Munkahelyi stressz? Kérj díjmentes 30 perces konzultációt!

Kategória: Személyiségfejlesztés

A változás mint gyászfolyamat

Szerző: Hézl József
Személyiségfejlesztés, ,

A változás az egyik legnehezebb dolog a világon, erről már múlt héten írtam. Talán ugyanazért, amiért nehezen ismerünk meg új dolgokat. Félünk tőle, mert a változás tele van olyan dologgal, amelyet fel kell fedeznünk. Ez energia és idő, és sajnos az idegrendszer úgy van kalibrálva, hogy a biztonságosra és a könnyen elérhető dolgokra törekedjen. De hogy néz ki a változás? Milyen szakaszai vannak? Hogyan kapcsolódik össze Elisabeth Kübbler-Ross modellje (gyász, veszteség) a változás modelljével? (Virginia Satir káosz-értelmezés; William Bridges átmenet-modell)

A változás felismerése és tagadása

Amikor érzékeljük, hogy valami új következik az életünkben, megtorpanunk. És mivel nincsenek egyértelmű kapaszkodóink, természetes, hogy el kezdjük a valóságot tagadni. Ez mindaddig működik, amíg meg nem akasztja az életünket egy olyan helyzet, pl. hiába pályázunk munkahelyekre, nem kapunk állást. Pedig megírtuk a pályázatot és a motivációs levelet, elmentünk az állásinterjúra, és végül nem minket választanak ki. Vagyis addig megvoltak a „bebetonozott” eszközeink, amelyek sorra mondanak csődöt. Aztán ott a sokk, hogy bármit teszünk, mégsem alakulnak kedvezően a dolgaink. „Ez nem lehet igaz. Kizárt, hogy ne működjön.” Mondogatjuk magunkban.

Káosz és alkudozás

A káosz nem más, mint a belső alkudozásunk látható jele. Abból fakad, hogy az új valóságban próbálunk meg a régi eszköztárunkkal és stratégiáinkkal boldogulni. Elönt a düh és a kétségbeesés, közben pedig görcsösen próbáljuk visszahozni a kontrollt, de az újra meg újra kicsúszik a kezünkből, mert a játékszabályok megváltoztak.

Két nagyon eltérő, mégis ugyanazt a lélektani dinamikát mutató példa

A klímaváltozás (ez a globális szint): Ugyanezt az alkudozást és káoszt éljük meg kollektívan is. Látjuk a szélsőséges időjárást, a kiszámíthatatlanságot, mégis apró kompromisszumokkal (alkudozással) próbáljuk megnyugtatni magunkat: „ha szelektíven gyűjtöm a hulladékot, minden mehet tovább a régiben”. A káosz abból fakad, hogy a régi, korlátlan fogyasztásra épülő életmódunk már nem fenntartható, de az új társadalmi és egyéni működési modelleket még nem építettük ki teljesen.

A tartós munkanélküliség (ez a személyes szint): Amikor valaki hosszú ideje nem talál munkát, az első reakciója gyakran az, hogy még több időt és energiát fektet abba, amit eddig csinált. Beküldi a sokadik önéletrajzot is, várja a megszokott visszajelzéseket, miközben a szakmai identitása és a biztonságérzete darabjaira hullik. A káosz itt abból adódik, hogy a régi szakmai önképet próbálja fenntartani egy megváltozott környezetben. A változáshoz először el kell gyászolnia a korábbi státuszát vagy a megszokott karrierútját.

Az elfogadás: új utak keresése

Az elfogadás NEM egyenlő a beletörődéssel vagy a feladással. Az elfogadás a küzdelem feladása a megváltoztathatatlannal szemben.

Amikor leállunk az alkudozással, és végleg elengedjük a régi rendet – elgyászolva azt, ami volt vagy ami lehetett volna –, az energiáink felszabadulnak. Ezen a ponton tesszük fel a valódi kérdést: „Rendben, a dolgok így állnak. Innen hogyan tovább?” Megkezdődik a kísérletezés, az új készségek tanulása, az új lehetőségek feltérképezése.

Integráció: az új kitaposott ösvény

A folyamat végén megérkezünk az integrációhoz. Az új tapasztalatok, az átdolgozott stratégiák és az átkeretezett identitás beépülnek a mindennapjainkba.

Az önbizalmunk ezen a ponton már nem abból fakad, hogy „minden a terv szerint alakul”, hanem abból a mély belső tudásból, hogy képesek voltunk végigmenni a káoszon, és átalakultunk. Az új utaink lassan kitaposott ösvényekké válnak, amelyekről visszatekintve már látjuk: a krízis nem az utunk vége volt, hanem az átalakulásunk szülőszobája.

Útravaló

Ha jelenleg úgy érzed, bizonytalan a talaj a lábad alatt, és nem leled a helyed az életed egy területén, engedd meg magadnak a türelmet. Lehet, hogy nem elakadtál – csak épp a káosz és az alkudozás szakaszában jársz, úton egy új egyensúly felé.

Foto von Paul Skorupskas auf Unsplash

„A változás fájdalmas, de mindenki számára gyümölcsöző lehet”

Szerző: Hézl József
Személyiségfejlesztés, , , , ,

„Sosem vertem ilyen sokszor a falba fejemet.”

„Senki sem szereti a változtatásokat” – mondja Jamie Oliver, a világhírű szakács. És milyen igaza van. Amikor 2005-ben a fejébe vette, hogy megreformálja a brit iskolai étkeztetést, egy hatalmas álomból indult ki: egészségesebb generációt akart nevelni.

A valóság azonban gyorsan arcul csapta. Volt gyerek, aki fel sem ismerte a nyers répát, mert addig csak gyorsételeken élt. De a legnagyobb harcot nem a zöldségekkel, hanem a konyhás nénik és a döntéshozók hiedelmeivel kellett megvívnia. Mert a gondolkodásunk, a szokásaink annyira mélyen gyökereznek, hogy azokon csak akkor tudunk változtatni, ha megvan a belső motivációnk.

Bár Jamie terve abban az időben látványosan befuccsolt (a lázadó szülők a kerítésen át csempészték a hamburgert a gyerekeknek, és a menza látogatottsága is visszaesett), a kísérlete egy zseniális esettanulmány maradt. Mentálhigiénés szakemberként nap mint nap látom, hogy mindegy, hogy egy életmódváltásról, egy kapcsolat rendezéséről vagy egy szervezeti reformról van szó: a változás folyamata ugyanazon a 4 pilléren áll vagy bukik.

1. Elhivatottság: A jövőkép ereje

A változás mindig fájdalommal jár – ez alól nincs kibúvó. Ahhoz, hogy ne add fel az első nehézségnél, tiszteletben kell tartanod a rendszerszemléletet: semmi sem létezik vákuumban, egyetlen szokásod megváltoztatása az egész életedre hatással lesz.

  • Áss le a gyökérig, és értsd meg pontosan a problémád valódi okát.
  • Bontsd le a célt! Jamie az egész országot akarta megváltoztatni, de először csak egyetlen iskola konyháját vette át. A nagy, inspiráló víziódat bontsd apró, napi szinten emészthető részcélokra.

2. Emberek: Akikkel vagy akik ellen harcolsz

Gyakran hisszük, hogy a változást megtervezni a legnehezebb. Nem így van: az embereken – és a velük való kapcsolódáson – áll vagy bukik minden. Ha magadon változtatsz, a környezeted (a belső „rendszered”) reagálni fog. Három csoporttal fogsz találkozni:

  1. A támogatók (az oszlopos tagok): Őket vonjad be! Jamie az egyetlen szövetséges konyhás nénijét meghívta a saját éttermébe, felelősséget és önbizalmat adott neki. Ha változtatni akarsz, keresd meg a szövetségeseidet, építsd az önbizalmukat, és bízz rájuk feladatokat.
  2. A döntéshozók (a felső réteg): Ki az, akit meg kell nyerned a sikeredhez? Jamie elvitte az iskolaigazgatókat a saját éttermébe, hogy lebontsa az előítéleteiket. A hatékony kommunikáció mindennél fontosabb.
  3. Az ellenállók: Ők azok, akik félnek az újtól, mert még nem láttak mást, vagy csak mennek a tömeg után.
    • Hogyan kezeld őket? Értsd meg a félelmüket! Jamie is beépítette a gyerekek előítéleteit a tervébe: játékos dalokkal vonta be őket, és rájuk bízta a receptek összeállítását.
    • A szendvics-stratégia: Az egyik leginkább ellenálló kisfiúnak feladatot adott: tápláló szendvicseket kellett eladnia. De ahhoz, hogy hiteles legyen, előbb meg kellett kóstolnia őket. Adj elismerést és feladatot az ellenállóknak – ahelyett, hogy harcolnál velük!

A képlet, bár nem könnyű, mégis egyszerű: Győzd meg az ellenállókat, elégítsd ki az oszlopos tagok igényeit, és lelkesítsd a támogatókat!

3. Tervezés: A káosztól a rendig

A változás nem egy egyenes vonal, hanem egy tanulási folyamat, amelyben mindenkinek fejlődnie kell.

A káosz természetes. Az első időszak az improvizációról és a tesztelésről szól. De a kezdeti káosz után fel kell építeni a rendet és a tudatos struktúrát.

Sose feledd, hogy még a legtökéletesebb tervbe is becsúsznak hibák. Jamie például rávette a szakácsnőt, hogy sózza meg az ételt – mert a só nem az ördögtől való, ha jól használjuk. Merj rugalmasan alakítani a szabályaidon a valósághoz igazodva!

4. Kitartás: Az úton maradás művészete

A rögös utak, a kétségek és a mélypontok a folyamat kötelező kellékei. Lesznek napok, amikor legszívesebben feladnád. Helyette inkább engedd közel magadhoz a kétségbeesést, és köss vele békét! Beszélgess vele, honnan ered, és mire volna szüksége.

Tanulj a hibákból, de ne engedd, hogy eltérítsenek az útról.

Ilyenkor hunyd be a szemed, és emlékeztesd magad a legelső pontra: a hosszú távú, tiszta célodra.

A változás fájdalmas, de ha jól csináljuk, mindannyiunk számára gyümölcsöző lehet. Te melyik lépésnél akadtál el legutóbb?

Foto von Kateryna Senkevych auf Unsplash

Mennyire stresszelsz a munkában? Töltsd ki a stressz tesztet

Szerző: Hézl József
Személyiségfejlesztés, , , , ,

Ismered azt az érzést, amikor már vasárnap este gyomorgörcsöd van, mert a munkádra nem kihívásként, hanem problémaként gondolsz?

Vagy amikor már képtelen vagy döntéseket hozni, mert mentálisan annyira le vagy terhelve? Amikor azt érzed, hogy elfogytak az eszközeid a passzív-agresszív kollégákkal, a túl sok feladattal vagy az állandó megfelelési kényszerrel kapcsolatban?

Attól félsz, hogy ha nemet mondasz, akkor a főnököd vagy a kollégáid kevésbé fognak tisztelni?

A stressz a munkában sokszor nem egyik napról a másikra válik nyomasztóvá. Először csak nehezebben kapcsolsz ki munka után. Aztán egyre többször járnak a fejedben a feladatok este, hétvégén vagy akár pihenés közben is. Később megjelenhet az alvászavar, az ingerlékenység, a döntési fáradtság vagy az érzés, hogy folyamatosan készenlétben vagy.

Mentálhigiénés szakemberként látom: sokan hiszik azt, hogy ez „ezzel jár”, és majd a szabadság alatt kipihenik. A valódi megoldás azonban nem feltétlenül a menekülés, hanem az eszköztár-váltás. Nem kell azonnal felmondanod ahhoz, hogy újra jobban érezd magad a bőrödben.

Készítettem egy rövid stressz tesztet munkában megélt helyzetekre. A kvíz segít ránézni arra, hogy a munkahelyi terhelés jelenleg mennyire befolyásolja a mindennapjaidat, a pihenésedet, az alvásodat és a kapcsolataidat.

Töltsd ki a kvízt, és nézd meg, melyik stressz-szinten vagy jelenleg.

Mit tehetsz, ha magasabb stressz-szint jött ki?

Ha a kvíz alapján azt látod, hogy a feszültség már tartósan jelen van az életedben, érdemes mélyebben is ránézni arra, hogyan tudnád visszaszerezni a nyugalmadat.

Ehhez itt találsz egy munkahelyi stresszre épített támogatási lehetőséget , amely segíthet abban, hogy ne csak túlélni próbáld a munkanapokat, hanem újra legyenek eszközeid a terhelés kezelésére.

Miért van szükségünk elégtételre?

Szerző: Hézl József
Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , , , ,

Gyakran használjuk őket szinonimaként, pedig ég és föld a különbség köztük: számonkérés, bosszú, elégtétel, jóvátétel. Mindegyik a megsérült igazságérzet helyreállításáról szól, a társadalomban mégis sokszor tévesen, felcserélve alkalmazzuk őket. A társadalmi diskurzusban ezek a fogalmak gyakran elmosódnak, és esetenként olyan dinamikákra is ráhúzzuk őket, amelyek valójában egy teljesen más belső vagy külső reakciót követelnének meg. Ahhoz, hogy megértsük a sérelmeinket – és a rájuk adott válaszainkat –, elengedhetetlen, hogy pontosan lássuk, hol ér véget a romboló szándék, és hol kezdődik a valódi gyógyulást hozó elszámoltatás.

Elszámoltatás és bosszú – mi a különbség?

A elszámoltatás az a folyamat, amikor tételesen és tényszerűen várjuk az elkövetőtől, hogy számoljon be minden olyan lépéséről, amellyel tudva és akarva vétett egy személy vagy akár egy egész közösség ellen. A bosszú ezzel szemben érzelemvezérelt, és nem az okok feltárása, illetve a tényszerű feltárás, hanem a megtorlás a cél. A bosszúval egyetlen probléma van: nem hoz enyhülést annak, aki a másik vérét kívánja. A lényeg pont az lenne, hogy validáljuk az érzéseket, és olyan választ várjunk el, amely megnyugtató és felszabadító annak számára, akin a sérelmet elkövették.

Miért fontos az elégtétel?

Innen jutunk el az elégtétel fogalmáig. Az elégtétel azt jelenti, hogy amikor valakit rendszerszinten bántalmaztak, és érvénytelenítették az érzéseit és a gondolatait, végre valaki kimondja, hogy nem ő őrült meg, hanem a bántalmazó nem hagyta őt érvényesülni, kifejezni a gondolatait, érzéseit, igényeit és szükségleteit. Más szóval gázlángozott (gaslighting). Az elégtétel pont ebben segít:

visszaadja a hitedet önmagadban.

Rájössz, hogy amit éreztél, azt jól érezted.

A gondolataidnak pedig helyük van ebben a világban.

Az külön támogató, ha ezt nem neked kell kimondanod, hanem más mondja ki helyetted, mert így érezheted a mások általi validációt is. Vagyis nem egyedül kell megküzdened az igazadért. A szégyen pedig legyen azé, aki okozta benned.

Jóvátétel és helyreállítás

A jóvátétel ennél egy fokkal magasabb szint: itt az elkövetőtől elvárják, hogy olyat tegyen, amellyel a másik személy azt érzi, hogy az elkövető komolyan megbánta tettét és szeretné a sértett bocsánatát elnyerni. A helyreállítás (resztoráció) pedig arra törekszik, hogy a megbomlott morális és érzelmi egyensúly helyreálljon. Más szóval a bűncselekmény előtti állapot térjen vissza. Az amerikai Minnesota államban már a 70-es, 80-as évek óta alkalmazzák az igazságszolgáltatásnak ezt a formáját.

És akkor most eljutottunk oda, hogy feltegyük magunk számára a kérdést: ezek közül melyikre van szükségünk? Leginkább úgy tudjuk meghatározni, ha felteszünk magunknak bizonyos kérdéseket: például azt, hogy

mekkora és milyen típusú sérelem ért bennünket?

Az okokat keressük vagy az elkövető vérét kívánjuk?

Akarjuk-e, hogy a másik tanuljon a tettéből?

Akarjuk-e, hogy máskor ne kövesse el ugyanazt a hibát ellenünk vagy mások ellen?

Hosszú távon mitől lesz meg a lelki békénk?

Bármelyiket is válaszd, alaposan fontold meg. Mert a lényeg, hogy a végén a Te ártatatlanságod megmaradjon. Amennyiben pedig dühöt érzel, és nem tudsz vele mit kezdeni, keress bizalommal!

Foto von Tingey Injury Law Firm auf Unsplash

Amikor a szavak és az érzések elakadnak – Az érzelmi lefagyásról

Szerző: Hézl József
Személyiségfejlesztés, , , ,

Azokat az embereket, akik nem tudják kimutatni az érzéseiket, gyakran ridegnek, „érzéketlennek” titulálják. Pedig nem erről van szó, hanem az érzelmi lefagyásról. Az érzelmi lefagyás nem betegség, hanem egy állapot, amelyben az ember a saját elméjébe zárkózik, mert próbálja biztonságba helyezni magát. Ez az önvédelem sok esetben tud segíteni, de egy párkapcsolatban igencsak hátráltatja a kapcsolat fejlődését.

Az érzelmi lefagyás mint állapot

Ha szemléltetni szeretnénk ezt az állapotot, akkor a legjobban a kívül szikla, belül vihar képpel tudnánk. Képzeljük el, hogy egy embernek meghal a legjobb barátja. Ott áll a temetésen, és érzi, hogy most szomorúnak „kellene” lennie, mégsem tudja azt „produkálni”. Vagy amikor a feleség azzal vádolja a férjét, hogy nem tud vele együttérezni. Pedig a férfi „csak” belső ürességet érez.

Ilyenkor azt történik, hogy elkezd működni belül egy nagyon erős parancs, ami úgy hangzik, „Ne érezz, mert az veszélyes!” Minél kisebb korban kapja az ember ezt a parancsot, annál inkább beég. Megtanulja, hogy érezni veszélyes dolog, mert ha kimutatja az érzéseit, akkor arra biztosan valami retorzió fog érkezni. Bántják vagy kigyúnyolják miatta. És mivel már megtörtént vele párszor, az idegrendszer ezekre a helyzetekre emlékszik. Bekapcsol a védelmi funkció, vagyis leválasztja a megélést a tudatról. És hogy ne veszítse el a kontrollt, inkább „nem érez”, semmint az érzései miatt „láthatóvá váljon”.

Mik az érzelmi lefagyás következményei a kapcsolatokban?

Az előző pontban említett feleség esetében történik egy félreértés. És ezzel az a probléma, hogy a férfi nem tudja elmondani, hogy mit érez, vagy hogy mit nem érez, egyszerűen csak áll, és megpróbálja túlélni a helyzetet. Mintha kilépne a testéből (disszociál).

A másik következmény pedig a magány. Magára marad ezzel a belső üresség érzéssel, és nincs senki, akivel beszélhetne erről. Nagyon sokan emiatt lesznek egyedülállók, mert egy párkapcsolatban az érzelmek nem kifejezése néha félelmetes tud lenni. (Ennek ellentéte is, az érzelmi elárasztás.)

Mit tudunk tenni, hogy elinduljunk a fagyásból a melegedés felé?

Fontos, hogy türelmesek legyünk a magunk irányába, mert különben ebből is teljesítménytúra lesz, mint például a to do listekből.

Másrészről keressük meg, hogy az érzés hol jelenik meg a testünkben. A test ugyanis jelez, ami azt jelenti, hogy a tudattalanunk így próbálja értésünkre adni, hogy nem jól „működik” a lélek.

Harmadrészt mindenképpen keressünk biztonságos kapcsolatokat, amelyekben tudjuk, hogy nem fognak bántani minket azért, mert merünk érezni.

És ha végképp úgy érzed, hogy egyedül nem megy, keress engem bizalommal!

Foto von Callum Skelton auf Unsplash

Korai veszteségek árnyéka a felnőtt kapcsolatainkban

Szerző: Hézl József
Konfliktuskezelés, megfelelési kényszer, Személyiségfejlesztés, , ,

Hogyan jelennek meg a korai veszteségek a kapcsolatainkban? Ez egy elképesztően fontos bejegyzés lesz azok számára, akik a kapcsolati mintázataikat kutatják. Ök azok, akik felismerték, hogy a kapcsolataik alakulásáért a korábban kialakított mintáik felelősek, és most szeretnék ezeket a mintákat újraírni, hogy ezáltal legyenek egészségesebb és tudatosabb kapcsolataik.

A korai veszteségek és a „pótszülő-keresés” pszichológiája

Amikor az embernek valamilyen érzelmi hiány lép fel az életében, akkor azt valamilyen módon pótolni akarja. Az, hogy hogyan teszi ezt, személyenként eltérő, hiszen más és más személyiségek vagyunk, és nem egyformán oldunk meg helyzeteket. Van, aki valamilyen függőségbe menekül, van, aki a kapcsolataiban aprózza el magát, ami azt jelenti, hogy megpróbálmindenkinek megfelelni, de nem hogy nem fogják szeretni, még bántani is fogják a romló teljesítménye és a lojalitás konfliktusa (ez azt jelenti, hogy kihez akar hű lenni) miatt. Egy munkahelyen, ahol van egy feljebbvaló, például egy főnök, vagy egy munkaközösség-vezető, könnyen behúzható ebbe a „játszmába”. Ez nem szándékos, hiszen arról beszélünk, hogy érzelmi hiányokat akarunk betölteni. A hierarchiában felül levő vagy érzékeli ezt a dinamikát, és valamelyest meg akar felelni ennek a szerepnek, vagy egyáltalán nem, és zsarnokként vagy közömbösként viselkedik a beosztottal.

A reaktív képződés

Ez az a folyamat, amelynek során felismerjük ezt a dinamikát, és tudatosan felhúzunk egy falat, vagy ami a jobbik eset, elkezdünk felnőttként viselkedni, ami a másik személy egyenrangú partnerként való kezelését jelenti. (A főnököt is lehet partnernek tekinteni, de csak abban az esetben, ha mi magunkat felnőtt, kompetens emberként pozícionáljuk.).

Projekció a munkahelyen

Mivel az ember tudattalanja állandóan „szkennel”, olyan típusú embereket keres, akik megfelelnek annak a mintának, ami neki hiányzik. Alapevetően ezzel nincs is semmi gond. A probléma akkor kezdődik, amikor olyan elvárásokat kezdünk el támasztani, mint egy szülő-gyerek dinamikában. Például megértést várni akkor, amikor szakmaiságra lenne szükség. Elnézést várni akkor, amikor egy határidős feladat nem készül el időben. És még sorolhatnám ezeket a helyzeteket.

A felismerés pillanata

A felismerés akkor történik, amikor azon gondolkozunk, hogy miért nem kapunk megértést olyan dologban, ami egy anya-gyerek kapcsolatba belefér, de egy főnök-beosztott viszonyba nem. Tehát, ha nem készítettem el idejében egy beszámolót, akkor ne várjak megértést a főnökömtől, mert itt felelősségvállalásról van szó és helyrehozatalról. Ha észrevesszük ezt a fajta „szerepösszeolvadást„, akkor már nyert ügyünk van, hiszen elkezdhetünk dolgozni a mintáinkon, és felnőttként tekinteni a másikra és önmagunkra.

Amikor a másikat nem engedem közel magamhoz

Előfordul, hogy felismerjük a mintát és egyből védekezni kezdünk azzal, hogy felhúzunk egy falat, és nem engedünk közel magunkhoz senkit, nehogy újra csalódjunk. Ennek az a hátránya, hogy elmagányosodunk, és magányos harcosként folytatjuk tovább az életünket a munkahelyen, ami szintén nem ideális, mert a legtöbb munkahelyen csapatjátékot várnak el, még akkor is, ha az, aki az elvárást támasztja, maga sem tudja, mi az a csapatjáték. Azt gondolom, hogy sok mindentől megfosztjuk magunkat, ha nem engedjük be a másikat az életterünkbe. Például a vigasztalástól, ha valami nem úgy sikerül. Vagy az együttörvendéstől, ha valami sikerül, és nincs kivel megosztanunk az örömünket.

Mit tegyünk, hogy felismerjük ezeket a mintákat?

Hogy egészségésebben viszonyuljunk a másikhoz, a következő kérdéseket kell feltennünk magunknak:

  1. Kihez beszélek valójában? Annak a személynek szól a reakcióm, aki előttem áll, vagy egy múltbéli alaknak?
  2. Mitől akarom megvédeni magam? Mi a legrosszabb, ami történhet, ha elfogadom ezt a kedvességet/támogatást?
  3. Milyen szerepet osztottam ki a másikra? Kértem tőle, hogy legyen a mentorom, vagy tudattalanul elvárom, hogy „anyáskodjon” felettem?

Ha ezeket a kérdéseket feltesszük, akkor sokkal tudatosabban fogunk ránézni a kapcsolatainkra. Ha mégsem sikerül, és úgy érzed, dolgod van még ezzel a témával, akkor keress bizalommal!

Foto von Tadeusz Lakota auf Unsplash

Így védd meg a mentális egészséged a kollektív szorongástól

Szerző: Hézl József
Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , ,

Érzed a feszültséget, amikor belépsz a munkahelyedre? Tapintani tudod a vibrálást az esti családi vacsoránál? A kollektív szorongás ma már annyira átszövi a mindennapjainkat, hogy sokszor észre sem vesszük, mennyi energiánkat emészti fel.

Fontos tudnod: abban a társadalmi helyzetben, amelyben ma Magyarországon élünk, ez a belső feszültség egy teljesen normális reakció. Az lenne a furcsa, ha a gazdasági válság, az oktatás vagy az egészségügy nehézségei közepette nem éreznénk bizonytalanságot. Egy átmeneti állapotban vagyunk, ahol a régi biztonságérzetünk megbicsaklott, de az új kapaszkodókat még keressük – ez az „holt tér” pedig törvényszerűen szorongást szül.

Mi az a kollektív szorongás?

A kollektív szorongást azok élnek át, akik ugyanabban a közegben, ugyanolyan hatásnak vannak kitéve. Más szóval, ha egy közösség (mint például a magyar társadalom) állandó bizonytalanságnak van kitéve vagy meg van félemlítve, akkor az idegrendszere védelmi üzemmódba kapcsol. Ezt az üzemmódot krónikus stressz, kialvatlanság és agresszió jellemez. Ilyen állapotban nem lehet hosszútávú döntéseket hozni, mert azok a későbbiekben inkább hátrányt jelentenek, semmint előnyt. Vannak, akik ebben a helyzetben állandó készenléti állapotban vannak (erről a túlfeszített működésről itt írtam korábban), de a kérdés most az: hogyan maradhatunk stabilak akkor is, ha körülöttünk minden bizonytalan, illetve változóban van?

Miért ragad ránk a mások szorongása?

Képzeljünk el egy anyát vagy apát, aki állandóan feszült. Sokat dolgoznak, mégsem tudnak annyi pénzt keresni, hogy félre tudjanak tenni. Emiatt állandóan vita van, hogy mire költhetnek, és mit hagyjanak ki a vásárláskor. Ezt a feszültséget a gyermek is érzi, bármely életkorban is legyen, és kihat az ő viselkedésére is. Ő is feszültté válik, türelmetlen lesz, emiatt talán még agresszív is. Mivel kölcsönhatásokban élünk, nagyon nehéz megóvni magunkat mások érzéseitől.

Hogyan őrizzük meg a belső békénket?

Elöljáróban fontos megjegyezni: ha valamiről nem veszünk tudomást, az nem jelenti azt, hogy nincs is ott. De vannak a bagatellizálásnál vannak hatékonyabb módszerek is.

Korlátozni a hírfogyasztást: naponta félóra bőven elég ahhoz, hogy megtudjuk, mi van a nagyvilágban. Ez a félóra lehetőleg ne lefekvés előtt legyen, mert akkor megmarad a felfokozottság. Amikor pedig olyan információval találkozunk, amely elindítja a szorongásunkat, akkor érdemes megnézni az információ mögött lévő tényeket. Bármilyen furcsa, a mesterséges intelligencia ebben nagyon jó segítség, mert kiszűri a tényeket a különböző hírportálok tájékoztatásaiból, vagyis lehántják az érzelmi töltetet.

Kapcsolódás a természethez: érdemes minél több időt tölteni az erdőben, parkban vagy víz mellett. A csend vagy a víz látványva, illetve csobogása nyugtatóan hat az idegrendszerre, mert azt az üzenetet kapja, hogy kikapcsolhat a készenléti állapotból.

Megszűrni a kapcsolatokat: olyanokkal kapcsolódjunk, akik képesek a konstruktív megoldásokra. Például elmenni kirándulni, megnézni egy filmet otthon vagy a moziban, utána beszélgetni róla. Közösen lehet velük alkotni vagy kertet rendezni.

Ezek mind az öngondoskodásról szólnak. Amennyiben azt érzed, hogy a szorongásodat semmilyen konstruktív dologgal nem tudod enyhíteni, kialvatlan vagy, vagy folyamatosan ingerült, akkor érdemes szakemberhez fordulni.

Foto von Olesya Yemets auf Unsplash

Hiperarousal: az ember önvédelmi rendszere

Szerző: Hézl József
Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , ,

A hiperarousal vagy magyarul az állandó készenléti állapot a traumatizáltság egyik jele. Azért fontos erről beszélni, hogy értsük, mi zajlik le akkor az ember lelkében, idegrendszerében a választás után.

A trauma útjai

Traumatizálódni többféleképpen lehet: közvetlenül átélve, „öröklés” útján, illetve másodlagosan. Az első azt jelenti, hogy ha valaki pl. erőszak áldozatává válik. Az öröklés azt foglalja magában, hogy ha tabusítanak (vagyis nem beszélnek róla) egy erőszakos cselekményt, akkor annak generációkon át van hatása. Az utolsó pedig azt jelenti, hogy elég hallani valamiről, amivel nem tud mit kezdeni az idegrendszer, és már traumatizálódott is az ember.

Mi a trauma?

Trauma az, amivel nem tud mit kezdeni az idegrendszer. Mondjuk lefagy. Képtelen cselekedni. Ez a fagyás pedig azért káros, mert a legváratlanabb pillanatokban bekapcsol. Sokszor nem vezethető vissza, hogy mi indította be. Lehet egy illat, egy mozdulat, egy félmondat, egy hangsúly stb. A másik megoldása az agynak, hogy vagy védekezni kezd, vagy pedig harcolni (üss vagy fuss).

Mik a trauma jellemzői?

Beszűkülés (tompultság): egyrészről amikor a gondolatok ugyanakörül járnak, körbe-körbe, ami miatt az illető teljesen kimerül. Másrészről pedig amikor az ember teljesen kiszolgáltatottá válik. Megadja magát. Megváltoztatja a tudatállapotát: az időérzékelés lelassul, az illető úgy érzi, nem vele történik. Érzelmileg elsivárosodik. Nem vesz tudomást a körülötte lévő történésekről.

Emlékbetörés: a trauma hatása, hogy az idegrendszer kétségbeesetten próbálja feldolgozni az eseményeket. Mivel nem tudja, az illető igyekszik elfojtani, amennyire csak lehet, de sajnos a diszszociálás (pl. elrévedés) a legváratlanabb pillanatokban tör rá. Éber állapotban bevillanó emlékképek, alvó állapotban pedig traumás álmok következtében.

Hiperarousal: állandó készenléti állapot. Azok az emberek, akik háborús övezetben élnek, vagy egy bántalmazó kapcsolatban, amelyben minden kiszámíthatatlan, ott ez az állapot áll fenn. Az illető állandóan ugrásra kész, hiszen veszélyben érzi magát, és ez annyira kimerítő, hogy másra már nincs is energiája. Amikor megszűnik a veszély, a készenléti állapot akkor sem szűnik meg.

Amikor azt látjuk, hogy egy munkatárs vagy tanuló „mindenre harap”, akkor pontosan erről az állandó készenléti állapotról beszélünk. A váratlan dolgokra pl. különböző neszekre összerezzen, és nemcsak egyszer, hanem állandóan. Olyan, mintha elölről kezdené minden alkalommal.

Hogyan kapcsolódik a hiperarousal választásokhoz? Úgy, hogy amikor kiderült, hogy nem a jelenlegi kormánypárt nyerte a választásokat, akkor a rájuk szavazók általános reakciója a lefagyás volt, végül pedig, mivel nem tudják, nem ismerik, mi fog történni, ezért állandó készenlétre kapcsolnak.

Borzasztóan fontos lenne ilyenkor egy szakembert felkeresni, aki ilyenkor abban segíti az őt keresőt, hogy a jelenben tudjon maradni. Ha te is küzdesz ezzel az állandó készenléti állapot érzéssel, akkor kattints ide.

Húsvét: pihensz vagy megfelelsz?

Szerző: Hézl József
Személyiségfejlesztés, , , , ,

Ha, azt mondom, Húsvét: pihensz vagy megfelelsz?

Melyiket választanád?

4 nap, 4 hírlevél, hogy ezen a húsvéti ünnepen a saját játészabályaid szerint játssz!

Ismerősek ezek a pillanatok?

  • Amikor csak azért hagyod magad meglocsolni, hogy megmaradjon a családi béke…
  • Amikor azért válaszolsz a rokonok kínos kérdéseire, hogy ne tartsanak tiszteletlennek…
  • Amikor azért gyűröd le a mézes krémest, mert nem akarod megbántani a házigazdát, pedig utálod (mármint a mézes krémest)…

Aztán húsvéthétfőn este kimerülten ülsz a kanapén, és arra gondolsz, hogy másnap munka… és Te pedig egy percet sem pihentél.

A megfelelési kényszer nem a te hibád. Ez egy túlélési stratégia, amelyet gyermekkorodból hozol.

Mi vár Rád, ha feliratkozol a Húsvét: pihensz vagy megfelelsz hírlevélre?

  1. nap: Hogyan mondj nemet a hagyományokra?
  2. nap: Mit mondj, ha a családi asztalnál kínos kérdéseket tesznek fel?
  3. nap: Tanuld meg tisztelni a saját tested határait!
  4. nap: Hogyan ne válj az ünneplés áldozátává?

Húsvét: pihensz vagy megfelelsz?

Mező kötelező.


**Borítókép:

Foto von Brian Wegman 🎃 auf Unsplash

A megfelelési kényszer formái

Szerző: Hézl József
Blog, Személyiségfejlesztés, , ,

A megfelelési kényszer gyökerei gyakran oda nyúlnak vissza, amikor a gyermekben nem azt erősítik meg, amilyen ő valójában, hanem azt a képet, amit elvárnak tőle. Ez a jelenség tehát elválaszthatatlan a környezettől. Ahogy a szenvedélybetegségek kialakulásánál, úgy itt is kulcsfontosságú az elsődleges gondozókkal való kapcsolat minősége. Ahhoz, hogy tartós megoldást, egyfajta belső „gyógymódot” találjunk, először tudatosítanunk kell, honnan fakad a saját kényszerünk. Mivel minden élettörténet és személyiség egyedi, nincs mindenki számára egyformán működő recept.

Ebben a bejegyzésben azt járjuk körül, milyen változatos formákban ölthet testet a megfelelési kényszer a mindennapjainkban.

A „rossz gyerek” és a megfelelési kényszer

A pedagógia egyik alapvetése, hogy a gyermek abban a viselkedésben marad benne, amiben megerősítést kap. Ha egy gyereket rendszeresen megszidnak, mert koszos ruhában ér haza, és rásütik a „rendetlen” bélyeget, egy idő után „feljogosítva érzi magát”, hogy ebben a szerepben maradjon. Ha egy családban egy gyerekkel „mindig csak a baj van”, ő válik a család index páciensévé. Fekete bárányként az ő tünetei jelzik a családi rendszer hibáit – gyakran éppen a szülők közötti lappangó kapcsolati feszültséget teszi láthatóvá, amit a környezet valódi megoldás helyett állandó fegyelmezéssel próbál elnyomni.

A „beteges gyerek” és a megfelelési kényszer

Bár triviálisan hangzik, a „beteges gyerek” kategóriája mélyebb rétegeket hordoz. Ez a gyermek azt az üzenetet építette be az énképébe, hogy ő gyenge, sérülékeny, és állandóan vigyáznia kell, különben baj történik. (Itt most nem érintjük azt a komplex pszichológiai dinamikát, amikor a betegség a figyelem kivívásának egyetlen eszköze, de érdemes tudni, hogy a „gyengeségre” való törekvés is lehet egyfajta megfelelés a szülői aggodalomnak.)

A „jól teljesítő gyerek” és a megfelelési kényszer

A jó képességű gyermek tragédiája gyakran az, hogy a környezete csak az eredményeiért (kitűnő bizonyítvány, sporteredmények) rajong. Számára a 100% nem a cél, hanem a minimum. Soha nem engedhet le, mert úgy érzi, a szerethetősége a teljesítményétől függ. Ez az örökös készenléti állapot vezethet később a klasszikus értelemben vett maximalizmushoz és kiégéshez.

Összegzés

A bejegyzés célja a szemléletformálás volt: a megfelelési kényszer nem csak a „túlteljesítők” kiváltsága. Legyen szó lázadásról, betegségről vagy tökéletességről, mindegyik maszk mögött egy megfelelési vágy húzódhat meg. Ezek a folyamatok többnyire tudattalanul mozgatnak minket, éppen ezért a környezet felelőssége hatalmas abban, milyen irányba tereli a fejlődő személyiséget.

Foto von Fethi Benattallah auf Unsplash

Honlapunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k segítenek szolgáltatásaink biztosításában. Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt találja meg.

Elfogad