Kategória: Személyiségfejlesztés

Regresszió felnőttkorban?

Szerző: Hézl József
Személyiségfejlesztés, , , , , ,

Bármilyen meglepő, a felnőttek is képesek regresszióba esni. Nem fogják hirtelen a hüvelykujjukat a szájukba kapni, de mindenesetre konfliktushelyzetekben bekapcsolhatnak olyan minták, amelyek a kora gyermekkori állapotban alakultak ki. De miért fontos ez a tudás a számodra? Mit tudsz tenni, hogy amikor nehéz helyzetbe kerülsz, ne „ess vissza”?

Mi a regresszió?

Először is tisztáznunk kell ezt a fogalmat. A regresszió az az állapot, amikor az egyén – legyen bármilyen életszakaszban is – valamilyen oknál fogva visszatér egy kora gyermekkori állapotba. Az idegrendszer fejlesztésénél elengedhetetlen, hogy az alany (akivel a terápiát végzik) regrediálódjon, vagyis visszaessen. Ugyanakkor azt is fontos látni, hogy amikor belső vagy külső konfliktusaink keletkeznek, és dühünkben kijelentjük, hogy nem állunk szóba a másikkal, ez is egyfajta regresszió, vagyis visszacsúszás egy korábbi életállapotba.

A tranzakcióanalízis és a regresszió

Eric Berne, a tranzakcióanalízis kitalálója azt mondja, hogy a konfliktuskezelési stratégiánk már életünk első pár évében „meg lett írva”. Vagyis ahogyan akkor oldottuk meg a konfliktusokat, úgy oldjuk meg a későbbi életszakaszokban is. Például, ha egy kisgyermek a hízelgéssel tudta csak elérni, amit szeretett volna, akkor ez a minta rögzül, és jó eséllyel később is ezt fogja alkalmazni.

A gyermeki énállapot mint regresszív állapot

Eric Berne három énállapotot állapít meg, amelyeket folyamatosan használunk életünk során: szülői, felnőtt és gyermeki énállapot. Amikor valaki vagy „leuralja” a másikat, vagy „alámegy” a másiknak, akkor a szülői és a gyermeki énállapot között ugrál. Mi most az utóbbival foglalkozunk. A szülői énállapotban számonkérünk és fegyelmezünk, a gyermeki énállapotban pedig túlalkalmazkodóvá vagy dacossá, illetve lázadóvá válunk. Ha megnézzük az elmúlt néhány év politikai csatározásait a parlamentben, akkor alig látunk olyat, aki a felnőtt énállapotban (tehát a másikat partnerként és egyenrangú félként kezeli) képes kommunikálni a heves szóváltásokban.

Honnan tudom, hogy regresszív állapotban vagyok?

A konfliktushelyzetek mutatják meg a legjobban, hogy melyik énállapotot használjuk leginkább. Ez attól függ, mire érezzük magunkat feljogosítva. Ha azt kaptuk nevelésünk során, hogy szabad kiállni önmagunkért, szabad a véleményünket hangoztatni, és szabad az is, hogy elmondjuk, mire van szükségünk, akkor jó eséllyel a felnőtt énállapotunkat használjuk. De ha azt kapjuk, hogy meg kell húzódnunk, amikor valaki haragszik ránk, mert a konfliktus rossz dolog, akkor a gyermeki énállapotunk, és azon belül is a túlalkalmazkodó részünk aktívizálódik.

Mit tehetek magamért, ha túlalkalmazkodó, dacos vagy lázadó vagyok?

Ha megfogalmazódik a kérdés, már jó úton haladsz. Az önreflexiónk fejlesztése egész életünkön át tart. De ha ennél tudatosabbak akarunk lenni, akkor megvizsgáljuk a konfliktusainkat a különböző személyekkel: például a munkatársunkkal, főnökünkkel, a párunkkal, a gyerekünkkel és nem utolsó sorban, a szüleinkkel. Melyik konfliktusos kapcsolatban hogyan viselkedünk? Mit mondunk? Hogyan reagál a testünk? Összerándul vagy ökölbe szorul a kezünk? Félelem fog el vagy elönt a bátorság? Ezek mind fontos kérdések, és természetesen ennél jóval több van, de kiindulópontnak már jók.

Érdemes ezeket azonosítani magunkon, mert a tudatossággal sokat tudunk javítani a kapcsolatainkon. Amennyiben pedig úgy érezzük, hogy egyedül nem megy, érdemes segítőt felkeresnünk.

Foto von Ladislav Stercell auf Unsplash

Kapcsolatban vagyunk(?)

Szerző: Hézl József
Személyiségfejlesztés, , , , , ,

Belegondoltál már, milyen nagyszerű dolog, hogy pillanatok alatt kapcsolatba tudsz lépni a barátaiddal, családtagjaiddal? Gondold el, hogy nem kell elmenni hozzá, hogy egy jót beszélgessetek, elég, ha kamerán felhívod őt. Klubokat lehet online tartani (pl. filmklubot, én is járok ilyenre), és megvan a közösségi élmény. Persze, nagyon érdekes kérdés, mit jelent kapcsolatban lenni. Az biztos, hogy régen mást jelentett, mint most.

Kapcsolatban vagyunk

Szóval az a kérdés, hogy mit jelent kapcsolatban lenni. Személyesen ott lenni mellette vagy elég a zöld pötty a Messenger alkalmazásban? Fontos-e a másik közelsége vagy megelégszünk azzal, hogy egy informatikai rendszer köt össze minket? Akkor is kapcsolatban vagyunk, ha napokig nem beszélünk semmilyen formában, de látjuk az alkalmazásban, hogy a másik „elérhető”? Ez nagyjából ugyanaz, mint amikor emberek egy lépcsőházban laknak, nap mint nap látják egymást, mégsem szólítják meg a másikat. Van olyan nézet, miszerint, ha egy napig nem beszélünk, már nem vagyunk kapcsolatban.

Akkor mégis mit jelent kapcsolatban lenni?

A kapcsolat egyik jellemzője a kiszámíthatóság. Tudom, hogy számíthatok a másikra. Nemcsak akkor, amikor bajban vagyok, hanem az önfeledt nevetésben, vagy egy nagyon elvont beszélgetésben. Tudom azt is, hogy holnap és holnapután is beszélhetünk, és ha neki valamiért nem alkalmas, akkor képes őszintén elmondani. És itt kapcsol be a másik jellemzője, az őszinteség. Egy biztonságos kapcsolatban az ember lehet őszinte olyan kérdésekben is, amelyek egyébként kényesek. Ez nem azt jelenti, hogy a másikkal megtehetek bármit, pl. tekintet nélkül nyomogathatom a fájdalompontjait, hanem ha kritikája van felém, vagy nekem felé, akkor azt elmondhatjuk egymásnak büntetés nélkül. Vagy elmondhatunk egymásnak olyan dolgokat, amelyekkel nem tisztelünk meg akárkit. Ezzel együtt lesz ez egy biztonságos és kitüntetett kapcsolat.

Miért olyan nehéz mégis egy biztonságos kapcsolat?

Talán azért, mert felelősséget kell vállalni önmagunkért és a másikért. A kimondott szavainkért. Szemből szemben elmondani tapintatosan, hogy mit gondolunk valójában. Az offline kapcsolatban nem lehet kilépni a térből, mert a másik magyarázatot vár. Itt nincs olyan, hogy bezárom az alkalmazást, és akkor folytatom, ha megvan a válaszom, vagy ne adj’ isten, nem fejezem be a beszélgetést.

A valódi kapcsolódás sebezhetőséget is jelent. Akkor felvállalni azt, hogy nem vagyunk tökéletesek, amikor egy légtérben vagyunk. A másik látja a gesztusainkat, a mimikánkat. Látja a legördülő könnycseppet. A messenger üzenetben van lehetőség az alkalmazás bezárására, időnyerésre, esetleg arra, hogy megkérdezzük a mesterséges intelligenciát, hogy mit válaszoljunk. De a valós térben ezekre nincs lehetőség

Lehet, hogy a modern technológia nem lerombolta a kapcsolatokat, hanem kiterjesztette azokat. Rámutatott arra, hogy a puszta interakció még nem kapcsolat. Mert kapcsolódni nem egy technikai megoldás, hanem belső döntés. Annak a vállalása, hogy odafigyelek a másikra akkor is, amikor nincs zöld pötty a neve mellett.

Képes vagy benne maradni egy konfliktusban akkor, amikor nem választ el benneteket a mobiltelefon? Milyen érzések vannak benned? Pánik? Szorongás? Menekülhetnék? Ha így van, akkor beszélgessünk róla! Foglalj időpontot, és segítek visszatérni a valóságba!

Foto von Firmbee.com auf Unsplash

Biztonságos hálók nélkül – az elmagányosodás veszélye

Szerző: Hézl József
Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, ,

Az elmagányosodás évtizedek óta egy lappangó jelenség, amelynek nincsenek látható előzményei. Éppen ezért lenne fontos társadalmi szinten érzékenynek lenni azokra az emberekre, akik hajlamosak arra, hogy a problémáikkal kapcsolatos érzéseiket magukba fojtsák. Hányan vagyunk, akik úgy szocializálódtak, hogy a nehézségeiket egyedül kell megoldani, nehogy másokat zavarjanak a segítségkéréssel? Teljes generációk nőttek fel így. Vannak, akiknek alapszemélyiségük olyan, hogy elutasítanak mindenféle segítségkérést. De mi van az elmagányosodás mögött? E bejegyzés nem mélylélektani elemzés akar lenni, csupán egy mentálhigiénés szakembernek a napi megfigyelésekből származó tapasztalatainak leírása. Ezek nem azok a típusú jelenségek, amelyek önsértésbe vagy öngyilkosságba torkollnak, hanem csendes, állandósuló folyamatok.

Amikor nehéz a kapcsolódás

Amikor a munkahelyen valaki nem akar kapcsolódni a munkatársaival, valójában egy szorongást hordoz magában: „mi lesz, ha nem fogadnak el?” „Mi lesz, ha nem érdeklem a másikat?” „Nem érdemes másokkal jó kapcsolatban lenni, mert a vége úgyis az, hogy nagyot csalódok benne.” Azok az emberek, akik így gondolkodnak, egy korábbi életszakaszban, pl. gyermekkorban kívülállóságot, elszigeteltséget éltek meg. Emiatt a kapcsolataik inkább funkcionálissá válnak: azért kapcsolódnak, mert érdekük fűződik hozzá, nem pedig azért, mert jó a másik társaságában lenni.

Az elmagányosodás fakadhat a realitásvesztésből is

Amikor az ember a konfliktusait nehezen oldja meg, vagy meg sem tudja oldani, tehát általában „vesztesként” kerül ki a vitákból, akkor hajlamos a saját „csigaházába” visszahúzódni, és azon bosszankodni, hogy a többiek milyen igazságtalanok voltak. Ez egy folyamatos szembemenetel másokkal, még olyanokkal is, aki egyébként jót akarnának. De miután ekkora az illetőben az ellenállás, fokozatosan csúszik bele a realitásvesztésbe. Vagyis kialakítja a maga belső világát, amelyben ő az egyedüli jó, a többiek pedig a rosszak.

Az elmagányosodás az önreflexió hiányára is utalhat

És elérkeztünk a harmadik ponthoz, hiszen a realitásvesztés az önreflexió hiányához vezet. Fontos látni, hogy minden konfliktusban legalább két fél van, és mindegyikőjüknek része van abban, amiért kialakult ez a helyzet. Az önreflexió hiánya ilyenkor abban áll, hogy mindig a konfliktus többi szereplőjét és/vagy külső tényezőket hibáztatunk, de a saját részünket nem látjuk. Ez egy fajta éretlen elhárító mechanizmus, amely akkor kapcsol be, amikor képtelenek vagyunk szembenézni a hibáinkkal.

Ezek olyan jelenségek, amelyek jól megfigyelhetők egy munkahelyi kollektívában, vagy egy nagyobb családban, illetve lakóközösségekben. De nem kell mindig így történnie a dolgoknak. Azt gondolom, hogy kell némi bátorság ahhoz, hogy szembenézzünk a saját személyiségünk egyenetlenségeivel. Szándékosan használom ezt a szót a hiba helyett, hiszen ahogy viselkedünk a konfliktushelyzetekben, már „meg volt írva” életünk könyvének bevezető lapjain. Más szóval már kisgyermekkorban kialakulnak a konfliktuskezelési eszközeink.

Mi kell ahhoz, hogy ne induljunk el az elmagányosodás útján?

Például, hogy merjünk tisztázó kérdéseket megfogalmazni a másik felé. Sok konfliktus az információhiányból ered. Mert ha nincs információ, akkor az ember gyárt magának pl. prekoncepciók útján.

Az önreflexió fejlesztése szintén sokat segíthet. Például beleképzeljük magunkat a másik helyzetébe, és megkérdezzük tőle, hogy esett neki az, amit mondtunk. Az ilyen viselkedés inkább összehozza, semmint szétválasztja az embereket. Ezt is tanulni kell, mint mindent, ami az emberi mivoltunkból fakad. Ha Te is dolgoznál az önismereteden, fejlesztenéd az önreflexiód, vagy a konfliktuskezelési módszereid, akkor keress bizalommal!



** Borítókép: OpenAI | ChatGPT

A partnerség nem egyenlő az egyenrangúsággal

Szerző: Hézl József
Személyiségfejlesztés, ,

Amikor a gyereknek választási lehetőséget adunk, az partnerség. Ez lesz a mai bejegyzésem kulcsfogalma. A minap kommentváltásba keveredtem két kommentelővel, mert szerintük ez hülyeség. Azt hiszem, sokan vannak ezen a véleményen, ezért kavart ekkora port a kommentem egy szakértői poszt alatt. De mit értünk partnerségen? Mit üzenünk a gyereknek a választási lehetőséggel? Erről szól a mai blogposztom.

Partnerség vs. egyenrangúság

Először is tisztázzuk a partnerség fogalmát. Amikor tiszteletben tartjuk a másik határait, vagyis nem élünk vissza az idejével, az erőforrásaival, nem használjuk ki a gyengeségeit, nem tesszük ki olyan helyzeteknek, amelyben kényelmetlenül érzi magát. Ez mind a partnerség. Ez előfordulhat szülő-gyerek, tanár-diák kapcsolatban, főnök-beosztott viszonyban, vagy akár segítő-kliens helyzetben. Ettől még nem lesznek egyenrangúak, hiszen az imént felsorolt kapcsolódások mind alá-fölé rendeltségi helyzetek is.

Miért keverik mégis össze a kettőt?

Azért, mert azt feltételezik, hogy mindkettőben van mellérendeltség. Pedig a szülő lazán megkérdezheti a gyerekét, hogy a mai napon melyik sálat vagy sapkát venné fel. Nem azt kérdezte a hideg téli napon a gyerekétől, hogy akar-e felvenni, mert ez egy keret, ezt a szabályt a szülő hozta. Ő csupán azt kérdezte, hogy melyiket. Ezzel a gyerek kapott a korának megfelelő kompetenciaélményt. A tanár megkérdezheti a gyerektől, hogy akarja-e még gyakorolni a kétismeretlenes egyenletet vagy mehetnek-e az új anyagra. Nem az volt a kérdés, hogy akar-e tanulni, mert ez nem kérdés. Muszáj. A főnök a beosztottjától megkérdezheti, hogy egy feladat végrehajtásában az általa kevésbé ismert kolléga mellé teheti-e őt. Nem azt kérdezte, hogy el akarja-e végezni a feladatot. A segítő pedig megkérdezheti a kliensét, hogy készen áll-e arra, hogy kilépjen egy olyan kapcsolatból, ami nem építi őt. Feltéve, ha előtte közösen állapodtak meg abban, hogy ki kell lépnie, de hogy mikor, az a klienstől függ.

Engedélykérés a nem egyenrangú kapcsolatokban

Valószínűleg furcsa lehet, hogy arról írok, amikor a hierarchiában „feljebb” lévő kér engedélyt a „lentebb” lévőtől, de ez egy vezetőnek is fontos képessége kell, hogy legyen. Főleg azért, mert elegedhetetlen, hogy ma egy vezető, egy főnök traumainformált legyen. Ez azt jelenti, hogy a vezető beosztású tisztában van azzal, mit jelent a traumatizáltság, és nem oszt be egy visszahúzódó, minden neszre rezzenő kolléganőt egy hangos, trágár szavakat használó kolléga mellé.

Végezetül meg kell jegyeznem: aki a hierarchiában magasabb szinten helyezkedik el, nála van a legtöbb információ, és nála van a hatalom is. A dolga nem az, hogy visszaél ezzel, hanem az, hogy azoknak a szolgálatába állítsa, akik „alatta” vannak. Ha azt szeretnéd, hogy a gyereked, tanítványod vagy beosztottad kompetensnek érezze magát, adj választási lehetőségeket, és nézd meg a hatást!

Foto von Sebastian Herrmann auf Unsplash

Nem a hőség győz le, hanem a saját idegrendszered

Szerző: Hézl József
Személyiségfejlesztés, , ,

A tartós hőség idején természetes, ha feszültebbnek, fáradtabbnak vagy türelmetlenebbnek érezzük magunkat. A fizikai megterhelés mellett a kánikula a mentális kapacitásainkat is igénybe veszi: a szervezetünk folyamatosan a testhőmérséklet szabályozásáért küzd, ami pszichésen is kimerítő lehet. Mentálhigiénés szempontból ilyenkor nemcsak a fizikai hűtésre és a hidratálásra van szükségünk, hanem arra is, hogy áthangoljuk a mindennapi működésünket.

Íme néhány olyan „belső” stratégia, ami segíthet átvészelni a legmelegebb napokat anélkül, hogy a lelki egészségünk rovására menne.

1. A közösségi média is „fűt”

Amikor a meleg miatt amúgy is ingerlékenyebbek vagyunk, a közösségi média felületein áramló információtömeg könnyen túlterhelheti az idegrendszert, és bekapcsolhatja a pánik gombunkat. A végtelen görgetés, vagyis a doomscrolling, ráadásul passzív befele fordulásra késztet, kikapcsolja a cselekvő „funkciónkat”, miközben az agy „csúcsra van járatva” ingerek által, ami tovább növeli a belső feszültséget. Mit tudsz tenni az ellen, hogy belemerülj a végtelen görgetésbe? Először is: időzíts! A görgetés előtt nézz rá az órára! Rögzítsd magadban (vagy kapcsold be az ébresztőt), hogy 3 perc múlva leteszed a telefont. Igyekezz a nap bizonyos szakaszaiban – különösen a kora délutáni órákban és elalvás előtt – félretenni a telefont.

Másodszor: kerüld el az időjárás miatti szorongást! Bár fontos az tájékozottság, a folyamatos hírolvasás a perzselő hőségről és a klímáról csak felerősíti a tehetetlenség érzését.

2. Hagyd abba a dühöngést az időjárás miatt!

Sokszor nem maga a meleg a legfárasztóbb, hanem az a mentális ellenállás, amit kifejtünk ellene: „Már megint elviselhetetlen ez a hőség”, „Nem bírom ezt a fülledtséget.” A mentálhigiéné egyik alapelve, hogy amin nem tudunk változtatni, annak a jelenlétét érdemes elfogadnunk, hogy ne pazaroljuk rá az energiáinkat.

Ne feledd, hogy jogod van lassítani! Vedd úgy, hogy a természet jelez, hogy vissza kell venned a tempóból. A mediterrán kultúrákban nem véletlenül létezik a délutáni pihenés intézménye. Amennyiben teheted, engedd meg magadnak, hogy lassabban haladj, kevesebbet teljesíts, és kevesebb elvárást támassz magaddal szemben!

Keretezd át a helyzetet! Ahelyett, hogy akadályként tekintenél a forróságra, tekinthetsz rá úgy is, mint egy lehetőségre a megállásra, az egyszerűsítésre és a belső jelenlétre.

3. Merülj el egy tevékenységben, mint egy kisgyerek!

Amikor a gyereked elmerül a játékában, olyankor kikapcsolja a külső tényezőket, és önfeledten játszik. Ugyanezt teheted te is, ha sikerül mélyen belemerülnöd egy olyan tevékenységbe, ami örömet szerez vagy leköt. Ezáltal az agyad átkapcsol, és a hőségérzet is háttérbe szorul. Tehát válassz egy kis energia igényű, mégis fókuszált elfoglaltságot: olvass el egy régóta halogatott könyvet, hallgass meg egy inspiráló hangjátékot vagy podcastot, rajzolj, rendszerezd a fotóidat, vagy végezz valamilyen finom, kézműves tevékenységet. Meglátod, hogy amikor teljes jelenléttel benne vagy valamiben, az idegrendszered megpihen, és a külső körülmények okozta stressz alábbhagy.

4. Te vagy saját magad gondoskodója

A kánikula nem a nagy áttörések és a maximális teljesítmény ideje. Mentális egészséged védelmében a legfontosabb lépés ilyenkor az önmagaddal való együttérzés.

Kapcsold ki a kritikus felnőttet! Lehet, hogy megdorgál téged azért, mert kevesebb feladatot teljesítettél, de legalább nem merültél ki, hanem figyeltél a tested jelzéseire. És ennek része a hűvös zuhany, a megállás, a bőséges folyadékfogyasztás.

Tehát a pihenés most nem luxus, hanem felelős viselkedés és alapvető szükséglet.

Összegzésként a hőségben a legfontosabb eszközünk a türelem – önmagunk és mások iránt is. Ahelyett, hogy küzdenénk az időjárással, váltsunk ritmust, csökkentsük a zajt, és engedjük meg magunknak a csendesebb, befelé figyelő jelenlétet.

Foto von Alessia Marusova auf Unsplash

A változás mint gyászfolyamat

Szerző: Hézl József
Személyiségfejlesztés, ,

A változás az egyik legnehezebb dolog a világon, erről már múlt héten írtam. Talán ugyanazért, amiért nehezen ismerünk meg új dolgokat. Félünk tőle, mert a változás tele van olyan dologgal, amelyet fel kell fedeznünk. Ez energia és idő, és sajnos az idegrendszer úgy van kalibrálva, hogy a biztonságosra és a könnyen elérhető dolgokra törekedjen. De hogy néz ki a változás? Milyen szakaszai vannak? Hogyan kapcsolódik össze Elisabeth Kübbler-Ross modellje (gyász, veszteség) a változás modelljével? (Virginia Satir káosz-értelmezés; William Bridges átmenet-modell)

A változás felismerése és tagadása

Amikor érzékeljük, hogy valami új következik az életünkben, megtorpanunk. És mivel nincsenek egyértelmű kapaszkodóink, természetes, hogy el kezdjük a valóságot tagadni. Ez mindaddig működik, amíg meg nem akasztja az életünket egy olyan helyzet, pl. hiába pályázunk munkahelyekre, nem kapunk állást. Pedig megírtuk a pályázatot és a motivációs levelet, elmentünk az állásinterjúra, és végül nem minket választanak ki. Vagyis addig megvoltak a „bebetonozott” eszközeink, amelyek sorra mondanak csődöt. Aztán ott a sokk, hogy bármit teszünk, mégsem alakulnak kedvezően a dolgaink. „Ez nem lehet igaz. Kizárt, hogy ne működjön.” Mondogatjuk magunkban.

Káosz és alkudozás

A káosz nem más, mint a belső alkudozásunk látható jele. Abból fakad, hogy az új valóságban próbálunk meg a régi eszköztárunkkal és stratégiáinkkal boldogulni. Elönt a düh és a kétségbeesés, közben pedig görcsösen próbáljuk visszahozni a kontrollt, de az újra meg újra kicsúszik a kezünkből, mert a játékszabályok megváltoztak.

Két nagyon eltérő, mégis ugyanazt a lélektani dinamikát mutató példa

A klímaváltozás (ez a globális szint): Ugyanezt az alkudozást és káoszt éljük meg kollektívan is. Látjuk a szélsőséges időjárást, a kiszámíthatatlanságot, mégis apró kompromisszumokkal (alkudozással) próbáljuk megnyugtatni magunkat: „ha szelektíven gyűjtöm a hulladékot, minden mehet tovább a régiben”. A káosz abból fakad, hogy a régi, korlátlan fogyasztásra épülő életmódunk már nem fenntartható, de az új társadalmi és egyéni működési modelleket még nem építettük ki teljesen.

A tartós munkanélküliség (ez a személyes szint): Amikor valaki hosszú ideje nem talál munkát, az első reakciója gyakran az, hogy még több időt és energiát fektet abba, amit eddig csinált. Beküldi a sokadik önéletrajzot is, várja a megszokott visszajelzéseket, miközben a szakmai identitása és a biztonságérzete darabjaira hullik. A káosz itt abból adódik, hogy a régi szakmai önképet próbálja fenntartani egy megváltozott környezetben. A változáshoz először el kell gyászolnia a korábbi státuszát vagy a megszokott karrierútját.

Az elfogadás: új utak keresése

Az elfogadás NEM egyenlő a beletörődéssel vagy a feladással. Az elfogadás a küzdelem feladása a megváltoztathatatlannal szemben.

Amikor leállunk az alkudozással, és végleg elengedjük a régi rendet – elgyászolva azt, ami volt vagy ami lehetett volna –, az energiáink felszabadulnak. Ezen a ponton tesszük fel a valódi kérdést: „Rendben, a dolgok így állnak. Innen hogyan tovább?” Megkezdődik a kísérletezés, az új készségek tanulása, az új lehetőségek feltérképezése.

Integráció: az új kitaposott ösvény

A folyamat végén megérkezünk az integrációhoz. Az új tapasztalatok, az átdolgozott stratégiák és az átkeretezett identitás beépülnek a mindennapjainkba.

Az önbizalmunk ezen a ponton már nem abból fakad, hogy „minden a terv szerint alakul”, hanem abból a mély belső tudásból, hogy képesek voltunk végigmenni a káoszon, és átalakultunk. Az új utaink lassan kitaposott ösvényekké válnak, amelyekről visszatekintve már látjuk: a krízis nem az utunk vége volt, hanem az átalakulásunk szülőszobája.

Útravaló

Ha jelenleg úgy érzed, bizonytalan a talaj a lábad alatt, és nem leled a helyed az életed egy területén, engedd meg magadnak a türelmet. Lehet, hogy nem elakadtál – csak épp a káosz és az alkudozás szakaszában jársz, úton egy új egyensúly felé.

Foto von Paul Skorupskas auf Unsplash

„A változás fájdalmas, de mindenki számára gyümölcsöző lehet”

Szerző: Hézl József
Személyiségfejlesztés, , , , ,

„Sosem vertem ilyen sokszor a falba fejemet.”

„Senki sem szereti a változtatásokat” – mondja Jamie Oliver, a világhírű szakács. És milyen igaza van. Amikor 2005-ben a fejébe vette, hogy megreformálja a brit iskolai étkeztetést, egy hatalmas álomból indult ki: egészségesebb generációt akart nevelni.

A valóság azonban gyorsan arcul csapta. Volt gyerek, aki fel sem ismerte a nyers répát, mert addig csak gyorsételeken élt. De a legnagyobb harcot nem a zöldségekkel, hanem a konyhás nénik és a döntéshozók hiedelmeivel kellett megvívnia. Mert a gondolkodásunk, a szokásaink annyira mélyen gyökereznek, hogy azokon csak akkor tudunk változtatni, ha megvan a belső motivációnk.

Bár Jamie terve abban az időben látványosan befuccsolt (a lázadó szülők a kerítésen át csempészték a hamburgert a gyerekeknek, és a menza látogatottsága is visszaesett), a kísérlete egy zseniális esettanulmány maradt. Mentálhigiénés szakemberként nap mint nap látom, hogy mindegy, hogy egy életmódváltásról, egy kapcsolat rendezéséről vagy egy szervezeti reformról van szó: a változás folyamata ugyanazon a 4 pilléren áll vagy bukik.

1. Elhivatottság: A jövőkép ereje

A változás mindig fájdalommal jár – ez alól nincs kibúvó. Ahhoz, hogy ne add fel az első nehézségnél, tiszteletben kell tartanod a rendszerszemléletet: semmi sem létezik vákuumban, egyetlen szokásod megváltoztatása az egész életedre hatással lesz.

  • Áss le a gyökérig, és értsd meg pontosan a problémád valódi okát.
  • Bontsd le a célt! Jamie az egész országot akarta megváltoztatni, de először csak egyetlen iskola konyháját vette át. A nagy, inspiráló víziódat bontsd apró, napi szinten emészthető részcélokra.

2. Emberek: Akikkel vagy akik ellen harcolsz

Gyakran hisszük, hogy a változást megtervezni a legnehezebb. Nem így van: az embereken – és a velük való kapcsolódáson – áll vagy bukik minden. Ha magadon változtatsz, a környezeted (a belső „rendszered”) reagálni fog. Három csoporttal fogsz találkozni:

  1. A támogatók (az oszlopos tagok): Őket vonjad be! Jamie az egyetlen szövetséges konyhás nénijét meghívta a saját éttermébe, felelősséget és önbizalmat adott neki. Ha változtatni akarsz, keresd meg a szövetségeseidet, építsd az önbizalmukat, és bízz rájuk feladatokat.
  2. A döntéshozók (a felső réteg): Ki az, akit meg kell nyerned a sikeredhez? Jamie elvitte az iskolaigazgatókat a saját éttermébe, hogy lebontsa az előítéleteiket. A hatékony kommunikáció mindennél fontosabb.
  3. Az ellenállók: Ők azok, akik félnek az újtól, mert még nem láttak mást, vagy csak mennek a tömeg után.
    • Hogyan kezeld őket? Értsd meg a félelmüket! Jamie is beépítette a gyerekek előítéleteit a tervébe: játékos dalokkal vonta be őket, és rájuk bízta a receptek összeállítását.
    • A szendvics-stratégia: Az egyik leginkább ellenálló kisfiúnak feladatot adott: tápláló szendvicseket kellett eladnia. De ahhoz, hogy hiteles legyen, előbb meg kellett kóstolnia őket. Adj elismerést és feladatot az ellenállóknak – ahelyett, hogy harcolnál velük!

A képlet, bár nem könnyű, mégis egyszerű: Győzd meg az ellenállókat, elégítsd ki az oszlopos tagok igényeit, és lelkesítsd a támogatókat!

3. Tervezés: A káosztól a rendig

A változás nem egy egyenes vonal, hanem egy tanulási folyamat, amelyben mindenkinek fejlődnie kell.

A káosz természetes. Az első időszak az improvizációról és a tesztelésről szól. De a kezdeti káosz után fel kell építeni a rendet és a tudatos struktúrát.

Sose feledd, hogy még a legtökéletesebb tervbe is becsúsznak hibák. Jamie például rávette a szakácsnőt, hogy sózza meg az ételt – mert a só nem az ördögtől való, ha jól használjuk. Merj rugalmasan alakítani a szabályaidon a valósághoz igazodva!

4. Kitartás: Az úton maradás művészete

A rögös utak, a kétségek és a mélypontok a folyamat kötelező kellékei. Lesznek napok, amikor legszívesebben feladnád. Helyette inkább engedd közel magadhoz a kétségbeesést, és köss vele békét! Beszélgess vele, honnan ered, és mire volna szüksége.

Tanulj a hibákból, de ne engedd, hogy eltérítsenek az útról.

Ilyenkor hunyd be a szemed, és emlékeztesd magad a legelső pontra: a hosszú távú, tiszta célodra.

A változás fájdalmas, de ha jól csináljuk, mindannyiunk számára gyümölcsöző lehet. Te melyik lépésnél akadtál el legutóbb?

Foto von Kateryna Senkevych auf Unsplash

Mennyire stresszelsz a munkában? Töltsd ki a stressz tesztet

Szerző: Hézl József
Személyiségfejlesztés, , , , ,

Ismered azt az érzést, amikor már vasárnap este gyomorgörcsöd van, mert a munkádra nem kihívásként, hanem problémaként gondolsz?

Vagy amikor már képtelen vagy döntéseket hozni, mert mentálisan annyira le vagy terhelve? Amikor azt érzed, hogy elfogytak az eszközeid a passzív-agresszív kollégákkal, a túl sok feladattal vagy az állandó megfelelési kényszerrel kapcsolatban?

Attól félsz, hogy ha nemet mondasz, akkor a főnököd vagy a kollégáid kevésbé fognak tisztelni?

A stressz a munkában sokszor nem egyik napról a másikra válik nyomasztóvá. Először csak nehezebben kapcsolsz ki munka után. Aztán egyre többször járnak a fejedben a feladatok este, hétvégén vagy akár pihenés közben is. Később megjelenhet az alvászavar, az ingerlékenység, a döntési fáradtság vagy az érzés, hogy folyamatosan készenlétben vagy.

Mentálhigiénés szakemberként látom: sokan hiszik azt, hogy ez „ezzel jár”, és majd a szabadság alatt kipihenik. A valódi megoldás azonban nem feltétlenül a menekülés, hanem az eszköztár-váltás. Nem kell azonnal felmondanod ahhoz, hogy újra jobban érezd magad a bőrödben.

Készítettem egy rövid stressz tesztet munkában megélt helyzetekre. A kvíz segít ránézni arra, hogy a munkahelyi terhelés jelenleg mennyire befolyásolja a mindennapjaidat, a pihenésedet, az alvásodat és a kapcsolataidat.

Töltsd ki a kvízt, és nézd meg, melyik stressz-szinten vagy jelenleg.

Mit tehetsz, ha magasabb stressz-szint jött ki?

Ha a kvíz alapján azt látod, hogy a feszültség már tartósan jelen van az életedben, érdemes mélyebben is ránézni arra, hogyan tudnád visszaszerezni a nyugalmadat.

Ehhez itt találsz egy munkahelyi stresszre épített támogatási lehetőséget , amely segíthet abban, hogy ne csak túlélni próbáld a munkanapokat, hanem újra legyenek eszközeid a terhelés kezelésére.

Miért van szükségünk elégtételre?

Szerző: Hézl József
Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , , , ,

Gyakran használjuk őket szinonimaként, pedig ég és föld a különbség köztük: számonkérés, bosszú, elégtétel, jóvátétel. Mindegyik a megsérült igazságérzet helyreállításáról szól, a társadalomban mégis sokszor tévesen, felcserélve alkalmazzuk őket. A társadalmi diskurzusban ezek a fogalmak gyakran elmosódnak, és esetenként olyan dinamikákra is ráhúzzuk őket, amelyek valójában egy teljesen más belső vagy külső reakciót követelnének meg. Ahhoz, hogy megértsük a sérelmeinket – és a rájuk adott válaszainkat –, elengedhetetlen, hogy pontosan lássuk, hol ér véget a romboló szándék, és hol kezdődik a valódi gyógyulást hozó elszámoltatás.

Elszámoltatás és bosszú – mi a különbség?

A elszámoltatás az a folyamat, amikor tételesen és tényszerűen várjuk az elkövetőtől, hogy számoljon be minden olyan lépéséről, amellyel tudva és akarva vétett egy személy vagy akár egy egész közösség ellen. A bosszú ezzel szemben érzelemvezérelt, és nem az okok feltárása, illetve a tényszerű feltárás, hanem a megtorlás a cél. A bosszúval egyetlen probléma van: nem hoz enyhülést annak, aki a másik vérét kívánja. A lényeg pont az lenne, hogy validáljuk az érzéseket, és olyan választ várjunk el, amely megnyugtató és felszabadító annak számára, akin a sérelmet elkövették.

Miért fontos az elégtétel?

Innen jutunk el az elégtétel fogalmáig. Az elégtétel azt jelenti, hogy amikor valakit rendszerszinten bántalmaztak, és érvénytelenítették az érzéseit és a gondolatait, végre valaki kimondja, hogy nem ő őrült meg, hanem a bántalmazó nem hagyta őt érvényesülni, kifejezni a gondolatait, érzéseit, igényeit és szükségleteit. Más szóval gázlángozott (gaslighting). Az elégtétel pont ebben segít:

visszaadja a hitedet önmagadban.

Rájössz, hogy amit éreztél, azt jól érezted.

A gondolataidnak pedig helyük van ebben a világban.

Az külön támogató, ha ezt nem neked kell kimondanod, hanem más mondja ki helyetted, mert így érezheted a mások általi validációt is. Vagyis nem egyedül kell megküzdened az igazadért. A szégyen pedig legyen azé, aki okozta benned.

Jóvátétel és helyreállítás

A jóvátétel ennél egy fokkal magasabb szint: itt az elkövetőtől elvárják, hogy olyat tegyen, amellyel a másik személy azt érzi, hogy az elkövető komolyan megbánta tettét és szeretné a sértett bocsánatát elnyerni. A helyreállítás (resztoráció) pedig arra törekszik, hogy a megbomlott morális és érzelmi egyensúly helyreálljon. Más szóval a bűncselekmény előtti állapot térjen vissza. Az amerikai Minnesota államban már a 70-es, 80-as évek óta alkalmazzák az igazságszolgáltatásnak ezt a formáját.

És akkor most eljutottunk oda, hogy feltegyük magunk számára a kérdést: ezek közül melyikre van szükségünk? Leginkább úgy tudjuk meghatározni, ha felteszünk magunknak bizonyos kérdéseket: például azt, hogy

mekkora és milyen típusú sérelem ért bennünket?

Az okokat keressük vagy az elkövető vérét kívánjuk?

Akarjuk-e, hogy a másik tanuljon a tettéből?

Akarjuk-e, hogy máskor ne kövesse el ugyanazt a hibát ellenünk vagy mások ellen?

Hosszú távon mitől lesz meg a lelki békénk?

Bármelyiket is válaszd, alaposan fontold meg. Mert a lényeg, hogy a végén a Te ártatatlanságod megmaradjon. Amennyiben pedig dühöt érzel, és nem tudsz vele mit kezdeni, keress bizalommal!

Foto von Tingey Injury Law Firm auf Unsplash

Amikor a szavak és az érzések elakadnak – Az érzelmi lefagyásról

Szerző: Hézl József
Személyiségfejlesztés, , , ,

Azokat az embereket, akik nem tudják kimutatni az érzéseiket, gyakran ridegnek, „érzéketlennek” titulálják. Pedig nem erről van szó, hanem az érzelmi lefagyásról. Az érzelmi lefagyás nem betegség, hanem egy állapot, amelyben az ember a saját elméjébe zárkózik, mert próbálja biztonságba helyezni magát. Ez az önvédelem sok esetben tud segíteni, de egy párkapcsolatban igencsak hátráltatja a kapcsolat fejlődését.

Az érzelmi lefagyás mint állapot

Ha szemléltetni szeretnénk ezt az állapotot, akkor a legjobban a kívül szikla, belül vihar képpel tudnánk. Képzeljük el, hogy egy embernek meghal a legjobb barátja. Ott áll a temetésen, és érzi, hogy most szomorúnak „kellene” lennie, mégsem tudja azt „produkálni”. Vagy amikor a feleség azzal vádolja a férjét, hogy nem tud vele együttérezni. Pedig a férfi „csak” belső ürességet érez.

Ilyenkor azt történik, hogy elkezd működni belül egy nagyon erős parancs, ami úgy hangzik, „Ne érezz, mert az veszélyes!” Minél kisebb korban kapja az ember ezt a parancsot, annál inkább beég. Megtanulja, hogy érezni veszélyes dolog, mert ha kimutatja az érzéseit, akkor arra biztosan valami retorzió fog érkezni. Bántják vagy kigyúnyolják miatta. És mivel már megtörtént vele párszor, az idegrendszer ezekre a helyzetekre emlékszik. Bekapcsol a védelmi funkció, vagyis leválasztja a megélést a tudatról. És hogy ne veszítse el a kontrollt, inkább „nem érez”, semmint az érzései miatt „láthatóvá váljon”.

Mik az érzelmi lefagyás következményei a kapcsolatokban?

Az előző pontban említett feleség esetében történik egy félreértés. És ezzel az a probléma, hogy a férfi nem tudja elmondani, hogy mit érez, vagy hogy mit nem érez, egyszerűen csak áll, és megpróbálja túlélni a helyzetet. Mintha kilépne a testéből (disszociál).

A másik következmény pedig a magány. Magára marad ezzel a belső üresség érzéssel, és nincs senki, akivel beszélhetne erről. Nagyon sokan emiatt lesznek egyedülállók, mert egy párkapcsolatban az érzelmek nem kifejezése néha félelmetes tud lenni. (Ennek ellentéte is, az érzelmi elárasztás.)

Mit tudunk tenni, hogy elinduljunk a fagyásból a melegedés felé?

Fontos, hogy türelmesek legyünk a magunk irányába, mert különben ebből is teljesítménytúra lesz, mint például a to do listekből.

Másrészről keressük meg, hogy az érzés hol jelenik meg a testünkben. A test ugyanis jelez, ami azt jelenti, hogy a tudattalanunk így próbálja értésünkre adni, hogy nem jól „működik” a lélek.

Harmadrészt mindenképpen keressünk biztonságos kapcsolatokat, amelyekben tudjuk, hogy nem fognak bántani minket azért, mert merünk érezni.

És ha végképp úgy érzed, hogy egyedül nem megy, keress engem bizalommal!

Foto von Callum Skelton auf Unsplash

Honlapunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k segítenek szolgáltatásaink biztosításában. Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt találja meg.

Elfogad