A kreativitás és intimitás a párkapcsolat két alapvető összetevője. Arról árulkodik, hogy a pár tagjai szabadon élik meg a testiséget, az érzelmeket, őszintén tudnak kapcsolódni egymáshoz, és képesek mindig meglepni egymást apróságokkal, nem feltétlenül tárgyi dolgokkal. A legtöbb párkapcsolat azon bukik el, hogy a gyerek(ek) érkezését nem tudják jól feldolgozni, és nem figyelnek egymásra. Ez a bejegyzés a múlt heti folytatása, amelyet itt olvashatsz el. Ebben a bejegyzésben tovább fogom boncolgatni, hogy a gyerek(ek) érkezése után hogyan lehet megőrizni a férfi és női szerepet. Nem kinyilatkoztatni akarok, csak elgondolkodtatni.
Hogyan jelenik meg a kreativitás és intimitás a gyerekek érkezése után?
Először is a két fogalom összefügg a párkapcsolatban, mert a kreativitással lehet mélyíteni a kapcsolatot, vagyis növelni az intimitást. Ez a két dolog tehát nem a gyerekekkel érkezik, hanem a gyerekek születnek bele úgy a pár életébe, hogy már ott volt a kapcsolatukban. Ez így nagyon szépen hangzik, de előfordul, hogy a pár tagjai úgy kerülnek kapcsolatba egymással, hogy mindegyiknek megvan a maga családi „csomagja”, és ezek feldolgozásában együtt fejlődnek. Szóval van arra is példa, hogy már megvan ez a két tulajdonság, és van arra is, hogy együtt haladnak az önismeret és a párkapcsolat kanyargós útjain, és közben fedezik fel a kreativitást és az intimitást. Itt kapcsolódik be az, amiről az előző bejegyzésben írtam: a közös cél. Például, hogy mit gondolnak a gyereknevelésről, hová szeretnének eljutni a párkapcsolatban, hol vannak a keresztpontok.
A gyerek(ek) megszületése után már semmi sem olyan, mint korábban
Ebben van öröm és gyász is. Öröm, mert új szintre lépett a kapcsolat, aminek van gyümölcse. Másrészt a korábban megszokott, bejáratott életet többé nem élhetik tovább, mert már többen vannak, ráadásul az új jövevény rengeteg figyelmet igényel, ami magával hozza azt is, hogy a pár tagjai már nem olyan figyelemmel vannak egymás felé, mint korábban. Talán nehezebben, vagy nem is veszik észre egymás nehézségeit. Mit lehet tenni?
Először is elfogadni azt, hogy megváltozott az életük. Elfogadni akkor lehet, ha korábban is megvolt már az a tartalom az életükben, amellyel megtöltötték az életüket, és abból lehet töltekezni a nehezebb időszakokban. Ha nincs meg, akkor most kell megszerezni azokat.
Másodszor megnézni, mi az, ami korábban feltöltötte őket, ebből mi a megvalósítható, és mit kell elhagyni, mert gyerekkel már nem lehet úgy kikapcsolódni, mint gyerek nélkül. A kérdés, hogyan lehet a kisgyerekkel kikapcsolódni? Ha nem tudnak, vannak-e olyan kapcsolatok, akik segíthetik a párt a nehezebb időszakokban? Ha van szabadideje a párnak (mert mondjuk alszik a gyerek), azt hogyan töltik? A közösségi média pörgetésével vagy beszélgetéssel?
Harmadszor pedig ér hibázni. Szülőként és párként nem tudunk a tökéletességre törekedni. Illetve de, csak akkor annak más a célja (pl. a megfelelés mások irányába, ami nem a gyerek és a szülő(k) céljait szolgálja). Itt a kérdés pedig az, hogy mit gondolunk a hibázásról, tudunk-e konstruktívan hozzáállni, vagyis kellő kreativitással. Minden megoldott konfliktus eggyel magasabb szintre emeli a párkapcsolatot, a család egymáshoz fűződő viszonyát. Például hogyan állnak érzelmileg ahhoz, ha a gyerek a dackorszakát éli. Letörik vagy pedig képesek elfogadással fordulni felé, mert a dackorszak pont a határok kialakításáról, a gyerek önállósodási folyamatáról szól.
Tehát rengeteg kérdés merül fel, de a fő kérdés, hogy akarunk-e a kapcsolatunkba energiát fektetni a nehézségek idején, és ha igen, akkor ki tudunk-e lépni a komfortzónánkból, mert a kreativitás és az intimitás csak a zónán túl található. Ha jelentkezel hozzám segítő beszélgetésre, akkor szívesen támogatlak e két érték megtalálásában és fejlesztésében!
Borítókép: Loc Dang
