Kiút a kilátástalanságból

Személyiségfejlesztés, , , Leave a Comment on Kiút a kilátástalanságból

Hol az a hely, ahol otthon érezheted magad? Bizonyára te is feltetted már magadnak ezt a kérdést. Van az az időszak az életben, amikor úgy érezzük – általában átmeneti állapotokban, pl. válás előtt, munkahelyváltásnál, vagy egyszerűen csak kezdünk elveszni az ideológiákban –, sehol sem jó, de mégis jó lenne egy olyan helyet találni, ahol az embert szeretik, család veszi körül. Tele vagyunk a kitaszítottság, elcsigázottság és a kilátástalanság érzésével. És szükségünk van a stabilitásra, védelemre, elfogadásra.

Akárhogy is nézzük, sérülünk.

Mit tehetünk ilyenkor?

  1. A legfontosabb az, hogy merjük vállalni az érzéseinket. Ki kell mondanunk hangosan, hogy ezekre vágyunk. Ha kell, beleordítani a világba. Ez az önmagunkhoz való őszinteség szükséges ahhoz, hogy erőt tudjunk meríteni a mindennapok terhének elviseléséhez.
  2. Fontos ilyenkor az is, hogy ne tévesszünk célt. Mert ha alapvetően van célunk, akkor a személyiségünk egészséges része biztos, hogy fog emlékeztetni erre.
  3.  Érdemes végiggondolni a mérföldköveinket. Ez adhat némi önbizalmat.
  4. Megkeresni azokat az embereket, akik támogatnak bennünket, ha mással nem is, a meghallgatással. Azt gondolom, hogy életbevágó, hogy tudjunk valakivel beszélni a krízisünk idején. Magunkban tartani nem érdemes, mert ez aztán valahol ki fog ütközni rajtunk, például a viselkedésünkön vagy az egészségünkön.
  5. Mi az, amit tudunk kontrollálni? Melyik szelete az életünknek, amelyben úgy érezzük, kezünkben a gyeplő? Ezt érdemes átgondolni, mert ez legalább tud annyira erőt és önbizalmat adni, mint a korábban említett dolgok.
  6. Kapcsolatokban élünk, és ezekben hatással vagyunk a másikra, és ő is ránk. Ez a gondolat ahhoz kell, hogy egyrészt ne érezzük magunkat egyedül, másrészt, ha kiemelődnénk ebből a rendszerből, azt mások nagyon megéreznék, még akkor is, ha mi nem így gondoljuk.

Fontos tehát tudnunk, hogy nem vagyunk pótolhatók. Bizonyos, hogy vár ránk valaki, akivel meg tudjuk élni az egységet, a szeretetet, akinek odaadhatjuk azokat a jó dolgokat, amelyek bennünk vannak. Hiszen az a leghőbb vágyunk, hogy megosszuk ezeket.

Nincs meg a célod? Szeretnéd a mérföldköveidet feltérképezni? Kilátástalan helyzetbe kerültél?

Gyere el hozzám, és átbeszéljük!

Hogyan segítsünk, ha valakinek lelki támogatásra van szüksége?

Blog, Személyiségfejlesztés, , , , , , Leave a Comment on Hogyan segítsünk, ha valakinek lelki támogatásra van szüksége?

Többen kérdeztétek már tőlem, hogyan vegyétek rá ismerősötöket, hogy forduljon segítő szakemberhez. Nem könnyű ugyanis azt látni, hogy szenved a barátunk. Ugyanakkor a kérdés nem egyszerű, mert a segítségünk erőltetésével tönkre is tehetjük a barátságunkat. Ez egy olyan poszt lesz, amelyet minden bizonnyal még fogok bővíteni.

A kérdés minden időben aktuális, mert szeretünk foglalkozni mások dolgaival és legfőképpen tanácsot adni. Ez ilyenkor mindig egy egyenlőtlen viszony, mert a tanácsadó barát vagy barátnő mindig olyan színben tűnik fel, mintha ő jobban tudná, hogy a segítendő félnek mi a jó. Emiatt vagy tényleg a „segítőjeként” néz a másikra, vagy elutasítja segítséget, rosszabb esetben a kapcsolatot is megszakítja.

Mi mozgatja a barátot/barátnőt, amikor a másikon segíteni akar?

Törődés. Akit szeretünk, azért igyekszünk mindent megtenni. Észrevesszük a rezdüléseit, és már apró jelekből tudjuk, hogy baj van nála. Ilyenkor vagy ő kezdeményezi a beszélgetést – hiszen mire valók a barátok? – vagy pedig a másik fél jelez neki, hogy „figyu, szerintem itt gáz van”. Ilyenkor azt gondolom, érdemes abból szempontból nézni, hogy mi az, ami nála segítségkérést jelent. Ugyanis nem mindenki keres egyből segítséget, csak apró jelzéseket ad. Például folyton idegesen beszél, vagy éppen rá nem jellemző módon visszahúzódik, szokottnál többet dohányzik, nem válaszol üzenetekre, figyelmetlen, szétszórt.

Aggodalom. Nem az egészséges mértékű aggódásról beszélek. Ugyanis ennek túlhajtott formája egy baráti vagy kollegiális kapcsolatba kevéssé fér bele. A túlzott aggodalmaskodással meg lehet fojtani a másikat. A barátom vagy kollégám nem a gyerekem, tehát az aggodalmat érdemes a szüleinek fenntartani. Mivel ő felnőtt, önálló ember, meg kell hagyni a lehetőségét annak, hogy hibázzon. És ez nem az én dolgom. Kivéve, ha az én hibámból ered. És itt merül fel az a kérdés, hogy a lelkem mélyén kinek is tartom őt, mit jelent ő a számomra, ha már ennyire aggódom érte.

Saját tapasztalat. Aki már járt segítő szakembernél és jó tapasztalata volt, természetes, hogy ezt meg akarja osztani olyannal, akiről úgy gondolja, segítségre lehet szüksége. De itt is fontos, hogy ő szeretne-e segítőhöz fordulni vagy nem, mert addig, amíg ő nem érzi szükségét, akármilyen állapotban is van, nem lehet szakemberhez erőltetni. Ez az ő felelőssége. Bár keményen hangzik ez, sajnos ettől még így van. Tanári gyakorlatomból vett példa, hogy kábítószerfüggő tanulóknak ajánlottam fel addiktológiával foglalkozó kapcsolataimat. Még időpontot is beszéltem meg a nevükben – mivel kérték – , de végül nem mentek el. Sajnos, ha az elhatározás nem elég erős bennük, akkor nem cselekszenek. És az én segítői tevékenységem itt véget is ért.

„Én jobban tudom”. Van az a segítői attitűd, amely arról szól, hogy megmutassa az illető a másiknak, hogy ő mennyire járatos a témában, őt érdemes követni, és ha őt követi, az neki is jó lesz. Ez a magatartás elég mélyről jövő ahhoz, hogy ezt az illető feldolgozza akár egyedül akár segítővel, persze csak akkor, ha ő maga is problémának érzi ezt. Ugyanis ez nem túl célravezető. Az viszont kérdés, mi történik, ha mégsem jön be az illető által javasolt megoldás…

A segítés által valamit fel akarunk dolgozni. Sokszor előfordul, hogy azért akarunk segíteni valakinek, mert már voltunk hasonló helyzetben, ugyanakkor nem sikerült olyan mértékben feldolgozni, hogy függetleníteni tudjuk magunkat a hasonló esetektől. Ez persze nem tudatos. Ezért van az, hogy a segítői foglalkozást választóknak a képzés során önismereti kurzust is biztosítanak.

Meddig mehetünk el a másik segítésében?

Mint már korábban írtam, nagyon kell vigyázni arra, hogy milyen utat választunk, mert a barátságot vagy családi kapcsolatot könnyen el lehet rontani annyira, hogy már többet nem akar velünk beszélgetni a problémájáról. Ha a barátunk, munkatársunk segítségért fordul hozzánk, akkor természetesen elmondhatjuk a véleményünket, de ennek megvan a maga hangneme, kommunikációs formája.

Azt gondolom, hogy sokat segít, ha saját történeteinket vagy az ő történetének valamelyik részéhez passzolót osztunk meg a segítségkérővel tisztelettudóan, empatikusan. A Te-üzeneteket ilyenkor kerülni kell, mert a másik úgy élheti meg, hogy ő hibás azért, mert ilyen helyzetben van. Tehát bármilyen érzést, vagy állítást fogalmazunk meg, akkor azt E/1-ben tegyük, hogy a másik inkább azt érezze, hogy segíteni szeretnénk, ne pedig azt, hogy ki akarjuk oktatni. ENNÉL TOVÁBB NEM ÉRDEMES MENNI! Onnantól kezdve ugyanis már nem a másik megsegítéséről, hanem rólunk szól a történet.

A segítés számomra arról szól, hogy a segítséget minél önzetlenebbül tegyem, illetve hogy örömöt okozzon nekem, hogy segíthetek. És azért jó ez így, mert nincs benne függés. Lehet elismerésért segíteni, de akkor annak akár csalódás is lehet a vége, mert vagy nem értékelik a segítségem vagy nemet mondanak.

Az elengedés folyamata

Blog, Személyiségfejlesztés, , Leave a Comment on Az elengedés folyamata

A megpróbáltatásokon keresztülmenni olyan, mint sziklának lenni egy kőcsiszolóban. Ide-oda lökdösnek és felhorzsolódsz, de csiszoltabban és értékesebben kerülsz ki onnan, mint amilyen valaha voltál.

Elisabeth Kübler-Ross

Napjaink életfelfogása szerint a legrosszabb, ami egy emberrel történhet, hogy meghal. Hiszen a 21. századi ember gondolkodása középpontjában a fiatalság, szépség és egészség áll. Valahogy taszítjuk magunktól a fájdalmat. De mi történik, ha szembejön velünk egy válás, egy munkahelyváltás vagy valakinek a halála? Mindegyikben van közös, még hozzá az elszakadás, a vissza nem térés érzése.

Érdekes módon, egy haldokló környezete ugyanazokon a fázisokon megy át, mint mint maga a haldokló. Ezek a gyász fázisai. Viszont, ha nem akarjuk az ezekkel a fázisokkal járó fájdalmat figyelmen kívül hagyni – úgysem lehet -, akkor nagyon sok tapasztalatot nyerhetünk életről-halálról. Egyszóval magunkról. De mik ezek a fázisok? Erről fog szólni ez a bejegyzés.

Elisabeth Kübler-Ross 5 szakaszt különít el, de érdemes még két szakasszal kiegészíteni.

  • Tudatlanság: A beteg gyakran nem kap elegendő információt betegségéről. A vizsgálatok ideje alatt a hozzátartozók is titkolóznak. A beteg körül egyre nő a hallgatás fala.
  • Bizonytalanság: A legtöbb beteg gyanakodni kezd. A körülötte lévők (hozzátartozók, kórházi személyek) nonverbális kommunikációja utalhat betegsége súlyosságára. Információkat kezd gyűjteni könyvekből, de igazából az ellentétét próbálja bebizonyítani (ambivalencia).
  • Tagadás: Nyilvánvalóvá válik a betegség gyógyíthatatlansága. A beteg tévedésnek tartja (pl. a leletek összecserélésére hivatkozik). Aztán elkezd őrült tempóban dolgozni, hogy egyrészt feledje a a betegségét, másrészt, úgy érezze, nem is beteg.
  • Düh: „Miért pont én?” Teszi fel a legtöbb ember a kérdést ebben a szakaszban. “A világ megy tovább, és senki nem veszi észre, mi történik velem.” A beteg agresszív lesz, elutasító, kritikus, de viselkedése mögött az igazságtalanság érzése és segélykiálltása áll.
  • Alkudozás: Az eddig kifelé forduló düh befelé fordulhat. Bűntudata van, hogy a nem megfelelő magatartásával hozzájárult betegsége kialakulásához. „Ha meggyógyulok, akkor ezt és ezt fogom tenni.” Ez a hozzáállás változást hoz a viselkedésében: együttműködő, segítőkész lesz, a környezetében lévőkre elkezd odafigyelni.
  • Depresszió: Az alkudozás eredménytelensége egyre lehangoltabbá teszi a beteget. Depressziója kétirányú: a múlt felé, hogy mi-mindent szalasztott el, a jövő felé, ami a halálra vonatkozik. Figyelme elkezd fokozatosan befelé irányulni.
  • Belenyugvás: Elfogadja helyzetét, félelmek, szorongások csökkennek. Csak néhány hozzátartozó jelenlétét igényli. Sokan ilyenkor végrendelkeznek. Valamire várnak, emiatt az orvosi eredmények egy kicsit javulnak, a javulást rohamos leépülés követi. Fontossá válik az érintés szerepe. Aluszékonyság helyett éberség. Vannak, akik halálos ágyuknál elhunyt szeretteiket vizionálják.

Nagyon nehéz időszak ez a hozzátartozóknak, illetve a haldoklónak. Nem mindenki esik át minden szakaszon, az is lehet, hogy valamelyik hosszabb ideig tart. A hozzátartozók is áteshetnek ugyanezeken, bár náluk lehet némi fáziseltolódás. Pl. tagadás vagy alkudozás fixálódik, nehezen engedik el a haldoklót. Kommunikációs nehézségek is adódhatnak a beteg és a hozzátartozók között, ami később komplikált gyászfolyamatot is előidézhet.

Az ember gyászán általában tényleg csak az idő segít. Ugyanakkor fontos az is, ha a hozzátartozónak konfliktusa volt az elhunyttal, akkor elképzelhető, hogy gyászfolyamat elhúzódhat akár több évre is.

Hogyan tudja a hozzátartozó rendezni ezt a kapcsolatot? A holnapi bejegyzésből megtudhatod!

Hézl József
mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember
ahaelmeny.hu

Amikor ég a talpunk alatt a talaj

Blog, Személyiségfejlesztés, , , , Leave a Comment on Amikor ég a talpunk alatt a talaj

Egy 1988-as júliusi estén, kilenc órakor robbanás történt a Piper Alpha olajfúró platformon, az Északi-tengeren, Skócia partja mentén. Százhatvanhat fős legénység és két mentő vesztette az életét. Ez volt a legborzasztóbb katasztrófa az északi-tengeri olajkitermelés 50 éves történetében.

Continue reading “Amikor ég a talpunk alatt a talaj”

Happy End után – avagy ezért ne szakíts rögtön, ha konfliktusod van a pároddal!

SzemélyiségfejlesztésLeave a Comment on Happy End után – avagy ezért ne szakíts rögtön, ha konfliktusod van a pároddal!

Összejössz a pároddal, és nagyjából 3-4 hónap múlva vitatkozni kezdtek. Aztán eljuttok odáig, hogy nem illetek össze, kiábrándultok egymásból, tulajdonképpen nem is tudjátok, miért kezdtetek el járni. Pedig a kapcsolatotoknak nem kellene az első vita után tönkremennie, hacsak nem utazik valamelyikőtök erre. A viták, nehezebb konfliktusok inkább megerősíthetik, nem pedig gyengítik a kapcsolatot. Most megmutatom a köztetek lévő konfliktusok lehetséges okait.

Ahogy a történelmet, az irodalmi műveket, munkafolyamatokat, az emberi egyedfejlődést, úgy a párkapcsolatokat is szakaszokra lehet bontani. Jó, ha ezekre rálátunk, mert akkor tudjuk, hol tartunk, és nem törjük a fejünket a szakításon.

I. A szimbiózis és krízise

Biztos emlékszel még arra az időszakra, amikor egymásba szeretettek. Annyira dúlt a lamúr, hogy a rózsaszín ködtől az orrotokig sem láttatok. Talán arra is emlékszel, hogy úgy egymásba voltatok habarodva, hogy már azt sem tudtátok, melyik gondolat kié, annyira „eggyé váltatok”. Merthogy a szimbiózis erről az eggyé válásról szól. Igen, erre a néhány hónapra maximálisan jellemző, hogy a felek feladják az egyéniségüket azért, hogy a másiknak jó legyen.

Mi a veszélye ennek a szakasznak?

Hogy a felek azt hiszik, ez örökké tart, és bármilyen akadályt könnyedén le fognak gyűrni, csak mert a szerelem, mindent legyőz.? A másik, hogy sokan azt gondolják, az a jó, amikor teljesen elmerülnek egymásban. A valóság azonban az, hogy ez a korszak lezárul, és ennél már csak egy józanabb, realisztikusabb szakasz jön.

II. A leválás és krízise

Szóval, mint említettem, egy olyan korszak jön, amelyben a pár tagjai elkezdik egymást másképp látni. Ez természetesen fokozatosan következik be, nem pedig egyik napról a másikra. Talán emlékszel arra a pillanatra, amikor elkezdted az első „hibákat” felfedezni a párodban. Ugye, milyen kijózanító pillanatok voltak ezek? Rájöttetek, hogy egyikőtök sem tökéletes. Mert nincs tökéletes. Nincs olyan, hogy valaki a másiknak minden szempontból megfelel. Ha igen, vagy nagyon szerencsés, vagy hazudik magának. És persze a másiknak. Szóval elkezdtek különbözni egymástól.

Mi a veszélye ennek a szakasznak?

Amikor rádöbbentetek, hogy egyikőtök sem Superman és Superwoman, felmerülhet talán a kérdés:

Hogyan tovább? Mégsem találtam meg az igazit? Lesz-e olyan, hogy megtalálom? Tudom-e még szeretni a páromat a hibáival együtt?

Nagyon hamar véget érhet a kapcsolatotok, még azelőtt, hogy megláthatnátok, mi lehetne belőle.

III. Az énközpontúság és krízise

Ha a kapcsolatotok túléli a leválás szakaszát, akkor sikeresen átlendültetek az énközpontúságba. Az előző szakaszban elfogadtátok egymást úgy, ahogy vagytok, és így éltek boldogan. Idővel mindegyikőtöknek meglesz a saját tere, saját véleménye, saját elfoglaltságai. Elkezdtek kifelé nyitni. Már nemcsak egymásnak vagytok, hanem vannak munkatársak, barátok, barátnők, akikkel elkezdtek programokat szervezni. Ebben az időszakban jobb külön, mint együtt. Az énközpontúság szakasza azt is hozza magával, hogy újraértelmezitek saját magatokat, a céljaitokat, a vágyaitokat. Amíg kifelé nyíltok mások felé, közben nyílik egy út befelé is, a lelketek, a személyiségetek felé.

Mi a veszélye ennek a szakasznak?

Ha túlságosan kinyíltok a külvilág felé, előfordulhat, hogy már egyáltalán nem keresitek egymás társaságát, az intim helyzeteket. Olyanokká váltok, mint a lakótársak.

IV. Az újraközeledés és krízise

Jól kihaveroztátok/barátnőztétek magatokat, egyszer csak hiányérzetetek támad: valaki/valami hiányzik, ami eddig volt, most nincs. Rájöttök, hogy keveset beszélgettek, alig szerveztek közös programot, hiányoznak a mély beszélgetések, csevegések. Elhatározzátok, hogy újra összerázódtok, és lám, mintha két teljesen új ember találkozna egymással! Ennek a helyzetnek tehát megvan a maga romantikája.

Mi a veszélye ennek a szakasznak?

Semmi. ? Inkább folytatom az előző gondolatmenetet. Elkezdtek újra „találkozgatni”, és azt veszitek észre, hogy mintha „komolyabbak”, mélyebbek lennének a beszélgetéseitek. Elmesélitek az egymástól „külön” töltött időszakot, és a jövő felé néztek. Együtt, közösen. Aztán egymásba szerettek újra, és kezdődik minden elölről, csak már egy kicsit magasabb szinten. ? És ez így van rendjén.

Tehát megvan a nehézsége a párkapcsolat minden szakaszának. Idei „nyaralásomat” azzal kezdtem, hogy meghívott előadóként csoportfoglalkozást tartottam tinédzsereknek egy katolikus fesztivál keretein belül. A téma pedig a párkapcsolat szakaszai volt. Meglepődtem, milyen éretten álltak hozzá. Mikor mondtam, hogy nyugodtan kérdezzenek, egy nagyon mélyen szántó kérdést dobtak fel: mi történik, ha az egyik már továbblépne a következő szakaszba, de a másik visszahúzza? Ez minden párkapcsolat nehézsége. A megoldást eljátszottuk. Olyan helyzeteket találtak ki, amelyeknek ez a szakaszbeli elcsúszás volt témája. Rájöttek, mennyire nehéz úgy kommunikálni, hogy közben mindenkinek el van borulva az agya a dühtől. De a másikra odafigyelő, megértést tanúsító, egymás szeretetét kifejező kommunikációt semmi nem pótolja.

Ti hol tartotok? Ha már túl léptetek egyes szakaszokon, hogy oldottátok meg? Mit mondtatok egymásnak, amitől a másik elfogadva, megértve és szeretve érezte magát?

Gondoljátok végig, beszéljétek át újra, ha szükséges!

Kitartást és sok örömet kívánok hozzá!

Hézl József mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember

www.ahaelmeny.hu

ahaelmeny@ahaelmeny.hu

06308814290

Az utolsó szavak

Személyiségfejlesztés, , , , , , Leave a Comment on Az utolsó szavak

Aki hallotta már valaki utolsó szavait, az bizonyára meghatározó élmény lehetett az életében. És ezek a szavak talán a legfontosabbak lehetnek egy életmű szempontjából. De melyek voltak Jézus legfontosabb szavai? Mit tanulhatunk általuk? A Katolikus Egyház hét szóként említi Jézus utolsó mondatait, melyek a kereszten hangzottak el a szájából a hagyomány szerint. Ezekről bővebben ide kattintva olvashatsz. Egy mondatot emelek ki közülük, amely szerintem nekünk, hétköznapi embereknek, akár keresztények vagyunk, akár nem, fontos lehet.

„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34)

Amikor Jézus ezeket a szavakat mondja épp, hogy van még benne élet. De ebben az állapotban is olyat mond, amellyel bizonyára megbotránkoztatja azokat, akik hallják őt. Itt van keresztre felfeszítve, kegyetlenül helyben hagyják, és még bocsánatot is kér a számukra az istenétől. Pedig a bocsánat a legnagyobb gyógyító erő az ember számára. Jézus azért tud bocsánatot kérni a számukra, mert szívében már megbocsátott nekik. Ő tudja, hogy ami vele történik, annak oka van. És azt is tudja, hogy az Ő “romjain” virág nő az emberiség számára.

Persze, könnyű kimondani, hogy bocsássunk meg, de mégis hogyan?

Inkább csak elemeiben írok róla, hiszen nincsen rá recept. De ha meg tudjuk tenni, azzal felelősséget vállaltunk saját magunkért. A megbocsátás nem azt jelenti, hogy a másikat felmentjük a bűnei alól. Azzal neki kell számot adnia a saját lelkiismeretének. A megbocsátás magunk miatt fontos.

Az is mindenképp fontos, hogy a megfelelő személynek beszéljünk a fájdalmunkról. Valakinek kimondani, kiadni magunkból a dühünket, az elkeseredettségünket, az elesettségünket, nagyon nehéz dolog.

Fontos, hogy minél több időt adjunk magunknak. Nem várhatja el tőlünk senki, hogy essünk rajta túl minél előbb. Ebben nem szabad engednünk senkinek.

A megbocsátásban megértés is van. Nem mindig, de néha tudunk magyarázatot a másik tettére. Ez önmagában felszabadító tud lenni. De ha nem ismerjük a másik motivációit, akkor viszont azt kell megértenünk, nem volt befolyásunk a cselekményre, ha mégis, akkor valamit meg kellett belőle tanulnunk.

Egy tragédia sokszor elgondolkodtatja az embert, hogy mit tud belőle profitálni. Azt már ugyanis valószínűleg jól tudjuk, mit veszítettünk. De mit nyertünk általa? Még szorosabb emberi kapcsolatokat? Esetleg ráébresztett valamire? Új célt, amely által többek lehetünk? Vagy el tudjuk mondani másoknak is, hogy van élet dühön, a bosszúálláson és a gyászon túl is?

A viskó

Végezetül hadd hozzak ide egy történetet, amelyről bizonyára hallottál már, A viskó című nagy sikerű kanadai regényről, mely Amerikában játszódik. Főhőse egy családapa, akinek kislánya kegyetlen körülmények között hal meg. Egy napon levelet kap Istentől, aki meghívja a viskóba. Oda, ahol a kislánya ruháit találta meg. A történet lényege, hogy az apa tehetetlensége és haragja depresszióba fordul. Azonban a Szentháromság tagjaival folytatott beszélgetések ráébresztik arra, ha nem bocsát meg a gyilkosnak, sohasem élhet teljes értékű életet. Az egyik gyermeke meghalt, de van még másik kettő, akiknek szüksége van rá. (A regény részletes tartalmát itt olvashatod.)

Forrás: https://www.libri.hu/konyv/wm_paul_young.a-visko.html

Ha fáj a szíved, ha megbántottak, a sérelmed, a bűnt írd homokba, így azt könnyen elfújja az irgalom szele. (…) Ha pedig jót tesz veled valaki, azt vésd kőbe, hogy emlékezetedben örökké megmaradjon! (Böjte Csaba)

A jéghegy csúcsa, avagy miért akarok váltani

Blog, Személyiségfejlesztés, , , Leave a Comment on A jéghegy csúcsa, avagy miért akarok váltani

Közalkalmazott, vállalkozó, szabadúszó. Vajon mi köti össze mindhármat? A vágyaik, az igényeik, a szükségleteik. Az alábbi bejegyzésemet elsősorban azon leendő szabadúszó/vállalkozó ismerőseimnek ajánlom, akiknek 2017. szeptember 7-én tartottam előadást a székesfehérvári Konnektor közösségi irodában.

A legtöbb potenciális munkavállaló arról álmodik, hogy olyan munkája legyen, amelyben ki tudja bontakoztatni képességeit, értékelik a teljesítményét, figyelembe veszik ötleteit, meghallgatják véleményét. Merthogy ettől érezzük magunkat embernek. De mi történik akkor, amikor ezek közül valamelyik vagy a legtöbb nem valósul meg? 

Aki ismeri Maslow piramisát, talán már elgondolkozott azon, melyik szintjére helyezné magát. Nagyon érdekes tapasztalat volt, amikor kamasz diákjaimat kérdeztem erről. Némi viccelődés után a piramis felső harmadába tették magukat. Persze volt kivétel, de a zöme valahol oda tette magát, ami nyilvánvalóan több szempontból sem lehetséges.

Kevesen tudják Maslow-ról, hogy ezt a piramist többször is átdolgozta. Így jutott el addig a gondolatig, hogy az ember egy darabig “pótolgathatja” a gyermekkorában szerzett hiányait (hiányalapú szükséglet), de ha ezt az élete végéig csinálja, soha nem lesz boldog. Vagyis, ha jót akar magának, akkor el kell kezdenie arra törekedni, hogy mitől lehet több, jobb (növekedésalapú szükséglet).

Minden embernek van egy “hegye”, amelynek csúcsán olyan dolgok fogalmazódnak meg, mint például a szabadság, az önállóság, elismerés vagy éppen a nemet mondás lehetősége. Az igazság az, hogy nem kell mindenkinek vállalkozónak vagy szabadúszónak lenni ahhoz, hogy ezeket elérje. Persze nem akarok lebeszélni senkit, csak szeretném felhívni a figyelmet azokra a belső – és meglehetősen mélyről jövő – motivációkra, amelyek ilyenkor mozgatják az embert. Mindenkinek vannak olyan “becsípődései”, amelyek számára fontosak egy munkahellyel kapcsolatban, én most négyet hozok ide. De nézzük meg, mi van a hegy lábánál! (Kattints a képre!)

1⃣ Szabadság 

Annyira alapvető szükségletünk, hogy ez nem is lehet máshol, mint a Maslow piramis második szintjén. Sok mindenben vágyhatunk rá, például a döntéseinkben, mozgásunkban, illetve a véleményformálásban. Ha a munkahely kötöttségeit egyre nehezebben viseljük, meg kell kérdeznünk magunktól: miért nem tudjuk elfogadni a munkahely szabta korlátokat? Miben akadályoznak bennünket? Mi az, ami ebből reálisan érint minket, és nem csak ellenkezni akarunk minden áron, csak mert a kollégák is ezt csinálják? Vagy úgy érezzük, van bennünk egy dacos kamasz, akinek figyelemre, törődésre és elismerésre van szüksége?

2⃣ Önállóság 

Az önállóságot a harmadik szintre helyezem, mert azt gondolom, ha valakinek meghagyják az önállóságát, az a szeretet egyik kifejeződése. Nehéz elviselni, hogy amikor tudnánk jobban is csinálni bizonyos dolgokat, akkor mások mondják meg, hogyan tegyük. Ez sokszor eléggé elveszi az ember energiáját. Felmerülhet a kérdés, hogy mi a jobb, szembe menni mindenkivel vagy csendben maradni és passzív-agresszív ellenállásba vonulni. Nyilván egyik sem jó, hiszen nem azt szeretnénk elérni, hogy életünk állandó küzdelem legyen, hanem minél harmonikusabb. Másrészt az egészségünk nagyon hamar rámehet, ha huzamosabb ideig feszültségben élünk. Ha állandóan a két dolog között “pingpongozunk”, akkor ez jelzés a számunkra, hogy még nem sikerült a megfelelő megküzdési stratégiákat kifejlesztenünk. Persze, ma már számos lehetőség áll rendelkezésünkre: coach-ok, mentálhigiénés szakemberek, pszichológusok, tudnak szakszerűen segíteni abban, hogy megtaláljuk a megoldást a fent említett problémára.

3⃣ Elismerés

A piramis negyedik szintjén található. Akkor érezzük igazán, hogy tettünk valamit, ha megfelelő visszajelzés érkezik a munkánkra. Viszont nehéz a helyzet, amikor elvárják, hogy mindenben maximálisan jól teljesítsünk, hiszen ez természetes, de nem vagy alig érkezik rá olyan visszajelzés, amely erősíthetné önbizalmunkat, esetleg inspirálhatna, vagy fejlődést idézhetne elő. Egy darabig elég tud lenni, hogy az ember saját magát dicséri meg. És azt gondolom, nagyon jó, ha valakiben idejekorán kifejlődik ez a képesség. De mit tehet az ember, ha soha nem érkezik kellő megerősítés a munkájára?

4⃣ Nemet mondás lehetősége

Nagy művészet a nemet mondás, ugyanis nem mindenki képes rá. Egy munkahelyen viszont nem is nagyon előnyös, ha valaki nemet mond a főnökének. Tehát, ha az illető eleve nem úgy van szocializálva, hogy mindent azonnal elfogadjon kérdések nélkül, annak valóban nehéz a közalkalmazotti lét. Ha megint Maslow piramisát vesszük alapul, akkor az önmegvalósítás szintjére helyezném, hiszen nemet mondani csak szabadon, felesleges korlátoltságérzés nélkül lehet.

Minden esetre meg kell fontolni alaposan, miért akarunk váltani. Akár közalkalmazottként, akár vállalkozóként akarunk tovább dolgozni, meg kell kérdeznünk magunktól, hogy honnan tudjuk, hogy a következő munkahelyünkön, vagy vállalkozóként/szabadúszóként jobban fogjuk kezelni a szabadság, az elismerés, az önállóság vagy a nemet mondás kérdését.

A szabadságot, az önállóságot, a nemet mondást tanulni kell. Akár újratanulni is. Hiszen a váltás után új keretekhez és szabályokhoz kell igazodnunk, és nem volna jó beleesni ugyanazokba a helyzetekbe, amelyekbe az előző munkahelyen is voltunk.

Így értékeld át a tanévedet

Személyiségfejlesztés, , , , , Leave a Comment on Így értékeld át a tanévedet

Amikor tanév végén záró tantestületi értekezlet van, mindig elhangzik, hogy értékeljük át az elmúlt évet. De mit jelent átértékelni és hogyan tegyük? Ehhez nyújtok segítséget ebben a bejegyzésben két letölthető segédanyaggal. Azonban nem szeretnék megmondó lenni, inkább azt írom le, nekem mi segít(ett).

Átértékelni egy helyzetet, egy folyamatot, vagy egy kapcsolatot azt jelenti, hogy megnézem, hol tartok, mit értem el, mik voltak a nehézségek, mik vittek előre, hová akartam/akarok eljutni. Ami nehézség lehet, hogy három szinten is el kell végezni, ha szeretnék egy valóban átfogó képet a munkámban való működésemről.

Ⅰ. Tartalmi szint

Mindenkit szorít a tananyag mennyisége, ezért az egész év folyamatos mérlegelés, hogy mi az, ami elhagyható, és nem vesz el a megértésből; mi az, ami felfogható és mi az, amitől sikerélménye van a diákoknak. Mi az, amit ebben az évben megtanultak, amivel majd boldogulnak az érettségin (talán az iskola után is?), vagy bármilyen vizsgán. Viszont most nem erre szeretném helyezni a hangsúlyt, hanem a következő két szintre.

Ⅱ. Kapcsolati szint

Pedagógusként nemcsak azért vagyok felelős, hogy megtanítottam-e a tananyagot, hanem azért is, hogy milyen kapcsolatot alakítottam ki a diákokkal. Hiszen a fejlődés, a motiváció a kapcsolaton keresztül történik. A kisgyermek azért kezd el megtanulni dolgokat, mert szeretne a szüleinek kedvében járni. Egy kolléga, egy beosztott azért tesz meg dolgokat, mert emberként állnak hozzá. Szóval kapcsolatépítés nélkül elképzelhetetlen a tanítás.

Hogyan végezd az értékelést? Segít, ha ide  kattintasz az értékelőlap letöltéséhez!

III. Személyes szint

És van még egy szint, amire még kevesebb figyelmet fordítunk. Ez pedig a saját magunk szintje. Mi pedagógusok, annyira keveset törődünk magunkkal, hogy szinte észre sem vesszük, mi az, amiben hiányt szenvedünk, mi az, ami menet közben elromlott. És még a sikereinket sem jegyezzük fel. Emlékszem, néhány évvel ezelőtt a legdurvább konfliktusok felett úgy mentem el, mintha meg sem történtek volna. Azt hittem, így kell csinálni. És közben csak gyűltek az érzéseim, és nem volt senki, akinek elmondhattam volna (a házastárs szerintem nem erre való). Olyan volt az első néhány év, mint egy gyorsvonat, amiről nem lehet leszállni. Idővel rájöttem, hogy a fejlődésem és saját mentális egészségem érdekében muszáj külső segítségeket igénybe vennem.

Hogyan végezd az értékelést? Segít, ha ide  kattintasz az értékelőlap letöltéséhez!

Mikor csináljunk ilyen értékeléseket? Hiszen tele vagyunk feladatokkal.

Mivel emberi kapcsolatokról van szó, így az idő nem olyan tényező, amivel effektíve számolni kellene, hiszen a kapcsolataink az életünk része, amelyekkel különböző szinteken foglalkozunk. Ha leülünk beszélgetni egy számunkra kedves emberrel vagy szakemberrel, például egy szupervizorral, az már nagyot lendít a másik és magam megértésében. A kapcsolataink fejlesztésére fordított energiával a későbbiekben időt spórolhatunk meg, plusz az értékelések segítségével motivációt gyűjthetünk.

***

Azt gondolom, hogy ezeknek az átértékeléseknek az a legfőbb szerepük, hogy egyben maradjunk. Észrevegyük a kezdőpontokat, a végpontokat és az állomásokat. Tudatosítsuk a nehézségeinket, az érzéseinket. És egyáltalán nem baj, ha arra is emlékezünk és felírjuk a szívünkbe, hogy mi mindent oldottunk meg sikeresen, kikkel alakítottunk ki kapcsolatokat, és kikkel vár még rendezésre a kapcsolat.

Kívánom, hogy sok erőt, tapasztalatot és motivációt gyűjts az értékeléseid során!

Legyen olyan a nyarad, amilyennek eltervezted!

4 pont, amely megmutatja a szenvedés értelmét 2.

Személyiségfejlesztés, , , Leave a Comment on 4 pont, amely megmutatja a szenvedés értelmét 2.

Húsvét vasárnap van, a feltámadás ünnepe. Tegnap írtam arról, hogy a szenvedésnek tulajdonképpen nagyon is van értelme, de meg kell találnunk azt. A mai bejegyzés viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy bár a halál az élet része, szükségszerűen következik az életből. Másrészt a szenvedés következménye a feltámadás is.

3. Az élet lezárulása

A halálról sokan gondolkoznak úgy, hogy mivel lezárja az életet, és ily módon minden az enyészeté lesz, nem érdemes semmit sem tenni. Mi volna, ha halhatatlanok volnánk? Körülbelül úgy járnánk, mint a Lopott idő c. film egyik szereplője, akinek 1000 év is megadatott, de annyi mindent látott, hogy egyszerűen megunta az életet. A halhatatlanságért cserébe az ember a viszonylagos összeszedettségét adná oda. Számára így alakulna át a mindenki által ismert közmondás:

Amit ma megtehetsz, azt máskor is, hiszen temérdek időd van!

És ha még tudnánk is mit kezdeni a halhatatlanságunkkal, vajon meddig tartana? Tehát a halál egyfajta felelősségtudatot ad, amit már tegnap is fejtegettem, ugyanakkor konstruktívvá is tesz. Amikor tervezzük az életünket, még akkor is, ha csak álmodozunk bizonyos dolgokról, megpróbáljuk elképzelni az elkövetkezendő ötven évet (vagy többet). Próbálunk alkut kötni az élettel, és ha jó alkut kötünk, hálás lesz nekünk.

Jézus a halálával azt mutatta meg a múlt, jelen és jövő emberiségének, hogy a halál egy állapot, és ami utána következik, izgalmasabb, mint bármi más. De ahhoz, hogy azt izgalmasnak élhessük meg, vágyakozzunk rá, szükségünk van az azt megelőző időre, hogy rá tudjunk készülni. Tehát a halál utáni élettel, vagy akár a jövővel ki kell alakítani egy egészséges viszonyt ahhoz, hogy azt később értékelni tudjuk. Ha így gondolkozunk, nagyon erős bástyákra építjük életünket!

4. Feltámadás

A feltámadás szót használhatjuk hétköznapi értelemben is. A feltámadás mindig magában hordoz egy újrakezdési lehetőséget, de akkor az igazi, amikor egy szinttel feljebb kezdjük újra. Egy kihunyt párkapcsolatból, egy munkahelyváltásból, valakinek a halálából sokat épülhet az ember. A feltámadásban a felszabadultságnak is jelen kell lennie. Ha nincs, akkor nem érkeztünk még meg a következő szintre, és félő, hogy ugyanabban a malomban őrlődünk tovább.

Jézus feltámadása ezt is megmutatja nekünk: hogyan lehet egy szinttel feljebb újrakezdeni. A célért, melyet el akarunk érni, le kell mondanunk dolgokról, ugyanakkor öröm is van bennünk, mert nem haszontalan, amit teszünk. Ebből érdemes erőt meríteni!

Azt is megmutatja, hogy a másokért való áldozatvállalás nem haszontalan. Hány és hány ember kezdte el megérteni, hogy a boldogság az emberi kapcsolatokban rejlik, nem pedig a tárgyi dolgokban! És hogy a kapcsolatok csak akkor működnek, ha magunk is dolgozunk rajtuk, és nem várjuk el, hogy a másik kitalálja, mire van szükségünk.

jens-johnsson-121803

Íme, 4 pont, amelyek a(z) (keresztény) ember életének sarkalatos pontjai. Ebben a 4 pontban leírtam néhány gondolatot, amelyekkel kapcsolatban érdemes kialakítani a saját álláspontunkat, és végiggondolni, hogy amit erről a 4 témáról gondolunk, előre viszi-e az életünket!