A határok kijelölése mindannyiunk feladata. A munkahelyen, a párkapcsolatban nagyon fontos ez, hiszen ha jól meghúzzuk a határainkat, akkor tudjuk a munkánkat végezni és életünket élni teljes értékűen, és nem leszünk kitéve mások érzelmi zsarolásainak és játszmáinak.
De mit jelent a HATÁROK MEGHÚZÁSA?
- Azt jelenti, hogy NEM-et mondok arra, hogy mások érzelmileg befolyásoljanak a saját javukra. Egy szülő, aki azzal fogadja gyermekét, hogy „sosem keresel, tőled aztán meg is halhatok”. Nem arról van szó, hogy ne szeressük őt, csak fogadjuk el, hogy ez róla szól, és nem rólunk. Attól, hogy nem hívjuk fel hetente kétszer vagy nem látogatjuk meg, még nem vagyunk gonoszak, csupán elfoglaltak. Az már más kérdés, hogy állítjuk be a látogatások idejét és a meglátogatni való személyek sorrendjét.
- Nem engedem meg, hogy valaki beleszóljon a munkámba úgy, hogy megkérdőjelezi a kompetenciámat. Ez főként azért nehéz, mert az idősebb, tapasztaltabb(nak tűnő) kolléga jogot formál arra, hogy kéretlenül „mentoráljon”.
- Nem engedem meg a párkapcsolatomban, hogy a párom leuraljon engem. Ha megengedem, alá-fölé rendeltségi viszony alakul ki, és elvesztjük a szerepeinket. Ez annak is rossz, aki leural, mert eljut a realitásvesztésig. Mondjuk mert azt gondolja, neki kell mindent megcsinálni, mert a párja „életképtelen”.
Miért nehéz megtartani a határainkat?
Egészen egyszerűen azért, mert nem így vagyunk szocializálva. Mondok néhány példát, amelyek a gyermekkorunkból ismerősek lehetnek. „Edd meg a kedvemért.” „Ha szeretsz, nem mész el a kirándulásra.” „Ne csináld, mert különben nem kapsz édességet ebéd után.” Szóval az a közös ezekben, hogy nem azért kell megcsinálnunk dolgokat, mert az nekünk jó, hanem mert másnak jó.
Nagyon fontos tehát, hogy határokat állítsunk fel a saját személyiségünk, kapcsolataink és (szakmai) kompetenciánk érdekében. De ugyanennyire fontos az is, hogy jól is húzzuk meg ezeket. És ez egy önismereti kérdés.
