Bármilyen meglepő, a felnőttek is képesek regresszióba esni. Nem fogják hirtelen a hüvelykujjukat a szájukba kapni, de mindenesetre konfliktushelyzetekben bekapcsolhatnak olyan minták, amelyek a kora gyermekkori állapotban alakultak ki. De miért fontos ez a tudás a számodra? Mit tudsz tenni, hogy amikor nehéz helyzetbe kerülsz, ne „ess vissza”?
Mi a regresszió?
Először is tisztáznunk kell ezt a fogalmat. A regresszió az az állapot, amikor az egyén – legyen bármilyen életszakaszban is – valamilyen oknál fogva visszatér egy kora gyermekkori állapotba. Az idegrendszer fejlesztésénél elengedhetetlen, hogy az alany (akivel a terápiát végzik) regrediálódjon, vagyis visszaessen. Ugyanakkor azt is fontos látni, hogy amikor belső vagy külső konfliktusaink keletkeznek, és dühünkben kijelentjük, hogy nem állunk szóba a másikkal, ez is egyfajta regresszió, vagyis visszacsúszás egy korábbi életállapotba.
A tranzakcióanalízis és a regresszió
Eric Berne, a tranzakcióanalízis kitalálója azt mondja, hogy a konfliktuskezelési stratégiánk már életünk első pár évében „meg lett írva”. Vagyis ahogyan akkor oldottuk meg a konfliktusokat, úgy oldjuk meg a későbbi életszakaszokban is. Például, ha egy kisgyermek a hízelgéssel tudta csak elérni, amit szeretett volna, akkor ez a minta rögzül, és jó eséllyel később is ezt fogja alkalmazni.
A gyermeki énállapot mint regresszív állapot
Eric Berne három énállapotot állapít meg, amelyeket folyamatosan használunk életünk során: szülői, felnőtt és gyermeki énállapot. Amikor valaki vagy „leuralja” a másikat, vagy „alámegy” a másiknak, akkor a szülői és a gyermeki énállapot között ugrál. Mi most az utóbbival foglalkozunk. A szülői énállapotban számonkérünk és fegyelmezünk, a gyermeki énállapotban pedig túlalkalmazkodóvá vagy dacossá, illetve lázadóvá válunk. Ha megnézzük az elmúlt néhány év politikai csatározásait a parlamentben, akkor alig látunk olyat, aki a felnőtt énállapotban (tehát a másikat partnerként és egyenrangú félként kezeli) képes kommunikálni a heves szóváltásokban.
Honnan tudom, hogy regresszív állapotban vagyok?
A konfliktushelyzetek mutatják meg a legjobban, hogy melyik énállapotot használjuk leginkább. Ez attól függ, mire érezzük magunkat feljogosítva. Ha azt kaptuk nevelésünk során, hogy szabad kiállni önmagunkért, szabad a véleményünket hangoztatni, és szabad az is, hogy elmondjuk, mire van szükségünk, akkor jó eséllyel a felnőtt énállapotunkat használjuk. De ha azt kapjuk, hogy meg kell húzódnunk, amikor valaki haragszik ránk, mert a konfliktus rossz dolog, akkor a gyermeki énállapotunk, és azon belül is a túlalkalmazkodó részünk aktívizálódik.
Mit tehetek magamért, ha túlalkalmazkodó, dacos vagy lázadó vagyok?
Ha megfogalmazódik a kérdés, már jó úton haladsz. Az önreflexiónk fejlesztése egész életünkön át tart. De ha ennél tudatosabbak akarunk lenni, akkor megvizsgáljuk a konfliktusainkat a különböző személyekkel: például a munkatársunkkal, főnökünkkel, a párunkkal, a gyerekünkkel és nem utolsó sorban, a szüleinkkel. Melyik konfliktusos kapcsolatban hogyan viselkedünk? Mit mondunk? Hogyan reagál a testünk? Összerándul vagy ökölbe szorul a kezünk? Félelem fog el vagy elönt a bátorság? Ezek mind fontos kérdések, és természetesen ennél jóval több van, de kiindulópontnak már jók.
Érdemes ezeket azonosítani magunkon, mert a tudatossággal sokat tudunk javítani a kapcsolatainkon. Amennyiben pedig úgy érezzük, hogy egyedül nem megy, érdemes segítőt felkeresnünk.
Foto von Ladislav Stercell auf Unsplash