A mentalizáció az a tulajdonságunk, amellyel meg tudjuk mondani, és meg tudjuk érteni, hogy a másik mit miért csinál. Erről már itt is írtam. Ez a készség velünk együtt fejlődik, ezért is hívom készségnek. Azt látom, hogy a mentalizáció készségével azonban nagyon sokan küzdenek.
Mitől fejlődik a mentalizáció?
A mentalizációs készségünk velünk együtt fejlődik, mégpedig azáltal, hogy a szüleink kisgyermekkorban rengeteget beszéltek hozzánk, visszajelzést adtak a cselekedeteinkre és az érzéseinkre. Tehát kapcsolatban voltak velünk. Illetve rengeteget magyaráztak nekünk arról, hogy mi miért történt/történik. Tehát láttuk a folyamatokat, hogy miből mi következett. Ezt később tudtuk alkalmazni más helyzetekben is, illetve, ha valaki valamit tett, akkor ki tudtuk következtetni, hogy mi volt az oka és a célja.
Honnan tudod, hogy valakinél nem működik a mentalizáció?
Sokszor találkoztam olyan vezetővel vagy szülővel – de természetesen munkatárssal is -, aki valakinek a cselekedeteiből csak a rosszat veszi észre. Vegyünk egy példát. Edina, 38 éves, több éve dolgozik egy civil szervezetnél, amely állatok mentésével foglalkozik. Etet, kitisztítja a kutyák óljait, és még a munkahelye közösségi oldalát is ő csinálja. Egy kültéri rendezvényen azonban sem ő, sem pedig a rendezvény szervezői nem voltak toppon, így eléggé laposra sikeredett a program. Főnöke természetesen őt tette felelőssé. Hol jelenik meg itt a mentalizáció? Ott, hogy a főnök tévesen állapította meg a sikertelenség okát. Ráadásul Edina korábbi sikereit magasszintű munkáját nem vette figyelembe. Egyszerűen arra reagált, ami volt, és nem a komplex egészre.
Ha valaki gyerekkorában arra volt szocializálva, hogy mindig mások igényeire és érzéseire reagáljon (vagyis a sajátját nyomja el), akkor ez a mentalizáció töredezett lesz, vagyis a „történetfolyamokban” lyukak keletkeznek. Vegyünk egy példát. Emília 48 éves nő, aki elvesztette 15 éves lányát. A sors úgy hozta, hogy lehetősége nyílt örökbefogadni egy kislányt, akit születésétől fogva ő gondozhatott. Gyakorlatilag az újszülött mentette meg az életét, mert egy öngyilkossági kísérleten akkor már túl volt. A kislány felcseperedett, már 5 éves volt, és Emília mindig azt közvetítte felé, hogy ő egy angyal, és ő ragyogja be Emília életét. Amikor szomorú, akkor is a kislány vidámítja a szívét, és ezt is kommunikálta felé. Vajon ez a kislány felnőve meg tudja-e különböztetni a saját érzéseit az anyukájáétól? Vajon el fogja-e tudni engedni a megmentő szerepet? Ez még a jövő zenéje…
Hogyan fejleszthető a mentalizáció?
Elsősorban az érzésekkel kell dolgozni. Ezt úgy lehet megtenni, hogy veszünk egy csomag Dixit kártyát, és mindennap legalább egyszer az aktuális állapotunkhoz próbálunk kártyát keresni. Nem kell megijedni, teljesen elvont képek vannak a kártyalapokon, de ebben ez az izgalmas. Tehát húzunk egy kártyát, és megpróbáljuk megmagyarázni, hogy miért azt húztuk. Aztán érzéseket társítunk az így keletkezett gondolatokhoz.
Másik jó gyakorlat lehet, hogy az utcán megfigyeljük az embereket, és megpróbáljuk kitalálni, hogy honnan jöhettek, hová tartanak, milyen érzéseket olvasunk le az arcukról, és ránk milyen hatást gyakorol az ő látványuk.
A harmadik, hogy napközben álljunk meg egy-egy történés esetén, és próbáljuk meg a legrészletesebben megfogalmazni, hogy mit érzünk a történéssel kapcsolatban. Hol érezzük ezt a testünkben? Mi lehetett a kiváltó ok?
Ez egy életen át tanulható, és érdemes is, hiszen egy vezetőnél vagy párkapcsolatban nélkülözhetetlen készség. Amennyiben szeretnél ebben fejlődni, keress bizalommal!
