Az önazonosság szó sokakból dühöt válthat ki, mert egyenlővé teszik a nagyképűséggel vagy valamiféle úri huncutsággal. Vagyis, aki önazonos, az extravagáns, szókimondó és nem érdeklik a keretek, szabályok. Sokan haragszanak a mai generációkra, mert mindinkább a saját útjukat akarják járni. Ez nem csak életkori sajátosság, hanem egy társadalmi probléma is, hiszen a mai fiatalok számára már nincsenek egyértelmű útmutatók az élethez, és sok esetben inkább találkoznak képmutatással, mint valódi, életszerű életpéldákkal. De mit jelent az önazonosság, és szabad-e önazonosnak lennünk? Lehetünk-e minden körülmények között önazonosak? Ezt a témát szeretném körüljárni ebben a blogbejegyzésben.
Mit jelent az önazonosság?
Önazonos az, aki minden körülmények között képviseli a saját a gondolatait és érzéseit. Nem játszik szerepet csak azért, mert mások úgy kívánják, és benne sincs az az érzés, hogy másoknak megfeleljen. Van saját értékrendszere, amelyen belátás alapján képes változtatni, de nem semmisíti meg, ha hall egy másik véleményt, hanem átdolgozza úgy, hogy beleilleszkedjen az ő értékrendjébe.
Lehetünk-e minden körülmények között önazonosnak?
A lehetőség ott van mindenkinek, de nem mindenki tudja, mit is jelent pontosan az önazonosság. Emiatt nem is tudja, hogyan lehet az. Vagy mert nincs kiforrott értékrendszere, mert örök átjáróház volt a családja, és a fókusz nem rajta volt, és mindenkihez neki kellett alkalmazkodni. Vagy mások értékrendszerét kellett képviselnie a túlélése érdekében. Például, ha le voltak tiltva az érzései, és azt erősítették benne, hogy mindig erősnek kell lenni, akkor ez okozhat olyan torzulásokat a személyiségben, amely az önazonosság látszatát kelti, de valójában inkább ellenállásról van szó. Hiszen ahhoz szembe kell menni mindenkivel, hogy ezt a „mindig erősnek kell lennünk” parancsot teljesíteni lehessen. Ha megnézünk egy olyan kamaszt, akiben az előbb említett gondolatot (családi parancsot) ültették el, akkor ő ezt próbálja képviselni, de közben másokat megsért, hatalmat gyakorol mások felett, és még sorolhatnánk a viselkedésjegyeket.
Hogyan tudunk önazonosságot elérni az életünkben?
Az önazonosság – mint minden ebben a témakörben – elsősorban önismeret kérdése. Illetve annak a készségnek a kérdése is, hogy meg tudjuk-e magunkat különböztetni a szüleinktől, az ő elvárásaitól, hit- és erkölcsrendszerétől. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy semmi közös nem lehet velük, hanem azt, hogy a következő generáció mindig hozzáteszi a maga értékeit, vagy éppen elvesz. Egy az egyben, azt gondolom, semmit nem veszünk át. Itt van például az istenhit kérdése. Az idősebb generáció még azt képviseli, hogy az Istennel a templomban lehet találkozni, kötött imák vannak, és áldozni csak gyónás után lehet. Már ha katolikus vallásról szól. Ezzel szemben a következő generációnak már lehet egy olyan tapasztalata, hogy az Istennel akár a buszon is lehet találkozni, és lehet saját szavakkal is imádkozni, mert az Istent nem egy távoli, hatalmas erőnek könyveli el, hanem mellette élő, személyes lénynek.
A másik példa a politikai pártállás. Az X és boomer generáció abban nőtt fel, hogy vannak véleményrendszerek, amelyeket feltétel nélkül, mindenféle megkérdőjelezés nélkül el kell fogadni. Az Y generáció – és az utána jövők is – megkérdőjelez mindent, és nem fogad el abszolútoriumokat.
Ahhoz, hogy önazonosak tudjunk lenni, meg kell tudunk különböztetni a saját értékeinket a szüleinkétől vagy a társadalométól. Ha csak „kicsiben” gondolkozunk, akkor fogjunk egy papírt, és gondoljuk végig, hogy melyek azok az értékek, amelyeket a szüleink képviselnek/képviseltek, és írjuk mellé, hogy mit gondolunk erről. Egyből ki fog rajzolódni szépen a saját értékrendszerünk. Ez egy nagyon egyszerű gyakorlat, ugyanakkor kell hozzá az önreflexió. Érdemes ilyenkor a saját mentalizációnkat is fejleszteni, erről itt írtam részletesen.
A témát a következő blogbejegyzésben fogom folytatni, amely a generációk közötti feszültségekről fog szólni!
Ha szeretnél a kapcsolataidban minél önazonosabban viselkedni, akkor foglalj hozzám időpontot!
