A belső gyermekünk is játszik, még felnőtt korunkban is. Ezt fontos tudni ahhoz, hogy megértsük őt. Azok a megoldási stratégiák, amelyeket egészen fiatalon kialakított magának, felnőttkorban is megvannak. A mai bejegyzésben ezekről a megoldási stratégiákról fogok írni. Ha nem tudod, ki ez a belső gyermek, olvasd el ezt a bejegyzésemet.
A belső gyermekünk álomvilága
Ki ne emlékezne arra, hogy amikor unalmas volt a családi ebéd, vagy le kellett feküdni délután aludni (egyébként pedig bármikor), azzal szórakoztattuk magát, hogy egy elképzelt világot alkotott magának, ahol minden izgalmas, ahogy úgy történtek a dolgok, ahogy ő szerette volna. Nincs ez másképpen a diszfunkcionális családban felnövő gyermekeknél sem, csak az ő valóságuk időnként annyira borzasztó, hogy muszáj egy olyan belső világot felépíteni, amelyben boldognak érzik magukat. Nem egyszer azért olvasottabbak a környezetüknél, mert ez tűnik számukra a legjobb megoldásnak. Inkább temetkeznek könyvekbe vagy az álomvilágukba, ahol minden tökéletes, mert ott biztonság és béke van.
A belső gyermekünk szerepjátszása
A fiúk nagyon szeretik a szuperhősöket, főleg kiskamaszkorban, mert ekkor formálódik az indentitásuk, és ezekből a szereplőkből magukévá tehetnek olyan tulajdonságokat, amelyek átsegíthetik őket nehézségeken. A szenvedélybeteg/diszfunkcionális családban felnövő gyerekek sokféle szerepbe bújnak, mert így legalább nem kell a saját sérültségeikkel találkozniuk. Ezekről a szerepekről itt és itt olvashatsz. Felnőttkorban is játszunk szerepeket, nem vitás. A probléma az, amikor ezek a szerepek állandósulnak, és elfedik azt, akik valójában vagyunk. Fontos rájönnünk, hogy a szerepek segítenek bennünket, de amikor egyféle szerepet töltünk be állandóan (pl. mindig másokatsegítő szerepét), akkor előbb-utóbb elveszítjük saját magunkat.
Érzések eltávolítása
Az első kettőt még nevezhetjük félig-meddig játéknak, hiszen a legtöbben szeretjük az álomvilágot, és szeretünk mások bőrébe bújni. A szenvedélybeteg/diszfunkcionális családban felnövő gyerekeknél az is gyakori megoldási stratégia, hogy az érzéseiket leválasztják egy-egy eseményről, például egy bántalmazási szituációról. Ez azért probléma, mert ez a stratégia is tud állandósulni. Az ember belemerevedik, és másokkal szemben sem lesz képes érezni, így empatikus sem tud lenni. Amennyiben ezt tapasztalod magadon, velem tudsz erről beszélni.
A belső gyermekünknek érdemes visszaadni a jogosultságot, hogy szabad érezni, mert az érzésekben erő van.
Tedd meg magadért!
