Generációk: ami szétválaszt, és ami összeköt

Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , , , ,

Előző bejegyzésemben arról írtam, hogyan tudjuk megőrizni az önazonosságunkat. Erről itt olvashatsz, ha még nem tetted meg. Fontos, hogy képesek legyünk a szüleinktől némi távolságot tartani, mert ők azok, akik elsősorban meghatározzák a gondolkodásunkat. A kamaszkor idején, amikor elindul a leválási folyamat (persze ennél sokkal korábban kezdődik), a vélemények különbözőségének markánsan kell látszódniuk. Nem szembefordulásról beszélek, hanem az önállósodási folyamat egyik állomásáról. A mai alkalommal azt járom körül, hogy melyek azok a pontok, amelyek a különböző generációkat elválasztják, és mi lehet a megoldás szerintem.

Kérdések, melyekben véleménykülönbség van a generációk között

Szögezzük le: ha az emberben nincs nagyfokú elfogadás és empátia, akkor az idősebb generációhoz való kapcsolódás igazi kihívást jelenthet. Másként gondolkoznak a munkahely, a politika, a gyereknevelés, az öngondoskodás és a halál körüli dolgok terén, emiatt pillanatok alatt feszültség generálódik egy békésen induló beszélgetésből.

Miért van ez? Egyszerűen azért, mert a megszokott dolgok, az életük során bevált minták és a tekintély tisztelete az ő értékrendjükben erős alappillérként állnak. Számukra természetes, hogy nem kérdőjeleznek meg olyan módszereket és nézeteket, amelyek az ő idejükben még működtek, de ma már változtatásra szorulnak. Alkalmazkodni ehhez a gyorsan változó világhoz egy gyorsvonat a számukra, de ha megfigyeled magad, akkor te is tudnál olyan dolgot mondani, amelyben már te is nehezen alkalmazkodsz.

Ami összeköt

Nem véletlenül fejeztem be az előző bekezdést az alkalmazkodás kérdésével. Ahogy idősödik az ember, egyre inkább kezd kialakulni a saját identitása, értékrendje, elképzelése az életről, a rutinjai és az egységesítő életfilozófiája. Ezeken megfelelő önreflexió nélkül nem tud könnyen változtatni. Azzal, hogy kialakulnak a fent említett dolgok, nincs is semmi baj. Ezek jelentik a stabilitást az életünkben, ezek a mindennapi kapaszkodók, és ezekhez nyúlunk, amikor nehéz helyzetekbe kerülünk.

Ugyanakkor, ahogy haladunk előre a korban, egyre markánsabban és kevésbé árnyaltan fejezzük ki a véleményünket. Szóval az alkalmazkodás kérdése az egyik, amelybe lehet kapaszkodni egy ilyen beszélgetés alkalmával, amikor kezd emelkedni a hangerő. Összeköt a kontinuitás is. Vagyis az, hogy az ő fiatalkorukban lévő világnak is megvolt a maga értékrendszere, és megvan a miénkének is. A miénknek az övéké volt az alapja. Bárhogy is van, valamelyiknek kezdeményeznie kell a kapcsolódást a másik felé, különben csak nyílik az olló, és egyre inkább elvész a kapcsolat. Ha ez így lesz, gyökértelennek fogja magát érezni az is, akinek egyébként élnek még a felmenői, vagy konkrét kapcsolata volt velük.

Hogyan tartsd távol magad a véleményüktől, miközben a higgadtságodat őrzöd?

Nehéz nyugodtnak maradni, amikor azt érezzük, a másik fél kritikátlanul, kész tényként kezeli a saját nézőpontját, és nem veszi figyelembe a mi helyzetünket. Ilyenkor a felelősség a tiéd: meg kell védened a saját mentális határaidat anélkül, hogy tiszteletlen lennél.

  1. Kérdezz! A kérdéssel kifejezed az erődet, de nem támadsz. Amikor a véleményükkel le akarnak dominálni, és azt akarják elhitetni, hogy az övéké az egyetlen vélemény, akkor egy nyitott kérdéssel utat mutathatsz másféle gondolkozás felé. Például: „Érdekes, hogy így látod. Milyen tapasztalat támasztja alá a véleményedet?” Vagy: „A mi helyzetünkben ez már másképp működik. Mire figyelnél, ha ma kezdenél bele?” Ezzel nem kell, hogy megváltoztassák a véleményüket, csak lássák azt, hogy más is tud olyan erővel kifejezni dolgokat, mint ők – csak éppen kérdések formájában.
  2. Mondd el, miben értesz velük egyet! Sokan szeretik, ha a konfliktusban tesznek egy lépést feléjük. Mutass rá egy közös pontra, mielőtt megfogalmazod a különbséget. „Teljesen igazad van abban, hogy a kemény munka elengedhetetlen. Abban viszont másképp gondolkodom, hogy ez feltétlenül egy helyhez kell, hogy kössön.” Úgy kilépni egy helyzetből, hogy düh van mindkettőtökben, nem jó megoldás.
  3. Lépj ki a helyzetből! Van, amikor semmi értelme nincs benne maradni egy konfliktusos helyzetben, mert vagy nincs erőd hozzá, vagy látod, úgy sem juttok egyről a kettőre. Még mielőtt kiabálásba torkollik a nyugodtan indult beszélgetés, mondd meg, hogy most elfáradtál – vagy látod, hogy ők fáradtak el – , és majd máskor folytatjátok a beszélgetést higgadtabban.

Ez a cikk nem azért született, hogy elválasszalak ezáltal a szüleidtől vagy az idősebb generációtól. Csupán van abban tapasztalatom, hogy milyen, amikor a bevált életfilozófiájukat és tapasztalataikat erős kritika nélkül akarják átadni, és nem nézik, hogy hol tartasz az életedben. Muszáj erre önazonos, de tiszteletteljes visszajelzést adni, mert hosszútávon a te mentális energiádat emészti fel a határok hiánya.

Amennyiben szeretnél beszélgetni a szüleiddel való kapcsolatodról, akkor keress bizalommal!

Motiválódjunk, de hogyan?

Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , , ,

Motiválódjunk, de hogyan? Sokat hallhatunk a reklámokból, olvashatunk az interneten motivációs mondatokat, de valóban tudnak-e ránk hatással lenni? Tényleg megvan-e – csak hogy stílszerű legyek – az aha élményünk tőlük? Vajon elég-e a motivációnk felébresztéséhez, ha ilyen mondatokat olvasunk? A mai bejegyzésben erre keresem a választ.

Ha terveid vannak, egyszerűen tűzd ki a céljaidat, és cselekedj!

Ugye, milyen egyszerű? Vajon Nora Roberts (e mondat megalkotója) is mindig így csinálja? Magunktól talán rá sem jöhetnénk! Egyszerűen csak célokat kell kitűznünk, és meg kell valósítanunk azokat! Na, jó, elég a cinizmusból. Nem tudhatom, hogy ez az idézet milyen kontextusból lett kiragadva.

Szóval a helyzet, hogy ezt a mondatot nem olvasni kéne, hanem valakinek a szájából hallani. Valaki olyasvalakinek a szájából, aki hisz bennünk, aki elhiszi rólunk, hogy meg tudjuk valósítani a terveinket. Aki fel tudja a belénk vetett bizalom által lobbantani a lángot. Perzselni tud. Mert láng nélkül nem megy. És ez egy olyan embertől jövő bizalom, akivel mindig is biztonságos, szeretetteljes volt a kapcsolatunk. Alig hihető, de ilyen személy nemcsak szülő lehet, hanem tanár is. Talán helyzettől is függ. Amikor szakképzésre jártam (2003 és 2005 között még más képzési formát hívtak így. :)), egyik nagyon kedves némettanárnőm azt mondta, „Józsi, maga képes arra, hogy le nyelvvizsgázzon! Tegye meg!” Elmentem a vizsgára, és megcsináltam. Ugyanis nemcsak ő hitt bennem, hanem én is hittem az ő szakértelmében, és abban, hogy valóban képesnek tart arra, hogy levizsgázzak német nyelvből. Azóta is nagyon hálás vagyok neki!

Tehát, ha kezdő lökésre van szükségünk, akkor mindenképpen érdemes olyan embert keresnünk, akiben képesek vagyunk hinni, bízni, és fontos, hogy ő is hisz bennünk.

Ha valaki fél a kísérletezéstől, akkor elkezd vitázni. (…)

Az idézet Michael Hanekétől származik. Hogy egy másik idézettel indítsak Az ember tragédiájából: „A tett halála az okoskodás.” Mi történik abban a helyzetben, amikor elkezdek magammal – vagy mással – vitatkozni? Azt hiszem, kifogásokat keresek arra, hogy miért nem működhet az, amit elterveztem. És miért keresek kifogásokat? Mert valójában semmi kedvem ahhoz a dologhoz. Tehát nem történik más, minthogy valamit magamra akarok erőltetni, ami nem én vagyok.

A másik dolog, ami miatt halogatunk, hogy sokat hallottuk ezeket a mondatokat: „Úgysem fog sikerülni! Nem érdemes energiát fektetni bele! Inkább csinálj helyette mást!” vagy „Inkább ne csinálj semmit!” Hihetetlenül nehéz, de nem szabad meghallani az ilyet.

Nagyon fontos azon dolgozni, hogy a magunk elvárásai szerint éljünk. Az, hogy a munkánkat elég jól végezzük el, nem más igénye, hanem saját magunké. A rendezett pár- és egyéb kapcsolat sem (csak) más igénye, hanem a miénk is. Mások elvárásainak megfelelni önmagunk és mások becsapása is lenne. Hiszen elhitetjük magunkkal, hogy az a jó, ha másoknak megfelelünk, még akkor is, ha beleszakadunk, másokat meg azzal csapjuk be, hogy jól csinálják az elvárásdömpinget.

Aki nem vág semmibe, az nem is jut semmire és nem is jó semmire.

El tudjuk képzelni, milyen lehetett Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais gondolkodása, amikor ezt kimondta. Ezzel a mondattal inkább ölni lehetne, nemhogy motiválni. Önértékelésünket is csak lejjebb döngölhetjük vele, mert hogy nem emel fel, az ziher. Ha valakinek a szájából hallanám ezt a mondatot (és nekem mondaná), akkor biztos azt gondolnám, hogy alacsony az önértékelése. Elvégre, aki rendben van magával, nincs szüksége arra, hogy mások felett ítélkezzen.

Hogyan működik a motiválás a segítő kapcsolatban?

A segítő és a kliens közti kapcsolat alapvetően motiváló erejű. Hiszen a kliens azért megy segítőhöz, mert olyan elakadása van, amiből egyedül nincs ereje – nincs motivációja – kimászni. A segítő azokat a dolgokat fogja erősíteni, ami a kliens erőssége. Illetve olyan képességeket is meg tud erősíteni, amiről a kliens nem is gondolná, hogy megvan benne. De ez tényleg egy olyan kapcsolatban jön csak elő, amelyben a segített személy százszázalékos odafigyelést kap.

Összegzésképpen azt tudom mondani, hogy a motivációhoz inkább szükséges egy hiteles ember, mint néhány kontextusából kiragadott sor. Szerintem az idézetek akkor működnek, amikor csak egy pici plusz kell a megvalósításhoz. Hiszem, hogy mindenki életében élnek hiteles emberek, akikhez lehet fordulni, ha elbizonytalanodunk.