Azokban a helyzetekben, amelyekben megbocsátunk vagy bocsánatot kérünk, mindig van fájdalom. Vagy a másik fájdalmával szembesülünk, vagy a magunkéval. Elevenen érint, ami történt. Sebezetté válunk. Védekezésül bezárul a lelkünk. Sebzettségünkben eltorzítva látjuk magunakt, a másikat, kapcsolatunkat. Sokszor vakká tesz az indulat, a sértettség. Leragadunk. Csak azt látjuk, ami velünk történt. Képtelenek vagyunk az empátiára. Így működünk. Mustó Péter S.J.
Miért nehéz elengedni a fájdalmat?
Fantasztikusan írja le a jezsuita atya azt az állapotot, amikor sértettnek érezzük magunkat, és sebzettek vagyunk. Ez a fajta vakság jó darabig eltarthat. Van ebben valami gyász, hiszen el kellene engednünk és gyászolnunk, ami történt, de valamiért még ragaszkodunk hozzá.
Vajon miért olyan nehéz elengednünk a fájdalmat? Könnyen rávághatnánk, hogy azért, mert rejtett nárcisztikus vonásaink vannak. Lehetséges, de érdemes közelebbről megnézni ezt a fájdalmat. Azzal ugyanis, ha sokáig „dédelgetjük” magunkban, azzal azt érjük el, hogy egyre keserűbbek leszünk. Nem azt mondom, hogy egy csettintésre elengedhető, hanem azt, hogy amikor szembenézünk vele, akkor leszünk képesek útjára bocsátani. Vagy megtanulni együttélni vele. A kérdés, hogy meddig és miért akarjuk még magunkban tartani.
Ha Gábor és Anita elváltak egymástól, az mindkettőjüknek fájdalmas. Főleg akkor, ha egyik sem azt kapta ettől a kapcsolattól, amit várt. Gábor fájdalma, hogy Anita már a házasság alatt megcsalta őt, Anitának viszont az, hogy Gábor nem volt egyenrangú partnere. Anita talált egy ugyanolyan férfit, aki szintén nem egyenrangú partner, de „nevelhető”, Gábor viszont még mindig hordozza a megcsalás fájdalmát. No, de innen tovább kell lépni. Viszont Gábornak valamiért előnyös ez az állapot.
Miért nehéz közelengedni a fájdalmat?
Ha a fájdalom közel jön hozzánk, akkor azért felelősséget kell vállalni. A felelősségvállalás pedig nagyon nehéz dolog. Rá kell nézni, meg kell testesíteni, köszönni neki, és meg kell kérdezni, hogy miért van itt. És aztán azt is meg lehet tőle kérdezni, hogy hogyan lehet vele együttélni. Vagyis a fájdalmaink feldolgozásához kell egy döntés. Nem baj, ha érezzük, nem baj, ha sokáig tart. De tudnunk kell, hogy egyszercsak a szemébe nézünk, és párbeszédet kezdeményezünk vele.
A fájdalomról általában
A fájdalomban rengeteg érzés és érzet van. A düh, az elkeseredettség, a félelem, a harag mind meglepi az embert, amikor őt bántják vagy ő bánt. A szóban ugyanakkor benne van az a testérzet is, amely valahol bennünk megjelenik. Például a gyomrunkban, mert nem tudjuk megemészteni a történteket. Vagy az izületeinkben, mert nehéz cipelni a terheket. Például a gerincünkön, mert úgy érezzük, összeroppanunk a minket ért igazságtalanság súlya alatt. Szóval amikor fájdalmunk van, akkor azt érezzük, hogy élünk.
Mit tanulhatunk a fájdalmainkból?
Vannak helyzetek, amelyekben nem mi irányítunk. Ezt nehéz elfogadni, de mihelyst megtesszük, azt is tudni fogjuk, hogy mi múlott rajtunk. Azt is megtanulhatjuk, hogy a fájdalmat addig érdemes cipelni, amíg meg nem küzdünk magunkkal, vagyis amíg jelentést nem találunk a történéseknek. Ha nem találunk, az is rendben van, hiszen az egy jelzés arra, hogy nem lett volna szabad annak a dolognak megtörténnie.
Zárszó
Minden történet tanít bennünket valamire. Ha a fájdalommal megbirkóztál, onnantól jöhet a tanulás. Saját magadról, a másikról és a világról. Ez a legfőbb feladatod. Az idő fontos tényező a feldolgozásban. Ha sietteted, akkor elnyomsz. Ha hibát követtél el, akkor engedd meg magadnak, hogy átérezd ennek súlyát, és javíts. Szabad hibázni, szabad jóvá tenni a dolgokat.
Ha egyedül nem megy a szembenézés a fájdalmaiddal, keress meg. Itt vagyok.