A változás az egyik legnehezebb dolog a világon, erről már múlt héten írtam. Talán ugyanazért, amiért nehezen ismerünk meg új dolgokat. Félünk tőle, mert a változás tele van olyan dologgal, amelyet fel kell fedeznünk. Ez energia és idő, és sajnos az idegrendszer úgy van kalibrálva, hogy a biztonságosra és a könnyen elérhető dolgokra törekedjen. De hogy néz ki a változás? Milyen szakaszai vannak? Hogyan kapcsolódik össze Elisabeth Kübbler-Ross modellje (gyász, veszteség) a változás modelljével? (Virginia Satir káosz-értelmezés; William Bridges átmenet-modell)
A változás felismerése és tagadása
Amikor érzékeljük, hogy valami új következik az életünkben, megtorpanunk. És mivel nincsenek egyértelmű kapaszkodóink, természetes, hogy el kezdjük a valóságot tagadni. Ez mindaddig működik, amíg meg nem akasztja az életünket egy olyan helyzet, pl. hiába pályázunk munkahelyekre, nem kapunk állást. Pedig megírtuk a pályázatot és a motivációs levelet, elmentünk az állásinterjúra, és végül nem minket választanak ki. Vagyis addig megvoltak a „bebetonozott” eszközeink, amelyek sorra mondanak csődöt. Aztán ott a sokk, hogy bármit teszünk, mégsem alakulnak kedvezően a dolgaink. „Ez nem lehet igaz. Kizárt, hogy ne működjön.” Mondogatjuk magunkban.
Káosz és alkudozás
A káosz nem más, mint a belső alkudozásunk látható jele. Abból fakad, hogy az új valóságban próbálunk meg a régi eszköztárunkkal és stratégiáinkkal boldogulni. Elönt a düh és a kétségbeesés, közben pedig görcsösen próbáljuk visszahozni a kontrollt, de az újra meg újra kicsúszik a kezünkből, mert a játékszabályok megváltoztak.
Két nagyon eltérő, mégis ugyanazt a lélektani dinamikát mutató példa
A klímaváltozás (ez a globális szint): Ugyanezt az alkudozást és káoszt éljük meg kollektívan is. Látjuk a szélsőséges időjárást, a kiszámíthatatlanságot, mégis apró kompromisszumokkal (alkudozással) próbáljuk megnyugtatni magunkat: „ha szelektíven gyűjtöm a hulladékot, minden mehet tovább a régiben”. A káosz abból fakad, hogy a régi, korlátlan fogyasztásra épülő életmódunk már nem fenntartható, de az új társadalmi és egyéni működési modelleket még nem építettük ki teljesen.
A tartós munkanélküliség (ez a személyes szint): Amikor valaki hosszú ideje nem talál munkát, az első reakciója gyakran az, hogy még több időt és energiát fektet abba, amit eddig csinált. Beküldi a sokadik önéletrajzot is, várja a megszokott visszajelzéseket, miközben a szakmai identitása és a biztonságérzete darabjaira hullik. A káosz itt abból adódik, hogy a régi szakmai önképet próbálja fenntartani egy megváltozott környezetben. A változáshoz először el kell gyászolnia a korábbi státuszát vagy a megszokott karrierútját.
Az elfogadás: új utak keresése
Az elfogadás NEM egyenlő a beletörődéssel vagy a feladással. Az elfogadás a küzdelem feladása a megváltoztathatatlannal szemben.
Amikor leállunk az alkudozással, és végleg elengedjük a régi rendet – elgyászolva azt, ami volt vagy ami lehetett volna –, az energiáink felszabadulnak. Ezen a ponton tesszük fel a valódi kérdést: „Rendben, a dolgok így állnak. Innen hogyan tovább?” Megkezdődik a kísérletezés, az új készségek tanulása, az új lehetőségek feltérképezése.
Integráció: az új kitaposott ösvény
A folyamat végén megérkezünk az integrációhoz. Az új tapasztalatok, az átdolgozott stratégiák és az átkeretezett identitás beépülnek a mindennapjainkba.
Az önbizalmunk ezen a ponton már nem abból fakad, hogy „minden a terv szerint alakul”, hanem abból a mély belső tudásból, hogy képesek voltunk végigmenni a káoszon, és átalakultunk. Az új utaink lassan kitaposott ösvényekké válnak, amelyekről visszatekintve már látjuk: a krízis nem az utunk vége volt, hanem az átalakulásunk szülőszobája.
Útravaló
Ha jelenleg úgy érzed, bizonytalan a talaj a lábad alatt, és nem leled a helyed az életed egy területén, engedd meg magadnak a türelmet. Lehet, hogy nem elakadtál – csak épp a káosz és az alkudozás szakaszában jársz, úton egy új egyensúly felé.
Foto von Paul Skorupskas auf Unsplash
