Hogyan jelennek meg a korai veszteségek a kapcsolatainkban? Ez egy elképesztően fontos bejegyzés lesz azok számára, akik a kapcsolati mintázataikat kutatják. Ök azok, akik felismerték, hogy a kapcsolataik alakulásáért a korábban kialakított mintáik felelősek, és most szeretnék ezeket a mintákat újraírni, hogy ezáltal legyenek egészségesebb és tudatosabb kapcsolataik.
A korai veszteségek és a „pótszülő-keresés” pszichológiája
Amikor az embernek valamilyen érzelmi hiány lép fel az életében, akkor azt valamilyen módon pótolni akarja. Az, hogy hogyan teszi ezt, személyenként eltérő, hiszen más és más személyiségek vagyunk, és nem egyformán oldunk meg helyzeteket. Van, aki valamilyen függőségbe menekül, van, aki a kapcsolataiban aprózza el magát, ami azt jelenti, hogy megpróbálmindenkinek megfelelni, de nem hogy nem fogják szeretni, még bántani is fogják a romló teljesítménye és a lojalitás konfliktusa (ez azt jelenti, hogy kihez akar hű lenni) miatt. Egy munkahelyen, ahol van egy feljebbvaló, például egy főnök, vagy egy munkaközösség-vezető, könnyen behúzható ebbe a „játszmába”. Ez nem szándékos, hiszen arról beszélünk, hogy érzelmi hiányokat akarunk betölteni. A hierarchiában felül levő vagy érzékeli ezt a dinamikát, és valamelyest meg akar felelni ennek a szerepnek, vagy egyáltalán nem, és zsarnokként vagy közömbösként viselkedik a beosztottal.
A reaktív képződés
Ez az a folyamat, amelynek során felismerjük ezt a dinamikát, és tudatosan felhúzunk egy falat, vagy ami a jobbik eset, elkezdünk felnőttként viselkedni, ami a másik személy egyenrangú partnerként való kezelését jelenti. (A főnököt is lehet partnernek tekinteni, de csak abban az esetben, ha mi magunkat felnőtt, kompetens emberként pozícionáljuk.).
Projekció a munkahelyen
Mivel az ember tudattalanja állandóan „szkennel”, olyan típusú embereket keres, akik megfelelnek annak a mintának, ami neki hiányzik. Alapevetően ezzel nincs is semmi gond. A probléma akkor kezdődik, amikor olyan elvárásokat kezdünk el támasztani, mint egy szülő-gyerek dinamikában. Például megértést várni akkor, amikor szakmaiságra lenne szükség. Elnézést várni akkor, amikor egy határidős feladat nem készül el időben. És még sorolhatnám ezeket a helyzeteket.
A felismerés pillanata
A felismerés akkor történik, amikor azon gondolkozunk, hogy miért nem kapunk megértést olyan dologban, ami egy anya-gyerek kapcsolatba belefér, de egy főnök-beosztott viszonyba nem. Tehát, ha nem készítettem el idejében egy beszámolót, akkor ne várjak megértést a főnökömtől, mert itt felelősségvállalásról van szó és helyrehozatalról. Ha észrevesszük ezt a fajta „szerepösszeolvadást„, akkor már nyert ügyünk van, hiszen elkezdhetünk dolgozni a mintáinkon, és felnőttként tekinteni a másikra és önmagunkra.
Amikor a másikat nem engedem közel magamhoz
Előfordul, hogy felismerjük a mintát és egyből védekezni kezdünk azzal, hogy felhúzunk egy falat, és nem engedünk közel magunkhoz senkit, nehogy újra csalódjunk. Ennek az a hátránya, hogy elmagányosodunk, és magányos harcosként folytatjuk tovább az életünket a munkahelyen, ami szintén nem ideális, mert a legtöbb munkahelyen csapatjátékot várnak el, még akkor is, ha az, aki az elvárást támasztja, maga sem tudja, mi az a csapatjáték. Azt gondolom, hogy sok mindentől megfosztjuk magunkat, ha nem engedjük be a másikat az életterünkbe. Például a vigasztalástól, ha valami nem úgy sikerül. Vagy az együttörvendéstől, ha valami sikerül, és nincs kivel megosztanunk az örömünket.
Mit tegyünk, hogy felismerjük ezeket a mintákat?
Hogy egészségésebben viszonyuljunk a másikhoz, a következő kérdéseket kell feltennünk magunknak:
- Kihez beszélek valójában? Annak a személynek szól a reakcióm, aki előttem áll, vagy egy múltbéli alaknak?
- Mitől akarom megvédeni magam? Mi a legrosszabb, ami történhet, ha elfogadom ezt a kedvességet/támogatást?
- Milyen szerepet osztottam ki a másikra? Kértem tőle, hogy legyen a mentorom, vagy tudattalanul elvárom, hogy „anyáskodjon” felettem?
Ha ezeket a kérdéseket feltesszük, akkor sokkal tudatosabban fogunk ránézni a kapcsolatainkra. Ha mégsem sikerül, és úgy érzed, dolgod van még ezzel a témával, akkor keress bizalommal!
Foto von Tadeusz Lakota auf Unsplash
