Azt gondolom, hogy mindenki számára hasznos, ha egy kicsit ránéz a reakcióira, amikor kritizálják a tevékenységét vagy mondanivalóját. Az alábbi bejegyzésben néhány reakciót írok, amelyeket meg fogok magyarázni. Aztán valamiféle megoldást is kínálok. Persze, nincsenek százszázalékos módszerek, ugyanis az ilyen helyzetekben két tényezőn múlik a végkimenetel: a lélekjelenléten és a személyiségen.
Erikson mondta, hogy minden a gyerekszobában dől el. Vagyis, milyen neveltetést kapott az illető. Eric Berne ráerősít erre a gondolatra, szerinte az ember sorsa már kisgyermekkorban meg lett írva. Mindezekkel csak azt akartam jelezni, hogy a nevelés apró nüánszaival, a szülők gyermekeikhez való viszonyulásával meghatározzák gyermekük felnőttkori lépéseit, döntéseit.
Nézzünk néhány példát arra, hogyan reagálnak az emberek a kritikára:
Hallgatás
Miért van az, hogy amikor valakit szapul a főnöke, a tanára, a szülője, szomszédja, vagy valaki, aki tőle idősebb, vagy erősebb egyéniség, csak hallgatja, és csendben megpróbálja túlélni a szidalmazást? Akár két eset is lehetséges ilyenkor:
- Tanult tehetetlenség: amikor azt érzi az ember, hogy ez a sorsa. Úgysem tud változtatni a dolgokon. Emiatt lemondóan egykedvűen fogadja a bántást. Egy ismerősömmel arról beszélgettünk, hogyan tudná megvédeni magát akár fizikai, akár verbális konfliktusos helyzetben. Mindkét esetben arra a következtetésre jutott, hogy ő nem tudja megvédeni magát, úgy is alul marad. Meg sem próbálta megvédeni magát sosem. Eriksont és Berne-t kell újra segítségül hívnunk e kérdés megválaszolásában. Ugyanis az ellentmondást nem tűrő szülők gyermekének lelki fejlődése elindulhat ilyen irányba. Ha tehát folyton azt hallja, hogy „Nincs más választásod!”, „Ezt majd mi eldöntjük helyetted!”, akkor valószínű, hogy a fent említett reakciót fogja alkalmazni. És ezzel az a probléma, hogy egy idő után megtanul nem felelősséget vállalni magáért. Panaszkodós lesz és elégedetlen, mert nem tanulta meg, hogy „szelídítse” meg az életet, vagyis hogyan alakítsa úgy, hogy neki jó legyen.
A tanult tehetetlenség azonban nem csak így sajátítható el. Mivel a gyermek utánozva tanul, könnyen beépít bizonyos magatartásformákat. Ha azt látja, hogy a szülei ugyanígy viselkednek a konfliktusos helyzetekben, akkor ezt nagyon hamar megtanulja, és eszerint fog cselekedni.
- Szégyen: ha a kisgyermeket túl sokszor szidják össze, és azt mondják neki: „Nem szégyelled magad?”Akkor bizonyosan a hallgatás lesz az útja ennek a gyermeknek. Ugyanis azt fogja megtanulni, hogy az ő igényei nem fontosak, következésképpen ő sem fontos, nincs joga az élethez. Bizony, a szégyen ennyire pusztító tud lenni.
Támadás
Vannak olyan emberek, akik neveltetésüknél fogva az az alapélményük, hogy a világ kegyetlen, és ebben a kegyetlen világban nekik folyamatosan meg kell védeniük magukat. Ilyenek például a narcisztikus személyiségzavarral küzdő emberek. Gyermekkorukban valószínűleg keményen meg kellett harcolniuk a szülők, vagy más emberek figyelméért, szeretetéért. Kialakult bennük az a tudat a későbbiekben – valószínűleg fiatal felnőttkorban –, hogy ők túl tökéletesek másokhoz, hogy mások nem érdemlik meg őket, stb. Ezért fognak támadni a kritizálóval szemben, sőt hajlamosak ezért indokolatlan bosszúra is.
Hadd hangsúlyozzam, hogy nem mindig van a háttérben valamiféle személyiségzavar. Ugyanis egyes emberek képesek arra, hogy rájöjjenek, ahogy eddig csinálták, úgy már kezd nem működni, és muszáj stratégiát váltani. Ez egy szerencsés eset.
Szabadkozás
Csehov egyik novellájában, A csinovnyik halálában egy olyan férfiról olvashatunk, aki abba halt bele, hogy a színházban előtte ülő személyt véletlenül letüsszögte, és az nem bocsátott meg neki. Legalábbis ő így érezte. Közben az történt, hogy az államtanácsos – aki a csinovnyik előtt ült – letörölgette kesztyűjével tarkóját és kopasz fejét, mormolt valamit, de már tovább is lépett ezen a dolgon. Cservjakov a bocsánatkérésével az őrületbe kergette az öregurat, aki dühös lett rá. A csinovnyik viszont ezt a dühöt értelmezte félre.
Mi is történt itt? Cservjakov – és a hozzá hasonló összes csinovnynik – élete nem a mozgalmasságról szólt. Ők működtették a cári Oroszország bürokrata rendszerét, de tulajdonképpen felesleges munkát végeztek. Ily módon az életcéljuk is felesleges volt. Az egész életük értelmetlen volt. Hogy jön ez ide? Aki ilyen sokáig végez úgymond felesleges munkát, kialakul(hat) benne a tudat, hogy ő csak megtűrt személy. Hiszen tisztában van azzal, hogy a munkája értelmetlen. Mintha csak azért foglalkoztatnák, hogy ne haljon éhen. Mindenki más hasznos, csak ő nem. Vagyis rendkívül alacsonnyá válik az önértékelése. Így minden apróságért bocsánatot kell kérnie, hiszen ő mások kegyeltje, és nem teheti meg, hogy másoknak gondot okozzon.
Nehéz ezek után megoldásról beszélni. Mindenképpen érdemes ránézni kívülről egy konfliktusra, és megpróbálni a megfelelő kérdéseket feltenni magunknak:
- Mi volt a konfliktus igazi magja? (Amikor két ember egymásnak feszül, sokszor csak a felszínt kapirgálják. Amint kitisztul a fejük, rájönnek – ha rájönnek –, hogy itt bizony mindkettőjüknek kielégítetlen igényeik voltak, és ezért nem látták a probléma igazi gyökerét.)
- Hogyan viselkedtem ebben a kapcsolatban?
- Mi volt az igazi oka a viselkedésemnek?
- Hogyan fogok legközelebb egy ilyen helyzetben viselkedni?
Ezek a kérdések nem könnyűek. Nagyon sok probléma adódik a kielégítetlen belső igényekből (szeretet, elfogadás, megbecsülés, megértés, stb.). Könnyen viszik tévútra az embert. Félreértésekhez vezetnek. Ezért érdemes ideje korán egy mentálhigiénés szakemberhez fordulni, mert ő abban tud segíteni, hogy:
- a kliens megértse, az embertársai nem jók vagy rosszak. Ugyanolyan (jó) emberek, mint ő. De nekik is vannak igényeik, amiket ki akarnak elégíteni.
- a kliens kívülről lásson rá a helyzetére.
- a kliens elfogadást és megértést éljen át, ezáltal gyógyulnak a belső sebei. (És sokkal kisebb lesz az esélye, hogy személyiségzavar alakulhasson ki.)
- segítségével megtalálhatja az ilyen helyzetekben leginkább használható viselkedést anélkül, hogy másoknak lelki sérülést okozna.
Legalább akkora bátorságot kívánok ezekhez a kérdésekhez és a segítségkéréshez is, mint amekkora bátorsággal ugrik fejest ez a fiú!