Lehet-e egyensúlyban a külső elvárás és a belső önbecsülés? Lehet-e az embernek elvárásai magával szemben? Mit kezdjünk azzal, ha nem tudjuk, mit várjunk el magunktól? Már érintettük a témát, de nem lehet eleget beszélni róla. Ez ugyanis a boldog élet kulcsa, hogy képes vagyok saját magamat szerethetőnek gondolni akkor is, ha mások szerint nem vagyok az.
Külső önbecsülés, belső önbecsülés
Az ember csecsemő korában három üzenettel találkozik (jó esetben) az anyukája révén: ez a világ jó, te szerethető vagy, és helyed van ebben a világban.
Azt hiszem, az önbecsülésünk fejlődése már itt elkezdődik. Amikor életkorunknak megfelelő dolgokat várnak el, és ezek épülnek be. Az alábbi táblázatban látható ez, amelyet a Lurkonaptár oldalán találtam. Természetesen ez egy általános leírása a feladatoknak, a legjobb, ha megismerjük saját gyermekünket, és az ő ritmusa szerint állítjuk be az elvárásainkat.
Maarit Johnson szerint az embernek élete során kétféle önbecsülése lehet. A belső önbecsülés azt jelenti, hogy akkor is képesek vagyunk magunkat szeretni, ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztük. Vagy ha már idősödünk, vagy akkor is, ha nem tudunk teljesíteni.
A külső önbecsülés ezzel szemben pedig arról szól, hogy valaki szüntelen keresi mások megbecsülését, és azért képes nagyszerű dolgokat végrehajtani, mert szomjazza azt. Ennek az a hátránya, hogy sosem képes saját magához viszonyítani a saját teljesítményét, mindig mások lesznek a mércék. Ha valaki folyamatosan azt kapja, hogy csináld ezt, csináld azt, viselkedj így, viselkedj úgy, mert mások mit szólnak, akkor ez annyira be tud égni, hogy az ember ezt teszi belsővé. És így az ember hamar eljut a kiégés határára.
Mit kezdhetünk a külső elvárásokkal?
Szeretném leszögezni, hogy nem azt akarom hangsúlyozni, hogy ne akarjunk megfelelni a külső elvárásoknak. Ezek fontosak, hiszen valóban ezek által (is) kaphatunk elismerést, elfogadást. De mindenképpen látnunk kell, hogy a külső elvárosokból mi az, ami még a számunkra inkább kihívás, mint teher. Honnan lehet tudni, hogy egy elvárás túl nagy a személyiségünk teherbíró-képességéhez képest? Először is nem elhanyagolható az, ahogyan a kihívásokról és az elvárásokról gondolkodunk. Ez az első, amit tisztáznunk kell magunkban. Aztán, ha ez megvan, akkor fel tudjuk-e mérni, hogy egy elvárás mennyire megugorható. Ha az egyértelmű válasz az, hogy igen, akkor abba érdemes belevetni magunkat. Ha a válasz, nem, akkor le kell építenünk, vagy át kell kereteznünk magunkban, mert onnantól jön az egészségünk károsodása. Ha például van egy kertünk, amit nagyon szeretünk, akkor nyilván gondozzuk. De a kerti munkában is van olyan, amit nagyon utálunk. Például a gazolást. Hogyan lehet ezt átkeretezni úgy, hogy ne nyűg legyen?
Mondhatjuk azt, hogy itt az ideje a zenehallgatásnak, és akkor jobban megy a munka. Vagy azt, hogy ilyenkor jó podcast adásokat hallgatni. De az is lehet, hogy segítséget hívunk, és akkor már nem annyira monoton, unalmas vagy fárasztó a munka. Ez persze egy nagyon egyszerű példa.
Szóval érdemes dolgoznunk a belső gyermekünkkel, aki meg tudja mondani, mit bírunk el, mi az, ami örömteli áramlásban tart bennünket. Ha szeretnél a külső elvárásokról vagy a saját önbecsülésedről beszélni, akkor jó alkalom ez arra, hogy hozzám fordulj!
(A folytatásban az önbecsülés alaptípusairól fogok írni.)
