szégyen Archívum - Aha! élmény

A szégyen a diszfunkcionális családokban

Szerző: Hézl József

Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztésalkohol, elvárás, érzés, megfelelés, szégyen

A szégyen az egyik legkártékonyabb érzés, amit ember „kaphat”, hiszen nem tőle származik, hanem a mások generálják, és adják tovább. Tudom, hogy ez nem egyszerű téma, de ha végiggondolod a saját életed, hány olyan dolog van, ami miatt neked kell szégyenkezned? Mint mindig, most sem célom a hibáztatás, csupán elgondolkodtatni szeretnék, és segítséget nyújtani abban, hogyan tudd jól kezelni ezt az érzést. A diszfunkcionális családokban több ok miatt éreznek szégyent a családtagok (ezekből kettőt sorolok fel), főleg a gyermekek, ezekről is fogok írni a bejegyzésben. Fontos tudnod: a szégyent magad mögött tudod hagyni, és ha ezt meg tudod tenni, akkor visszaveszed az irányítást, és te leszel életed főszereplője. Hiszen eddig is annyi mindent adtál magadból! Ezt megérdemled!

A szégyen gyökerei: honnan ered ez az érzés?

Magas elvárások

A szégyen nem attól keletkezik, hogy te valamit rosszul csináltál, hanem amit csináltál, azt megterhelik azzal a mondattal, hogy „szégyeld magad!” Ha véletlenül összetörtél egy tányért, nem az volt az első kérdés, hogy nem sérültél-e meg, hanem az, hogy lehettél ilyen „béna”. A magas elvárásokat a diszfunkcionális családokban nem azért támasztják, hogy neked „legyen jó”, hanem azért, mert sokkal egyszerűbb, mint elmagyarázni, megmutatni, hogy hogyan kell jól csinálni bizonyos dolgokat. Sokkal egyszerűbb leszidni, mint megkérdezni, jól vagy-e, vagy megvédeni olyan dolgoktól, amelyek veszélyt jelentenek rád. Nekik ennyire van kapacitásuk, csak ennek az a hátránya, hogy tőled veszik el a gyermekkort, mert amíg meg akarsz felelni, egy csöpp szeretetért bármit megtenni, addig nem tudsz gyerek lenni. És ez az időszak az első 18 év. Aztán azon kapod magad, hogy „gyerekesen” viselkedsz, szembe mész a tekintélyszemélyekkel, mert nem tudtad rendesen megharcolni a magad igazát az apáddal, és nem kaptál védelmet az anyádtól.

Alkoholizmus

A második ok, ami miatt szégyenérzeted lehet az az, hogy a felmenőid például alkoholfogyasztók (vagy egyéb függőségük van), és mivel nem tudják befolyásolni az alkoholfogyasztást, így „viselkedni” sem tudnak. Következésképpen neked kell úgy tenned, mintha te lennél a szülőjük, ami borzasztóan megterhelő. Erről itt is olvashatsz. Ha láttad már a Shameless (Szégyentelenek) c. sorozatot, akkor ott is láthatod, hogy az idősebb lány próbálja a testvéreit ellátni, a minden este részegen hazatérő apját rendezni, és közben próbálja a tinik életét élni. A szülők alkoholbetegsége miatt gyakran a gyerekek éreznek szégyent, mert az ő családjuk nem „normális”, nem olyan, mint a többi gyereké. Ez kívülállóság érzést okoz a többiekkel szemben, amit nagyon nehéz leküzdeni. Ilyenkor szokták a gyerekek idealizálni a szüleiket, mert ezt az érzést elviselni borzalmasan nehéz. A másik, hogy saját magukat hibáztatják amiatt, hogy a szüleik ilyenek. Ezt felnőtt korban csak hosszas terápia után lehet leküzdeni.

A szégyen álarcai: Hogyan nyilvánul meg a szégyen a mindennapokban?

Önkritika és önutálat

Állandó negatív belső párbeszéd, a saját érték megkérdőjelezése. Ebben az esetben fontos tudnod, hogy ezt a belső párbeszédet nem önmagaddal folytatod, hanem azzal, akinek sikerült elérnie nálad, hogy ne érezd magad értékesnek és fontosnak.

Perfekcionizmus

A hiba elkerülése érdekében tett kényszeres törekvés a tökéletességre. Ha sosem szabad hibázni, mert azzal gondot okozol, akkor előbb-utóbb az lesz a minimum, ami másnál a maximum. Mindent tökéletesen tudni, mindent tökéletesen csinálni, mert baj lesz, ha nem lesz minden tökélyre fejlesztve. Másrészt pedig a szégyent a perfekcionizmussal szokták kompenzálni, mert megvan az késztetés, hogy csak így lehet előrébb jutni, kitörni ebből az életből.

Másoknak való megfelelés

Túlzott igyekezet mások elvárásainak megfelelni, mert félünk attól, hogy visszautasítanak minket. Vagyis csak akkor vagyunk szerethetők, ha teljesítünk és mindenkinek az elvárásait magunk elé helyezzük.

Elszigetelődés

A másokkal való mélyebb kapcsolatok elkerülése a sebezhetőségtől való félelem miatt. A diszfunkcionális családban annyi sérülést lehet elszenvedni, hogy már nem is vágyunk arra, hogy másokkal értékesebb kapcsolatot alakítsunk ki, hiszen az érzések megélése megtorláshoz vezet. Ezért inkább vagy elszigetelődünk vagy felszínes kapcsolatokat ápolunk.

Harag és ingerlékenység

A mélyen gyökerező fájdalom és szégyen kifelé irányuló megnyilvánulása. A diszfunkcionális családban élő vagy felnőtt emberek gyakran indulatosak. Nem azért, mert ilyen a természetük, hanem azért, mert annyi düh halmozódott fel bennük az életük során, hogy ezt nem tudják relevánsan megélni. Annak, aki világéletében az elfogadást élte meg, annak nem nehéz a dühét kezelni, de akit sosem nyugtattak meg, hanem mindig hibáztatták valamiért, akkor abban előbb-utóbb felgyülemlik ez az érzés, és olyankor jön ki, amikor nem éppen van helye.

Önszabotázs. Olyan viselkedésminták, amelyek akadályozzák a sikert és a boldogságot. Ezek a viselkedésminták a felmenőktől jönnek, hiszen nem tudták jól megélni a párkapcsolatukat, valószínűleg gyerekkorukban ők is bántalmazottak voltak. Így az önszabotázson kívül a tehetetlenséget is megtanulták, és továbbadták. Ez így együtt a transzgenerációs minta.

Készítettem neked egy gyakorlatot, amely talán segít enyhíteni a szégyenérzetedet. Azt elengedhetetlen tudnod, hogy ez nem teszi semmissé, csupán felszínre hozza, és a későbbiekben már tudni fogod, mivel dolgozz egy segítő szakemberrel.

A gyakorlat itt tölthető le:

Letöltöm a gyakorlatot

Ha pedig szeretnél beszélni a szégyenérzetedről, akkor foglalj hozzám időpontot:

Időpontot foglalok

Photo by @felipepelaquim on Unsplash

Így kommunikálj, ha vezető vagy 2. rész

Szerző: Hézl József

Blog, Egyéb kategória, Konfliktuskezelés, Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztésdemotiváció, elfogadás, feedback, motiváció, szégyen, visszajelzés

Minden vezető csapatokkal dolgozik. A csapattagok pedig akkor érzik magukat jól, ha a vezetőjük is jól érzi magát. Múlt héten egy ún. ajtónyitó kérdéssel zártam a bejegyzésem, amelyet itt olvashatsz el.

A vezető helyes hozzáállása

Nagyon fontos ugyanis, ha a vezető bizalmat akar ébreszteni a beosztottjában – tegyük fel, hogy ez tényleg így van –, akkor már az első mondatának egy olyannak kell lennie, amiből kiderül, hogy a beosztott bízhat benne, és röviden, tömören elmondhatja, hogy mitől végzi a munkáját kevésbé lelkesen, mint korábban. És mint írtam, nagyon fontos, hogy tényekre támaszkodva tegye fel a kérdést valahogy így: „Múlt héten láttam a kimutatásokban, hogy a teljesítményed 30 százalékkal esett. Nagyon érdekelne, hogy mi történik veled mostanában.” A mondat egyetlen tényt tartalmazott, amire lehet hivatkozni. Nincs benne értékelés és előítélet. Nem vált ki dühöt és szégyent. Különösen akkor, ha ez egy komoly és együttérző hanghordozással párosul.

Elrugaszkodott dolognak tartjuk az ilyen beszédmódot? Igen, amennyiben a poroszos, kioktató és megszégyenítő beszédmódhoz vagyunk szokva. Pedig a mai világban nagyon fontos a teljesítmény és a minőség. Ezt a kettőt pedig nem lehet presszió hatására kikényszeríteni.

A visszajelzések fontossága

Először is az a kérdés, hogy mit jelent a visszajelzés, és mire jó.

Egyrészt a visszajelzések megmutatják, hogy a „szoft” vonalon – tehát a munkahelyi kapcsolatok szintjén – milyen értékeket tud magáénak a cég, a vezető és a beosztott.

Másrészt kutatások bizonyítják, hogy a mai Y generáció tagjai nem szeretnek úgy munkát végezni, hogy arra nincs valamiféle reakció a vezető részéről. Más szóval az motiválja őket, ha pontosan tudják, mi az, amiben jók és mi az, amiben fejlődniük kell.

Ha belegondolsz, ez már a családban is megtörténik – jó esetben –, hiszen ha megy a matek, akkor dicséret jár érte, ha nem megy, külön órákra járatják a gyereket. Illetve a nevelés során sok olyan eset van, amikor nem lehet szó nélkül hagyni, hogy – mondjuk – bántsa a társát. Tehát, ha rászólunk a gyerekre, az is egy visszajelzés, ha megjutalmazzuk, mert rendet rakott, összeszedte a tányérokat stb., az is egy visszajelzés.

Ennél már csak az a jobb, amikor nem azért csinál meg dolgokat, mert jutalmat kap érte, hanem azért, mert tudja – hiszen mondták neki –, hogy amit csinál, abban jó. Ez teszi motiválttá, és mivel számára fontos ember mondta neki, ezért lesz oka a fejlődésre is. És tulajdonképpen ugyanez az igény jelenik meg a munkahelyi környezetben is.

Ha visszajelzés nélkül marad a munkavállaló, az demotiválttá teszi.

Hogyan adj visszajelzést a beosztottadnak?

Mint ahogy az elején említettem az „ajtónyitó” kérdésnél, fontos a tényszerűség. Ebben az esetben is az. Képzelj el egy 30 éves embert, amint a főnöke azt mondja neki: megdicsérlek. Mókás, ugye? Inkább elkeserítő. Ha egy vezető ennyit tud kicsikarni magából, érdemes elgondolkoznia azon, hogy mi is az ő feladata, vagy hogy mi az, amit ő jól csinál, és miben szorul támogatásra.

Szóval tűpontosan meg kell mondani, hogy mi miatt részesíted őt „dicséretben”, valahogy így:

Nagyon örülök, hogy a múltkori 30 százalékos csökkenést most be tudtad hozni.

Büszke lehetsz magadra, hogy a részlegeden meg tudtad állítani a fluktuációt.

Gratulálok, hogy a gyerekeket sikerült felkészítened a kompetenciamérésre.

És még lehetne folytatni a sort. És mint az ajtónyitó kérdésnél, itt is fontos a komoly, de empatikus hangvétel. A cél, hogy érezze a beosztottad, hogy elfogadod, elismered és támogatod őt.

Folytatás a jövő héten…

Nem megy a visszajelzés? Jelentkezz hozzám mentálhigiénés segítő beszélgetésre élőben vagy online!

Miért félünk a kritikától?

Szerző: Hézl József

Segítő beszélgetés, SzemélyiségfejlesztésBerne, hallgatás, konfliktus, kritika, szabadkozás, szégyen, támadás, tanult tehetetlenség

Azt gondolom, hogy mindenki számára hasznos, ha egy kicsit ránéz a reakcióira, amikor kritizálják a tevékenységét vagy mondanivalóját. Az alábbi bejegyzésben néhány reakciót írok, amelyeket meg fogok magyarázni. Aztán valamiféle megoldást is kínálok. Persze, nincsenek százszázalékos módszerek, ugyanis az ilyen helyzetekben két tényezőn múlik a végkimenetel: a lélekjelenléten és a személyiségen.

Erikson mondta, hogy minden a gyerekszobában dől el. Vagyis, milyen neveltetést kapott az illető. Eric Berne ráerősít erre a gondolatra, szerinte az ember sorsa már kisgyermekkorban meg lett írva. Mindezekkel csak azt akartam jelezni, hogy a nevelés apró nüánszaival, a szülők gyermekeikhez való viszonyulásával meghatározzák gyermekük felnőttkori lépéseit, döntéseit.

Nézzünk néhány példát arra, hogyan reagálnak az emberek a kritikára:

Hallgatás

Miért van az, hogy amikor valakit szapul a főnöke, a tanára, a szülője, szomszédja, vagy valaki, aki tőle idősebb, vagy erősebb egyéniség, csak hallgatja, és csendben megpróbálja túlélni a szidalmazást? Akár két eset is lehetséges ilyenkor:

Tanult tehetetlenség: amikor azt érzi az ember, hogy ez a sorsa. Úgysem tud változtatni a dolgokon. Emiatt lemondóan egykedvűen fogadja a bántást. Egy ismerősömmel arról beszélgettünk, hogyan tudná megvédeni magát akár fizikai, akár verbális konfliktusos helyzetben. Mindkét esetben arra a következtetésre jutott, hogy ő nem tudja megvédeni magát, úgy is alul marad. Meg sem próbálta megvédeni magát sosem. Eriksont és Berne-t kell újra segítségül hívnunk e kérdés megválaszolásában. Ugyanis az ellentmondást nem tűrő szülők gyermekének lelki fejlődése elindulhat ilyen irányba. Ha tehát folyton azt hallja, hogy „Nincs más választásod!”, „Ezt majd mi eldöntjük helyetted!”, akkor valószínű, hogy a fent említett reakciót fogja alkalmazni. És ezzel az a probléma, hogy egy idő után megtanul nem felelősséget vállalni magáért. Panaszkodós lesz és elégedetlen, mert nem tanulta meg, hogy „szelídítse” meg az életet, vagyis hogyan alakítsa úgy, hogy neki jó legyen.

A tanult tehetetlenség azonban nem csak így sajátítható el. Mivel a gyermek utánozva tanul, könnyen beépít bizonyos magatartásformákat. Ha azt látja, hogy a szülei ugyanígy viselkednek a konfliktusos helyzetekben, akkor ezt nagyon hamar megtanulja, és eszerint fog cselekedni.

Szégyen: ha a kisgyermeket túl sokszor szidják össze, és azt mondják neki: „Nem szégyelled magad?”Akkor bizonyosan a hallgatás lesz az útja ennek a gyermeknek. Ugyanis azt fogja megtanulni, hogy az ő igényei nem fontosak, következésképpen ő sem fontos, nincs joga az élethez. Bizony, a szégyen ennyire pusztító tud lenni.

Támadás

Vannak olyan emberek, akik neveltetésüknél fogva az az alapélményük, hogy a világ kegyetlen, és ebben a kegyetlen világban nekik folyamatosan meg kell védeniük magukat. Ilyenek például a narcisztikus személyiségzavarral küzdő emberek. Gyermekkorukban valószínűleg keményen meg kellett harcolniuk a szülők, vagy más emberek figyelméért, szeretetéért. Kialakult bennük az a tudat a későbbiekben – valószínűleg fiatal felnőttkorban –, hogy ők túl tökéletesek másokhoz, hogy mások nem érdemlik meg őket, stb. Ezért fognak támadni a kritizálóval szemben, sőt hajlamosak ezért indokolatlan bosszúra is.

Hadd hangsúlyozzam, hogy nem mindig van a háttérben valamiféle személyiségzavar. Ugyanis egyes emberek képesek arra, hogy rájöjjenek, ahogy eddig csinálták, úgy már kezd nem működni, és muszáj stratégiát váltani. Ez egy szerencsés eset.

Szabadkozás

Csehov egyik novellájában, A csinovnyik halálában egy olyan férfiról olvashatunk, aki abba halt bele, hogy a színházban előtte ülő személyt véletlenül letüsszögte, és az nem bocsátott meg neki. Legalábbis ő így érezte. Közben az történt, hogy az államtanácsos – aki a csinovnyik előtt ült – letörölgette kesztyűjével tarkóját és kopasz fejét, mormolt valamit, de már tovább is lépett ezen a dolgon. Cservjakov a bocsánatkérésével az őrületbe kergette az öregurat, aki dühös lett rá. A csinovnyik viszont ezt a dühöt értelmezte félre.

Mi is történt itt? Cservjakov – és a hozzá hasonló összes csinovnynik – élete nem a mozgalmasságról szólt. Ők működtették a cári Oroszország bürokrata rendszerét, de tulajdonképpen felesleges munkát végeztek. Ily módon az életcéljuk is felesleges volt. Az egész életük értelmetlen volt. Hogy jön ez ide? Aki ilyen sokáig végez úgymond felesleges munkát, kialakul(hat) benne a tudat, hogy ő csak megtűrt személy. Hiszen tisztában van azzal, hogy a munkája értelmetlen. Mintha csak azért foglalkoztatnák, hogy ne haljon éhen. Mindenki más hasznos, csak ő nem. Vagyis rendkívül alacsonnyá válik az önértékelése. Így minden apróságért bocsánatot kell kérnie, hiszen ő mások kegyeltje, és nem teheti meg, hogy másoknak gondot okozzon.

Nehéz ezek után megoldásról beszélni. Mindenképpen érdemes ránézni kívülről egy konfliktusra, és megpróbálni a megfelelő kérdéseket feltenni magunknak:

Mi volt a konfliktus igazi magja? (Amikor két ember egymásnak feszül, sokszor csak a felszínt kapirgálják. Amint kitisztul a fejük, rájönnek – ha rájönnek –, hogy itt bizony mindkettőjüknek kielégítetlen igényeik voltak, és ezért nem látták a probléma igazi gyökerét.)
Hogyan viselkedtem ebben a kapcsolatban?
Mi volt az igazi oka a viselkedésemnek?
Hogyan fogok legközelebb egy ilyen helyzetben viselkedni?

Ezek a kérdések nem könnyűek. Nagyon sok probléma adódik a kielégítetlen belső igényekből (szeretet, elfogadás, megbecsülés, megértés, stb.). Könnyen viszik tévútra az embert. Félreértésekhez vezetnek. Ezért érdemes ideje korán egy mentálhigiénés szakemberhez fordulni, mert ő abban tud segíteni, hogy:

a kliens megértse, az embertársai nem jók vagy rosszak. Ugyanolyan (jó) emberek, mint ő. De nekik is vannak igényeik, amiket ki akarnak elégíteni.
a kliens kívülről lásson rá a helyzetére.
a kliens elfogadást és megértést éljen át, ezáltal gyógyulnak a belső sebei. (És sokkal kisebb lesz az esélye, hogy személyiségzavar alakulhasson ki.)
segítségével megtalálhatja az ilyen helyzetekben leginkább használható viselkedést anélkül, hogy másoknak lelki sérülést okozna.

Legalább akkora bátorságot kívánok ezekhez a kérdésekhez és a segítségkéréshez is, mint amekkora bátorsággal ugrik fejest ez a fiú!

Borítókép: Photo by Aliaksei Lepik on Unsplash