Négy plusz egy kérdés, amit első randin tegyél fel

Blog, Személyiségfejlesztés, , , ,

A párválasztás nehéz kérdés, főleg, ha már az ember túl van jónéhány kapcsolaton. Ráadásul sokat feszeng az első randin, hogy fog zajlani, hogyan legyen érdekes. Igyekszik a legjobb oldalát mutatni, pedig elég lenne csak azt adni, akik valójában vagyunk. Egy sokat próbált randizónak már „vajt fülei és szemei” vannak, és mint egy jó HR-esnek, megvan, hogy mit figyeljen a másikon. Ebben a blogbejegyzésben négy plusz egy kérdésről fogok írni, amit érdemes már az első randin feltenni. Elvégre rövid az idő, és ha mindenképpen azt szeretnénk, hogy a másik azt higgye rólunk, komoly kapcsolatot akarunk, akkor a kedvenc időtöltéseken kívül ezekről is érdemes beszélgetni. Megjegyzem, ezek szűrő kérdések is, mivel már első alkalom után is el tudod dönteni, hogy akarod-e vagy sem! Íme!

1. Az első randin elhangzó kérdés: hogy érzed magad, amikor egyedül vagy?

Bármennyire is furcsán hangzik a kérdés, az egyik leglényegesebb. Miért? Azért, mert vannak „megrögzött” társfüggők, akik nehezen bírják ki pár nélkül, és nagyjából akkor érzik magukat biztonságban, amikor a párjukat maguk mellett tudják. A társfüggőség egy kötődési probléma. Hátterében súlyos önértékelési zavarok állhatnak, amelyeket inkább pszichoterápiában lehet gyógyítani, és nem egy párkapcsolatban.Tehát, ha a párjelölt azt mondja, hogy nem szeret egyedül lenni, akkor az intő jel legyen a számodra, és érdemes tovább kérdezni!

2. Az első randin elhangzó második kérdés: mivel töltöd az időt, amikor egyedül vagy?

Furcsa lehet, hogy a második kérdés is az egyedüllétről szól, de képzeld el azt a szituációt, amikor te dolgozol (mondjuk emberekkel foglalkozol), és folyamatosan rezeg vagy pingel a telefonod, mert a párod már megint egy üzenetet küldött neked. És nem arról ír, hogy milyen szép ruhát vett magának, vagy milyen finomat főzött, hanem súlyos lelki traumákat ír meg, mert most épp beszélgetett valakivel, és felhozott neki néhány nehéz emléket. Na, most így végezni a munkád borzasztóan megterhelő. Ha meg egész nap nem válaszolsz, akkor megsértődik, hogy nem vagy a számára annyira fontos, hogy válaszolj. Hidd el, hosszú távon ez annyira megkeseríti az életetetek, hogy lassan már megszólalni sem mersz, mert nem fogod tudni, mi az, amivel megbántod. Egészen más kérdés, amikor a pár annyira szerelmes, hogy nem tudnak leszakadni a telefonról, és ez rendben van így! De van az a helyzet, amikor tényleg terhes az állandó írogatás vagy hívogatás, amikor nincsenek határok. Azok a kérdések, hogy ráérsz-e most? van-e kedved vagy időd és energiád beszélgetni? teljesen valid kérdések. Nagyon nehéz, amikor az egyik fél tartana határokat, de a másik észre sem veszi, hogy valamit túlzásba vitt.

3. Az első randin elhangzó harmadik kérdés: ha egy napig nem beszéltek, akkor azt hogy viseled?

Van, aki azt mondja, hogy ha egy napig nem beszéltek, akkor már nem vagytok párkapcsolatban. Sajnos ez megint a társfüggőség tipikus példája. Van az a helyzet, amikor egy napig nem tudtok beszélni. Itt elengedhetetlen arról beszélni, hogy mi az a tárgyállandóság. Az a reprezentációs kép, amely a másikban él rólunk. Ez azt jelenti, hogy amikor nem vagyunk együtt, te akkor sem esel kétségbe, mert tudod, hogy létezem, megvagyok. Jól érzem magam ott, ahol vagyok, és te is jól érzed magad ott, ahol vagy. Ez tehát kötődési kérdés, és kora gyermekkorra, vagyis csecsemőkorra vezethető vissza. És ez újfent nem párkapcsolatban fog gyógyulni, hacsak nincs pszichoterápiával megtámogatva.

4. Szoktál-e mesélni a volt kapcsolataidról az aktuális partnereidnek?

Borzasztóan kellemetlen, amikor együtt vagytok, és egy intim pillanatban arról kezd el mesélni, hogy milyen volt a szex egyik korábbi (vagy az összes) partnerével. Elkezd összehasonítgatni. Hm. Egyszer-egyszer talán elmegy, de amikor napi szinten ezt hallgatod, akkor olyan érzésed lesz, mintha ebben a kapcsolatban jelen lenne az összes eddigi partnere. Ráadásul az őnbizalmadat is kikezdi, ha folyton azt hallod, hogy a másikkal milyen vadak voltak az éjszakák.

+1 Hogy vagy a szüleiddel? Milyen sűrűn beszéltek?

Az, hogy valaki nagyon szoros kapcsolatot ápol a szüleivel, egyrészről nagyon kedves és megnyugtató, másrészt lehet szorongató is, mert akkor megint nemcsak ketten vagytok a kapcsolatban, hanem a szülők is ott vannak állandóan. A kérdéssel tulajdonképpen azt „teszteled”, hogy levált-e egyáltalán róluk. Hosszú távon azért jelentős kérdés, mert van, aki a szüleit választja olyan helyzetekben is, amikor a párját kellene.

Következő héten arról a jelenségről fogok írni, amikor valaki nem tud leválni a szüleiről.

Ne feledd! Te párt keresel magadnak, akivel boldogan élhetsz, és nem feladatot amivel kitöltheted életed hátralevő részét. Nem terapeutának és nem villámhárítónak szegődsz valaki mellé, hanem társnak, és remélhetőleg te is egy társat szeretnél.

Ha úgy érzed, hogy ezekkel a kérdésekkel neked is dolgod van, akkor keress bizalommal!

Borítókép: pexels

FONTOS: 2025. áprilisában féláron veheted igénybe szolgáltatásaimat!

Amíg vádolunk, nem kell éreznünk fájdalmat

Személyiségfejlesztés, , ,

Azokban a helyzetekben, amelyekben megbocsátunk vagy bocsánatot kérünk, mindig van fájdalom. Vagy a másik fájdalmával szembesülünk, vagy a magunkéval. Elevenen érint, ami történt. Sebezetté válunk. Védekezésül bezárul a lelkünk. Sebzettségünkben eltorzítva látjuk magunakt, a másikat, kapcsolatunkat. Sokszor vakká tesz az indulat, a sértettség. Leragadunk. Csak azt látjuk, ami velünk történt. Képtelenek vagyunk az empátiára. Így működünk. Mustó Péter S.J.

Miért nehéz elengedni a fájdalmat?

Fantasztikusan írja le a jezsuita atya azt az állapotot, amikor sértettnek érezzük magunkat, és sebzettek vagyunk. Ez a fajta vakság jó darabig eltarthat. Van ebben valami gyász, hiszen el kellene engednünk és gyászolnunk, ami történt, de valamiért még ragaszkodunk hozzá.

Vajon miért olyan nehéz elengednünk a fájdalmat? Könnyen rávághatnánk, hogy azért, mert rejtett nárcisztikus vonásaink vannak. Lehetséges, de érdemes közelebbről megnézni ezt a fájdalmat. Azzal ugyanis, ha sokáig „dédelgetjük” magunkban, azzal azt érjük el, hogy egyre keserűbbek leszünk. Nem azt mondom, hogy egy csettintésre elengedhető, hanem azt, hogy amikor szembenézünk vele, akkor leszünk képesek útjára bocsátani. Vagy megtanulni együttélni vele. A kérdés, hogy meddig és miért akarjuk még magunkban tartani.

Ha Gábor és Anita elváltak egymástól, az mindkettőjüknek fájdalmas. Főleg akkor, ha egyik sem azt kapta ettől a kapcsolattól, amit várt. Gábor fájdalma, hogy Anita már a házasság alatt megcsalta őt, Anitának viszont az, hogy Gábor nem volt egyenrangú partnere. Anita talált egy ugyanolyan férfit, aki szintén nem egyenrangú partner, de „nevelhető”, Gábor viszont még mindig hordozza a megcsalás fájdalmát. No, de innen tovább kell lépni. Viszont Gábornak valamiért előnyös ez az állapot.

Miért nehéz közelengedni a fájdalmat?

Ha a fájdalom közel jön hozzánk, akkor azért felelősséget kell vállalni. A felelősségvállalás pedig nagyon nehéz dolog. Rá kell nézni, meg kell testesíteni, köszönni neki, és meg kell kérdezni, hogy miért van itt. És aztán azt is meg lehet tőle kérdezni, hogy hogyan lehet vele együttélni. Vagyis a fájdalmaink feldolgozásához kell egy döntés. Nem baj, ha érezzük, nem baj, ha sokáig tart. De tudnunk kell, hogy egyszercsak a szemébe nézünk, és párbeszédet kezdeményezünk vele.

A fájdalomról általában

A fájdalomban rengeteg érzés és érzet van. A düh, az elkeseredettség, a félelem, a harag mind meglepi az embert, amikor őt bántják vagy ő bánt. A szóban ugyanakkor benne van az a testérzet is, amely valahol bennünk megjelenik. Például a gyomrunkban, mert nem tudjuk megemészteni a történteket. Vagy az izületeinkben, mert nehéz cipelni a terheket. Például a gerincünkön, mert úgy érezzük, összeroppanunk a minket ért igazságtalanság súlya alatt. Szóval amikor fájdalmunk van, akkor azt érezzük, hogy élünk.

Mit tanulhatunk a fájdalmainkból?

Vannak helyzetek, amelyekben nem mi irányítunk. Ezt nehéz elfogadni, de mihelyst megtesszük, azt is tudni fogjuk, hogy mi múlott rajtunk. Azt is megtanulhatjuk, hogy a fájdalmat addig érdemes cipelni, amíg meg nem küzdünk magunkkal, vagyis amíg jelentést nem találunk a történéseknek. Ha nem találunk, az is rendben van, hiszen az egy jelzés arra, hogy nem lett volna szabad annak a dolognak megtörténnie.

Zárszó

Minden történet tanít bennünket valamire. Ha a fájdalommal megbirkóztál, onnantól jöhet a tanulás. Saját magadról, a másikról és a világról. Ez a legfőbb feladatod. Az idő fontos tényező a feldolgozásban. Ha sietteted, akkor elnyomsz. Ha hibát követtél el, akkor engedd meg magadnak, hogy átérezd ennek súlyát, és javíts. Szabad hibázni, szabad jóvá tenni a dolgokat.

Ha egyedül nem megy a szembenézés a fájdalmaiddal, keress meg. Itt vagyok.