A munkafüggőség (munkaalkoholizmus) egy olyan addikció, amelyről nem illik beszélni a mai világban. Hiszen mindenhol az az elvárás, hogy legyél mindig bent, legyél százszázalékos, lehetőleg ne legyél fáradt, és főleg beteg. Aki ezt megvalósítja, piedesztálra emeltetik (egyébként nem, mert van, akinek a tökéletes sem elég). És közben pedig szépen elveszti azt, ami ő valójában.
Egy kis történelem
melyet már az 1900-as évek eleje óta tartanak számon vasárnapi neurózis néven. Ferenczi Sándor pszichoanalitikus már 1919-ben számol be olyan esetekről, amikor a pácienst a hétvége alatt szorongás fogja el, mert most éppen az a feladat, hogy pihenjen. Ő viszont nem tud kikapcsolni, és már a következő hetet tervezi, készíti elő. Amerikában 1971-ben ismerték fel a kórképet, és mivel nagyon hasonlóak a tünetei az alkoholbetegséghez, elnevezték munkaalkoholizmusnak.
A munkafüggőség jellemzői
A munkafüggőség egy viselkedési addikció, amely azt jelenti, hogy az illetőnek van valamilyen szorongása, amelyet a túlzott munkavégzéssel kompenzál. A legfőbb jellemzők talán ezek:
Fontosság érzése: Ha minden munkát elvállalunk, egy darabig megélhetjük azt, hogy fontosak vagyunk, ugyanakkor egy idő után mindig minket találnak meg mindenféle feladattal, még olyannal is, amit nem tudunk megcsinálni.
Megfelelési kényszer: manapság roppant fontos a teljesítmény, és ott is bevezetik a teljesítményértékelést, ahol nem kellene (vagy legalábbis nem ilyen formában, pl. az oktatás). Ezen múlik a fizetés, vagy legalábbis a vezető vagy főnök elismerése. Ez akkor problémás, ha a beosztottnak van egy rossz mintázata az apáról, aki mindig csak elvárt, de nem adott cserébe semmit vagy nagyon keveset. Vagy az illető szenvedélybetegcsaládban nőtt fel, ahol mindig a tökéletességre kellett törekedni, mert abból nem volt probléma. A megfelelési kényszerről itt olvashatsz még.
Mindig elérhetőség: a mai világban az is elvárás, hogy a telefonod 0-24-ben bekapcsolt állapotban legyen. Mindig Legyen elég mobilnet, ha nem vagy wifi közelében, akkor is elérhető legyél minden platformon.
Beszűkült kapcsolatrendszer: a túlteljesítő – és egyébként túlkontrolláló – személy leépíti a kapcsolatait azért, hogy a munkáját maximálisan el tudja végezni. Aztán eljut oda, hogy elég neki, ha a munkahelyén vannak barátai. Igen ám, csak ők sem elérhetők mindig, és elképzelhető, hogy munkaidőn kívül nem akarnak munkatárssal találkozni. A családi kapcsolatokat pedig kevésbé tudja helyettesíteni egy munkatárs, mint a tényleges családtagok.
Állandó pörgés: nincs hétvége, nincs este, mindig elérhetőség és szédületes a tempó. Már arra sincs idő, hogy delegáljuk a feladatot, mert mi úgyis jobban csináljuk, és amíg elmagyarázzuk, addig meg is csináljuk. Ez a tökéletes út az elmagányosodás felé.
Perfekcionizmus: biztos vannak szakmák, amelyekben fontos, mert mondjuk életek múlhatnak rajta. De érdemes feltenni ilyenkor a kérdést, hogy kinek és miért fontos a százszázalékos munkavégzés. Nem azt mondom, hogy a perfekcionizmus rossz dolog, hiszen van benne kihívás, és az embernek szüksége van a kihívásokra. De van a másik oldal is, amikor az kényszerességig fajul. És onnantól nem mi vezetünk.
Kik a veszélyeztetettek?
A kezdő munkavállaló mindenképpen. Hiszen az új seprűnek mindig jól kell sepernie. A már régóta dolgozó pedig azért, mert már bejáratott, és így több feladatot lehet rábízni.
Töltsd ki a munkafüggőségi tesztet is!
Te hol tartasz ebben? Akarsz beszélni róla?