Amit a szorongás elrejt

Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , ,

A szorongás olyan, mint az álarc. Eléggé félelmetes, mert nem lehet tudni, hogy mit takar. Márpedig úgy nem lehet kezelni, hogy fogalmunk sincs, mit kezeljünk. Ebben a bejegyzésben fellebbentjük a fátylat. És a fátyol jó szó, mert homályos. Mintha nem tudnánk, hogy néz ki a mennyasszony arca, és csak az esküvő alkalmával ismerhetjük meg. Na, jó, ez egy erős hasonlat volt, de akár egy ködös tájhoz is hasonlíthatjuk. Ha felszáll a köd, akkor tudjuk meg igazán, hol is vagyunk.

A szorongás, és ami mögötte van

A szorongások érzéseket takarnak, méghozzá negatív érzéseket. Olyanokat, amelyeket valamiért nem szabad kifejezni, kimutatni, mert arra valamiféle retorzió a válasz. Például a dühöt egy olyan személy felé, aki folyamatosan verbálisan abuzál. A szomorúságot, mert akkor valaki más lesz szomorú, mert látja rajtunk ezt az érzést.

A szorongás és a félelem közti különbség

A félelem az, amit konkrétan meg tudunk fogalmazni. Például félünk egy vizsgától, a háborútól, személyektől vagy más szörnyűségektől. A szorongást nehéz megfogalmazni, csak látni, hogy sok mindenben megnyilvánul: a testtartásban, az étvágytalanságban, a túlpörgésben… A szorongás és a félelem között az a legalapvetőbb különbség, hogy a szorongásnak nincs kézzel fogható „tárgya„. A pszichológiában így hívják a személlyel vagy a világ egyes elemeivel kapcsolatos tartalmat, vagyis amire a szorongás irányulhat. Azért nincs, mert elsüllyedt a tudattalanba. Például az ödipális konfliktus miatt keletkezett szégyen és bűntudat érzése is a tudattalanban landol, mert elfolytódik. A férfiakhoz és nőkhöz való viszony a gyermek életében ettől függ. Ha ez rosszul van megoldva, akkor itt változhat meg a nemi identitás. De ez persze csak az egyik ok, ami miatt valaki mondjuk a saját neméhez vonzódik. Emiatt is lehet szorongása egy fiatalnak, de felnőttnek is.

Milyen érzések bújnak meg a szorongásaink mögött?

Harag

Az egyik ilyen érzés a harag. Ha evolúciós szempontból nézzük, akkor a harag azért jó, mert segít kijelölni a határainkat. Ezért lenne égetően fontos, hogy meg tudjuk élni, persze anélkül, hogy valakit agyoncsapnánk. Ha a szorongásunk a haragunkat fedi, akkor ez azt jelenti, hogy már akkor elfojtottuk, amikor még csak éppenhogy nyiladozott bennünk. Érdemes ilyenkor megengedni magunknak, hogy érezzük, és elfogadni azt. Ha meg tudjuk nevezni, már félig tudjuk a megoldást is.

Szomorúság

A szomorúság személyiségünk mélyebb dimenzióinak megélése. Általa növekszik empátiánk saját magunk és mások irányába. Magunkba szállunk, lelkünk legmélyére, és megtaláljuk ott azt a kisgyermeket, akinek sok-sok szeretetre van szüksége. A szomorúság által keletkeznek olyan gondolatok, amelyek a mélységből kiemelhetnek, de csak akkor, ha hagyjuk ezt az érzést dolgozni bennünk. Elviselni borzasztóan nagy bátorság, de megéri. Olyan ez, mint egy párkapcsolati konfliktus, amelyet ha megdolgozunk, egy magasabb szintre emelkedik a kapcsolat. Így van ez a lelkünkkel is. A szomorúság által nemesebbé és fényesebbé válik.

Agresszió

Agresszió mindenkiben van, még a csecsemőben is. Fontos is abból a szempontból, hogy ha nem volna, akkor semennyi esélyünk se lenne magunkat megvédeni, hiszen ez evolúciós sajátosságunk. Éppolyan káros az elfolytása, mint az, ha túlságosan is teret engedünk neki. Ha kgyermeked van, törekedj arra, hogy minél inkább a megfelelő helyen vezesse le agresszióját, különben átfordul szorongásba, és egy nem várt pillanatban valakire rázúdul, aminek beláthatatlan következményei lesznek.

Farkasszem a fájdalmas érzésekkel

Az egy megvilágosodott állapot, ha rájössz, fájdalmas érzések nélkül nincs élet. Erős nem lehetsz fájdalom nélkül, sikeres nem lehetsz szenvedés nélkül. Minden egyes fájdalmad és szenvedésed emel egyre magasabbra. Persze, csak akkor, ha meg mered élni azokat, és nem próbálod elnyomni szerekkel, vagy azért, mert mások azt mondták, hogy nyomd el. Közhelynek hangzik? Mégis sokan csinálják. A lényeg, hogy ne áldozat legyél (egy darabig úgyis annak fogod érezni magad), hanem túlélőnek. És ez nagy különbség.

Ha pedig szeretnél foglalkozni az érzéseiddel, akkor keress bizalommal.

Szent vagy ördög?

Személyiségfejlesztés, , , ,

Az, hogy valaki szent vagy ördög, az a mi látásmódunktól is függ. És ehhez fel kell tennünk ezt a kérdést: te ismered magad? Ismered a másikat? Mik azok dolgok, amelyek mentén kialakítasz egy képet magadról, vagy a másikról? Mennyire vagy képes/hajlandó megváltoztatni a rólad, vagy másról kialakult képet? Mennyi idő kell hozzá?

Bizonyára sokan átéltük a szomorúság érzését – akár a szülőnkkel, a tanárunkkal vagy főnökünkkel kapcsolatban – amiatt, hogy a saját képzeteiket kivetítették ránk, és emiatt elhomályosult igazi valónk. Mintha egy maszkot tennének az arcunkra.

Szent vagy ördög?

Egyszer egy diák odalépett hozzám, majd azt mondta:

„Egyébként, tanár úr, ön félreismer engem.” Meglepődtem ezen a mondaton, és azon, hogy ezt ennyire őszintén és nyíltan ki merte mondani. Ehhez bátorság kellett. És egy olyan személy, akivel szemben ezt meg lehetett tenni.

De mi van akkor, ha a másik esélyt sem ad, hogy a benne a másikról kialakult kép megváltozzon? Ezt hívják skatulyának (akár egy kulcsra zárt láda is lehetne) vagy előítéletnek. Amikor egyszer volt valakivel egy pozitív vagy negatív élményem, és onnantól kezdve vagy szent vagy ördög a számomra.

Szent vagy ördög?

Ez tulajdonképpen nagyon romboló.

Legfőképpen a kapcsolatra nézve. Ha nem vagyok hajlandó kinézni a kis burkomból, akkor a másik tehet akármilyen jót, én akkor is csak a legelőször kialakult képet fogom róla látni. Ez a vagy-vagy dolog kizárja az is-is dolgot. Ez kicsit olyan, mint amikor olvasunk egy regényt vagy nézünk egy akciófilmet. Mindig van egy főgonosz és egy főhős. Az egyik rossz, a másik jó. És nagyjából ez a felállás a többi szereplővel kapcsolatban is. Pedig az élet nem ilyen. Hanem az ember lehet jó is és rossz is. És minden ember megérdemli a második vagy harmadik esélyt. A kérdés csupán az, hogy adunk a másiknak egy újabb esélyt.

Ha eldöntöm magamban,

hogy adok másik esélyt, de nem teszek érte semmit, akkor igazából azt mondom, nekem mindegy, mi van a másikkal. Gyakori eset iskolában, hogy egy diák a magaviselete miatt fegyelmi elé kerül. Kap egy felfüggesztettet, majd a tárgyalás után nem történik semmi. Vagyis az esélyt úgy kapta meg, hogy nem kapott segítséget ahhoz, hogy ezt az esélyt megtartsa. Pedig ha volna valaki, akivel hetente le tudna ülni beszélgetni, egy olyan ember, aki testestül-lelkestül képes őt elfogadni, akkor ez a kapcsolat nagyon jó hatással a diákra, a másik (elfogadó) személy pedig nyert újabb ismeretséget. Mindez bizalom kérdése.

Szent vagy ördög?

Ha adok második esélyt, és keresem a vele való kapcsolatot, elkezdek igazán érdeklődni iránta, a vágyai, a motivációi iránt, akkor elkezdem őt úgy látni őt, ahogy van. Emberként.