A belső gyermek mindig velünk van, viszont a legnehezebben hozzáférhető. Akkor találkozunk vele leginkább, amikor konfliktushelyzetbe kerülünk, de lefagyunk, nem tudunk reagálni, megvédeni magunkat. Csak állunk, és érezzük, ahogy felépül bennünk a fal, mely áttörhetetlennek tűnik, és hagyjuk, hogy bántsanak.
Ki ez a belső gyermek, és miért van ott?
A belső gyermek felfedezése
Az életünk kezdetétől fogva össze vagyunk zárva önmagunkkal. Nem tudunk kibújni a bőrünkből, még akkor sem, ha álarcokat veszünk fel. A belső gyermekünk mi magunk vagyunk. Az a részünk, aki dübörög és dühöng, hogy figyeljen rá végre valaki. És ezt csinálja azóta, amióta az első trauma ért bennünket. Az, ami nem történt meg, vagy megtörtént. Ha jobban közeledni akarunk a témához, akkor képzeljünk el egy 4 éves kisgyereket (mindegy, hogy fiú vagy lány), aki próbál odabújni a szüleihez, de csak elutasítást kap. Vagy olyan „szeretést”, ami nem életkorának megfelelő…
Tudom, hogy sokszor a terápia a legjobb megoldás. De mégis, ha gyógyítani akarjuk magunkat, akkor mindenképpen érdemes megfigyelnünk, hogyan viselkedünk egyes helyzetekben. A főnök/tekintélyszemélyek jelenlétében, különböző korú férfiak/nők jelenlétében, konfliktushelyzetekben, a saját gyerekünkkel kapcsolatban…
Szóval minden helyzetben rá kell néznünk a saját viselkedésünkre, mert a testünk válaszol. Például mit csinál, amikor valaki hozzánk ér. Ez a blogbejegyzés sajnos kevés ahhoz, hogy ezt a témát alaposan körüljárja, de azt ki merem jelenteni, hogy amikor a testünk reagál, akkor visszamegy életünk azon szakaszába (regrediálódik), amikor történt velünk valami, és az a valami sejtszinten lett kódolódva.
Mit tehetünk, ha felfedeztük belső gyermekünk nehézségeit?
Az a helyzet a traumatikus eseményekkel, hogy – mint ahogy említettem – sejtszinten raktározódnak el, ami azt jelenti, hogy csak testmunkával lehet kioldani. Kognitívan (vagyis racionálisan) nem (feltétlenül) lehet kidolgozni magunkból. Illetve nem zárom ki annak lehetőségét, hogy a kognitív terápiák valamelyest tudnak segíteni, hogy elhelyezzük az életünk polcain valahová a traumatikus eseményt. Ami borzasztóan fontos:
- Meg kell szólítanunk azt a szeretetre és biztonságra vágyó kisgyereket, aki bennünk van, és azt várja – akár évtizedek óta -, hogy megszólítsák és melegséget adjanak neki.
- Vissza kell adnunk neki a jogosultságot: joga van az érzéseihez, joga van ahhoz, hogy kielégüljenek a szükségletei.
- Idő kell ahhoz, hogy megszólíthassuk őt. Meg kell találnunk a megfelelő pillanatot, mert lehet, hogy borzasztóan bizalmatlan. De tudnia kell a belső gyermekünknek, hogy mi itt vagyunk felnőttként, és mi meg tudjuk őt óvni.
Ha szeretnél a belső gyermeked felé elindulni, ha szeretnéd vissza adni magadnak a jogosultságot, akkor keress.
A borítókép forrása: https://csodalatosmagyarorszag.hu/hirek/itthon/a-szolotokek-oleleseben-magasodo-szeretet-szobor-valon/
