Így működik a digitális manipuláció és a sürgetés

Blog, , , ,

A „szendvicsgeneráció” egyik legnehezebb feladata, hogy az idős szüleiket ápolják, és megvédjék a túltechnicizált világ veszélyeitől. Nem titkolom, ez a bejegyzés most saját élményből születik, mert nemrégiben át kellett élnem, ahogy egy idős rokonommal el akarták hitetni, hogy a fia előzetes letartóztatásba került kábítószerbirtoklás miatt, és fizessen 10 millió forintot óvadékként. A helyzet nagyon sokkoló volt: tudták az ismerősöm második keresztnevét, lakcímét, sőt az anyja nevét is. Az pedig már csak a ráadás, hogy a fia hangját is utánozták, aki könyörgő hangon mondta, hogy az anyja fizessen, mert nem akar a börtönben maradni. Még mielőtt folytatnám, megkérdezhetnéd, hogy kerül ez a téma egy mentálhigiénés szolgáltatás oldalára. Azt gondolom, hogy a mentális egészség ott kezdődik, hogy megvan a pszichológiai, érzelmi és testi biztonság, akár a szülők, akár a nagyszülők részéről. Lássuk, mit tudunk tenni ezért.

A tények ismerete a sürgetéssel szemben

Magyarországon létezik az óvadék intézménye, de nem úgy, mint ahogy azt az amerikai filmekből ismerjük. Óvadékot ugyanis csak a bíróság rendelhet el abból a célból, hogy a bíróságnak utalt pénz garantálja, hogy a gyanúsított szabadlábon (vagy enyhébb bűnügyi felügyelet mellett) is együttműködik a hatóságokkal, nem szökik meg, és megjelenik a tárgyalásokon. A legkisebb 500.000 forint lehet, felső határ azonban nincs. Összefoglalva tehát a rendőrség nem rendelhet el óvadékot.

A technológia mint a bűnelkövetők segítsége és az adatok biztonsága

Sajnos a mai világban az adatszivárgások, nyilvános adatbázisok vagy a közösségi média miatt az elkövetők meglepően pontos adatokhoz juthatnak hozzá, az AI alapú hangklónozás pedig már néhány másodperces hanganyagból is kivitelezhető. Ezért nagyon fontos, hogy ki mit és hová tölt fel, mert ami egyszer felkerül az internetre, ott is marad, még ha az az illúziónk is van, hogy letöröltük. Tehát vigyázzunk a digitiális lábnyomunkra.

Miért vesszük komolyan az ilyen hívásokat?

Először is, amikor ilyen hívást kapunk személyiségünktől függően háromféle típusba vagyunk sorolhatók: vannak, akik támadnak (tehát fenyegetőzni kezdenek), vannak, akik azonnal lecsapják a telefont, és szorongani kezdenek. És vannak olyanok is, akik lefagynak. Ez utóbbiak azért vannak jobban veszélyben, mert könnyebben befolyásolhatók, és a bűnelkövetők ezt ki is használják. Vészhelyzetben az agyunk érzelmi központja, az amygdala átveszi az irányítást. A kritikus gondolkodásért felelős prefrontális kéreg működése háttérbe szorul.

A sürgetés fegyvere a csalók egyik legfontosabb fegyvere, ugyanis tudatosan nem hagynak időt a gondolkodásra („Azonnal kell a pénz!”, „Ne tedd le a telefont!”). A sürgetés célja tehát a pánikállapot fenntartása.

A hatóságra vagy a gyerek megmentésére való hivatkozás pedig mélyen gyökerező védelmi reflexeket kapcsol be az emberben.

Hogyan nyerhetjük vissza a kontrollt?

A „megállás és lélegzet” eszköze

  • Bármilyen sokkoló a hívás, tudatosítani kell: a sürgetés a csalók eszköze.

Kérdezz vissza olyanra, amit csak ő tudhat!

  • Ha a gyermek hangján szólalnak meg, egy előre megbeszélt jelszó vagy egy olyan családi kérdés, amire a csaló/AI nem tudhatja a választ (pl. „Mi volt a kiskutyánk neve 10 éve?”), azonnal leleplezi az átverést.

Mindenáron bontsd a vonalat és ellenőrizd!

  • Azonnal le kell tenni a telefont, és közvetlenül felhívni a gyermeket vagy a hozzátartozót a saját, elmentett telefonszámán. A 112 felhívása ugyanilyen fontos, mert ha megtesszük a feljelentést, akkor a rendőrség azonnal elkezdheti a nyomozást. Az én ismerősöm esetében ez történt.

Beszélgessünk erről az idős hozzátartozóinkkal!

  • Ne kioktatóan, hanem biztonságot nyújtva tisztázzuk velük ezeket a forgatókönyveket. Felkészülten sokkal kisebb a pánikveszély.

Ezeket pontokat érdemes többször átbeszélni, akár lemodellezni is, hogy amikor ilyen helyzetbe kerül az idős szülő vagy hozzátartozó, akkor legyen gyakorlata, és így a lehető legkisebb legyen az esélye a lefagyásnak.

Posztom borítóképe az AI segítségével készült.

Megfelelési kényszer – bilincs vagy ékszer?

Személyiségfejlesztés, , , ,

Évek óta mondom, hogy az egész országot a megfelelési kényszer mozgatja. Próbálunk megfelelni valaminek, amelyet saját magunk hoztunk létre, és kikiáltjuk a legfőbb szabálynak. Pedig ha képesek voltunk annak idején létrehozni egy ilyen rendszert, akkor most is képesek vagyunk egy olyat csinálni, amelyben jól érezzük magunkat. Na, de miért van az, hogy az ember van a szabályokért, és nem a szabály az emberért?

Mindenkinek szüksége van egy egységes rendezőelvre, amely szerint az életét éli. De nem mindegy, hogy mit kapunk örökül, mi az, amit beépítettek a felettes énünkbe gyerekkorunkban.

Ha egy kisgyerek örökösen azt hallja, ezt nem szabad, azt nem szabad, előbb-utóbb szorongó gyermek lesz, némelyik önállótlan, némelyik pedig elkezdi a másikat ugyanígy fegyelmezni. Nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt a ‘szabad’ és a ‘nem szabad’ között.

Alkalmazkodom, tehát vagyok

Mennyi az érték a megfelelésből? Meddig szolgálja a fejlődésünket, és mikortól mondható, hogy káros? Amíg hajt az energia, hogy „ezt most szívesen csinálom, szívesen adom bele az energiámat, és ezért hajlandó vagyok némi áldozatot is hozni”, addig rendben van. És amíg kapom másoktól a visszajelzést, pl. a főnökömtől vagy kollégámtól, hogy „szuperül csinálod, támogatlak, itt vagyok veled”, addig is rendben van.

De amikor az ember lélekszakadva próbál megfelelni egy olyan rendszernek, amiről mindenki tudja, hogy abszolút nem működik, akkor az már a MEGFELELÉSI KÉNYSZER.

Melyikben ismersz magadra?

A munkahelyi környezetben megvan a balanszok. Vagyis adott egy alig működőképes rendszer, amely a következő személyiségtípusokat termeli ki (mindegyik ‘gyermek’, ugyanis ezek mélyen a személyiségünkben rejtőznek):

  • van olyan, aki teljes erőbedobással akar megfelelni ennek a rendszernek – ő fog kiégni – ő az alkalmazkodó gyermek
  • van olyan, aki egyáltalán nem akar megfelelni ennek a rendszernek, tetejébe még lázad is – ő is ki fog égni – ő a dacos gyermek
  • van olyan, aki pontosan tudja, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy azt higgyék róla, hogy dolgozik – ő a manipuláló gyermek
  • és van olyan, aki a béke kedvéért lemond a saját igényeiről is, és megtesz mindent, amit kívánnak tőle – ő az elkerülő gyermek

Az utolsó kettő nem ugyanaz. Mert míg az előző csak úgy csinál, mintha megfelelne, addig az utóbbi feddhetetlenné teszi magát azzal, hogy megcsinálja a dokumentációt, amivel végképp igazolni tudja, hogy megcsinálta a feladatot.

MINDEGYIK ÁLDOZAT. Nincs kivétel. Ezek a mi megoldási stratégiáink.

Mit tegyünk a megfelelési kényszer ellen?

A megfelelési kényszert nehéz legyőzni saját erőből, de nem lehetetlen! (Ha mégsem tudod, itt olvashatsz a szolgáltatásomról.) Mégis foglalkoznunk kell vele, mert hosszú távon az egészségünk rovására megy. És ebben fontos tényező az önismeret, mert enélkül nem tudunk úrrá lenni rajta. Azonban, ha megválaszolunk néhány kérdést, akkor kicsit közelebb kerülhetünk a kényszerünk feloldásához:

  • Kinek fontos, hogy a feladat el legyen végezve?
  • Nekünk mi a célunk a feladat elvégzésével? (Van belőle valamilyen profitunk?)
  • Mire számítunk, ha elvégezzük a munkát?
  • Mire vágyunk? Dicséretre?
  • Ha kapunk egy feladatot, akkor feszültséggel vagy jó kedvvel állunk neki?

Egy saját történet

Miközben ezeket a sorokat írom, érzem a mellkasomon a nyomást. Ugyanis volt idő, amikor egyáltalán nem láttam rá a saját megfelelési kényszeremre. Rettegtem attól, hogy valakinek valami „rosszat csinálok”. Ezt sokszor fogalmaztam meg így. És rájöttem, hogy még mindig benne vagyok egy gyermek szerepben. A gyermeknek pedig nagyon fontos, hogy megfeleljen a szüleinek, mert a léte a tét. Legalábbis a 3-5 éves gyermeknek. Tehát fél a szülei szeretetének elvesztésétől.

Hát én is féltem, hogy a döntéseim miatt valakinek a szeretetét el fogom veszteni. És, ugye az oktatási rendszer erre a szorongásra még csak jobban ráerősít.

30 éves voltam, amikor rájöttem – ekkor már 4 éve tanítottam –, hogy mekkora szorongás van bennem emiatt. Tudatosan kezdtem el foglalkozni vele, lényegében még ma is, mert amik a gyermekévekben belém lettek kódolva, azokat sokáig tart kidolgozni magamból.

A helyzet az, ha nem vesszük fel a kesztyűt saját megfelelési kényszerünkkel, MI IS UGYANOLYAN RENDSZEREKET FOGUNK LÉTREHOZNI, AMELYEK ÉLHETETLENEK!!!!

Muszáj foglalkoznunk az önismeretünkkel, újabb és újabb kommunikációs technikákat tanulnunk ahhoz, hogy a rossz rendszereket belülről tudjuk lebontani. Ja, és nem másokért, hanem saját magunkért. Bármennyire is azt várják tőlünk, hogy haljunk bele valamibe, aminek semmi értelme, ne tegyük! Gondoljuk azt, hogy aki ezt várja tőlünk, ugyanúgy szenved, hiszen a segélykiáltását nem tudja másképp kifejezni, minthogy bennünket is a megfelelési kényszerbe erőltet.

És te hogy vagy a megfelelési kényszereddel?

Hézl József mentálhigiénés szakember,

szervezetfejlesztési tanácsadó, tanár