Munkafüggőség, a legális kábítószer

Személyiségfejlesztés, , ,

A munkafüggőség (munkaalkoholizmus) egy olyan addikció, amelyről nem illik beszélni a mai világban. Hiszen mindenhol az az elvárás, hogy legyél mindig bent, legyél százszázalékos, lehetőleg ne legyél fáradt, és főleg beteg. Aki ezt megvalósítja, piedesztálra emeltetik (egyébként nem, mert van, akinek a tökéletes sem elég). És közben pedig szépen elveszti azt, ami ő valójában.

Egy kis történelem

melyet már az 1900-as évek eleje óta tartanak számon vasárnapi neurózis néven. Ferenczi Sándor pszichoanalitikus már 1919-ben számol be olyan esetekről, amikor a pácienst a hétvége alatt szorongás fogja el, mert most éppen az a feladat, hogy pihenjen. Ő viszont nem tud kikapcsolni, és már a következő hetet tervezi, készíti elő. Amerikában 1971-ben ismerték fel a kórképet, és mivel nagyon hasonlóak a tünetei az alkoholbetegséghez, elnevezték munkaalkoholizmusnak.

A munkafüggőség jellemzői

A munkafüggőség egy viselkedési addikció, amely azt jelenti, hogy az illetőnek van valamilyen szorongása, amelyet a túlzott munkavégzéssel kompenzál. A legfőbb jellemzők talán ezek:

Fontosság érzése: Ha minden munkát elvállalunk, egy darabig megélhetjük azt, hogy fontosak vagyunk, ugyanakkor egy idő után mindig minket találnak meg mindenféle feladattal, még olyannal is, amit nem tudunk megcsinálni.

Megfelelési kényszer: manapság roppant fontos a teljesítmény, és ott is bevezetik a teljesítményértékelést, ahol nem kellene (vagy legalábbis nem ilyen formában, pl. az oktatás). Ezen múlik a fizetés, vagy legalábbis a vezető vagy főnök elismerése. Ez akkor problémás, ha a beosztottnak van egy rossz mintázata az apáról, aki mindig csak elvárt, de nem adott cserébe semmit vagy nagyon keveset. Vagy az illető szenvedélybetegcsaládban nőtt fel, ahol mindig a tökéletességre kellett törekedni, mert abból nem volt probléma. A megfelelési kényszerről itt olvashatsz még.

Mindig elérhetőség: a mai világban az is elvárás, hogy a telefonod 0-24-ben bekapcsolt állapotban legyen. Mindig Legyen elég mobilnet, ha nem vagy wifi közelében, akkor is elérhető legyél minden platformon.

Beszűkült kapcsolatrendszer: a túlteljesítő – és egyébként túlkontrolláló – személy leépíti a kapcsolatait azért, hogy a munkáját maximálisan el tudja végezni. Aztán eljut oda, hogy elég neki, ha a munkahelyén vannak barátai. Igen ám, csak ők sem elérhetők mindig, és elképzelhető, hogy munkaidőn kívül nem akarnak munkatárssal találkozni. A családi kapcsolatokat pedig kevésbé tudja helyettesíteni egy munkatárs, mint a tényleges családtagok.

Állandó pörgés: nincs hétvége, nincs este, mindig elérhetőség és szédületes a tempó. Már arra sincs idő, hogy delegáljuk a feladatot, mert mi úgyis jobban csináljuk, és amíg elmagyarázzuk, addig meg is csináljuk. Ez a tökéletes út az elmagányosodás felé.

Perfekcionizmus: biztos vannak szakmák, amelyekben fontos, mert mondjuk életek múlhatnak rajta. De érdemes feltenni ilyenkor a kérdést, hogy kinek és miért fontos a százszázalékos munkavégzés. Nem azt mondom, hogy a perfekcionizmus rossz dolog, hiszen van benne kihívás, és az embernek szüksége van a kihívásokra. De van a másik oldal is, amikor az kényszerességig fajul. És onnantól nem mi vezetünk.

Kik a veszélyeztetettek?

A kezdő munkavállaló mindenképpen. Hiszen az új seprűnek mindig jól kell sepernie. A már régóta dolgozó pedig azért, mert már bejáratott, és így több feladatot lehet rábízni.

Töltsd ki a munkafüggőségi tesztet is!

Te hol tartasz ebben? Akarsz beszélni róla?

Megfelelési kényszer – bilincs vagy ékszer?

Személyiségfejlesztés, , , ,

Évek óta mondom, hogy az egész országot a megfelelési kényszer mozgatja. Próbálunk megfelelni valaminek, amelyet saját magunk hoztunk létre, és kikiáltjuk a legfőbb szabálynak. Pedig ha képesek voltunk annak idején létrehozni egy ilyen rendszert, akkor most is képesek vagyunk egy olyat csinálni, amelyben jól érezzük magunkat. Na, de miért van az, hogy az ember van a szabályokért, és nem a szabály az emberért?

Mindenkinek szüksége van egy egységes rendezőelvre, amely szerint az életét éli. De nem mindegy, hogy mit kapunk örökül, mi az, amit beépítettek a felettes énünkbe gyerekkorunkban.

Ha egy kisgyerek örökösen azt hallja, ezt nem szabad, azt nem szabad, előbb-utóbb szorongó gyermek lesz, némelyik önállótlan, némelyik pedig elkezdi a másikat ugyanígy fegyelmezni. Nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt a ‘szabad’ és a ‘nem szabad’ között.

Alkalmazkodom, tehát vagyok

Mennyi az érték a megfelelésből? Meddig szolgálja a fejlődésünket, és mikortól mondható, hogy káros? Amíg hajt az energia, hogy „ezt most szívesen csinálom, szívesen adom bele az energiámat, és ezért hajlandó vagyok némi áldozatot is hozni”, addig rendben van. És amíg kapom másoktól a visszajelzést, pl. a főnökömtől vagy kollégámtól, hogy „szuperül csinálod, támogatlak, itt vagyok veled”, addig is rendben van.

De amikor az ember lélekszakadva próbál megfelelni egy olyan rendszernek, amiről mindenki tudja, hogy abszolút nem működik, akkor az már a MEGFELELÉSI KÉNYSZER.

Melyikben ismersz magadra?

A munkahelyi környezetben megvan a balanszok. Vagyis adott egy alig működőképes rendszer, amely a következő személyiségtípusokat termeli ki (mindegyik ‘gyermek’, ugyanis ezek mélyen a személyiségünkben rejtőznek):

  • van olyan, aki teljes erőbedobással akar megfelelni ennek a rendszernek – ő fog kiégni – ő az alkalmazkodó gyermek
  • van olyan, aki egyáltalán nem akar megfelelni ennek a rendszernek, tetejébe még lázad is – ő is ki fog égni – ő a dacos gyermek
  • van olyan, aki pontosan tudja, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy azt higgyék róla, hogy dolgozik – ő a manipuláló gyermek
  • és van olyan, aki a béke kedvéért lemond a saját igényeiről is, és megtesz mindent, amit kívánnak tőle – ő az elkerülő gyermek

Az utolsó kettő nem ugyanaz. Mert míg az előző csak úgy csinál, mintha megfelelne, addig az utóbbi feddhetetlenné teszi magát azzal, hogy megcsinálja a dokumentációt, amivel végképp igazolni tudja, hogy megcsinálta a feladatot.

MINDEGYIK ÁLDOZAT. Nincs kivétel. Ezek a mi megoldási stratégiáink.

Mit tegyünk a megfelelési kényszer ellen?

A megfelelési kényszert nehéz legyőzni saját erőből, de nem lehetetlen! (Ha mégsem tudod, itt olvashatsz a szolgáltatásomról.) Mégis foglalkoznunk kell vele, mert hosszú távon az egészségünk rovására megy. És ebben fontos tényező az önismeret, mert enélkül nem tudunk úrrá lenni rajta. Azonban, ha megválaszolunk néhány kérdést, akkor kicsit közelebb kerülhetünk a kényszerünk feloldásához:

  • Kinek fontos, hogy a feladat el legyen végezve?
  • Nekünk mi a célunk a feladat elvégzésével? (Van belőle valamilyen profitunk?)
  • Mire számítunk, ha elvégezzük a munkát?
  • Mire vágyunk? Dicséretre?
  • Ha kapunk egy feladatot, akkor feszültséggel vagy jó kedvvel állunk neki?

Egy saját történet

Miközben ezeket a sorokat írom, érzem a mellkasomon a nyomást. Ugyanis volt idő, amikor egyáltalán nem láttam rá a saját megfelelési kényszeremre. Rettegtem attól, hogy valakinek valami „rosszat csinálok”. Ezt sokszor fogalmaztam meg így. És rájöttem, hogy még mindig benne vagyok egy gyermek szerepben. A gyermeknek pedig nagyon fontos, hogy megfeleljen a szüleinek, mert a léte a tét. Legalábbis a 3-5 éves gyermeknek. Tehát fél a szülei szeretetének elvesztésétől.

Hát én is féltem, hogy a döntéseim miatt valakinek a szeretetét el fogom veszteni. És, ugye az oktatási rendszer erre a szorongásra még csak jobban ráerősít.

30 éves voltam, amikor rájöttem – ekkor már 4 éve tanítottam –, hogy mekkora szorongás van bennem emiatt. Tudatosan kezdtem el foglalkozni vele, lényegében még ma is, mert amik a gyermekévekben belém lettek kódolva, azokat sokáig tart kidolgozni magamból.

A helyzet az, ha nem vesszük fel a kesztyűt saját megfelelési kényszerünkkel, MI IS UGYANOLYAN RENDSZEREKET FOGUNK LÉTREHOZNI, AMELYEK ÉLHETETLENEK!!!!

Muszáj foglalkoznunk az önismeretünkkel, újabb és újabb kommunikációs technikákat tanulnunk ahhoz, hogy a rossz rendszereket belülről tudjuk lebontani. Ja, és nem másokért, hanem saját magunkért. Bármennyire is azt várják tőlünk, hogy haljunk bele valamibe, aminek semmi értelme, ne tegyük! Gondoljuk azt, hogy aki ezt várja tőlünk, ugyanúgy szenved, hiszen a segélykiáltását nem tudja másképp kifejezni, minthogy bennünket is a megfelelési kényszerbe erőltet.

És te hogy vagy a megfelelési kényszereddel?

Hézl József mentálhigiénés szakember,

szervezetfejlesztési tanácsadó, tanár