A megfelelési kényszer formái

Blog, Személyiségfejlesztés, , ,

A megfelelési kényszer gyökerei gyakran oda nyúlnak vissza, amikor a gyermekben nem azt erősítik meg, amilyen ő valójában, hanem azt a képet, amit elvárnak tőle. Ez a jelenség tehát elválaszthatatlan a környezettől. Ahogy a szenvedélybetegségek kialakulásánál, úgy itt is kulcsfontosságú az elsődleges gondozókkal való kapcsolat minősége. Ahhoz, hogy tartós megoldást, egyfajta belső „gyógymódot” találjunk, először tudatosítanunk kell, honnan fakad a saját kényszerünk. Mivel minden élettörténet és személyiség egyedi, nincs mindenki számára egyformán működő recept.

Ebben a bejegyzésben azt járjuk körül, milyen változatos formákban ölthet testet a megfelelési kényszer a mindennapjainkban.

A „rossz gyerek” és a megfelelési kényszer

A pedagógia egyik alapvetése, hogy a gyermek abban a viselkedésben marad benne, amiben megerősítést kap. Ha egy gyereket rendszeresen megszidnak, mert koszos ruhában ér haza, és rásütik a „rendetlen” bélyeget, egy idő után „feljogosítva érzi magát”, hogy ebben a szerepben maradjon. Ha egy családban egy gyerekkel „mindig csak a baj van”, ő válik a család index páciensévé. Fekete bárányként az ő tünetei jelzik a családi rendszer hibáit – gyakran éppen a szülők közötti lappangó kapcsolati feszültséget teszi láthatóvá, amit a környezet valódi megoldás helyett állandó fegyelmezéssel próbál elnyomni.

A „beteges gyerek” és a megfelelési kényszer

Bár triviálisan hangzik, a „beteges gyerek” kategóriája mélyebb rétegeket hordoz. Ez a gyermek azt az üzenetet építette be az énképébe, hogy ő gyenge, sérülékeny, és állandóan vigyáznia kell, különben baj történik. (Itt most nem érintjük azt a komplex pszichológiai dinamikát, amikor a betegség a figyelem kivívásának egyetlen eszköze, de érdemes tudni, hogy a „gyengeségre” való törekvés is lehet egyfajta megfelelés a szülői aggodalomnak.)

A „jól teljesítő gyerek” és a megfelelési kényszer

A jó képességű gyermek tragédiája gyakran az, hogy a környezete csak az eredményeiért (kitűnő bizonyítvány, sporteredmények) rajong. Számára a 100% nem a cél, hanem a minimum. Soha nem engedhet le, mert úgy érzi, a szerethetősége a teljesítményétől függ. Ez az örökös készenléti állapot vezethet később a klasszikus értelemben vett maximalizmushoz és kiégéshez.

Összegzés

A bejegyzés célja a szemléletformálás volt: a megfelelési kényszer nem csak a „túlteljesítők” kiváltsága. Legyen szó lázadásról, betegségről vagy tökéletességről, mindegyik maszk mögött egy megfelelési vágy húzódhat meg. Ezek a folyamatok többnyire tudattalanul mozgatnak minket, éppen ezért a környezet felelőssége hatalmas abban, milyen irányba tereli a fejlődő személyiséget.

Foto von Fethi Benattallah auf Unsplash

Megfelelési kényszer – márciusi webinár

megfelelési kényszer, ,

„Te vagy a legjobb emberünk erre, csak te tudod megcsinálni!”

Ismerősen cseng? Ez az a mondat, ami után általában egy újabb feladat landol az asztalodon, te pedig – bár már levegőt is alig kapsz a rengeteg munkától – mégis rábólintasz. Mert a dicséret a „jutalomfalat”, a nemet mondás pedig a „fojtogató bűntudat” forrása.

Vagy ott van az a belső feszültség, amikor órákon át görcsösen csiszolgatsz egy olyan apróságot, amire a „minimum” is bőven elég lenne.

Mégis hajt a belső kényszer: ha nem tökéletes, akkor elbuktál.

Ezek nem csak rossz szokások. Ezek mélyen gyökerező túlélési minták, amiket a környezetedtől tanultál, és amik egykor a biztonságot jelentették számodra. Legyen szó a 90-es évek teljesítményhajszájáról vagy a transzgenerációs „ne szólj szám” taktikáról, ezek a reflexek ma is gúzsba kötnek.

Szeretnéd végre megérteni, miért futsz bele újra és újra ugyanazokba a „muszáj-körökbe”, és miért kerül ilyen sokba neked a mások elismerése?

Mivel foglalkozunk az ingyenes Megfelelési kényszer webináron?

Ezen a webináron nem felszínes tanácsokat kapsz, hanem belenézünk a folyamatok szakmai hátterébe:

  • A „Legjobb ember” csapdája: Miért érezzük kötelességünknek mások igényeit a sajátunk elé sorolni, és hogyan válik a dicséret a megfelelési kényszer üzemanyagává?
  • A maximalizmus ára: Megfejtjük, miért csiszolunk görcsösen és feleslegesen minden apróságot, és hogyan engedhetjük meg magunknak végre az „elég jó” állapotát.
  • A felismerés felszabadító ereje: Megtanuljuk beazonosítani azt a kritikus pillanatot, amikor a segíteni akarás átcsap önsorsrontó bizonyítási vágyba.
  • A „Nem” pszichológiája: Mi zajlik benned, amikor határt húzol? Megnézzük a szorongás és a bűntudat valódi okait, hogy legközelebb már ne érjenek váratlanul.

Miért tarts velem?

Hézl József vagyok, mentálhigiénés szakember, akinek szintén volt megfejlődni valója a megfelelési kényszerrel kapcsolatban. Az első önismereti csoportban megkaptam azt a kérdést, hogy miért kell nekem mindig annyira „jófiúnak” lennem. Ekkor indult az én történetem. Az évek során megértettem, hogy az emberi kapcsolatokért bármire képesek vagyunk, azonban látnunk kell azt, hogy mely kapcsolatokért, és hogyan érdemes „magunkat odaadni”.

Hiszek abban, hogy a valódi változás nem kényszerből, hanem megértésből fakad. A megfelelési kényszer egy tanult állapot – egy olyan maszk, amit azért vettünk fel, hogy szeressenek és elfogadjanak minket.

A webináron segítek neked elkezdeni lebontani ezt a maszkot, hogy visszatalálj a saját, autonóm önmagadhoz, ahol a határaid meghúzása nem elutasítás, hanem a saját épséged védelme.

Készen állsz arra, hogy a külső elvárások helyett végre elindulj a belső iránytűd és az önazonos döntések felé?

Olvass tovább



*Borítókép: Image by mahsun çelik from Pixabay

Munkafüggőség, a legális kábítószer

Személyiségfejlesztés, , ,

A munkafüggőség (munkaalkoholizmus) egy olyan addikció, amelyről nem illik beszélni a mai világban. Hiszen mindenhol az az elvárás, hogy legyél mindig bent, legyél százszázalékos, lehetőleg ne legyél fáradt, és főleg beteg. Aki ezt megvalósítja, piedesztálra emeltetik (egyébként nem, mert van, akinek a tökéletes sem elég). És közben pedig szépen elveszti azt, ami ő valójában.

Egy kis történelem

melyet már az 1900-as évek eleje óta tartanak számon vasárnapi neurózis néven. Ferenczi Sándor pszichoanalitikus már 1919-ben számol be olyan esetekről, amikor a pácienst a hétvége alatt szorongás fogja el, mert most éppen az a feladat, hogy pihenjen. Ő viszont nem tud kikapcsolni, és már a következő hetet tervezi, készíti elő. Amerikában 1971-ben ismerték fel a kórképet, és mivel nagyon hasonlóak a tünetei az alkoholbetegséghez, elnevezték munkaalkoholizmusnak.

A munkafüggőség jellemzői

A munkafüggőség egy viselkedési addikció, amely azt jelenti, hogy az illetőnek van valamilyen szorongása, amelyet a túlzott munkavégzéssel kompenzál. A legfőbb jellemzők talán ezek:

Fontosság érzése: Ha minden munkát elvállalunk, egy darabig megélhetjük azt, hogy fontosak vagyunk, ugyanakkor egy idő után mindig minket találnak meg mindenféle feladattal, még olyannal is, amit nem tudunk megcsinálni.

Megfelelési kényszer: manapság roppant fontos a teljesítmény, és ott is bevezetik a teljesítményértékelést, ahol nem kellene (vagy legalábbis nem ilyen formában, pl. az oktatás). Ezen múlik a fizetés, vagy legalábbis a vezető vagy főnök elismerése. Ez akkor problémás, ha a beosztottnak van egy rossz mintázata az apáról, aki mindig csak elvárt, de nem adott cserébe semmit vagy nagyon keveset. Vagy az illető szenvedélybetegcsaládban nőtt fel, ahol mindig a tökéletességre kellett törekedni, mert abból nem volt probléma. A megfelelési kényszerről itt olvashatsz még.

Mindig elérhetőség: a mai világban az is elvárás, hogy a telefonod 0-24-ben bekapcsolt állapotban legyen. Mindig Legyen elég mobilnet, ha nem vagy wifi közelében, akkor is elérhető legyél minden platformon.

Beszűkült kapcsolatrendszer: a túlteljesítő – és egyébként túlkontrolláló – személy leépíti a kapcsolatait azért, hogy a munkáját maximálisan el tudja végezni. Aztán eljut oda, hogy elég neki, ha a munkahelyén vannak barátai. Igen ám, csak ők sem elérhetők mindig, és elképzelhető, hogy munkaidőn kívül nem akarnak munkatárssal találkozni. A családi kapcsolatokat pedig kevésbé tudja helyettesíteni egy munkatárs, mint a tényleges családtagok.

Állandó pörgés: nincs hétvége, nincs este, mindig elérhetőség és szédületes a tempó. Már arra sincs idő, hogy delegáljuk a feladatot, mert mi úgyis jobban csináljuk, és amíg elmagyarázzuk, addig meg is csináljuk. Ez a tökéletes út az elmagányosodás felé.

Perfekcionizmus: biztos vannak szakmák, amelyekben fontos, mert mondjuk életek múlhatnak rajta. De érdemes feltenni ilyenkor a kérdést, hogy kinek és miért fontos a százszázalékos munkavégzés. Nem azt mondom, hogy a perfekcionizmus rossz dolog, hiszen van benne kihívás, és az embernek szüksége van a kihívásokra. De van a másik oldal is, amikor az kényszerességig fajul. És onnantól nem mi vezetünk.

Kik a veszélyeztetettek?

A kezdő munkavállaló mindenképpen. Hiszen az új seprűnek mindig jól kell sepernie. A már régóta dolgozó pedig azért, mert már bejáratott, és így több feladatot lehet rábízni.

Töltsd ki a munkafüggőségi tesztet is!

Te hol tartasz ebben? Akarsz beszélni róla?

Megfelelési kényszer – bilincs vagy ékszer?

Személyiségfejlesztés, , , ,

Évek óta mondom, hogy az egész országot a megfelelési kényszer mozgatja. Próbálunk megfelelni valaminek, amelyet saját magunk hoztunk létre, és kikiáltjuk a legfőbb szabálynak. Pedig ha képesek voltunk annak idején létrehozni egy ilyen rendszert, akkor most is képesek vagyunk egy olyat csinálni, amelyben jól érezzük magunkat. Na, de miért van az, hogy az ember van a szabályokért, és nem a szabály az emberért?

Mindenkinek szüksége van egy egységes rendezőelvre, amely szerint az életét éli. De nem mindegy, hogy mit kapunk örökül, mi az, amit beépítettek a felettes énünkbe gyerekkorunkban.

Ha egy kisgyerek örökösen azt hallja, ezt nem szabad, azt nem szabad, előbb-utóbb szorongó gyermek lesz, némelyik önállótlan, némelyik pedig elkezdi a másikat ugyanígy fegyelmezni. Nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt a ‘szabad’ és a ‘nem szabad’ között.

Alkalmazkodom, tehát vagyok

Mennyi az érték a megfelelésből? Meddig szolgálja a fejlődésünket, és mikortól mondható, hogy káros? Amíg hajt az energia, hogy „ezt most szívesen csinálom, szívesen adom bele az energiámat, és ezért hajlandó vagyok némi áldozatot is hozni”, addig rendben van. És amíg kapom másoktól a visszajelzést, pl. a főnökömtől vagy kollégámtól, hogy „szuperül csinálod, támogatlak, itt vagyok veled”, addig is rendben van.

De amikor az ember lélekszakadva próbál megfelelni egy olyan rendszernek, amiről mindenki tudja, hogy abszolút nem működik, akkor az már a MEGFELELÉSI KÉNYSZER.

Melyikben ismersz magadra?

A munkahelyi környezetben megvan a balanszok. Vagyis adott egy alig működőképes rendszer, amely a következő személyiségtípusokat termeli ki (mindegyik ‘gyermek’, ugyanis ezek mélyen a személyiségünkben rejtőznek):

  • van olyan, aki teljes erőbedobással akar megfelelni ennek a rendszernek – ő fog kiégni – ő az alkalmazkodó gyermek
  • van olyan, aki egyáltalán nem akar megfelelni ennek a rendszernek, tetejébe még lázad is – ő is ki fog égni – ő a dacos gyermek
  • van olyan, aki pontosan tudja, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy azt higgyék róla, hogy dolgozik – ő a manipuláló gyermek
  • és van olyan, aki a béke kedvéért lemond a saját igényeiről is, és megtesz mindent, amit kívánnak tőle – ő az elkerülő gyermek

Az utolsó kettő nem ugyanaz. Mert míg az előző csak úgy csinál, mintha megfelelne, addig az utóbbi feddhetetlenné teszi magát azzal, hogy megcsinálja a dokumentációt, amivel végképp igazolni tudja, hogy megcsinálta a feladatot.

MINDEGYIK ÁLDOZAT. Nincs kivétel. Ezek a mi megoldási stratégiáink.

Mit tegyünk a megfelelési kényszer ellen?

A megfelelési kényszert nehéz legyőzni saját erőből, de nem lehetetlen! (Ha mégsem tudod, itt olvashatsz a szolgáltatásomról.) Mégis foglalkoznunk kell vele, mert hosszú távon az egészségünk rovására megy. És ebben fontos tényező az önismeret, mert enélkül nem tudunk úrrá lenni rajta. Azonban, ha megválaszolunk néhány kérdést, akkor kicsit közelebb kerülhetünk a kényszerünk feloldásához:

  • Kinek fontos, hogy a feladat el legyen végezve?
  • Nekünk mi a célunk a feladat elvégzésével? (Van belőle valamilyen profitunk?)
  • Mire számítunk, ha elvégezzük a munkát?
  • Mire vágyunk? Dicséretre?
  • Ha kapunk egy feladatot, akkor feszültséggel vagy jó kedvvel állunk neki?

Egy saját történet

Miközben ezeket a sorokat írom, érzem a mellkasomon a nyomást. Ugyanis volt idő, amikor egyáltalán nem láttam rá a saját megfelelési kényszeremre. Rettegtem attól, hogy valakinek valami „rosszat csinálok”. Ezt sokszor fogalmaztam meg így. És rájöttem, hogy még mindig benne vagyok egy gyermek szerepben. A gyermeknek pedig nagyon fontos, hogy megfeleljen a szüleinek, mert a léte a tét. Legalábbis a 3-5 éves gyermeknek. Tehát fél a szülei szeretetének elvesztésétől.

Hát én is féltem, hogy a döntéseim miatt valakinek a szeretetét el fogom veszteni. És, ugye az oktatási rendszer erre a szorongásra még csak jobban ráerősít.

30 éves voltam, amikor rájöttem – ekkor már 4 éve tanítottam –, hogy mekkora szorongás van bennem emiatt. Tudatosan kezdtem el foglalkozni vele, lényegében még ma is, mert amik a gyermekévekben belém lettek kódolva, azokat sokáig tart kidolgozni magamból.

A helyzet az, ha nem vesszük fel a kesztyűt saját megfelelési kényszerünkkel, MI IS UGYANOLYAN RENDSZEREKET FOGUNK LÉTREHOZNI, AMELYEK ÉLHETETLENEK!!!!

Muszáj foglalkoznunk az önismeretünkkel, újabb és újabb kommunikációs technikákat tanulnunk ahhoz, hogy a rossz rendszereket belülről tudjuk lebontani. Ja, és nem másokért, hanem saját magunkért. Bármennyire is azt várják tőlünk, hogy haljunk bele valamibe, aminek semmi értelme, ne tegyük! Gondoljuk azt, hogy aki ezt várja tőlünk, ugyanúgy szenved, hiszen a segélykiáltását nem tudja másképp kifejezni, minthogy bennünket is a megfelelési kényszerbe erőltet.

És te hogy vagy a megfelelési kényszereddel?

Hézl József mentálhigiénés szakember,

szervezetfejlesztési tanácsadó, tanár