A szerepek a diszfunkcionális családban azért fontosak, mert az élet szerepek szerint rendeződik. Ugyanakkor fontos az is, hogy ezek a szerepek nem mindig hatnak egészségesen a későbbi életünkre. Szóval szerepeket játszunk egész életünkben, de ez akkor oké, ha a szerepeket tudjuk váltogatni, rugalmasan kezelni, képesek vagyunk adekvát módon viselkedni (helyzetnek megfelelően), és nem mindig ugyanazokat a szerepeket „sütjük el” a különböző helyzetekben. Következzék nyolc szerep, amelyet a diszfunkcionális családban betöltenek a gyerekek.
Némi fogalommagyarázat
A diszfunkcionális család (itt már írtam róla egyszer) azt jelenti, hogy a családban senki nem azt a szerepet tölti be, amely eredetileg neki rendeltetett. Ott, ahol valamilyen függőség áll fenn, pl. apa iszik – nem árulok el titkot, van, ahol meg anya -, ott köré szerveződik az élet, a gyerek nem gyerek többé, hiszen arra törekszik, hogy ne okozzon problémát, sőt megpróbálja maga körül a rendet visszaállítani, és ezért óriási energiákat mozgat. De közben elfelejt gyereknek lenni. Az egyik szülő függ az alkoholtól, a másik meg tőle. Ez egy dinamika, amely „segít” fenntartani a szenvedélybeteg szülő függőségét. Tehát apa nem apaként viselkedik, anya nem anyaként viselkedik, a gyerek nem gyerekként viselkedik. A szerepek felcserélődnek, van, hogy a gyerek gondoskodik a szüleiről, hiszen közben arra is vágyik, hogy rend legyen körülötte.
Szerepek
Harisnyás Pippi
Az életében nincsenek szabályok, hiszen nincs is felnőtt, aki felállítsa azokat. Mindent maga old meg, mert teljesen magára van utalva. Így kénytelen idő előtt felnőni, de ennek a gyerekkorának hiánya az ára. Mivel a valóság fájdalmas, így sokkal elviselhetőbb, ha kivonul belőle. Ezt persze mondhatnánk gyerekkornak, de a gyerekkor nem egy rossz helyzetre adott válasz, hanem a dolgok természetes menete, hogy megéljük a gyerekségünket, és annak kezelnek bennünket, amik vagyunk.
Superman
Superman az a szereplő, aki nem ismer lehetetlent. Mindent megold, mindenkit megment. Csak éppen amikor szenved, senki nem siet a segítségére, hiszen aki ennyi mindent képes megoldani, az magát is képes megmenteni. Persze ez közel nincs így. Superman emberfelett teljesít, mindig, hiszen ez az elvárás a diszfunkcionális családokban. Azonban az elég se elég, vagyis ő maga sem tartja teljesítménynek azt, amit csinál. Jó lenne kicsit megpihenni, és elhinni magáról, hogy ő is lehet sebezhető, ő is fordulhat segítségért. Elvégre egy átlagos emberről beszélünk, és nem egy „supermanről”.
Miss Marple
Miss Marple roppant gyanakvó, emiatt mindenről tudnia kell, mindent kontroll alatt kell tartania. Jó a szimata, azonnal „lecsap”, ha valaki nem érzi jól magát. Jó lenne, ha nem kellene állandóan résen lennie, mert akkor talán még pihenni is tudna.
Robin Hood
Robin Hood bosszút áll a szegényekért és minden igazságtalanságért. A rejtőzködve él, és csak akkor jön elő, ha valamilyen igazságtalanság van a láthatáron. Valójában magányos, mert mindenkit megment, és vágyik az elismerésre, a hálára, de mégsem kapja meg, mert van, hogy kéretlenül segít valakinek, aki nem is kérte. Jó lenne, ha valaki rajta is segítene, hiszen az ő traumája, hogy gyerekkorában nem volt olyan biztonságos személy, aki őt is biztonságba helyezhette volna.
Ha magadra ismertél, jelentkezz hozzám mentálhigiénés segítő beszélgetésre!
A folytatás jövő héten következik…