Mit tegyél, ha bántalmazó szülők voltak a felmenőid? Fontos tudnod, hogy ez a bejegyzés azoknak szól, akik már kiléptek az ilyen típusú szülőkkel való együttélésből, és csak időnként találkoznak vagy beszélnek. Ha már te sem élsz együtt életvitelszerűen a szüleiddel, akkor érdemes tovább olvasnod. Tudom, hogy ez egy borzasztóan érzékeny téma, és az emberek általában titkolják, vagy legalábbis nem beszélnek róla, hiszen mély sebeket hordoznak, amelyek minden találkozáskor vagy beszélgetéskor lüktetni kezdhetnek. A bejegyzésem célja, hogy segítséget nyújtsak a bántalmazó háttérrel rendelkező felnőtt embereknek a szüleikkel való kapcsolatuk megértésében és alakításában, a saját jóllétük szem előtt tartásával. Hangsúlyozom, hogy nincs egyedüli üdvözítő út, minden ember más, és mások lesznek a megoldások. Amikről írni fogok, azok általánosságban véve segíthetnek, de már az elején szeretném leszögezni, hogy elengedhetetlenül fontos együttérezned saját magaddal.
Felismerem, hogy bántalmazott vagyok
Az első lépés mindig a felismerésből fakad. Vannak, akik évtizedekre elfojtják magukban, és azt mondják, hogy tökéletes gyerekkoruk volt. Azt az apróságot pedig „elfelejtik”, hogy legapróbb a hibáért is verést kaptak, amit úgy kereteztek át, hogy megérdemelték, mert tényleg nem jól csináltak valamit. A kérdés, hogy hogyan ismerhető fel, hogy bántalmazott vagy? Például úgy, hogy a kapcsolataidban rendre olyat választasz, aki valamelyik szülőd viselkedésére emlékeztet. Egy bántalmazó apa esetén egy olyan férfit, aki maga is bántalmazó. Vagy elhanyagoló anya esetén egy olyan nőt, aki azért van veled, mert sok pénzed van, vagy mert érzelmileg kihasználható vagy, de cserébe nem ad semmit.
Bántalmazó szülők utóda: áldozat vagy túlélő?
Amikor az ember kilép egy bántalmazó kapcsolatból – legyen az párkapcsolati vagy szülőkkel való kapcsolat – akkor el kell döntenie, hogy hogyan tekint saját magára. Mondhatja azt, hogy a bántalmazás milyen hatással van rá, és hogy ezen a helyzeten nem tud változtatni. Valóban, ha nem kérünk segítséget az önbizalmunk újraépítéséhez, a fájdalmaink feldolgozásához, akkor valóban áldozatok vagyunk. A körülmények, a traumáink és az érzéseink áldozatai.
De dönthetünk úgy is, hogy nem áldozatok leszünk, hanem túlélők. A túlélők pedig az élet mellett döntenek. Ez sok tudatosságot és felismerést jelent, amihez rendszerint kell egy külső segítő személy is, aki edukál (rávilágít a családodban működő dinamikákra, a szerepekre, amelyeket betöltöttél azért, hogy valahogy túléld ezeket az éveket. Szóval amikor ezeket a szerepeket töltötted be, már a túlélés mellett döntöttél! Csak akkor ez nem volt tudatos. Most viszont kimondhatod magadnak, hogy Te az életet választod, és elkezdesz találkozni azzal, aki igazából vagy.
Lojalitás válság
Az a nehéz a bántalmazó vagy elhanyagoló családban felnövő gyermeknek, hogy nehéz eldöntenie, hogy kihez legyen lojális, kinek fogadjon „hűséget”. Egyrészről szereti a szüleit, és nem akarja elveszíteni a szeretetüket, másrészről pedig szeretne gyermekként létezni, de úgy kell viselkednie, hogy a lehető legkevesebb problémát okozza az elhanyagoló szüleinek, akiknek amúgy sincs kapacitása vele foglalkozni. Ezért a fókusz a gyermekről áttevődik a szülőkre, akiknek a problémái állandóan középpontban vannak, és a gyerek pedig vagy „villámhárító”, vagy „békítő”, vagy egészen egyszerűen „tárgyként” kezelik. Vagyis csak akkor szeretik, amikor nekik jó. A szülőknek ez a magatartása pedig a saját feldolgozatlan traumáiból, érzelmi éretlenségéből fakadnak.
Határhúzás
A határhúzás mindig együtt jár a döbbenettel. Határt húzni ugyanis annyit jelent, hogy magadat választod, és nem hagyod magad kihasználni. Ők ugyanis visszakövetelik a régi énedet, amikor kihasználható voltál. „Le lehetett húzni” néhány tízezer forinttal, bevásárlással, mert nekik már nincs miből, és még lehetne sorolni az ilyen helyzeteket. Fontos, hogy néha lesznek visszaesések, de ha a legtöbb esetben tartod a határaid, akkor meg fogod tudni, kik azok, akik támogatnak téged, és kik azok, akik nem.
Hogyan viszonyuljak hozzájuk?
1️⃣ A kapcsolat megszakítása
Abszolút érvényes a szülőkkel való kapcsolatokban is az a gondolat, hogyha egy kapcsolat nem épít téged, akkor azt építsd le. Ahhoz túl rövid az élet, hogy olyanokkal töltsd meg, akik nem fogadnak el téged úgy, ahogy vagy. Amennyiben ezt az utat választod, akkor egy darabig kísérhetnek kellemetlen érzések. Ugyanakkor hosszabb távon megtapasztalhatod, milyen érzés, amikor olyanok vesznek körül, akiknek fontos vagy, akik társaságában nem kell olyan szerepeket felvenned, amelyek a túlélésed szolgálják.
2️⃣ A kapcsolat korlátozása
Ha az belefér neked, akkor érdemes azt az opciót választani, hogy a felületes érintkezésre szorítkozol. Heti/kétheti/havi informálódás, hogy vannak, Ezzel megvéded magad attól az attitűdtől, amelyet a szüleid képviselnek.
3️⃣ Megbocsátás
Ez az opció akkor lehetséges, amikor már van némi belátásuk arra, hogy amit veled tettek, azt nem kellett volna. A tapasztalat azt mutatja, hogy a belátás nagyon részlegesen szokott megtörténni, egyrészt azért, mert nagyon kicsi az önreflexiós képességük, másrészt pedig az idősebb generáció más környezetben és társadalmi miliőben nevelkedett, amelyben sok minden elfogadható volt, szemben a mostani társadalmi légkörrel. A megbocsátás viszont a saját lelki békéd miatt fontos, de nem jelenti azt, hogy elfelejted a sérelmeket, csak elindultál a felépülés útján és megtanultál a sebeiddel együttélni.
Bárhogy is legyen, szurkolok neked, hogy elindulhass, és ha nehezen megy, vagy megtámogatásra van szükséged, foglalj hozzám időpontot! És ne feledd: minden a te döntésed, csak élj a döntés lehetőségével!
Fotó: pexels
