Szerintem még senki nem állított meg az utcán azzal a kérdéssel, hogy: Szia, honnan tudod, hogy parentifikált vagy? És tudod, miért? Mert még nem terjedt el annyira a köztudatban ez a jelenség, pedig amióta szenvedélybeteg (vagy diszfunkcionális) családok léteznek, azóta vannak parentifikált gyerekek is, akik felnőttkorukban is viselik magukon ezeket a jegyeket. De kik a parentifikáltak, és honnan tudod meg, hogy te is az vagy-e?
A parentifikáció fogalma
A parentifikáció kifejezés a családterápia fogalomrendszerében arra a jelenségre utal, amikor a gyerek családi rendszerben elfoglalt helye leginkább a szülőéhez hasonlít, tehát túlzott, a korának nem megfelelő felelősségvállalás nehezedik a vállára. Így a gyerek „kis felnőtté” válik, és a családi rendszerben ő lesz, aki érzelmileg és fizikailag is kiegyensúlyozza családot, mert egyébként a család nem tudna működni. (Bibók Bea: Ellopott gyerekkor. Libri könyvkiadó, Budapest, 2023)
A szenvedélybeteg család diszfunkcionális, de nem minden diszfunkcionális családra jellemző a szenvedélybetegség. Ez fontos különbség. Azonban a közös mindegyikben, hogy a gyerek mindegyik esetben parentifikált lesz.
Honnan tudod, hogy parentifikált vagy?
Érdemes végiggondolni a következő állításokat, E/1-ben fogom írni, hogy jobban át tudd érezni, és könnyebben tudj válaszolni magadnak. Tudom, hogy ezek nem könnyű állítások, de sokat segítesz magadnak, ha már felismered magadon a parentifikáció jegyeit.
Olyan dolgokat mondtak el nekem, amely nem volt nekem való.
Ez azt jelenti, hogy az egyik szülő a gyerekének azt ecseteli, hogy a másik szülője mennyire dilettáns, hogy nem ért semmihez, pipogya, és nem tud kiállni magáért stb. Ezzel az a probléma, hogy a gyerek számára a felnőttek jelentik a biztonságot, a tudást, és ha az egyik szülő a másikat rossz színben tünteti fel, akkor ez a világkép összeomlik a gyerekben. Ugyanakkor kap egy ígéretet is: felnőtté teszlek, legalábbis arra az időre, amíg szükségem van az érzelmi támogatásodra. Amikor nincs szükségem rá, akkor vissza kell menned a „gyerek” szerepbe. És a gyerek itt csalódni fog a szülőjében, mert ő nem ezt az ígéretet kapta. Minden viselkedés egy ígéretet hordoz magában.
Olyan feladatokkal bíztak meg, amelyek nem az életkoromnak megfelelőek voltak.
Ha neked kellett apát hazatámogatni a kocsmából, vagy neked kellett anyukád érzelmi instabilitását kiegyensúlyozni, vagy valamely két felnőtt családtagod között neked kellett „postásnak” lenni, akkor éppen nem vették figyelembe, hogy neked az udvaron kellene rohangálni, fára mászni, játszani a szomszéd gyerekekkel. Emlékszem, tíz éves koromban nagymamám azzal a feladattal bízott meg, hogy hívjam fel a nagynénémet, és mondjam meg neki – mintha az én gondolatom lenne ez-, hogy mennyire megbántotta őt. Gondolhatod, hogy mekkora lelki teher volt ez számomra. Szerencsémre a nagynéném észrevette, hogy ezek nem az én gondolataim, és azonnal leállított, hogy ez nem az én dolgom, és tegyem le nyugodtan a telefont, mert ezt majd ő megbeszéli vele. Nagy kő esett le a szívemről.
Maximálisan teljesítek minden szinten.
A parentifikált gyerektől elvárják, hogy maximálisan teljesítsen. Nem azért, mert a legjobbat akarják kihozni belőle, hanem azért, mert egészen egyszerűen ez a kényelmes a szülőknek.
Csak az én megoldásom jó.
Ha mindent maximálisan kell teljesítened, és mindent tudnod kell, akkor óhatatlanul is belekerülsz ebbe a csapdába. Hiszen eddig azt várták tőled, hogy oldj meg minden problémát, legyél problémamentes, menj el egyedül az orvoshoz, intézd egyedül a dolgaidat. Te pedig teszed a dolgod, ahogy tudod, de mivel nem kapsz segítséget és neked kell kitalálni mindent, természetes, hogy az lesz a következmény, hogy te jobban fogod tudni másoknál a „mindent is”.
Előbb csinálok meg másoknak olyat, amiért nekik érkezik a siker, mint magamnak.
A parentifikált gyerek saját hogyléte, egészsége, igénye, vágyai és szükségletei a legutolsók egy diszfunkcionális családban. Ő lesz az, akire minden feladatot rálőcsölnek. Még arra is rávehető, hogy tolja valaki más szekerét, miközben a sajátja meg nem halad, de ez senkit nem érdekel.
Milyen hatással van a parentifikáció a felnőtt életedre?
Például úgy, hogy maximalista leszel a munkádban. Aztán úgy is, hogy folyton kontrollálsz mindent és mindenkit, mert ezt kellett csinálnod az eredeti családodban is. És persze felnőttként egy olyan családot szeretnél, amelyben mindenki jól érzi magát, ezért mindent megteszel, csak éppen te nem érzed magad jól, és megint te maradsz utoljára.
Ezekből érezhető, hogy a boldogság tehát nem a teljes kontrollban keresendő, hanem egy olyan egyensúlyi helyzetben, amelyben mindenki a saját szerepét tölti be.
A következő blogbejegyzésben arról fogok írni, hogy milyen szerepeket töltenek be a parentifikált gyerekek a diszfunkcionális családban.
Te is túlkontrollálsz? Vagy mindig a maximálisra törekszel, és bosszankodsz, ha valami nem lesz olyan, mint ahogy elképzelted? Beszéljünk róla!