A párkapcsolat ápolása szülőként óriási kihívást jelent manapság. Egyrészt azért, túlságosan zsúfolt az életünk feladatokkal, programokkal, munkával, másrészt, mert nem úgy töltöttük a kamaszkorunk, hogy erről beszélgettünk a szüleinkkel. Félreértés ne essék, nem bántani akarom az x generációt, csupán rávilágítani, hogy miért vannak ma nehézségeink a kommunikációban, konfliktuskezelésben. A legegyszerűbb válasz, hogy a szüleinknek sem voltak jobb stratégiái, akkor hogyan adtak volna át a neveléssel olyan eszközöket, amelyeket bizton tudunk használni az élet viharaiban. Ebben a bejegyzésben azonban nem erről szeretnék írni, hanem arról, hogy mégis milyen lehetőségeink vannak, ha párkapcsolatban élünk, és még gyerekünk is van, a kapcsolat új szintekre való emeléséhez.
A párkapcsolat megpróbáltatásai
A legnagyobb veszély a kapcsolatokban az, amikor a családba gyermek érkezik. Természetesen most a párkapcsolat fenntartásáról beszélek. Nem elég, hogy új szerepeket kell tanulnunk, de még hirtelen, mintha egyedül is lennénk. Ketten egyedül egy párkapcsolatban. A kezdeti lendület ugyanis elsodorja az embert, ami annyit tesz, hogy szinte megszűnünk egymásnak partnernek lenni, és egymást is anyának, meg apának szólítjuk. (Van olyan kapcsolat, ahol ez így van. 😄) Tesszük a dolgunkat, aztán azt vesszük észre, hogy az esti rutin után kimerülten ülünk a kanapén, mint két zombi.
A párkapcsolat olyan, mint egy csónak
Szóval ketten egyedül egy párkapcsolatban. Amikor párok tagjaival beszélgetek, akkor kiderül, hogy egy ideje olyanok, mintha idegenek lennének egymásnak. Ebben az idegenségben pedig van valami bizalmatlanság. Abban, hogy a másik tud segíteni, ha én nem vagyok oké. Aztán abban is, hogy a másik is meg tudja tenni, amit én. És abban sincs bizalmunk, hogy meg tudjuk könnyíteni egymás életét. Mi ennek az oka? A szülői szerepekkel akkora változás áll be az életünkben, hogy hirtelen azokat a szerepeket, amelyeket korábban betöltöttünk, most nem találjuk. Új emberként kell megismernünk egymást, és ehhez szükség van a szilárd alapokra, amelyek nélkül nincs párkapcsolat. Erről korábban itt írtam. A legfontosabb, hogy megértsük: egy csónakban evezünk. Vagyis amikor elindul a „hadihajó” a másik felé, akkor tudniuk kell a pár tagjainak, hogy nem alá-fölé rendeltség van közöttük, hanem egymás mellett vannak. Ez egy szövetség. Ezt a szövetséget pedig azóta alkotják, amióta egymásra találtak, és eldöntötték, hogy együtt eveznek.
Az egy csónakban evezés módjai
Miből érezhetjük, hogy egymás mellett vagyunk? Az egyik, hogy kapcsolatot keresünk egymással az életünk élményeiből. Ennek akkor van legfőképpen értelme, amikor az egyik félnek olyan elvárásai vannak a másik felé, amit az nem tud megugrani. Ilyenkor jöhet jól az, hogy elkezdenek élményeket felidézni a gyerekkoruktól fogva. Pozitívakat és negatívakat egyaránt. Fontos, hogy felfedezzék a közös pontokat az életükben, mert ezek erősítik az egymás mellettiséget. Vagyis egyik sem különb a másiktól. Mindegyiknek megvannak a maga nehézségei, és jó látni, hogy egyik sem tökéletes. Így jutunk el ahhoz, hogy a mélységeket is együtt éljük meg, mert ez erősíti a bizalmat és az összetartást.
Célok a párkapcsolatban
Az egy csónakban evezés nemcsak azt jelenti, hogy együtt eveznek, hanem hogy egy irányba is haladnak. A tekintetük is egy irányba néz. A kérdés, hogy mi ez az irány? Az irány ugyanis több szinten mutatkozik meg: például hová szeretnének eljutni a párkapcsolatban? Hová szeretnének eljutni a gyereknevelésben? Hogyan tudják egymást támogatni az egyéni célok elérésében? Hogyan jutnak közös nevezőre, ha két olyan cél fogalmazódik meg, amely egymással ellentétes irányba mutat?
Legközelebbi bejegyzésben: a párkapcsolat két szintjéről fogok írni, az intimitásról és a kreativitásról.
Ha szeretnél arról beszélgetni, hogyan vagy jelen a párkapcsolatodban szülőként, akkor keress bizalommal.
Fotó: pexels
