Nem olyan régen egy Facebook-csoportban olvastam egy bejegyzést, ami mélyen elgondolkodtatott. Egy tag arról írt, hogy az ünnepek után mérhetetlen ürességet érez. Eddig az adott neki célt, hogy készült a karácsonyra, hónapokig ennek a bűvöletében élt. Olyan volt, mintha az egész éve egyetlen nagy várakozás lenne, de amint elmentek a vendégek és leszedték a fát, nem maradt utána más, csak a szomorúság. Vajon mire lenne neki valóban szüksége? Hogyan kapcsolódhatna be az életébe a valódi megújulás ahelyett, hogy csak az ünneptől várná a megváltást?
A várakozás mint gyermeki attitűd
A várakozás képessége az életünk egyik legfontosabb fejlődési mérföldköve. Aki nem tud várni, annak az idegrendszerében bizonyos késleltető funkciók nem fejlődtek ki megfelelően. Ebben az értelemben a készülődés öröme egy érett, szép dolog.
A gond ott kezdődik, ha valaki kizárólag egy távoli eseménybe vetíti bele minden boldogságát. Ezzel addig nincs is baj, amíg az ünnep után is maradnak célok. De ha a karácsony az egyetlen kapaszkodó, akkor az ünnep elmúltával vákuum keletkezik. Ilyenkor a várakozás már nem fejlődés, hanem menekülés: egy gyermeki attitűd, amely a valóság szürkesége elől a fények és ajándékok világába hátrál.
A változás és megújulás mint cél
Itt jön képbe a változás és a megújulás fogalma, amelyek valójában kéz a kézben járnak. Aki valóban változik, az meg is újul, hiszen a folyamat lényege, hogy valamilyen plusz tartalmat adunk a személyiségünkhöz. Ez a belső többlet pedig dolgozni kezd bennünk, és kihat a hétköznapjainkra is.
De miért olyan nehéz ez? Mi a probléma például az újévi fogadalmakkal? Úgy gondolom, az, hogy nincsenek mögöttük valódi felismerések. Amikor januárban elhatározzuk, hogy „fogyózni fogunk”, gyakran nem nézünk a mélyére: miért is akarjuk ezt valójában? A cél lehet jó, de ha nem emeljük fel a tudattalanunkból a valódi okot a tudatos szintre – azaz nem teszünk mögé valamilyen önismereti tartalmat –, a lendület hamar elfogy.
Karácsonyi maszkok és az ünnep utáni valóság
Sokan azért érezzük magunkat üresnek az ünnepek után, mert a karácsonyra próbáljuk magunkat „összeszedni”. Ott él bennünk a gyermekkori tanítás: karácsonykor jónak kell lenni, különben nem jön a Jézuska. Tartjuk magunkat, próbálunk kedvesek lenni, és (jobb esetben) vigyázunk, hogy ne az ajándékozáskor robbanjon a bomba.
Azonban a mérgező dinamikák ilyenkor sem tűnnek el. A nárcisztikus kapcsolatokban mindig ott van egy „Grincs”, aki elrontja az örömöt, a szenvedélybeteg családokban pedig csak a küszöbig tart a maszkolás. Amikor véget érnek az ünnepek, a kényszerű fegyelem megszűnik, és minden visszatér a régi kerékvágásba. A fókusz újra a problémákra és a taposómalomra kerül.
Hogyan lehet az ünnepből tartós változás és megújulás?
Ahhoz, hogy az ünnepi szeretet ne csak egy átmeneti állapot legyen, hanem valódi változást indítson el, mernünk kell kérdéseket feltenni magunknak:
- Mi az, amit a karácsonyban a legjobban szeretünk? Mi van meg olyankor, ami a szürke hétköznapokból hiányzik?
- Milyen régi élményhez köthető ez az érzés? Mit próbálunk évről évre pótolni vagy újraélni?
- Hogyan tudnánk a hétköznapokban is megteremteni ezt az állapotot?
- Milyen változtatásokra van szükség rajtunk vagy a környezetünkön, hogy az együvé tartozás érzése az ünnepek után is megmaradjon?
A változás nem egyik napról a másikra történik. Ez egy folyamat, aminek vannak szakaszai, és olykor vannak visszaesései is. A következő bejegyzésemben erről a folyamatról fogok részletesebben írni. Addig is ne feledd: tarts ki akkor is, ha nehéz, mert a valódi megújulás belül kezdődik, nem a naptárban!
Mentálhigiénés segítő beszélgetésért foglalj hozzám időpontot!
