Ne érezd rosszul magad…
Bár jóindulatúnak hangzik, mégis az ellenkező hatást éri el. Képzeld el, hogy ülsz a libegőn, lábad alatt a fák meg házak vannak. Forog a gyomrod, és a melletted ülő azt mondja, ne érezd magad rosszul, mert ez jó buli.
Hogy mit mondanál neki, hagyjuk, mert azt nem mondanád, hanem csinálnád. Sugárban. Márcsak azért is, mert tudtán kívül megtiltja neked, hogy rosszul érezd magad. Vagyis nem érezheted ám csak úgy, büntetlenül, amit akarsz! Pedig alapszabály, hogy:
Érzésekkel nem vitatkozunk!
Ezt a mondatot azzal lehet kiküszöbölni, hogy sajnálom, hogy így érzed magad. Remélem, ez az érzés változni fog. Ugye, mennyivel másképp hangzik?
Meg kell oldanod…
Az alkalmazott bent ül a főnökénél, aki épp arról beszél neki, mennyire fontos a pontosság, a precízség, meg hogy mit szabad, mit nem. Aztán egyszer csak azt mondja neki, hogy látja, mennyire szét van szórva. Az alkalmazott elmondja, hogy miért nem mennek jobban a dolgok. A főnök válasza: meg kell oldani az életünket. Ez azért elég rosszul tud esni, főleg, ha az illető krízisben van. Akkor ugyanis ezzel a mondattal csak még lejjebb nyomják az önbecsülését, hiszen nem tudta megoldani az életét.
Mit mondj vezetőként vagy kollégaként ilyen esetben?
Például ezt: nagyon nehéz lehet neked most, hogy így összejöttek a dolgok. Helyt kell állnod a munkahelyeden úgy, hogy közben otthon sincs minden rendben…
Ennyi pont elég, a főnök-beosztott viszonyba a beosztott magánéleti nehézségének megoldása úgysem fér bele, de az együttérzés mindenkinek kijár.
Csakhogy tudjál róla…/A te érdekedben mondom…
A jóindulat ezerből egyik árnyalata, amikor olyasmit mondunk a másiknak, amiről azt hisszük, hogy segítség lehet neki. Például, hogy a főnök vagy valamelyik beosztott mit mondott róla a háta mögött. Miért jó nekem, ha tudok róla, hogy mit mondott rólam a másik? Lehet, hogy nem is úgy értette, lehet, hogy más hangsúllyal mondta… Akkor minek idegesítenénk vele a másikat? „Amit A mond B-ről C-nek, az A-ról szól és nem B-ről” (Goda Gyula). Ha mégis fontosnak tartod közölni, hogy mit sugdolóztak róla mások, akkor tedd így:
anélkül, hogy belekevernéd mások következtetéseit és sajátodét, mondhatod így is: többen látták, hogy a munkaidő lejárta előtt elmentél. Volt valami probléma? Ez egy tény kérdéssel kiegészítve, nem pedig következtetés. Ha azt mondanád: miért lógtál el? Ez már ítéletet hordoz magában, ami alapból dühöt vált ki a kollégádból. És ezt te nem szeretnéd, ugye? 😀
Én csak segíteni akarok…
Nagyon nemes dolog. Akkor, ha a másik kéri ezt a segítséget. Ha nem, a fejünk tetejére állhatunk, akkor sem fogunk tudni. Amikor ezt a mondatot halljuk, akkor az valójában nem rólunk, hanem arról az emberről szól, aki ennyire segíteni akar. Ha meg akaratunk ellenére elfogadjuk, pusztán udvariasságból, akkor nyilván nekünk kellemetlen lesz, a másik pedig nem érti, mi a bajunk. Nehéz dolog a visszautasítás. Főleg, ha nem arra vagyunk szocializálva, hogy a számunkra kellemetlen dolgokat visszautasítsuk.
Hogyan utasítsuk vissza úgy, hogy sem neki, sem magunknak ne fájjon? Például így: Látom, hogy nagyon fontos neked, hogy segíts. Ebből aztán elindulhat egy beszélgetés, amely végén közölhetjük kellő empátiával, hogy most ebben a pillanatban nincs szükségünk a segítségre, ha majd lesz, szólunk.
Legyetek motiváltak…
Ezt egyszer egy értekezleten hallottam. Nagyon érdekes volt, mert akitől hallottam, az sem gondolta komolyan, ezért felhívta a figyelmet, hogy mondták neki, hogy motiválja a beosztottakat. Ő ilyen módon tette ezt.
Mi a megoldás? Ilyen mondatot nem mondunk. Illetve ki lehet váltani ezzel: Keressétek meg a munkátokban azt, amiből erőt tudtok meríteni!
…
A fent említett mondatok apróságoknak tűnnek. Pedig egy-egy „rossz” érzés pont ezeken a mondatokon múlhat. Miért is akarnánk a másiknak „kellemetlen” érzést okozni? Azt gondolom, ha csak ezeken a mondatokon változtatnánk, már egészségesebben tudnánk kommunikálni, és sok konfliktust megelőzhetnénk.
