Kiút a magányosságból – 1. rész: Miért maradunk egyedül?

Blog, Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , , , ,

Sokan keressük a kiutat a magányosságból, de ahhoz, hogy rátaláljunk a szabadba vezető ösvényre, először meg kell értenünk, miért és hogyan építettünk falakat magunk köré. A magány ugyanis nem csupán az egyedüllétet jelenti, hanem egy olyan belső állapotot, amelynek gyökerei gyakran sokkal mélyebbre nyúlnak, mint azt elsőre gondolnánk.

Ebben a bejegyzésben a magány szövevényes útjait járjuk körbe. Az első részben azt nézzük meg, hogyan alakul ki ez az állapot, és milyen belső válaszreakcióink tartanak benne minket a csapdában.

Hol kezdődik a kiút a magányosságból? – A szeparációs szorongás szerepe

A magány élménye nem felnőttkorban kezdődik. Az első tapasztalatunk róla a szeparációs szorongás: az a zsigeri félelem, amit kisgyermekként éltünk át, amikor az elsődleges gondozónk kikerült a látóterünkből. Ez az ősi tapasztalás a kiszolgáltatottságról szól. Felnőttként ez az érzés köszön vissza, amikor úgy érezzük, „nincs senki, akihez tartozhatnék”, vagy az elválás során újra egyedül maradunk. A magányosságból való kiút keresésében azért játszik szerepet, mert életünk során többször megismétlődött, így mintázattá vált. Az első lépés tehát, hogy felismerjük ezt a mintázatot, így nem a sorsnak vagy valamilyen nálunk hatalmasabb erőnek fogjuk tulajdonítani a helyzetünket, hanem egy ismétlődő szituációnak, amely mint körforgás, megszakítható.

Romboló szavak, növekvő távolság

Sokszor nem a fizikai távolság, hanem a másik ember destruktív viselkedése szüli a magányt. Ha a környezetünktől folyamatosan csak szemrehányást, romboló kritikát vagy ítélkezést kapunk, a lelkünk védekezni kezd.

Aki mellett nem lehetünk önmagunk anélkül, hogy ne kapnánk érte büntetést vagy kritikát, az mellett törvényszerűen magányosak maradunk.

A magas elvárások súlya

A magány másik forrása a külső vagy belső magas elvárások. Ha úgy érezzük, csak akkor vagyunk szerethetőek, ha tökéletesek vagyunk, vagy ha megfelelünk mások szigorú mércéinek, akkor elrejtjük valódi énünket. Ez az álarc mögé rejtett lét a magány legbiztosabb receptje, hiszen hiába vesznek körül emberek, nem minket látnak, csak a teljesítményünket.

Hogyan válaszolunk a fájdalomra?

Amikor a kritikák és az elvárások kereszttüzében állunk, a pszichénk önvédelmi mechanizmusokat léptet életbe. Ezek a válaszok rövid távon óvnak, hosszú távon viszont bebörtönöznek:

  • Dac: „Nekem nincs szükségem senkire!” – mondjuk, miközben belül figyelemre vágyunk. A dac egy büszke elszigetelődés, ami megakadályozza a közeledést.
  • Elfordulás: Amikor érzelmileg kivonódunk a kapcsolatból. Ott vagyunk testben, de már nem fektetünk energiát a kapcsolatba.
  • Bezárkózás: Ez a belső emigráció. Létrehozunk egy belső világot, ahová senkit nem engedünk be, mert a külvilág túl veszélyesnek tűnik.

A kapcsolatteremtés mint kockázat

Végezetül látnunk kell: a kapcsolatteremtés mindig kockázati tényező. Aki nyit, az sebezhetővé válik. Aki megmutatja magát, azt elutasíthatják. Sokan azért választják a magányt, mert a korábbi sérüléseik után ez tűnik a „biztonságosabb” útnak. Csakhogy ez a biztonság egyben izoláció is.

Mi a következő lépés?

A magány felismerése az első lépés a változás felé. A következő részben azt járjuk körbe, hogyan kezdhetjük el lebontani ezeket a falakat, és hogyan váltható fel a bezárkózás valódi, gyógyító kapcsolódással.

Te melyik „falat” ismered fel leginkább a saját életedben: a dacot, az elfordulást vagy a bezárkózást? Foglalj időpontot, és beszéljünk róla!

Foto von Noah Silliman auf Unsplash

Hogyan kezelhető a szorongás?

Blog, Segítő beszélgetés, , ,

A szorongás egyre növekvő mértékben van jelen az életünkben. Legyünk őszinték. A mostani politikai helyzet nem kis fejtörést okoz, érzelmi és gyakorlati szempontból egyaránt. Mégis, az élet megy tovább, és muszáj olyan megoldási stratégiákat alkalmaznunk, amelyek segítenek a jelenben maradni. Ebben a blogbejegyzésben arra vállalkozom, hogy mutatok néhány olyan szorongásoldó technikát, amelyeket dr. Jill P. Weber amerikai klinikai pszichológus írt le könyvében. Hangsúlyozom, hogy ez a bejegyzés nem azoknak szól, akiknek van valamilyen diagnózisa, amely a szorongásos neurózishoz kapcsolható. Nem mondom, hogy nem használhat nekik adott esetben, csak nekik pszichoterápiás eszközök állnak rendelkezésükre, és a problémáik gyökere máshol keresendő. Azonban egy általános áttekintést mindenképpen szeretnék adni a szorongáshoz. A könyv címét a bejegyzés végén teszem közzé.

Miért a szorongás?

Először is fontos tudni, hogy a szorongás egyrészt evolúciós tulajdonságunk, másrészt nagyon is hasznos az életünkben. Enélkül sok mindent nem tennénk meg. Például nem készülnénk fel a veszélyre, nem törekednénk arra, hogy megvédjük magunkat. És valahol a traumaválasszal közös vonás, hogy veszélyhelyzetben az agy az „üss vagy fuss” üzemmódba kapcsol. (További traumaválaszok még a lefagyás és a behódolás is.) Ilyenkor ugyanis adrenalin és epinefrin szabadul fel, és ezek a hormonok nélkül képtelenek lennénk a védekezésre.

A szorongás akkor is hasznos, amikor vizsga előtt állunk, vagy egy projektet kell véghez vinni, szóval, amikor valamilyen teljesítmény van a dologban. Tehát hasznos, fontos és természetes, ha az ember szorong. Ugyanakkor van, amikor úgy szorong, hogy nincs bizonyított oka rá. Képzeljünk el egy embert, aki folyton az egészsége miatt aggódik, vagy a gyermekei biztonsága miatt (Úgy engedi útnak, hogy nehogy elcsapja az autó, nehogy odacsukja a busz stb.)

Jelen esetben azt hiszem, van miért szorongania az embereknek, hiszen bizonytalan a nemzetközi politikai helyzet, ugyanakkor arra kell törekednünk, hogy a hétköznapi életben ne veszítsük el az önmagunkba vetett bizalmunkat, megőrizzük az emberségünket, a mentális jóllétünket. Arra kell tehát törekednünk, hogy megtegyünk magunkért mindent, amit csak lehet. Jegyezd meg, hogy a szorongás nem tart örökké. Ki tudsz belőle kapcsolni! Van, amikor felerősödik, van, amikor alább hagy, és van, amikor egyáltalán nem érzed, és nyugodt vagy.

A szorongás #1: amikor nem az itt és most-ban vagy

Az elsődleges dolog, amit tudatosítanunk kell magunkban, hogy a jelenben vagyunk. Minden pillanatban a jelent kell érzékelnünk. A szorongás egyik jellemzője ugyanis, hogy általa vagy a múltban (vajon kihúztam a vasalót?; Nem kellett volna veszekednem vele), vagy pedig a jövőben vagyunk (Mi lesz, ha…) Szóval azt kell érzékelnünk, hogy itt vagyunk a jelenben, és ahol vagyunk, ott biztonságban vagyunk.

A szorongás #2: amikor nem tudjuk az érzéseket azonosítani

A szorongás másik jellemzője, hogy nem tudjuk pontosan, hogy melyik érzés áll a hátterében. Lehet a ki nem fejezett harag, az elnyomott szomorúság, félelem valamitől/valakitől. A bűntudat és a szégyen szintén állhat a szorongás hátterében, amennyiben nem tudjuk azokat verbalizálni, vagyis kimondani. Ahogy látod, minden esetben olyan érzések, amelyek valamilyen oknál fogva el vannak fojtva. Vannak olyan családok, ahol nem szokás kifejezni az érzéseket, mert azok félelmetesek. Az is lehet, hogy annyira elvesztünk az érzéseinkben, hogy úgy kell kigubancolnunk azokat.

Ahhoz, hogy a következő technikákat használni tudd, ne feledd ezt a hármasságot: érzés, gondolat, cselekvés. Bármelyiken változtatsz, a többire is hatással lesz!

Érzések azonosítása

Az érzések felismeréséhez nagyon jó gyakorlat, ha megpróbálod azonosítani, hogy a testedben hol érzed. Szúr vagy nyom? Tompa vagy éles? Ha a fejedben érzed, akkor az valószínűleg düh. Ha a gyomrodban, akkor lehet, hogy félelem. Ha az izmaid, akkor valószínűleg harag van benned. Aztán tedd fel a kérdést: Melyik érzésnek: „állok ellen” és miért?

A fájdalmas érzések elfogadása

Ezt a gyakorlatot szó szerint fogom idézni. „Valószínűleg azért kerülöd a negatív érzelmeket, mert félsz tőlük, vagy nem is tudod, hogyan kell őket megélni. A következő módszerrel ez mindössze 10 perc alatt orvosolható:

  1. Állíts be egy 10 perces időzítőt! Válassz ki egy olyan érzelmet, amit általában elkerülsz vagy elnyomsz magadban. Próbáld meg előidézni, hogy most is érezhesd.
  2. Figyeld meg, hogy a tested melyik részén érzel kellemetlenséget. Ismerd fel az érzést! Próbáld ki, hogy el tudod-e képzelni magad előtt, miközben megéled a testedben. Ne küzdj az érzelemmel, hanem fogadd magadba!
  3. Suttogva ismételd el a következőt: „Szia, örülök, hogy itt vagy!” Próbáld ki, hogy meg tudod-e figyelni az érzelmet, mintha egy magadon kívül lévő fizaikai tárgyat szemlélnél.
  4. Magadban jegyezd meg a következőt: „Látom, hogy a(z) ____________ érzése kezd hatalmába keríteni.” Mondd azt magadnak, hogy „Helyet adok neki”, vagy hogy „Megélhetem az érzést anélkül, hogy baj történne”.
  5. Vedd észre a szorongást, amely átsuhan benned, amikor megengeded magadnak, hogy szembenézz az érzéssel, amit eddig mindig elkerültél. Nem baj, hogy szorongást érzel! Logikus, hiszen félsz ettől az érzelemtől, én pedig arra kérlek, hogy éld meg. A félelem nem zárja ki, hogy magadba hívd az érzelmet. Mutasd meg magadnak, hogy az érzelmek megélése közben sem lesz semmi baj.

Amikor az idő lejárt, lépj túl rajta, és engedd el az élményt.”

Ezt a gyakorlatot használhatod akkor is, amikor rossz híreket hallasz. Remélem, ez a blogposzt segít neked abban, hogy könnyebben kezeld a szorongásod. Ha nem, akkor keress bizalommal!

Szakirodalom: dr. Jill P. Weber: Nyugi, Édesvíz kiadó, Budapest, 2023

Fotó: pexels

Amíg vádolunk, nem kell éreznünk fájdalmat

Személyiségfejlesztés, , ,

Azokban a helyzetekben, amelyekben megbocsátunk vagy bocsánatot kérünk, mindig van fájdalom. Vagy a másik fájdalmával szembesülünk, vagy a magunkéval. Elevenen érint, ami történt. Sebezetté válunk. Védekezésül bezárul a lelkünk. Sebzettségünkben eltorzítva látjuk magunakt, a másikat, kapcsolatunkat. Sokszor vakká tesz az indulat, a sértettség. Leragadunk. Csak azt látjuk, ami velünk történt. Képtelenek vagyunk az empátiára. Így működünk. Mustó Péter S.J.

Miért nehéz elengedni a fájdalmat?

Fantasztikusan írja le a jezsuita atya azt az állapotot, amikor sértettnek érezzük magunkat, és sebzettek vagyunk. Ez a fajta vakság jó darabig eltarthat. Van ebben valami gyász, hiszen el kellene engednünk és gyászolnunk, ami történt, de valamiért még ragaszkodunk hozzá.

Vajon miért olyan nehéz elengednünk a fájdalmat? Könnyen rávághatnánk, hogy azért, mert rejtett nárcisztikus vonásaink vannak. Lehetséges, de érdemes közelebbről megnézni ezt a fájdalmat. Azzal ugyanis, ha sokáig „dédelgetjük” magunkban, azzal azt érjük el, hogy egyre keserűbbek leszünk. Nem azt mondom, hogy egy csettintésre elengedhető, hanem azt, hogy amikor szembenézünk vele, akkor leszünk képesek útjára bocsátani. Vagy megtanulni együttélni vele. A kérdés, hogy meddig és miért akarjuk még magunkban tartani.

Ha Gábor és Anita elváltak egymástól, az mindkettőjüknek fájdalmas. Főleg akkor, ha egyik sem azt kapta ettől a kapcsolattól, amit várt. Gábor fájdalma, hogy Anita már a házasság alatt megcsalta őt, Anitának viszont az, hogy Gábor nem volt egyenrangú partnere. Anita talált egy ugyanolyan férfit, aki szintén nem egyenrangú partner, de „nevelhető”, Gábor viszont még mindig hordozza a megcsalás fájdalmát. No, de innen tovább kell lépni. Viszont Gábornak valamiért előnyös ez az állapot.

Miért nehéz közelengedni a fájdalmat?

Ha a fájdalom közel jön hozzánk, akkor azért felelősséget kell vállalni. A felelősségvállalás pedig nagyon nehéz dolog. Rá kell nézni, meg kell testesíteni, köszönni neki, és meg kell kérdezni, hogy miért van itt. És aztán azt is meg lehet tőle kérdezni, hogy hogyan lehet vele együttélni. Vagyis a fájdalmaink feldolgozásához kell egy döntés. Nem baj, ha érezzük, nem baj, ha sokáig tart. De tudnunk kell, hogy egyszercsak a szemébe nézünk, és párbeszédet kezdeményezünk vele.

A fájdalomról általában

A fájdalomban rengeteg érzés és érzet van. A düh, az elkeseredettség, a félelem, a harag mind meglepi az embert, amikor őt bántják vagy ő bánt. A szóban ugyanakkor benne van az a testérzet is, amely valahol bennünk megjelenik. Például a gyomrunkban, mert nem tudjuk megemészteni a történteket. Vagy az izületeinkben, mert nehéz cipelni a terheket. Például a gerincünkön, mert úgy érezzük, összeroppanunk a minket ért igazságtalanság súlya alatt. Szóval amikor fájdalmunk van, akkor azt érezzük, hogy élünk.

Mit tanulhatunk a fájdalmainkból?

Vannak helyzetek, amelyekben nem mi irányítunk. Ezt nehéz elfogadni, de mihelyst megtesszük, azt is tudni fogjuk, hogy mi múlott rajtunk. Azt is megtanulhatjuk, hogy a fájdalmat addig érdemes cipelni, amíg meg nem küzdünk magunkkal, vagyis amíg jelentést nem találunk a történéseknek. Ha nem találunk, az is rendben van, hiszen az egy jelzés arra, hogy nem lett volna szabad annak a dolognak megtörténnie.

Zárszó

Minden történet tanít bennünket valamire. Ha a fájdalommal megbirkóztál, onnantól jöhet a tanulás. Saját magadról, a másikról és a világról. Ez a legfőbb feladatod. Az idő fontos tényező a feldolgozásban. Ha sietteted, akkor elnyomsz. Ha hibát követtél el, akkor engedd meg magadnak, hogy átérezd ennek súlyát, és javíts. Szabad hibázni, szabad jóvá tenni a dolgokat.

Ha egyedül nem megy a szembenézés a fájdalmaiddal, keress meg. Itt vagyok.