Amikor a gyereknek választási lehetőséget adunk, az partnerség. Ez lesz a mai bejegyzésem kulcsfogalma. A minap kommentváltásba keveredtem két kommentelővel, mert szerintük ez hülyeség. Azt hiszem, sokan vannak ezen a véleményen, ezért kavart ekkora port a kommentem egy szakértői poszt alatt. De mit értünk partnerségen? Mit üzenünk a gyereknek a választási lehetőséggel? Erről szól a mai blogposztom.
Partnerség vs. egyenrangúság
Először is tisztázzuk a partnerség fogalmát. Amikor tiszteletben tartjuk a másik határait, vagyis nem élünk vissza az idejével, az erőforrásaival, nem használjuk ki a gyengeségeit, nem tesszük ki olyan helyzeteknek, amelyben kényelmetlenül érzi magát. Ez mind a partnerség. Ez előfordulhat szülő-gyerek, tanár-diák kapcsolatban, főnök-beosztott viszonyban, vagy akár segítő-kliens helyzetben. Ettől még nem lesznek egyenrangúak, hiszen az imént felsorolt kapcsolódások mind alá-fölé rendeltségi helyzetek is.
Miért keverik mégis össze a kettőt?
Azért, mert azt feltételezik, hogy mindkettőben van mellérendeltség. Pedig a szülő lazán megkérdezheti a gyerekét, hogy a mai napon melyik sálat vagy sapkát venné fel. Nem azt kérdezte a hideg téli napon a gyerekétől, hogy akar-e felvenni, mert ez egy keret, ezt a szabályt a szülő hozta. Ő csupán azt kérdezte, hogy melyiket. Ezzel a gyerek kapott a korának megfelelő kompetenciaélményt. A tanár megkérdezheti a gyerektől, hogy akarja-e még gyakorolni a kétismeretlenes egyenletet vagy mehetnek-e az új anyagra. Nem az volt a kérdés, hogy akar-e tanulni, mert ez nem kérdés. Muszáj. A főnök a beosztottjától megkérdezheti, hogy egy feladat végrehajtásában az általa kevésbé ismert kolléga mellé teheti-e őt. Nem azt kérdezte, hogy el akarja-e végezni a feladatot. A segítő pedig megkérdezheti a kliensét, hogy készen áll-e arra, hogy kilépjen egy olyan kapcsolatból, ami nem építi őt. Feltéve, ha előtte közösen állapodtak meg abban, hogy ki kell lépnie, de hogy mikor, az a klienstől függ.
Engedélykérés a nem egyenrangú kapcsolatokban
Valószínűleg furcsa lehet, hogy arról írok, amikor a hierarchiában „feljebb” lévő kér engedélyt a „lentebb” lévőtől, de ez egy vezetőnek is fontos képessége kell, hogy legyen. Főleg azért, mert elegedhetetlen, hogy ma egy vezető, egy főnök traumainformált legyen. Ez azt jelenti, hogy a vezető beosztású tisztában van azzal, mit jelent a traumatizáltság, és nem oszt be egy visszahúzódó, minden neszre rezzenő kolléganőt egy hangos, trágár szavakat használó kolléga mellé.
Végezetül meg kell jegyeznem: aki a hierarchiában magasabb szinten helyezkedik el, nála van a legtöbb információ, és nála van a hatalom is. A dolga nem az, hogy visszaél ezzel, hanem az, hogy azoknak a szolgálatába állítsa, akik „alatta” vannak. Ha azt szeretnéd, hogy a gyereked, tanítványod vagy beosztottad kompetensnek érezze magát, adj választási lehetőségeket, és nézd meg a hatást!
Foto von Sebastian Herrmann auf Unsplash
