Hogyan változtass a generációs mintákon? Karinthy novellája segít!

Blog, Személyiségfejlesztés, ,

Karinthy Frigyes „Tanítom a kisfiamat” című novellája a „Tanár úr kérem” kötetből sokaknak ismerős lehet. Egy apa-fia kapcsolatot mutat be, amelyben az író egy egyszerűnek tűnő feladatot akar elmagyarázni a fiának, de közben rájön, hogy ez a küzdelem nem csak az övé. Valójában mintha a saját apjának kudarcát is ismételné meg, ami azt a fájdalmas üzenetet hordozza, hogy a generációs mintákból nem lehet kitörni. De a mélyebb tartalom és a humor mögött van egy kérdés, amit ma megválaszolunk: Lehetséges-e valóban felszabadulni ezek alól a minták alól, és egy új, tudatosabb utat építeni? A válaszom: igen, és most erről fogok írni.

1. A minta felismerése: „Engem is így tanított az apám, de nekem nem kell így csinálnom”

Az első és legfontosabb lépés, hogy felismerjük a generációs mintázatokat, amelyek hatással vannak ránk. Ezek a minták a gyerekkorunkban, a szüleinktől, nagyszüleinktől tanult viselkedési és gondolkodási sémák, amelyek néha tudattalanul is irányítják a cselekedeteinket. Karinthy apukája is szembesül ezzel, amikor megpróbálja elmagyarázni a feladatot a fiának, de közben saját gyerekkori élményei és a „hagyományos” tanítási módszerek bukkannak fel. Az igazi változás azzal kezdődik, hogy megállunk egy pillanatra, és feltesszük a kérdést: Vajon miért reagálok így? Miért viselkedem így a gyermekemmel szemben?

2. Az önreflexió ereje: a belső munka, ami felszabadít

A minták felismerése után következik a belső munka: az önreflexió. Ez a legnehezebb, de egyben a leginkább felszabadító lépés. Az apáknak az önismeret kulcsfontosságú, hiszen csak akkor tudunk valóban változni, ha megértjük a saját motivációinkat, félelmeinket és sebezhetőségünket. A Karinthy-novella humoros, mégis szívszorítóan mutatja be, hogy az apa hiába szeretne új utakat találni, a régi minták automatikusan előtörnek. Az önreflexió segít tudatosítani ezeket az automatizmusokat, és döntést hozni arról, hogy most már másképp cselekszünk.

3. A kapcsolat pozitív irányba terelése: a vágy, ami változást hoz

A generációs minták megváltoztatásához nem elég a felismerés és az önismeret – elengedhetetlen a vágy a változásra. A vágy, hogy a kapcsolatunk a gyermekünkkel ne ismételje meg a múltat, hanem egy új, pozitívabb és hitelesebb utat építsen. Ezt a vágyat a feltétlen szeretet és az elfogadás táplálja. Karinthy apukája mélyen szereti a fiát, és ez a szeretet adja meg neki az erőt ahhoz, hogy újra és újra megpróbálja, még akkor is, ha nem megy könnyen. A változás nem egyik napról a másikra történik, de a szándék és a kitartás meghozza a gyümölcsét.

A változás útja közösségben

A generációs minták megváltoztatása és az apa-fia kapcsolat gyógyítása egyedül nehezen végigjárható út. Sokszor nehéz beszélni a saját gyengeségeinkről és a neveltetésünkből hozott terhekről. De a felismerés, az önreflexió és a változás iránti vágy sokkal könnyebbé válik, ha egy támogató közösségben, más apákkal együtt oszthatjuk meg a tapasztalatainkat.

Pontosan ezért hoztuk létre az apáknak szóló önismereti csoportunkat, ahol lehetőséget teremtünk arra, hogy biztonságos környezetben dolgozzunk a mintáinkon. Beszélgetünk a saját apáinktól tanultakról, a gyerekeinkkel való kapcsolatunkról, és arról, hogyan teremtsünk egy olyan családi légkört, amelyben a szeretet és az elfogadás a legfontosabb.

Gyere el, és változtass velünk az ApaSúlypont 2.0 önismereti csoportunkban!

A halottaink öröksége 1.

Személyiségfejlesztés, , , ,

Bármit is gondoljunk róluk, a halottaink által kapott dolgok egy egész életen át elkísérnek. Mindenszentek és halottak napja táján különösen aktuális kérdés lehet ez. És itt most legfőképpen azokról a tulajdonságokról beszélek, amelyeket magunkban vélünk felfedezni. Persze, az is lehet, hogy nem látunk rá, hogy mi mindent hordozunk magunkban belőlük. Ezt érdemes monitorozni, és kialakítani a hozzájuk fűződő viszonyunkat, az elhunythoz és a tőle kapott örökséghez is. De mi mindent köszönhetünk nekik? Hogyan érdemes viszonyulni azokhoz, akiktől a legtöbbször bántást kaptunk? Kezdjük azzal, amit minden elhunytunknak köszönhetünk.

Egységesítő életfilozófiát

A felmenőinket, ha nézzük, némi barokkos túlzással egy mondattal le lehet írni a spiritualitásukat, vagyis azt a vezérelvet, amelynek mentén ők éltek. Ezekből óhatatlanul mi is kaptunk, annyi különbséggel, hogy bennünk továbbfejlődik ez a gondolat. Például, ha az apánknak mondjuk az volt az életfilozófiája, hogy „csak a munka az érték”, akkor egy magunkfajta Y generációs azt fogja erre mondani, hogy „nemcsak a munka, hanem mi magunk is értékek vagyunk”. Persze nem kizárt, hogy egy az egyben másoljuk szüleinket, de ez abban az esetben lehetséges, ha nem rendelkezünk reflexiós vagy ha úgy tetszik, kritikai képességgel. Ha kamaszkorunkban lázadtunk, akkor van arra esély, hogy felnőttkorunkban meg tudjuk fogalmazni a saját egységesítő életfilozófiánkat. Erről a fogalomról itt is írtam.

Tulajdonságokat

Borzasztóan izgalmas kérdés, hogy hogy vagyunk mi azzal, amit tulajdonság címén a felmenőinktől örököltünk. A tulajdonságokban az a jó, hogy meg lehet változtatni bizonyos mértékig. Erre azonban csak akkor leszünk képesek, ha tudjuk azt, hogy min kell változtatni. Például, az anyánk állandóan azon szorongott, hogy vajon eszünk-e rendesen. Ha eleget hallgattuk az ő vívódásait és szemrehányásait ezzel szemben, akkor szinte borítékolható, hogy mi bennünk is lesz egy csomó szorongás. Ugyanis itt nem csak az evésről van szó, vagy a jóllakottságról. Hanem arról, hogy nem lehetünk elég biztosak magunkban, mert mindig jönni fog egy mi lesz, ha… gondolat. Sokszor a megoldás ott van a kezünkben. Mindig érdemes megvizsgálni azt, hogy egy adott kérdésben, jelen esetben az evéssel kapcsolatban hogyan vélekedtek eleink. Ha az evés számukra ésszerűtlen módon központi kérdés volt, akkor jó eséllyel nekünk is az lesz. Ugyanakkor lehet ebben egy határt szabni, hiszen a szorongásoknak van egy borzasztóan irreális oldala: az, ami nagy valószínűséggel nem fog megtörténni.

Egy rendszert, amelynek ősidőktől fogva részei vagyunk

Ez a legszebb része. Amikor azon kapjuk magunkat, hogy mennyire magányosak vagyunk, akkor érdemes kimenni a temetőbe a szeretteinkhez. A sírjuknál megállva, vagy otthon gyertyát gyújtva végiggondolhatjuk, hogy kik voltak ők, mit kaptunk tőlük. Érdemes azt is végiggondolni, hogy mi sem a semmiből lettünk, és van egy családfánk, tele emberekkel, akik éreztek és gondolkodtak valahogy. Ha belegondolunk, hogy a szüleinknek is voltak szüleik, és nekik is voltak szüleik, akkor ez lehet megnyugvás és erőforrás, hogy mi is belőlük lettünk, és hogy hány generáció található meg bennünk. És hogy kaptunk tőlük könnyű vagy nehéz történeteket, érzéseket, gondolatokat, tulajdonságokat, ez utóbbin lehetőségünk van változtatni. De ez csak folyamatos önreflexióval lehet, és a viszonyok kialakításával azzal kapcsolatban, amit és ahogy gondoltak a felmenőink.

Sokszor nem gondolunk bele, micsoda élettörténetek lehetnek a miénken kívül a családunkban. De az, hogy nemzedékek élnek bennünk, hát alsó hangon is pátosszal töltheti el az embert.

Legközelebb arról olvashatsz, hogy mi lehet az örökséged (erősséged), ha diszfunkcionális családban nőttél fel.