A halottaink öröksége 3.

Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés

A szenvedélybeteg halottaink öröksége teher és egyben áldás is. Ez a harmadik és egyben utolsó része annak az első két bejegyzésnek, amelyeket itt és itt olvashatsz el. Sok szörnyűség történhet velünk, egy dolgot azonban nem szabad elfelejtünk: itt vagyunk magunknak. Ez bármennyire is furán hangzik, de nem vagyunk egyedül. Vagyis képesek vagyunk a dolgokat helyére tenni az életünkben, és erőt meríteni a megoldási stratégiáinkból, amelyek eddig működtek, de most újakat kell kialakítanunk, mert a régiek már nem szolgálnak bennünket. De nézzük, mi mindent tanultunk még a nehéz helyzetekből, amelyeket adott esetben elhunyt hozzátartozóinktól kaptunk.

A halottaink által elszenvedett fájdalmak erősségekké kovácsolása

Érzékenység

A szenvedélybeteg családban felnőtt emberek fokozottan érzékények mások lelkiállapotaira, hiszen folyton készenlétben kellett lenniük a szenvedélybeteg és kétségbeesett szülők miatt. Vagyis a tükörneuronjaik túlfejlettek. Ezért könnyebb nekik olyan csoportokkal vagy egyénekkel dolgozni, akik deviáns viselkedést folytatnak. Ez egyúttal fárasztó is, és a parentifikált felnőtt segítők hamarabb ki tudnak égni, mint mások. Állandóan kifelé vinni a fókuszt, borzasztóan megterhelő.

Menedzser-képességek

A szervezés átszövi a diszfunkcionális családban felnőttek életét. Mindig történhet valami, úgyhogy gyorsnak sé rugalmasnak kell lenniük. Azonnal reagálás, kreativitás, ezek mind életük része. Ezért működnek jól különböző szervezetekben, mert nem (feltétlenül) lehet őket kihozni a sodrukból.

Hangulat-szakértők

Ahogy már korábban írtam, remekül rá tudnak hangolódni egyénekre és csoportokra, tudják, mitől lesz az ember vagy egy baráti társaság boldog és elégedett. Remek a humoruk, amelyet olyan helyzetekben is be tudnak vetni, amelyekben más már valószínűleg sírna. Nekik ez egy túlélési stratégia, csupán azt kell megtanulniuk, mikor és hol használhatják jól ezt és a többi képességet.

Most, hogy végigolvastad mindhárom bejegyzést, elkezdhetsz azon gondolkodni, hogy hol vagy érintett. Amennyiben segítségre van szükséged, keress bizalommal!

A három blogbejegyzés szakirodalmi forrása: Waltraut Barnowski-Geiser: Apa, anya, pia. Hogyan találják meg a szenvedélybeteg szülők felnőtt gyerekei a MÉGIS boldogságot. Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2020.

A halottaink öröksége 1.

Személyiségfejlesztés, , , ,

Bármit is gondoljunk róluk, a halottaink által kapott dolgok egy egész életen át elkísérnek. Mindenszentek és halottak napja táján különösen aktuális kérdés lehet ez. És itt most legfőképpen azokról a tulajdonságokról beszélek, amelyeket magunkban vélünk felfedezni. Persze, az is lehet, hogy nem látunk rá, hogy mi mindent hordozunk magunkban belőlük. Ezt érdemes monitorozni, és kialakítani a hozzájuk fűződő viszonyunkat, az elhunythoz és a tőle kapott örökséghez is. De mi mindent köszönhetünk nekik? Hogyan érdemes viszonyulni azokhoz, akiktől a legtöbbször bántást kaptunk? Kezdjük azzal, amit minden elhunytunknak köszönhetünk.

Egységesítő életfilozófiát

A felmenőinket, ha nézzük, némi barokkos túlzással egy mondattal le lehet írni a spiritualitásukat, vagyis azt a vezérelvet, amelynek mentén ők éltek. Ezekből óhatatlanul mi is kaptunk, annyi különbséggel, hogy bennünk továbbfejlődik ez a gondolat. Például, ha az apánknak mondjuk az volt az életfilozófiája, hogy „csak a munka az érték”, akkor egy magunkfajta Y generációs azt fogja erre mondani, hogy „nemcsak a munka, hanem mi magunk is értékek vagyunk”. Persze nem kizárt, hogy egy az egyben másoljuk szüleinket, de ez abban az esetben lehetséges, ha nem rendelkezünk reflexiós vagy ha úgy tetszik, kritikai képességgel. Ha kamaszkorunkban lázadtunk, akkor van arra esély, hogy felnőttkorunkban meg tudjuk fogalmazni a saját egységesítő életfilozófiánkat. Erről a fogalomról itt is írtam.

Tulajdonságokat

Borzasztóan izgalmas kérdés, hogy hogy vagyunk mi azzal, amit tulajdonság címén a felmenőinktől örököltünk. A tulajdonságokban az a jó, hogy meg lehet változtatni bizonyos mértékig. Erre azonban csak akkor leszünk képesek, ha tudjuk azt, hogy min kell változtatni. Például, az anyánk állandóan azon szorongott, hogy vajon eszünk-e rendesen. Ha eleget hallgattuk az ő vívódásait és szemrehányásait ezzel szemben, akkor szinte borítékolható, hogy mi bennünk is lesz egy csomó szorongás. Ugyanis itt nem csak az evésről van szó, vagy a jóllakottságról. Hanem arról, hogy nem lehetünk elég biztosak magunkban, mert mindig jönni fog egy mi lesz, ha… gondolat. Sokszor a megoldás ott van a kezünkben. Mindig érdemes megvizsgálni azt, hogy egy adott kérdésben, jelen esetben az evéssel kapcsolatban hogyan vélekedtek eleink. Ha az evés számukra ésszerűtlen módon központi kérdés volt, akkor jó eséllyel nekünk is az lesz. Ugyanakkor lehet ebben egy határt szabni, hiszen a szorongásoknak van egy borzasztóan irreális oldala: az, ami nagy valószínűséggel nem fog megtörténni.

Egy rendszert, amelynek ősidőktől fogva részei vagyunk

Ez a legszebb része. Amikor azon kapjuk magunkat, hogy mennyire magányosak vagyunk, akkor érdemes kimenni a temetőbe a szeretteinkhez. A sírjuknál megállva, vagy otthon gyertyát gyújtva végiggondolhatjuk, hogy kik voltak ők, mit kaptunk tőlük. Érdemes azt is végiggondolni, hogy mi sem a semmiből lettünk, és van egy családfánk, tele emberekkel, akik éreztek és gondolkodtak valahogy. Ha belegondolunk, hogy a szüleinknek is voltak szüleik, és nekik is voltak szüleik, akkor ez lehet megnyugvás és erőforrás, hogy mi is belőlük lettünk, és hogy hány generáció található meg bennünk. És hogy kaptunk tőlük könnyű vagy nehéz történeteket, érzéseket, gondolatokat, tulajdonságokat, ez utóbbin lehetőségünk van változtatni. De ez csak folyamatos önreflexióval lehet, és a viszonyok kialakításával azzal kapcsolatban, amit és ahogy gondoltak a felmenőink.

Sokszor nem gondolunk bele, micsoda élettörténetek lehetnek a miénken kívül a családunkban. De az, hogy nemzedékek élnek bennünk, hát alsó hangon is pátosszal töltheti el az embert.

Legközelebb arról olvashatsz, hogy mi lehet az örökséged (erősséged), ha diszfunkcionális családban nőttél fel.

4 Önismereti tapasztalat a boldogabb életért

Blog, Személyiségfejlesztés, , , , , ,

Az életben szerzett önismereti tapasztalat sokat segít, de számomra mindig nagy kérdés volt, hogy az életemben lévő negatív történésekkel mit kezdjek. Az a gyanúm, hogy ez nemcsak az én kérdésem, hanem mindenki másé is, akinek az élete tele van nehezítő tényezővel. Hogyan érdemes ezekre a dolgokra gondolni? Mi viszi előrébb az életet akkor is, ha úgy érezzük, minden és mindenki ellenünk van? Négy dolgot mutatok be, amit én is megtapasztaltam az életemben.

1. Önismereti tapasztalat: veszteségekből nyereségek

Az életünk telis-tele vannak veszteségekkel. Ezek lehetnek szeretteink halála, egy kapcsolat megszűnése, érzések elmúlása, tárgyak elvesztése, szeretett munkahelyünk kényszerű elhagyása, stb. 15 évesen azon gondolkoztam, mit profitálhatok édesanyám korai elvesztéséből. A kérdés a mai napig foglalkoztat, de két dolog azonban bizonyos: át tudom érezni azon diákjaim vagy klienseim helyzetét, akik hasonló cipőben járnak. A másik, hogy jobban tudok segíteni megfogalmazni az ezzel kapcsolatos érzéseiket, ami a továbblépésben nagyon fontos.

2. Önismereti tapasztalat: a lehetőségek mindig ott vannak a fejlődésre

Különös tulajdonsága az Életnek, hogy amit elvett, azt valahol máshol pótolja. Közvetett módon tehát ez a pont is kapcsolódik az előzőhöz, annyi kiegészítéssel, érdemes nyitva tartani a szemünket és a szívünket meglátni ezt a „valahol máshol”-t. Például, a Szavak nélkül c. filmben a főszereplő az stroke-ja után elvesztette állását, de nyert helyette valami sokkal fontosabbat: lányával való kapcsolatának helyrejöttét, megtudni, milyen beleereszkedni a pillanatba. És ha felismerjük ezeket az „ellensúlyokat”, sokat segítenek az önismeretben való fejlődésünkben, vagyis a boldogságunk elérésében.

3. Önismereti tapasztalat: az elődöktől kapott örökség

Mindannyiunknak vannak felmenői, akik ilyen-olyan „örökséget” hagytak ránk. Ezek nem feltétlenül pozitív dolgok, pl. van, aki azt kapja örökségül, hogy az élet munka, és ha majd akkor pihenhetsz, ha meghalsz. Ebben nem feltétlenül van pozitívum ebben a formában, de ha megnézzük azt a részét, hogy a munka hozza meg azt a gyümölcsöt, amit később élvezhetünk, az már más. És hogy a munkába bele kell halni, az már az elődünk önismereti kérdése, nyilván ő is kapta valahonnan. Meg aztán van olyan, hogy valamely felmenőnktől kaptunk jót is, rosszat is. Akkor érdemes megvizsgálnunk, hogy számunkra mi a jó, és a mi rossz abban, amit ránk hagyott.

Tényleg! Te meg tudod fogalmazni, mit kaptál örökségül szüleidtől, nagyszüleidtől? Írd le magadnak, és ha segít, akkor naponta nézz rá, olvasd el! Hidd el, ha így teszel, máris nem fogod magad egyedül érezni!

4. Önismereti tapasztalat: a szeretet és a düh

Önismereti munkában gyakran találkozunk ezzel a kettősséggel, és azt gondoljuk, hogy rossz dolog, ha dühösek vagyunk. Pedig épp ellenkezőleg! Annyi mindent kifejezhetünk vele! Például az igényünket/szükségletünket. Csak nem mindegy, milyen kommunikációs technikával adjuk át. A dühöt lehet jól is, és rosszul is kommunikálni. Ez utóbbira példa, ha valaki a másikat minősíti, csak mert valamit nem csinált meg a megfelelőképpen. Ehelyett érdemes az ezzel kapcsolatos érzéseinket kifejezni, valahogy így: dühös vagyok amiatt, hogy nem tetted meg, amit kértem, mert ezen múlik az én munkám.

Másrészt: aki felé kifejezzük a dühünket, azt valójában szeretjük. Ezt érdemes felismernünk. És ha nem szeretnénk, nem volnának irányába ennyire intenzív érzéseink. És az az igazság, hogy a szeretetet és a dühöt csak egy hajszál választja el, mert mindegyik nagyon erős érzelem.

Ha mindkét érzelem intenzíven dúl benned, keress bizalommal!

Hézl József

mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember

06305924511