A szülőkről való leválás egy komplex, életszakaszokon átívelő folyamat, és számos oka lehet annak, ha ez felnőttkorban sem következik be teljes mértékben. A traumás kötődés fogalma pedig kulcsfontosságú lehet ezen okok megértésében. Azért írok most erről, mert múlt alkalommal a randizásról írtam, és arról, hogy milyen kérdéseket érdemes feltenni, az első randin. A bejegyzést itt olvashatod el, ha lemaradtál róla. Néhány lehetséges okot fogok felsorolni, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy valaki felnőttként sem tud leválni a szüleiről, különös tekintettel a traumás kötődésre.
A szülőkről való leválás egyik oka: az egészséges kötődés hiánya a korai években
Ha gyermekkorban a szülők nem tudtak biztonságot és megbízható támaszt nyújtani a gyermek számára, akkor felnőtt korára sérül a kötődése. A sérült kötődés tehát a szülők kiszámíthatatlan, elutasító, vagy éppen túlzottan kontrolláló viselkedéséből ered. Ha ezt tetézik az érzelmi elhanyagolással, illetve fizikai bántalmazással, akkor ezekkel olyan mély sebeket okoznak a gyermeknek, hogy sérül az önértékelése, a világba vetett bizalma.
Traumás kötödés kialakulása
Traumás kötődésről akkor beszélünk, ha a szeretet és a félelem ugyanattól a szülőtől származik. Az az anya, aki képes gondoskodást nyújtani a gyermeke felé, de ha felháborodik, akkor fizikailag bántalmazza, illetve olyan mondatokat mond, amellyel gyengíti gyermeke önértékelését, traumás kötődést alakít ki gyermekében. Ezzel tudattalanul ugyanis azt sugallja, hogy a gyerek életképtelen, és csak ő tudja, hogy mi a jó neki, és csak ő tudja megvédeni a külvilágtól.
A traumás kötődés következményei felnőttkorban úgy mutatkoznak meg, hogy továbbra is túlzottan ragaszkodnak egymáshoz szülő és gyermeke, emiatt a határokat sem tartják egymás életében, az önbizalomhiány és a függetlenségtől való félelem végigkíséri az életét, amennyiben nem kezd el dolgozni az önismeretén. A felnőtt gyermek pedig tudattalanul fogja megismételni a korai kötődési mintáit a kapcsolataiban.
Diszfunkcionalitás a családokban
Az egészségtelen kötődéshez hozzájárul, ha a családban diffúz vagy rigid határokról beszélünk. Az előbbi azt jelenti, hogy a határok teljesen átjárhatók és kiszámíthatatlanok. Vagyis soha nem lehet tudni, mikor ki jön, előfordul az is, hogy az apa egyik pillanatról a másikra kikerül a családból, és helyébe egy másik férfi lép. Ilyen diszfunkcionális családkép jelenik meg a Leharcolt oroszlánok c. filmben is, amelyben az édesanya „lepasszolja” a fiát távoli rokonoknak, és azt hazudja, hogy jogot megy tanulni egy másik városba. Közben pedig férfiakkal ismerkedik, akik kihasználják őt. Rigid határokról pedig akkor beszélünk, ha a család senkit nem enged be, ugyanakkor senki nem léphet ki. A legtöbbször otthon vannak, és mindent kontroll övez.
A fent említett esetek olyan mintákat tartalmaznak, amelyeket továbbhordozva szintén egészségtelen kapcsolatokat eredményeznek. A gyermekeknek pedig felnőve igencsak sok hátrányt jelentenek az egészséges kapcsolatok kialakításában. Emiatt sokkal több önreflexióra és tudatos jelenlétre van szükség, hogy ezeket a mintákat elkerüljék. Sok esetben külső szakember segítsége nélkül ez lehetetlen.
A következő blogbejegyzésben arról fogok írni, hogy milyen lehetőségei vannak annak, aki felfedezi ezeket a mintákat és változtatni akar rajtuk.
Ha te is úgy véled, hogy a családodban történtek ehhez hasonló dolgok, akkor foglalj hozzám időpontot!
Photo by Allec Gomes on Unsplash
