Az újrakezdés teljes szempontváltást jelent

Blog, Egyéb kategória, Konfliktuskezelés, Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , , , , ,

Sokszor halljuk barátainktól vagy családtagjainktól, hogy új életet kell kezdeniük egy nagy horderejű esemény után. Bevallom őszintén, én is kezdtem már újra. Sokszor. És mindig valami jobbat vártam és várok az újrakezdéstől. Mindig az volt a nehéz, hogy nem tudtam, merre felé tartsak. És mindig akkor jutottam el az újrakezdésig, amikor már nagyon sajgott a lelkem és testi tüneteim voltak. Amikor azt éreztem, hogy kezdek eltávolodni önmagamtól, attól a valakitől, aki egyébként vagyok. Benne lenni egy helyzetben, szenvedni, és kimondani, hogy most kell egy radikális lépés, mert különben rámegy az egészségem, a legnehezebb dolog, amit el tudok képzelni. De vajon mi kell ahhoz, hogy vegyük a bátorságot a radikális lépéshez?

Vágykép

Azt gondolom, hogy a radikális lépést meg kell előzze egy vágykép, amely felé szeretnék tartani. Nagyon szerencsés, ha a vágyképet egész pontosan meg tudom határozni. Hol leszek? Mit fogok csinálni? Kik lesznek körülöttem? Mit adok fel, amellyel valami nagyobbat nyerek?

De már az is jó, ha tudom, hogy ez így nem jó, és változtatni szükséges, mert rövidtávon történhet olyan dolog, amely negatívan befolyásolja az életem.

Akarat

Ha megvan a vágyképem, akkor az azt jelenti, hogy van már némi akaraterőm. Erőt meríthetek a vágyképből. Lehet, hogy annyira pici, mint egy gombostűfej, de van. Végig kell gondolnom, hogy meddig bírom ezt, mi lesz az a pont, amikor ki kell törnöm. Mit vállalok, mi lesz a következménye, ha megteszem azt a radikális lépést. És valaki sérülni fog, az biztos.

Cselekvés

Amikor meghozom a döntést a vágyképem szerint, akkor magam mellett döntök, mert tudom, mi a következménye annak, ha nem teszem meg. Némiképp önzőségnek tűnik. Ugyanakkor a radikális lépésemnek jelzésértéke van a másik számára. Vagy változtatás lesz, vagy teljesen más irány. Persze az is egy jó kérdés, hogy miért kell eljutni idáig, és miért nem adok abban a pillanatban visszajelzést a másiknak, amikor az történik, ami elviselhetetlen a számomra.

Valódi szempontváltás (?)

Ha már szempontot akarok váltani, akkor az olyan legyen, amely előreviszi az életem. Azt például nem tartom szempontváltásnak, ha valaki válás után úgy dönt, hogy többet nem házasodik vagy nem lép párkapcsolatba, mert „minden férfi/nő hűtlen„. Persze, az első csalódottságában az ember képes a végletekbe merülni, de ha ez a gondolkodás tartós, akkor már érdemes gyanakodni, hogy nem valami mélyebb sebződésről van-e szó.

Az én sorsfordító szempontváltásom

De hogy ne tűnjek levegőbe beszélőnek, leírok egy példát a szempontváltásra az életemből. Egy hetes voltam, amikor édesanyám meghalt. Kb. 30 éves voltam, amikor testközelbe érkezett, hogy mennyire hiányzik. Korábban is éreztem, de akkor még nem volt annyira tudatos. Viszont emlékszem egy momentumra az életemből. 16 éves lehettem, amikor azon kezdtem el gondolkozni, hogy mit jelent az életemben anyám halála. Mit tudnék ebből profitálni. A kérdés pedig abból a kérdésből fakadt, hogy miért kellett meghalnia 26 évesen. És miközben a választ kerestem, a szenzoraim jobban kinyíltak és empátiám megnövekedett azok irányába, akik hasonló cipőben járnak, mint én.

Nagyon egyszerű lenne azt mondani, hogy akkor a szempontváltás azt jelenti, hogy keressük a rosszban a jót. Ez így túl általános. Viszont, ha konkrét kérdést fogalmazunk meg magunk felé, akkor az már előremutatóbb, mint ahogy a fent említett példa is mutatja.

Hogy a szempontváltást még jobban érzékeltessem, Maslow piramisát hozom ide. Alighanem saját tapasztalatból alkotta ezt a rendszert.

Maslow szempontváltása

Abraham Maslow élete is bizonyítja azt, amiről ez a piramis szól. Ugyanis a Kijevből Amerikába vándorolt család legelső sarjára – s a többi gyermekre a családban – komoly nyomás nehezedett. A szülők jobb sorsot akartak nekik, ezért nagyon keményen a tanulásra ösztönözték őket. Abraham pedig ahelyett, hogy összeroppant volna e súly alatt, elkezdett tanulni, és nagyon sikeres pszichológus lett. Lázadozhatott volna és nyalogathatta volna a sebeit, hogy el kellett jönnie a megszokott környezetéből és még a szülei is hajtják, hogy tanuljon, de nem ezt tette. És hogy jelenik meg a Maslow-piramison a szempontváltás? Így.

Forrás: Wikipédia

Az alsó négy szintet a HIÁNYMOTIVÁLT ÉLET címszóval lehetne összefoglalni. Ez azt jelenti, hogy az embernek vannak bizonyos hiányai, amelyeket valószínűleg nem, vagy kevéssé fog tudni betölteni, ha egész életében törekszik rá, akkor sem. Viszont a hiányokra lehetőségekként is lehet gondolni. A lehetőség pedig elsősorban a tanulásban rejlik. Nem feltétlenül az iskolapadban eltöltött időre gondolok, mert attól még nem feltétlenül lesz valaki tájékozott vagy tapasztalt. Amikor lehetőségként tekintek a hiányaimra, onnantól NÖVEKEDÉSMOTIVÁLT ÉLET-et fogok élni. Vagyis már nemcsak a hiányaimat akarom betölteni, és folyamatosan a múltban élek, hanem a hiányaim egyszer s mindenkorra az erőforrásaim lehetnek, és ezzel a jövő felé tekintek.

Összegzés

Mindig lesznek az életünkben nehéz helyzetek, amelyeket többé-kevésbé tudatosan kell kezelnünk, mert egy idő után átvehetik a vezetést az életünk felett. Nagyon üdvös, ha ilyenkor elkezdünk kérdéseket feltenni magunknak, és nem feltétlenül kell megválaszolnunk, de legalább elindítják bennünk a gondolkodást. Például nagyon fontos kérdés lehet ilyenkor, hogy mire koncentráltunk eddig, és mire fogunk ezután.

És így nőhet a romokon virág…

Amikor úgy érzed, hogy segítségre van szükséged, keress bizalommal!

A jéghegy csúcsa, avagy miért akarok váltani

Blog, Személyiségfejlesztés, , ,

Közalkalmazott, vállalkozó, szabadúszó. Vajon mi köti össze mindhármat? A vágyaik, az igényeik, a szükségleteik. Az alábbi bejegyzésemet elsősorban azon leendő szabadúszó/vállalkozó ismerőseimnek ajánlom, akiknek 2017. szeptember 7-én tartottam előadást a székesfehérvári Konnektor közösségi irodában.

A legtöbb potenciális munkavállaló arról álmodik, hogy olyan munkája legyen, amelyben ki tudja bontakoztatni képességeit, értékelik a teljesítményét, figyelembe veszik ötleteit, meghallgatják véleményét. Merthogy ettől érezzük magunkat embernek. De mi történik akkor, amikor ezek közül valamelyik vagy a legtöbb nem valósul meg? 

A Maslow-piramis

Aki ismeri Maslow piramisát, talán már elgondolkozott azon, melyik szintjére helyezné magát. Nagyon érdekes tapasztalat volt, amikor kamasz diákjaimat kérdeztem erről. Némi viccelődés után a piramis felső harmadába tették magukat. Persze volt kivétel, de a zöme valahol oda tette magát, ami nyilvánvalóan több szempontból sem lehetséges.

Kevesen tudják Maslow-ról, hogy ezt a piramist többször is átdolgozta. Így jutott el addig a gondolatig, hogy az ember egy darabig „pótolgathatja” a gyermekkorában szerzett hiányait (hiányalapú szükséglet), de ha ezt az élete végéig csinálja, soha nem lesz boldog. Vagyis, ha jót akar magának, akkor el kell kezdenie arra törekedni, hogy mitől lehet több, jobb (növekedésalapú szükséglet).

Mi van a hegy lábánál?

Minden embernek van egy „hegye”, amelynek csúcsán olyan dolgok fogalmazódnak meg, mint például a szabadság, az önállóság, elismerés vagy éppen a nemet mondás lehetősége. Az igazság az, hogy nem kell mindenkinek vállalkozónak vagy szabadúszónak lenni ahhoz, hogy ezeket elérje. Persze nem akarok lebeszélni senkit, csak szeretném felhívni a figyelmet azokra a belső – és meglehetősen mélyről jövő – motivációkra, amelyek ilyenkor mozgatják az embert. Mindenkinek vannak olyan „becsípődései”, amelyek számára fontosak egy munkahellyel kapcsolatban, én most négyet hozok ide. De nézzük meg, mi van a hegy lábánál! (Kattints a képre!)

Szabadság 

Annyira alapvető szükségletünk, hogy ez nem is lehet máshol, mint a Maslow piramis második szintjén. Sok mindenben vágyhatunk rá, például a döntéseinkben, mozgásunkban, illetve a véleményformálásban. Ha a munkahely kötöttségeit egyre nehezebben viseljük, meg kell kérdeznünk magunktól: miért nem tudjuk elfogadni a munkahely szabta korlátokat? Miben akadályoznak bennünket? Mi az, ami ebből reálisan érint minket, és nem csak ellenkezni akarunk minden áron, csak mert a kollégák is ezt csinálják? Vagy úgy érezzük, van bennünk egy dacos kamasz, akinek figyelemre, törődésre és elismerésre van szüksége?

Önállóság 

Az önállóságot a harmadik szintre helyezem, mert azt gondolom, ha valakinek meghagyják az önállóságát, az a szeretet egyik kifejeződése. Nehéz elviselni, hogy amikor tudnánk jobban is csinálni bizonyos dolgokat, akkor mások mondják meg, hogyan tegyük. Ez sokszor eléggé elveszi az ember energiáját. Felmerülhet a kérdés, hogy mi a jobb, szembe menni mindenkivel vagy csendben maradni és passzív-agresszív ellenállásba vonulni. Nyilván egyik sem jó, hiszen nem azt szeretnénk elérni, hogy életünk állandó küzdelem legyen, hanem minél harmonikusabb. Másrészt az egészségünk nagyon hamar rámehet, ha huzamosabb ideig feszültségben élünk. Ha állandóan a két dolog között „pingpongozunk”, akkor ez jelzés a számunkra, hogy még nem sikerült a megfelelő megküzdési stratégiákat kifejlesztenünk. Persze, ma már számos lehetőség áll rendelkezésünkre: coach-ok, mentálhigiénés szakemberek, pszichológusok, tudnak szakszerűen segíteni abban, hogy megtaláljuk a megoldást a fent említett problémára.

Elismerés

A piramis negyedik szintjén található. Akkor érezzük igazán, hogy tettünk valamit, ha megfelelő visszajelzés érkezik a munkánkra. Viszont nehéz a helyzet, amikor elvárják, hogy mindenben maximálisan jól teljesítsünk, hiszen ez természetes, de nem vagy alig érkezik rá olyan visszajelzés, amely erősíthetné önbizalmunkat, esetleg inspirálhatna, vagy fejlődést idézhetne elő. Egy darabig elég tud lenni, hogy az ember saját magát dicséri meg. És azt gondolom, nagyon jó, ha valakiben idejekorán kifejlődik ez a képesség. De mit tehet az ember, ha soha nem érkezik kellő megerősítés a munkájára?

Nemet mondás lehetősége

Nagy művészet a nemet mondás, ugyanis nem mindenki képes rá. Egy munkahelyen viszont nem is nagyon előnyös, ha valaki nemet mond a főnökének. Tehát, ha az illető eleve nem úgy van szocializálva, hogy mindent azonnal elfogadjon kérdések nélkül, annak valóban nehéz a közalkalmazotti lét. Ha megint Maslow piramisát vesszük alapul, akkor az önmegvalósítás szintjére helyezném, hiszen nemet mondani csak szabadon, felesleges korlátoltságérzés nélkül lehet.

Minden esetre meg kell fontolni alaposan, miért akarunk váltani. Akár közalkalmazottként, akár vállalkozóként akarunk tovább dolgozni, meg kell kérdeznünk magunktól, hogy honnan tudjuk, hogy a következő munkahelyünkön, vagy vállalkozóként/szabadúszóként jobban fogjuk kezelni a szabadság, az elismerés, az önállóság vagy a nemet mondás kérdését.

A szabadságot, az önállóságot, a nemet mondást tanulni kell. Akár újratanulni is. Hiszen a váltás után új keretekhez és szabályokhoz kell igazodnunk, és nem volna jó beleesni ugyanazokba a helyzetekbe, amelyekbe az előző munkahelyen is voltunk.