tehát az lenne a jó, ha az arány megfordulna, és minél több tudatos választás lenne az életünkben. És itt akár véget is érhetne ez a bejegyzés, de mégsem tudom itt befejezni, mert túl sokszor találkozom én is olyan embertípusokkal, akikkel inkább redukálnám a kapcsolódást, mert hosszútávon felőrölnek. Az pedig, hogy hol van az a bizonyos léc, és miért van ott, egy másik bejegyzés témája lesz.

Tényleg nagy az Isten állatkertje?

Attól függ, mit nevezünk állatkertnek. Általános iskolás koromban például azokra mondta a tanítónéni, akik nem tudtak kulturáltan viselkedni, és nyomukban borultak a dolgok. Meg az emberek. Aztán a munkahelyeimen (iskolákban)… szintén a gyerekekre mondták. Aztán később a kollégák már egymásra is. 😅Szóval itt most azokra fogjuk érteni, akik valamilyen módon akadályoznak bennünket. Akik játszma nélkül nem képesek kapcsolódni. Nem szeretném őket gonoszoknak kikiáltani és mindenféle jelzőkkel illetni, de mindenkit megmenteni nem tudunk. Tehát meg kell tanulnunk megvédeni magunkat velük szemben, de erről következő héten, egy másik bejegyzésben fogok szólni.

Milyen „állatok” élnek ebben az állatkertben?

A passzív-agresszív

Az a típus, aki háttérben gerjeszti az indulatokat, ha valamire rákérdeznek, akkor azt mondja, hogy „semmi”. Rengeteget panaszkodik, de nem tesz semmit, mert ez a „pocsolya” végső soron ismerős. Tehát a komfortzónáján túl nem mer látni, mert ott már meg kellene változtatni a véleményét, szempontot kellene váltani. Ami, ugye, félelmetes. Nyilván neki is megvan a maga terhe. Például egy olyan gyerekkor, amelyben az érzelmeket letiltották, egyetlen vélemény létezhetett, és az pont nem az övé volt. A releváns visszajelzések tökéletes hiánya, az állandó minősítgetések, amelyekkel arra utaltak, hogy ő mennyire értéktelen. Ez egy igazságtalan pofon az élettől. Csak hogy az önreflexió tanulható, és van egy pont, amikor azt kell mondani, hogy „oké, értem én a gyerekkorodat, de nem jogosít fel, hogy megkeserítsd mások és főleg az én életem.”

A mártír

Aki mindenkiért mindig áldozatot hoz, hogy egy pici elismerést és szeretetet kapjon. Egyszer egy 8 éves kisfiú szájából hallottam azt a mondatot, hogy az a célja, hogy feláldozza magát másokért. Kissé összeszorult a szívem, hogy vajon milyen családi háttér az, amelyik ezt tette vele. Egy parentifikált („szülősített”) gyermek, aki a saját igényeit és szükségleteit elfojtja, csak azért, hogy valaki másnak kényelmes legyen. Egy magas elvárásokkal rendelkező szülő, aki nem ad, viszont nagyon sokat követel. A mártír akkor is feláldozza magát, amikor senki sem kéri. Aztán megsértődík, és azt mondja, hogy milyen világban élünk. Ennek egyik változata, amikor az illető mindig segítő, mindig határozott, mindig tudja a választ, ám amikor neki volna szüksége segítségre, akkor meglepődik, mert senki nem siet a segítségére. A barátai vagy családtagjai azt hiszik ugyanis, hogy ő mindent meg tud oldani, és ő saját magát is kihúzza hajánál fogva a mocsárból.

Önmagunk megvédése nehéz és egy egész életen át tanulandó folyamat és feladat, amennyiben rálátunk és szeretnénk változtatni. Ha te is küzdesz magaddal, a határaiddal, keress bizalommal!

A téma folytatása jövő héten következik!

Tükör által homályosan

Szerző: Hézl József Szólj hozzá a bejegyzéshez

Személyiségfejlesztésmegismerés, önbecsülés, önbizalom, önértékelés, tükör, visszajelzés

Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten. (1 Kor 13.)

Az egyik legszebb, és legsokat mondóbb idézet a Bibliából. A tükör ebben a kontextusban egy közvetítő közeg, amely nem úgy mutat bennünket, amilyenek valójában vagyunk, hanem úgy, ahogy megismertük magunkat mások visszajelzésein keresztül. Gondolkoztál már azon, hogy miért mondták rád például azt, hogy túlságosan kényes vagy? Vagy azt, hogy Nem vagy elég bátor?

Kiről szólnak a tulajdonságaid?

Moreno azt mondja, hogy a személyiségünk nem önmagában alakul, hanem a visszajelzések során fejlődik, aztán önálló életre kel, vagyis, amit másoktól megtanulunk önmagunkról, azt fogjuk „továbbfejleszteni”. Tehát a másoktól kapott visszajelzések a tükrök, amelyek valójában nem mi vagyunk. Sokan belénk vetítenek dolgokat, mi pedig belsővé tesszük azokat (internalizáljuk). És ez egy homályos tükör. Mert nem rólad szól, hanem arról, akitől kapod. A gyáva azt mondja neked, nem vagy elég bátor. A „kemény” azt mondja, túlságosan kényes vagy. Aki nem tud szeretni, azt mondja, túlságosan ragaszkodó vagy. Egyik sem igaz. Moreno azt mondja, hogy az igazán akkor ismertük magukat, amikor nem voltak szavaink saját magunkra. Mihelyst szavakat kaptunk, már korlátozottá vált az önmagunkról alkotott kép, ráadásul torz is. És akkor adódik a kérdés:

Megismerheti-e magát egyáltalán az ember?

Nem tudom a választ. Azt viszont tudom, hogy képes vagyok rá, hogy egyre közelebb kerüljenek önmagamhoz. Amikor elérem a belső egyensúlyt, valószínűleg akkor érkezem meg. Ahogyan az Isten „megismert”. Vagyis amilyenné teremtett, az vagyok én igazán. Ha nem vagy Istenhívő, akkor azt mondom, a személyiséged legbelső magja vagy Te igazán, ahová el lehet indulni. Ott lehet gyógyulni. Ott vannak az „egészséges személyiségrészek”. Akkor lemegy a pára a tükörről, és egy tiszta, világos, pontos lelket látok, amely Én vagyok. Mit kell mindehhez tudnom?

Önértékelés, önbizalom, önbecsülés

Mindhárom fogalom rólam szól. Mindegyik arról szól, hogy mit látok önmagamból, és mit érzek önmagammal kapcsolatban.

Önértékelés: azt jelenti, pontosan látom, mire vagyok képes, és azt nem akarom sem túl- sem alulreprezentálni. Tehát nem akarok megfelelni senkinek azzal, hogy például túlteljesítek.

Önbizalom: belső erő, amely lehetővé teszi, hogy megtegyek olyan dolgokat, amelyekről azt gondolom, építik a személyiségem.

Önbecsülés: alapvető viszony önmagamhoz. Az önmagam elfogadása, igenlése, a létezésemhez való viszony.

Amihez jogom van…

Jogom van az élethez.
Jogom van a véleménynyilvánításhoz.
Jogom van az érzéseimhez.
Jogom van kimondani az érzéseimet.
Jogom van ahhoz, hogy szeressenek.
Jogom van ahhoz, hogy szeressek.

Életünk során rengeteg feladatot kapunk a közvetlen és tágabb környezetünktől. A személyiségünk leképezi azt a miliőt, amelyben felnőttünk. Lényegében ez az, amely meghatározza, hogy sikeresek és boldogok tudunk-e lenni az életünkben vagy nem. Ezért fontos az önreflexió, amely az önértékelésben, az önbizalomban és az önbecsülésben manifesztálódik. Ha küzdesz valamelyikkel, keress bátran, és lépjünk együtt az önismereted útjára!

Mitől működik a rossz kapcsolat?

Szerző: Hézl József Szólj hozzá a bejegyzéshez

Segítő beszélgetéscsecsemőkor, érzés, kapcsolat, szükségletek, visszajelzés

Azt, hogy mitől működik a rossz kapcsolat, sokkal nehezebben megválaszolni, mint azt, hogy mitől jó egy kapcsolat, viszonylag könnyen meg lehet válaszolni. Még mondhatnánk is, hogy milyen egyszerű kérdés ez! De hogy mitől működik a rossz kapcsolat, gyanítom, arra már kevésbé tudnánk válaszolni. Érdekes, hogy az emberek azt gondolják, hogy a rossz kapcsolatok nem működnek. Pedig képesek rövid és hosszú távon egyaránt életképesek maradni.

A józan paraszti ész a rossz kapcsolatban

„Ha van eszed, akkor kiszállsz ebből a kapcsolatból.” Ez a mondat – vagy az ehhez hasonlók – biztosan ismerős a számodra. És hát persze, igaza van annak, aki ezt mondja, csak egy dolgot nem vesz számításba: a partvonalról könnyű bekiabálni, de aki a játékosok között evickél (igen, egy rosszul játszó játékosról van szó), az nem látja, hogy pontosan merre lehetne futni ahhoz, hogy meg tudja menteni a menthetőt. Az emberségét. Azt akarom mondani, hogy benne lenni egy helyzetben és érzelmileg érintve lenni, mert talán ezer szállal kötődöm ahhoz, akitől igazából szakadni kellene, teljesen más. Ez nem olyan, mintha néznénk egy filmet, és szurkolnánk, hogy győzze már le a jó rosszat. Mintha egy dobozba néznénk bele, és látnánk, hogy mit csinálnak a dobozlakók.

Honnan tudjuk, hogy egy kapcsolat rossz?

Először is kapcsolatnak azt nevezzük (nagyon egyszerűen), amely két lény – jelen esetben emberek – között jön létre. Ezt azt jelenti, hogy a köztük lévő szál mindkét végét közösen fogják. Amint az egyik elengedi, onnantól az már nem kapcsolat. Tehát a jó és a rossz kapcsolathoz is egyaránt két fél kell. És akkor honnan tudjuk, hogy egy kapcsolat rossz? Onnan, ha válaszolunk az alábbi kérdésekre:

Hogy érzem magam a másik mellett? (itt használhatunk nyugodtan hasonlatokat is)
Érzem-e mellette az emberi méltóságom?
Mit nyerek azzal, hogy mellette vagyok?

Attól tartok, hogy már az első kérdésnél elvéreznénk. Konkrét érzéseket kellene megnevezni, és ez már önmagában is nehéz feladat, hát még akkor, ha egy bonyolult élethelyzetet is kell hozzá kapcsolni. Az emberi méltóság adott volna (igen, nem válaszokkal), de aki azt élte meg az elmúlt 25-30 – vagy több – évében, hogy őt büntetlenül ki lehet használni, akkor ő azt hiszi, hogy ő a rossz, és ez jogosan történik vele, és nem látja saját értékét. A harmadik kérdés cseles, mert akinek nincs kellő önismerete, akkor a rossz kapcsolatban is képes lesz azt mondani, hogy szeretetet, elfogadást… Az a helyzet, hogy ezek vágyott dolgok. Vagyis egyáltalán nem nyereség ez az illető számára, hanem ezekre vágyik, de talán azt gondolja, hogy ez a maximum, ami kihozható ebből a kapcsolatból.

Az alábbi videóban feltett kérdésre, amely megtekinthető a Facebookon, a következő bekezdésben adok választ.

Hogy kapcsolódik ide a csecsemőkor?

Az első 6 hónap meghatározó szerepű a csecsemő életében, mivel ekkor alakul ki a szoros kapcsolat az elsődleges gondozóval (anya, nevelőszülő stb.). Ebben az időszakban roppant fontos, hogy adekvát visszajelzést kapjon a csecsemő az érzéseire, plusz nemcsak az érzéseit kell visszatükrözni, hanem rögtön meg is kell nyugtatni. Ebből fogja érezni a csecsemő, hogy ő fontos a világ a számára. Ugyanis a világot az elsődleges gondozó jelenti neki. Ha ebben az időszakban nem megfelelő visszajelzéseket kap és nem is törekszenek a megnyugtatására, könnyen lehet, hogy azt tanulja meg, hogy az ő igényei és szükségletei nem fontosak. És ez kihat a felnőtt életére is.

Meg tudod válaszolni a három kérdést? Milyen válaszokat adtál magadnak? Megnyugtatóakat? Nem? Gyere, és foglalkozz magaddal és dolgozzunk a kérdéseiden együtt!

Így kommunikálj, ha vezető vagy 2. rész

Szerző: Hézl József Szólj hozzá a bejegyzéshez

Blog, Egyéb kategória, Konfliktuskezelés, Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztésdemotiváció, elfogadás, feedback, motiváció, szégyen, visszajelzés

Minden vezető csapatokkal dolgozik. A csapattagok pedig akkor érzik magukat jól, ha a vezetőjük is jól érzi magát. Múlt héten egy ún. ajtónyitó kérdéssel zártam a bejegyzésem, amelyet itt olvashatsz el.

A vezető helyes hozzáállása

Nagyon fontos ugyanis, ha a vezető bizalmat akar ébreszteni a beosztottjában – tegyük fel, hogy ez tényleg így van –, akkor már az első mondatának egy olyannak kell lennie, amiből kiderül, hogy a beosztott bízhat benne, és röviden, tömören elmondhatja, hogy mitől végzi a munkáját kevésbé lelkesen, mint korábban. És mint írtam, nagyon fontos, hogy tényekre támaszkodva tegye fel a kérdést valahogy így: „Múlt héten láttam a kimutatásokban, hogy a teljesítményed 30 százalékkal esett. Nagyon érdekelne, hogy mi történik veled mostanában.” A mondat egyetlen tényt tartalmazott, amire lehet hivatkozni. Nincs benne értékelés és előítélet. Nem vált ki dühöt és szégyent. Különösen akkor, ha ez egy komoly és együttérző hanghordozással párosul.

Elrugaszkodott dolognak tartjuk az ilyen beszédmódot? Igen, amennyiben a poroszos, kioktató és megszégyenítő beszédmódhoz vagyunk szokva. Pedig a mai világban nagyon fontos a teljesítmény és a minőség. Ezt a kettőt pedig nem lehet presszió hatására kikényszeríteni.

A visszajelzések fontossága

Először is az a kérdés, hogy mit jelent a visszajelzés, és mire jó.

Egyrészt a visszajelzések megmutatják, hogy a „szoft” vonalon – tehát a munkahelyi kapcsolatok szintjén – milyen értékeket tud magáénak a cég, a vezető és a beosztott.

Másrészt kutatások bizonyítják, hogy a mai Y generáció tagjai nem szeretnek úgy munkát végezni, hogy arra nincs valamiféle reakció a vezető részéről. Más szóval az motiválja őket, ha pontosan tudják, mi az, amiben jók és mi az, amiben fejlődniük kell.

Ha belegondolsz, ez már a családban is megtörténik – jó esetben –, hiszen ha megy a matek, akkor dicséret jár érte, ha nem megy, külön órákra járatják a gyereket. Illetve a nevelés során sok olyan eset van, amikor nem lehet szó nélkül hagyni, hogy – mondjuk – bántsa a társát. Tehát, ha rászólunk a gyerekre, az is egy visszajelzés, ha megjutalmazzuk, mert rendet rakott, összeszedte a tányérokat stb., az is egy visszajelzés.

Ennél már csak az a jobb, amikor nem azért csinál meg dolgokat, mert jutalmat kap érte, hanem azért, mert tudja – hiszen mondták neki –, hogy amit csinál, abban jó. Ez teszi motiválttá, és mivel számára fontos ember mondta neki, ezért lesz oka a fejlődésre is. És tulajdonképpen ugyanez az igény jelenik meg a munkahelyi környezetben is.

Ha visszajelzés nélkül marad a munkavállaló, az demotiválttá teszi.

Hogyan adj visszajelzést a beosztottadnak?

Mint ahogy az elején említettem az „ajtónyitó” kérdésnél, fontos a tényszerűség. Ebben az esetben is az. Képzelj el egy 30 éves embert, amint a főnöke azt mondja neki: megdicsérlek. Mókás, ugye? Inkább elkeserítő. Ha egy vezető ennyit tud kicsikarni magából, érdemes elgondolkoznia azon, hogy mi is az ő feladata, vagy hogy mi az, amit ő jól csinál, és miben szorul támogatásra.

Szóval tűpontosan meg kell mondani, hogy mi miatt részesíted őt „dicséretben”, valahogy így:

Nagyon örülök, hogy a múltkori 30 százalékos csökkenést most be tudtad hozni.

Büszke lehetsz magadra, hogy a részlegeden meg tudtad állítani a fluktuációt.

Gratulálok, hogy a gyerekeket sikerült felkészítened a kompetenciamérésre.

És még lehetne folytatni a sort. És mint az ajtónyitó kérdésnél, itt is fontos a komoly, de empatikus hangvétel. A cél, hogy érezze a beosztottad, hogy elfogadod, elismered és támogatod őt.

Folytatás a jövő héten…

Nem megy a visszajelzés? Jelentkezz hozzám mentálhigiénés segítő beszélgetésre élőben vagy online!