Kategória: Segítő beszélgetés

Semmi sem elég jó? – Amikor a megfelelés teljesítménykényszerré válik

Szerző: Hézl József
Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , , ,

A 90-es években a „maradj láthatatlan” stratégiát felváltotta a „mutasd meg, mit érsz”. Hirtelen a siker lett az új mérce. A teljesítménykényszer ma már alapbeállítódás, és szinte el sem tudjuk képzelni, milyen lehet az élet enélkül. Valószínűleg elég sokat hallottuk gyerekkorunkban, akár otthon, akár az iskolában, hogy „bezzeg a szomszéd gyereke, bezzeg az osztálytársad, bezzeg a testvéred nem olyan lusta, mint te”.

A státuszszimbólumok és a teljesítménykényszer kapcsolata

A rendszerváltás utáni években a megfelelési kényszer iránya megváltozott. Már nem az volt a cél, hogy „ne tűnjünk ki”, hanem az, hogy láthatóan sikeresnek tűnjünk. A „mit szólnak a szomszédok?” kérdése már nem arra vonatkozott, hogy elég csendesek vagyunk-e, hanem arra: van-e már nyugati autónk, márkás ruhánk vagy mobiltelefonunk? Bizonyára neked is van arról élményed, amikor a családban vagy a szomszédban valakinek elsőként lett nyugati autója. Vagy a legújabb tv játéka. Vagy HBO előfizetése! Ezek akkor mind irigylésre méltó dolgok voltak, és akitől irigyelték, ő meg joggal gondolta, hogy ő most különleges, kitűnik a tömegből. Persze jellemzően ez az érzés nem a baby boomer generációé, akikbe mélyen beleégett az érzés, hogy „ha kitűnsz, akkor bajod eshet”, hanem jellemzően az X és Y generációé. Az emberek arra vágytak, hogy kényelemben éljenek, csakhogy ez a vágy átlendített a másik oldalra.

A „többre kell vinned, mint nekem” öröksége

Amíg a kommunizmus alatt az tanulhatott, aki elég jó kapcsolatokkal rendelkezett, vagyis párthű volt, addig a 90-es évek utáni időszak elhozta azt a reményt, hogy bárkiből lehet bármi, csak tanulni kell. Ebben az időszakban a szülők – akik maguk nem élhették meg az egyéni sikereket a korábbi rendszerben – elkezdték a gyermekeikbe fektetni a saját vágyaikat. A gyermek sikere (a nyelvvizsga, a diploma, a külföldi út) a szülő státuszszimbólumává vált. A gyermek nem a saját öröméért tanult vagy sportolt, hanem azért, hogy a szülei büszkék lehessenek (azaz: megfeleljen a családi elvárásnak). Az iskolák is azt a narratívát erősítették: ha tanulsz, akkor lehet belőled valaki. (Azt azonban nem mondták, az légy, akivé válni szeretnél.) Ezzel megszületett az a generáció, amely ma is csak akkor érzi magát „elégnek”, ha folyamatosan listázható sikereket ér el.

A tekintélyelvűség a 90-es években

Fontos látni, hogy amíg az elmúlt rendszerben az emberek a hatalomnak való kiszolgáltatottságtól féltek, a 90-es évektől kezdve viszont a kirekesztődéstől (szegénységtől, a sikertelenségtől), és a tekintély áttevődött az államról a piacra, illetve a főnökre.

Az eredményalapú önbecsülés csapdája

Az önbecsülés a személyiségünk azon része, amely akkor is megvan, ha teljesítünk, vagy (már) nem tudunk teljesíteni valamilyen oknál fogva. Ez azt jelenti, hogy akkor is képesek vagyunk tisztelni önmagunkat, ha nincs teljesítmény vagy kudarcot vallottunk valamiben. Az eredményalapú önbecsülés ezzel szemben azt mondja, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha eredményeket tudunk felmutatni. Az új kor azonban elhozta azt is, hogy egyre több idős ember is ugyanezt érzi!

A munkaalkoholizmus (ami az eredményalapú önbecsülés rákfenéje) ugyanúgy függőség, mint az alkohol, a kábítószer vagy a többi addikció. Ezért borzasztóan veszélyes, ha magunkat csakis a teljesítményünk alapján ítéljük meg.

A következő alkalommal arról írok, hogy az online platformok hogyan erősítik fel a megfelelési kényszerünket.

Amennyiben úgy érzed, hogy segítségre van szükséged a megfelelési kényszered kezelésében, keress bátran!

Foto von Miltiadis Fragkidis auf Unsplash

Kiút a magányosságból – 2. rész: Hogyan ne maradjunk egyedül?

Szerző: Hézl József
Blog, Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , ,

A valódi kiút a magányosságból nem ott kezdődik, hogy hirtelen elkezdünk bulizni. Introvertált emberként valószínűleg ezzel több kárt csinálunk magunknak, mint hasznot. Elengedhetetlenül fontos, hogy először képessé tegyük magunkat a kapcsolódásra, tudatosítsuk a belső elszigeteltségünk okát, és aztán felkészüljünk a lassú, biztonságos nyitásra. Az első részben láttuk, milyen gyermekkori sebek és védőfalak (dac, elfordulás) tartanak minket távol másoktól. Most nézzük meg, hogyan kezdhetjük el lebontani ezeket a gátakat.

Tudatosítsd magadban: „Miért vagyok most egyedül?”

A változás első lépése mindig a felismerés. Amikor magányosnak érzed magad, érdemes megállni egy pillanatra, és megfigyelni, mi zajlik a lelkedben.

  • Figyeld meg a „védőfalat”: Fontos, hogy ez a fal nem megvéd, hanem elszigetel. Emiatt érdemes lebontani a következőképpen. Ha azt érzed, hogy dacos vagy, vagy érzed, hogy valami frusztrál, és távolodnál el az emberektől, kövesd vissza a napod, honnan indult el ez az érzés, milyen dolgok történtek, amelyek ezt az érzést beindították.
  • Különítsd el a múltat a jelentől: Tudatosítsd magadban: „Ez most nem az a gyermekkori kiszolgáltatottság. Felnőtt vagyok, és vannak eszközeim a kapcsolódásra.” A tudatosítás során ne ítélkezz magad felett („Hogy lehetek ilyen hülye?”) , csak állapítsd meg, hogy a falad áll, de tevagy a gazdája, és képes vagy lebontani.

Eszköz a nyitáshoz: A „mikronyitások” módszere

A magánytól a közösségi lét felé nem egyetlen hatalmas ugrással, hanem apró, biztonságos lépésekkel juthatsz el. Főleg, ha alapvetően introvertált vagy, de mégis kapcsolódni szeretnél. Számolj a „kevesebb néha több” elvével. Kezdetben kevés ember lesz az, akivel képes leszel kapcsolatba lépni, és nem feltétlenül olyanok, akikkel életre szóló barátságot akarsz kialakítani, de „gyakorlásnak” és önbizalomgyűjtésnek remek lehetőség.

Kezdd mikronyitásokkal:

  • Szemkontaktus és mosoly: A boltban, a liftben vagy a munkahelyen. Amikor visszamosolyognak vagy visszanéznek rád, azt az üzenetet kapja az idegrendszered, hogy a világ nem ellenséges.
  • Kérdezz, ne csak felelj: Ha valaki megkérdezi, hogy vagy, ne állj meg a „köszi, jól” válasznál. Kérdezz vissza te is, vagy tegyél hozzá egyetlen személyes mondatot.

Keresd a „biztonságos tereket”

A kapcsolódás kockázat – ahogy az első részben írtam –, de a kockázatot minimalizálhatod is.

  • Keress az érdeklődésednek megfelelő közösségeket: Könnyebb nyitni, ha van egy közös téma (legyen az jóga, olvasókör vagy önkéntes munka). Itt nem „neked” kell a figyelem középpontjába kerülni, mert a téma miatt van ott mindenki.
  • Érzelmileg biztonságos közeg: Olyan emberek felé nyiss először, akikről tudod, hogy elfogadóak. Nem kell mindenkinek feltárni a lelked, elég egyvalaki, akiben bízhatsz.

„A kapcsolódás nem azt jelenti, hogy tökéletesek vagyunk, hanem azt, hogy merünk láthatóvá válni a tökéletlenségeinkkel együtt is.”

A kiút a magányosságból a sebezhetőségen át vezet

Sokan azt hiszik, a magány ellen a magabiztosság a legjobb eszköz. Valójában a sebezhetőség vállalása az, ami közelebb hoz másokat. Ez elsőre ijesztőnek tűnik, de azzal lehet csökkenteni az ijedtséged, hogy kimondod, amit érzel: ez most meglepett, ez lesújtó számomra, ez örömteli számomra. Így csökken a testi reakcióba fektetett energia, vagyis a kimondás „elvesz” némi energiát pl. a sírógörcsből. Így kiegyensúlyozottabban tudod magad kommunikálni. Az őszinteség gyakran azonnali empátiát és viszonzást vált ki a másikból, ami azonnal oldja a magány érzését.

A kiút a magányosságból egy folyamat. Lesznek napok, amikor könnyebb nyitni, és lesznek, amikor ismét visszazársz, és ez rendben van így. A fontos az, hogy tudd, a kulcs nálad van, és minden egyes apró kapcsolódással közelebb kerülsz a valódi önmagadhoz és másokhoz. Ha pedig nehezen megy ezután a kapcsolódás, foglalj hozzám időpontot!

Foto von Jason Hogan auf Unsplash

Kiút a magányosságból – 1. rész: Miért maradunk egyedül?

Szerző: Hézl József
Blog, Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , , , ,

Sokan keressük a kiutat a magányosságból, de ahhoz, hogy rátaláljunk a szabadba vezető ösvényre, először meg kell értenünk, miért és hogyan építettünk falakat magunk köré. A magány ugyanis nem csupán az egyedüllétet jelenti, hanem egy olyan belső állapotot, amelynek gyökerei gyakran sokkal mélyebbre nyúlnak, mint azt elsőre gondolnánk.

Ebben a bejegyzésben a magány szövevényes útjait járjuk körbe. Az első részben azt nézzük meg, hogyan alakul ki ez az állapot, és milyen belső válaszreakcióink tartanak benne minket a csapdában.

Hol kezdődik a kiút a magányosságból? – A szeparációs szorongás szerepe

A magány élménye nem felnőttkorban kezdődik. Az első tapasztalatunk róla a szeparációs szorongás: az a zsigeri félelem, amit kisgyermekként éltünk át, amikor az elsődleges gondozónk kikerült a látóterünkből. Ez az ősi tapasztalás a kiszolgáltatottságról szól. Felnőttként ez az érzés köszön vissza, amikor úgy érezzük, „nincs senki, akihez tartozhatnék”, vagy az elválás során újra egyedül maradunk. A magányosságból való kiút keresésében azért játszik szerepet, mert életünk során többször megismétlődött, így mintázattá vált. Az első lépés tehát, hogy felismerjük ezt a mintázatot, így nem a sorsnak vagy valamilyen nálunk hatalmasabb erőnek fogjuk tulajdonítani a helyzetünket, hanem egy ismétlődő szituációnak, amely mint körforgás, megszakítható.

Romboló szavak, növekvő távolság

Sokszor nem a fizikai távolság, hanem a másik ember destruktív viselkedése szüli a magányt. Ha a környezetünktől folyamatosan csak szemrehányást, romboló kritikát vagy ítélkezést kapunk, a lelkünk védekezni kezd.

Aki mellett nem lehetünk önmagunk anélkül, hogy ne kapnánk érte büntetést vagy kritikát, az mellett törvényszerűen magányosak maradunk.

A magas elvárások súlya

A magány másik forrása a külső vagy belső magas elvárások. Ha úgy érezzük, csak akkor vagyunk szerethetőek, ha tökéletesek vagyunk, vagy ha megfelelünk mások szigorú mércéinek, akkor elrejtjük valódi énünket. Ez az álarc mögé rejtett lét a magány legbiztosabb receptje, hiszen hiába vesznek körül emberek, nem minket látnak, csak a teljesítményünket.

Hogyan válaszolunk a fájdalomra?

Amikor a kritikák és az elvárások kereszttüzében állunk, a pszichénk önvédelmi mechanizmusokat léptet életbe. Ezek a válaszok rövid távon óvnak, hosszú távon viszont bebörtönöznek:

  • Dac: „Nekem nincs szükségem senkire!” – mondjuk, miközben belül figyelemre vágyunk. A dac egy büszke elszigetelődés, ami megakadályozza a közeledést.
  • Elfordulás: Amikor érzelmileg kivonódunk a kapcsolatból. Ott vagyunk testben, de már nem fektetünk energiát a kapcsolatba.
  • Bezárkózás: Ez a belső emigráció. Létrehozunk egy belső világot, ahová senkit nem engedünk be, mert a külvilág túl veszélyesnek tűnik.

A kapcsolatteremtés mint kockázat

Végezetül látnunk kell: a kapcsolatteremtés mindig kockázati tényező. Aki nyit, az sebezhetővé válik. Aki megmutatja magát, azt elutasíthatják. Sokan azért választják a magányt, mert a korábbi sérüléseik után ez tűnik a „biztonságosabb” útnak. Csakhogy ez a biztonság egyben izoláció is.

Mi a következő lépés?

A magány felismerése az első lépés a változás felé. A következő részben azt járjuk körbe, hogyan kezdhetjük el lebontani ezeket a falakat, és hogyan váltható fel a bezárkózás valódi, gyógyító kapcsolódással.

Te melyik „falat” ismered fel leginkább a saját életedben: a dacot, az elfordulást vagy a bezárkózást? Foglalj időpontot, és beszéljünk róla!

Foto von Noah Silliman auf Unsplash

Változás és megújulás

Szerző: Hézl József
Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, ,

Nem olyan régen egy Facebook-csoportban olvastam egy bejegyzést, ami mélyen elgondolkodtatott. Egy tag arról írt, hogy az ünnepek után mérhetetlen ürességet érez. Eddig az adott neki célt, hogy készült a karácsonyra, hónapokig ennek a bűvöletében élt. Olyan volt, mintha az egész éve egyetlen nagy várakozás lenne, de amint elmentek a vendégek és leszedték a fát, nem maradt utána más, csak a szomorúság. Vajon mire lenne neki valóban szüksége? Hogyan kapcsolódhatna be az életébe a valódi megújulás ahelyett, hogy csak az ünneptől várná a megváltást?

A várakozás mint gyermeki attitűd

A várakozás képessége az életünk egyik legfontosabb fejlődési mérföldköve. Aki nem tud várni, annak az idegrendszerében bizonyos késleltető funkciók nem fejlődtek ki megfelelően. Ebben az értelemben a készülődés öröme egy érett, szép dolog.

A gond ott kezdődik, ha valaki kizárólag egy távoli eseménybe vetíti bele minden boldogságát. Ezzel addig nincs is baj, amíg az ünnep után is maradnak célok. De ha a karácsony az egyetlen kapaszkodó, akkor az ünnep elmúltával vákuum keletkezik. Ilyenkor a várakozás már nem fejlődés, hanem menekülés: egy gyermeki attitűd, amely a valóság szürkesége elől a fények és ajándékok világába hátrál.

A változás és megújulás mint cél

Itt jön képbe a változás és a megújulás fogalma, amelyek valójában kéz a kézben járnak. Aki valóban változik, az meg is újul, hiszen a folyamat lényege, hogy valamilyen plusz tartalmat adunk a személyiségünkhöz. Ez a belső többlet pedig dolgozni kezd bennünk, és kihat a hétköznapjainkra is.

De miért olyan nehéz ez? Mi a probléma például az újévi fogadalmakkal? Úgy gondolom, az, hogy nincsenek mögöttük valódi felismerések. Amikor januárban elhatározzuk, hogy „fogyózni fogunk”, gyakran nem nézünk a mélyére: miért is akarjuk ezt valójában? A cél lehet jó, de ha nem emeljük fel a tudattalanunkból a valódi okot a tudatos szintre – azaz nem teszünk mögé valamilyen önismereti tartalmat –, a lendület hamar elfogy.

Karácsonyi maszkok és az ünnep utáni valóság

Sokan azért érezzük magunkat üresnek az ünnepek után, mert a karácsonyra próbáljuk magunkat „összeszedni”. Ott él bennünk a gyermekkori tanítás: karácsonykor jónak kell lenni, különben nem jön a Jézuska. Tartjuk magunkat, próbálunk kedvesek lenni, és (jobb esetben) vigyázunk, hogy ne az ajándékozáskor robbanjon a bomba.

Azonban a mérgező dinamikák ilyenkor sem tűnnek el. A nárcisztikus kapcsolatokban mindig ott van egy „Grincs”, aki elrontja az örömöt, a szenvedélybeteg családokban pedig csak a küszöbig tart a maszkolás. Amikor véget érnek az ünnepek, a kényszerű fegyelem megszűnik, és minden visszatér a régi kerékvágásba. A fókusz újra a problémákra és a taposómalomra kerül.

Hogyan lehet az ünnepből tartós változás és megújulás?

Ahhoz, hogy az ünnepi szeretet ne csak egy átmeneti állapot legyen, hanem valódi változást indítson el, mernünk kell kérdéseket feltenni magunknak:

  • Mi az, amit a karácsonyban a legjobban szeretünk? Mi van meg olyankor, ami a szürke hétköznapokból hiányzik?
  • Milyen régi élményhez köthető ez az érzés? Mit próbálunk évről évre pótolni vagy újraélni?
  • Hogyan tudnánk a hétköznapokban is megteremteni ezt az állapotot?
  • Milyen változtatásokra van szükség rajtunk vagy a környezetünkön, hogy az együvé tartozás érzése az ünnepek után is megmaradjon?

A változás nem egyik napról a másikra történik. Ez egy folyamat, aminek vannak szakaszai, és olykor vannak visszaesései is. A következő bejegyzésemben erről a folyamatról fogok részletesebben írni. Addig is ne feledd: tarts ki akkor is, ha nehéz, mert a valódi megújulás belül kezdődik, nem a naptárban!

Mentálhigiénés segítő beszélgetésért foglalj hozzám időpontot!

„Na, hogy telt a karácsony?” 2. rész

Szerző: lezuziusz
Segítő beszélgetés, , ,

Nagyon fontos a kapcsolódás és az őszinte odafordulás a másik ember felé. Ha csak egy-egy rövid kérdést tudunk feltenni a másiknak – mert sietünk és csak ennyire van idő -, akkor ő azt éli meg, hogy ő is fontos. Persze fontos az is, hogy mennyire tartjuk és védjük a határainkat. Posztommal továbbra is az edukáció a cél, nem pedig a kioktatás.

Szóval tegnap arról írtam, hogyan érdemes empatikusan kérdezni az ünnepek felöl. Ma arról fogok írni, hogyan lehet választ adni a „Hogy telt a karácsony?” kérdésre.

1, A „Diplomatikus és rövid” ( Ismerősöknek, boltban, folyosón )

  • „Köszönöm, mozgalmasan telt. Most örülök, hogy visszatért a rutin.”
  • „Voltak szép pillanatok és nehezebbek is, mint minden évben.”
  • „Inkább a pihenésre fókuszáltam, jól esik újra itt lenni.”

2, A „Határhúzó” ( Ha valaki túl sokat kérdez a munkahelyen). Ha nem akarunk belemenni a részletekbe, de udvariasak maradnánk.

  • „Kedves vagy, inkább csendesen telt, semmint zajosan.”
  • „Köszönöm a kérdést, de még kicsit emésztem az ünnepeket.”

3, Az „Őszinte, de nem kitárulkozó” ( Kollégáknak, akiket kedvelünk )

  • „Hogy őszinte legyek, idén eléggé elfáradtam, nem volt annyira pihentető, mint reméltem. De remélem, neked jól telt.” ( Ezzel visszadobjuk a labdát )
  • „Vegyesek az érzéseim, voltak kihívások a családban, de most próbálok előre nézni.”

NE FELEDD!

Nem kötelező az őszinteség: A small talk nem gyóntatószék. Jogod van azt mondani, hogy „rendben volt”, még ha nem is volt úgy. Ez nem hazugság, hanem önvédelem.

Válts témát gyorsan: Válaszolj röviden, majd kérdezz vissza valami semlegeset: „…és neked? Hogy bírta a család a rokonlátogatást?”

Figyelj az érzéseidre: Ha érzed, hogy összeszorul a gyomrod a kérdéstől, vegyél egy mély lélegzetet, mielőtt megszólalsz. Te irányítod, mennyit mutatsz meg magadból.


* Borítókép:

Photo by Kate Bezzubets on Unsplash

„Na, hogy telt a karácsony?”

Szerző: Hézl József
Segítő beszélgetés, ,

Bizonyára te is megkapod ezt a kérdést holnap, ha esetleg dolgozni mész, vagy ismerőssel találkozol. Az is lehet, hogy te is megkérdezed, hiszen ez hozzátartozik az alapvető udvariassághoz (vagy legalábbis ezt hisszük).

Azt hiszem, fontos, hogy érdeklődjünk egymás felöl, de nem mindegy, hogy hogyan. Tudom, ez lehet, hogy a sokadik olyan poszt, amely arról szól, hogy már megint valamit rosszul csinálunk. Távolról sem. Csak igyekszem végiggondolni, hogy milyen hatással lehet valakire ez a kérdés.

A „Milyen volt a karácsony?” kérdés mögött ugyanis nem mindenki a kedvességet érzékeli.

Ha például egyedül töltötted az ünnepet, és borzasztóan magányos voltál, akkor nem feltétlenül a kedvesség, hanem inkább a kínosság jut eszedbe.

Ráadásul nem mondhatod, hogy „ja, hát pfff… elment„. Ez túl őszinte, és nem biztos, hogy egy szupermarket kellős közepén akarod kiönteni a szíved egy olyan személynek, akivel laza ismeretséget ápolsz. Ha azt mondod, jól, akkor az meg olyan lerázós duma. Hogy mit válaszolj, arról a holnapi posztban fogok írni. 

Ha valakivel találkozunk és tapintatosak akarunk vele lenni, akkor a következő kérdéseket tehetjük fel:

 „Hogy érzed magad most, az ünnepek után?”: erre lehet, hogy könnyebb válaszolni annak, aki örül, hogy vége van a karácsonynak.

 „Sikerült egy kicsit lassítanod az elmúlt napokban?”: ez azért lehet megfelelő, mert az ünnepnek egy olyan részéről lehet beszélni, ami tulajdonképpen mindenkit érint, lehet rá diplomatikusan válaszolni, és erre még vissza is lehet kérdezni.

 „Hogy indult számodra az év vége?”: empatikus kérdés, mert elég tág ahhoz, hogy ne kelljen a karácsonyról beszélni, hanem elég lehetőséget ad a válaszolónak, hogy arról a részéről beszéljen, amelyikre olyan választ tud adni, amellyel nem mond túl sokat, de ad is némi információt a kérdezőnek.

Természetesen nem a baráti kapcsolatokról beszélek, amelybe mindenféle kérdés belefér, hanem a lazább ismeretségre, a távol rokonokkal való rövid idejű kapcsolódásról.

Szóval holnap arról fogok írni, hogyan érdemes válaszolni a fenti kérdésre.

Egyébként hogy indult számodra az év vége? 


**Borítókép:

Photo by Shunya Koide on Unsplash

Generációk: ami szétválaszt, és ami összeköt

Szerző: Hézl József
Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , , , ,

Előző bejegyzésemben arról írtam, hogyan tudjuk megőrizni az önazonosságunkat. Erről itt olvashatsz, ha még nem tetted meg. Fontos, hogy képesek legyünk a szüleinktől némi távolságot tartani, mert ők azok, akik elsősorban meghatározzák a gondolkodásunkat. A kamaszkor idején, amikor elindul a leválási folyamat (persze ennél sokkal korábban kezdődik), a vélemények különbözőségének markánsan kell látszódniuk. Nem szembefordulásról beszélek, hanem az önállósodási folyamat egyik állomásáról. A mai alkalommal azt járom körül, hogy melyek azok a pontok, amelyek a különböző generációkat elválasztják, és mi lehet a megoldás szerintem.

Kérdések, melyekben véleménykülönbség van a generációk között

Szögezzük le: ha az emberben nincs nagyfokú elfogadás és empátia, akkor az idősebb generációhoz való kapcsolódás igazi kihívást jelenthet. Másként gondolkoznak a munkahely, a politika, a gyereknevelés, az öngondoskodás és a halál körüli dolgok terén, emiatt pillanatok alatt feszültség generálódik egy békésen induló beszélgetésből.

Miért van ez? Egyszerűen azért, mert a megszokott dolgok, az életük során bevált minták és a tekintély tisztelete az ő értékrendjükben erős alappillérként állnak. Számukra természetes, hogy nem kérdőjeleznek meg olyan módszereket és nézeteket, amelyek az ő idejükben még működtek, de ma már változtatásra szorulnak. Alkalmazkodni ehhez a gyorsan változó világhoz egy gyorsvonat a számukra, de ha megfigyeled magad, akkor te is tudnál olyan dolgot mondani, amelyben már te is nehezen alkalmazkodsz.

Ami összeköt

Nem véletlenül fejeztem be az előző bekezdést az alkalmazkodás kérdésével. Ahogy idősödik az ember, egyre inkább kezd kialakulni a saját identitása, értékrendje, elképzelése az életről, a rutinjai és az egységesítő életfilozófiája. Ezeken megfelelő önreflexió nélkül nem tud könnyen változtatni. Azzal, hogy kialakulnak a fent említett dolgok, nincs is semmi baj. Ezek jelentik a stabilitást az életünkben, ezek a mindennapi kapaszkodók, és ezekhez nyúlunk, amikor nehéz helyzetekbe kerülünk.

Ugyanakkor, ahogy haladunk előre a korban, egyre markánsabban és kevésbé árnyaltan fejezzük ki a véleményünket. Szóval az alkalmazkodás kérdése az egyik, amelybe lehet kapaszkodni egy ilyen beszélgetés alkalmával, amikor kezd emelkedni a hangerő. Összeköt a kontinuitás is. Vagyis az, hogy az ő fiatalkorukban lévő világnak is megvolt a maga értékrendszere, és megvan a miénkének is. A miénknek az övéké volt az alapja. Bárhogy is van, valamelyiknek kezdeményeznie kell a kapcsolódást a másik felé, különben csak nyílik az olló, és egyre inkább elvész a kapcsolat. Ha ez így lesz, gyökértelennek fogja magát érezni az is, akinek egyébként élnek még a felmenői, vagy konkrét kapcsolata volt velük.

Hogyan tartsd távol magad a véleményüktől, miközben a higgadtságodat őrzöd?

Nehéz nyugodtnak maradni, amikor azt érezzük, a másik fél kritikátlanul, kész tényként kezeli a saját nézőpontját, és nem veszi figyelembe a mi helyzetünket. Ilyenkor a felelősség a tiéd: meg kell védened a saját mentális határaidat anélkül, hogy tiszteletlen lennél.

  1. Kérdezz! A kérdéssel kifejezed az erődet, de nem támadsz. Amikor a véleményükkel le akarnak dominálni, és azt akarják elhitetni, hogy az övéké az egyetlen vélemény, akkor egy nyitott kérdéssel utat mutathatsz másféle gondolkozás felé. Például: „Érdekes, hogy így látod. Milyen tapasztalat támasztja alá a véleményedet?” Vagy: „A mi helyzetünkben ez már másképp működik. Mire figyelnél, ha ma kezdenél bele?” Ezzel nem kell, hogy megváltoztassák a véleményüket, csak lássák azt, hogy más is tud olyan erővel kifejezni dolgokat, mint ők – csak éppen kérdések formájában.
  2. Mondd el, miben értesz velük egyet! Sokan szeretik, ha a konfliktusban tesznek egy lépést feléjük. Mutass rá egy közös pontra, mielőtt megfogalmazod a különbséget. „Teljesen igazad van abban, hogy a kemény munka elengedhetetlen. Abban viszont másképp gondolkodom, hogy ez feltétlenül egy helyhez kell, hogy kössön.” Úgy kilépni egy helyzetből, hogy düh van mindkettőtökben, nem jó megoldás.
  3. Lépj ki a helyzetből! Van, amikor semmi értelme nincs benne maradni egy konfliktusos helyzetben, mert vagy nincs erőd hozzá, vagy látod, úgy sem juttok egyről a kettőre. Még mielőtt kiabálásba torkollik a nyugodtan indult beszélgetés, mondd meg, hogy most elfáradtál – vagy látod, hogy ők fáradtak el – , és majd máskor folytatjátok a beszélgetést higgadtabban.

Ez a cikk nem azért született, hogy elválasszalak ezáltal a szüleidtől vagy az idősebb generációtól. Csupán van abban tapasztalatom, hogy milyen, amikor a bevált életfilozófiájukat és tapasztalataikat erős kritika nélkül akarják átadni, és nem nézik, hogy hol tartasz az életedben. Muszáj erre önazonos, de tiszteletteljes visszajelzést adni, mert hosszútávon a te mentális energiádat emészti fel a határok hiánya.

Amennyiben szeretnél beszélgetni a szüleiddel való kapcsolatodról, akkor keress bizalommal!

Buborékhatás

Szerző: Hézl József
Egyéb kategória, Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , , ,

Buborékhatás szóval azt a jelenséget jelöljük, amikor a felhasználó a közösségi média felületein csak azokkal a posztokkal, közéleti szereplőkkel, politikai megnyilvánulásokkal és véleményekkel találkozik, amelyek őt érdeklik. Ez abból a szempontból jó, hogy a számára felesleges dolgokkal nem terhelődik a hírfolyama, a hátrány viszont az, hogy csak egyféle véleményt ismer meg, abban mélyed el, így fokozatosan lesz számára az ellenvélemény egyre ellenszenvesebb. Számtalanszor találkoztam azzal a kérdéssel, hogy ha valaki benne van egy rossz helyzetben, akkor miért nem akar változtatni a helyzetén.

Buborékhatás az önismeretben

A bevezetőben két dolgot említettem (buborékhatás a közösségi médiában; és a sorsán változtatni nem akaró/tudó ember), amelyek látszólag nem kapcsolódnak össze. Valójában azonban összekapcsolódnak. Hogy milyen módon, azt a következő példán keresztül világítom meg: Gabi, 25 éves vendéglátóegységben dolgozó fiatal hölgy. 18 éves kora óta dolgozik, előtte csak diákmunkán, mivel iskolába járt. Amikor nagykorú lett, elköltözött otthonról, és igyekezett a legjobb tudása szerint önálló lábra állni. Szüleivel a lehető legkevesebbet beszélt, ugyanis van egy titka. Apja alkoholfüggő, anyjának pedig nem volt ereje a gyerekeit nevelni, mert minden idegszálával azért küzdött, hogy túléljék a napokat. Gabi elhatározta, hogy ha saját családja lesz, ott egy csepp alkohol, annyi sem lesz.

Egy új élet reménye

Mivel egy pubban dolgozott, sok emberrel találkozott. Megismerkedett egy jóképű fiúval, aki minden este a pub vendége volt. Sokat beszélgettek, már amikor Gabinak ideje engedte, később pedig már munkaidőn kívül is találkozott Tamással. Tamás dolgos fiú, egy üzemben dolgozott targoncásként, azonban nem akart ezen a szinten megmaradni. Raktárvezető akart lenni, a végős cél pedig az üzletvezető. Lett volna. Csakhogy Tamásnak is volt egy titka. Alkoholfüggő. Gabival jól elvoltak, addig, amíg Tomi családjának összejövetelén irgalmatlanul be nem rúgott. Kiderült, hogy nemcsak Tomi iszik, hanem a szülei és nagybátyja is. Amikor Gabi számára világossá vált, hogy Tamás, sőt a családja se különb az apjától, borzasztóan csalódott volt. Azon gondolkozott, hogy történhetett ez meg vele.

Ébredés egy „álomból”

Gabi barátnője, Ildikó már régóta küzdött azzal, hogy kilépjen egy toxikus kapcsolatból. Segítőhöz járt, és amikor Gabi elmesélte történetét a barátjával, felajánlotta neki, hogy megadja a segítője telefonszámát, és kérjen től segítséget. Némi vonakodás volt benne, hiszen szégyennek élte meg a szakemberhez fordulást. Nem akart beszélni a családjáról (legbelül érezte, hogy a problémája a családjában gyökerezik), rettentően szégyellte. Amikor az alkohol miatt Tamással összeszólalkoztak, annyira meglökte Gabit, hogy neki esett egy szekrénynek, de szerencsére nem történt nagyobb baja az ijedtségen kívül. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Felhívta a mentálhigiénés szakembert, időpontot egyeztettek, és egy csomó információt kapott a segítőtől a szenvedélybeteg családban felnőttek problémáiról.

Végre valaki megért

Gabi a segítő beszélgetések során rengeteg információt kapott, hiszen a „felépülés” egyik fontos állomása, hogy megértse a saját helyzetét. Például azt, hogy az apja alkoholizmusa nem ő miatt alakult ki. Ez az egyik dolog, amely a tudattalanjában motoszkált, hiszen hiperaktív kislány volt, és nehezen tudott megmaradni egyhelyben. A parentifikáció jelenségéről itt olvashatsz. Anyja rengetegszer esett kétségbe, emiatt Gabi úgy gondolta, hogy mivel nem tudtak vele mit kezdeni, ezért apja inni kezdett, anyja pedig egyre idegesebb lett. Az önismereti munka során azonban megértette, hogy ezek dolgok tőle függetlenek. Azt is megértette, hogy ha kifejezi a dühét, akkor azzal nem árt senkinek. Sokszor kellett ugyanis magába fojtania, amikor apja részegen ordítozott testvérével és anyjával, majd kizavarta őket a házból. Aztán megtanulta, hogy joga van meghúzni a határait, és hogy nem az ő feladata megmenteni a szüleit. Hosszú időről van szó, ne higyjük, hogy ez egy-két hét alatt történt. Eltelt néhány év, amíg a mentálhigiénés szakember segítségén kívül másokét is igénybe vett. Tamással szakított, és elhatározta, hogy amíg nem jön rendbe, amíg az önismerete nem fejlődik annyit, hogy képes legyen felismerni a jeleket, addig nem kezd új párkapcsolatba. A segítők és terápiák által megértést és elfogadást élhetett át.

Gabi helyzetének felfejtése

Jogos a kérdésed, hogyan kapcsolódik ide a buborékhatás. Ha valaki éveken át, főleg gyermekkorától egy bántalmazó légkörben nő fel, akkor nem igen láthat más mintákat, mint folyamatosan aggódó és készenlétben lévő anyát, egy bántalmazó és alkoholbeteg apát. Annyit bizonyosan érzékel, hogy az ő családja más, mint a többieké, és nem pozitívan érzékelhető ez a másság. Amikor pedig párválasztásra kerül a sor, akkor az apjához hasonlót férfit választ. Ez egy tudattalan módon működő minta. Ez a buborék. Amikor nem ismerünk mást, amiben felnövünk. A kérdés, hogy sikerült annyi férfiből kiválasztani azt, aki hasonló a függő apjához?

Az ismerősség érzése

Az ismerősség nem úgy néz ki, hogy alkoholista az apám, akkor ilyet választok, hiszen Gabi kimondta, hogy ilyet nem akar. Szóval az ismerősség érzése, mivel érzés, nem tudatos döntés. Gabi gyerekkorától vágyott az apja figyelmére és szeretetére, titokban mindig azt kívánta, hogy apja változzon meg. De mivel ő saját magát tette felelőssé apja állapotáért, állandóan marcangolta a bűntudat, de nem azért, mert nem tudja megváltoztatni, hanem azért, mert ő nem tud megváltozni. A hiperaktivitás neveléssel nem „gyógyítható”, ahhoz egyéb terápia kell.

Tudattalan választás a foglalkozása is: vendéglátóegységben pincérnő. Nem étteremről beszélünk, hanem egy szórakozóhelyről, ahol „belefér” a kritika nélküli ivás, a hangoskodás, az üvegcsörömpölés. Tamás pedig épp olyan volt, mint Gabi apja: ha józan volt, akkor képes volt érzéseket mutatni, de mivel sikertelennek érezte magát, ezért ivott. Ilyenkor pedig agresszívvé vált. Egy pubban pedig nem nehéz az apjához hasonló férfit választani.

Gabi, Tamás, Ildikó és a többi személy kitalált szereplők. Maga a helyzet viszont gyakoribb kis hazánkban, mint gondolnád. Ha te is szeretnéd tisztábban látni a helyzeted, a kapcsolataid alakulását, ha szeretnéd az érzelmeid jobban kezelni és meghúzni a határaid, akkor egyeztessünk időpontot. Magadba fektetni időt és energiát, a legjobb befektetés. Megérdemled.

Foto von Zdeněk Macháček auf Unsplash

A hírek okozta szorongás

Szerző: Hézl József
Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , ,

Manapság már nem ritka jelenség a hírek okozta szorongás. Mindannyian szorongunk a világ történései miatt. Abban a családban pedig, ahol a családtagok eltérő pártálláson vannak, ráadásul még magányosak is. Sajnos még mindig tendencia, hogy ha ketten politikai témákban vitatkoznak, akkor mindenkit elfog a harag, és inkább magukba fojtják érzéseket és inkább egy magukban szoronganak, csak hogy ne bántsanak meg mást. Ráadásul a szorongó ember amúgy sincs nagyon kommunikatív kedvében, mert a gondolkodása annyira beszűkült.

A hírek okozta szorongás az emberi lélek tükrében

A globális problémák miatti aggódás mögött az egyes ember problémája mutatkozik meg. Valami, amit nem tud megoldani, ezért kivetíti a világ problémáira. Vagyis egy tudattalan mechanizmus kezd el működni az emberi pszichében. Ha az ember a kapcsolatait nem tudja jól alakítani, ha úgy érzi, nincsen kontrollja felette, akkor ezt a kontrollvesztettséget kivetíti a világra, ahol olyan bajok vannak, amelyeket az egyén nem tud megoldani, illetve csak óriási közösségekben tudna hatni ezekre a zajló folyamatokra. Emiatt kialakul a tehetetlenség érzése is, és meg is érkeztünk egy olyan pszichiátriai kórképhez, amelyet úgy hívnak: generalizált szorongás.

A generalizált szorongás jellemzői

A generalizált szorongás a zavarok csoportjába tartozik. Azokra jellemző, akik egy esemény, egy történés, egy körülmény bekövetkezése miatt túlzottan aggódnak, és ez legalább 6 hónapon át tart. Ez azt jelenti a „gyakorlatban”, hogy több a szorongással teli nap, mint amelyiken nincs szorongás. Az elmúlt 6 hónap pedig igen embertpróbáló volt még nekünk, magyaroknak is. És most nem első sorban a mgyar politikai helyzet kiéleződésére gondolok, hanem inkább a világ politikai helyzetére. Ugyanis vannak olyanok, akik ténylegesen tartanak a háború kitörésétől. Amikor az oroszok megtámadták Ukrajnát, az iskolában a fiúk azt kérdezték tőlem, hogy nekik is be kell-e most vonulni, mivel a szomszédban dúl a háború.

A betegség további jellemzői a nyugtalanság, idegesség; fáradékonyság; koncentrálási zavarok; ingerlékenység; izomfeszültség; alvászavar, vagy nyugtalan, nem kielégítő alvás. Ha ezek közül legalább három tartósan fennál, akkor generalizált szorongásról beszélhetünk. Ugyanakkor hangsúlyozom, hogy ez alapján nem érdemes magad diagnosztizálni, de érdemes elgondolkodni, hogy neked vannak-e hasonló tüneteid.

Mikor tegyük le a világ terhét, és vegyük fel a sajátunkat?

A kulcs a tudatossá tétel. Amikor azon kapod magad, hogy órákat töltesz a hírek böngészésével, a legrosszabb forgatókönyveket latolgatva, és a globális problémák már a mindennapi életedre is rányomják a bélyegét, állj meg egy pillanatra! Tegyél fel magadnak a következő kérdéseket:

  • Tényleg tudok bármit tenni ez ellen a probléma ellen? Ha nem, akkor az aggodalom meddő, és csak kimerít.
  • Ez az aggodalom az én személyes félelmeimre világít rá? Lehet, hogy a globális instabilitás valójában a saját jövőnkkel kapcsolatos félelmeinket tükrözi.
  • Milyen érzések dolgoznak bennem, amikor ennyire aggódom? Fájdalom, tehetetlenség, félelem?

Hogy mi mindent lehet még tenni a kérdések feltételén túl, itt tudod megnézni:

Megnézem a TikTok videót

A kérdések megválaszolása és a videóban elmondott dolgok önmagukban nem biztos, hogy elég segítséget szolgáltatnak. Amikor el tudjuk választani a világ „fájdalmát” a saját fájdalmainktól, akkor az egy jó út. Ugyanakkor érdemes meggondolni egy klinikai szakpszichológust vagy egy pszichiátert. Azonban érdemes egy beszélgetéssel kezdeni, amelyhez itt tudsz hozzám időpontot foglalni:

Időpontot foglalok hozzád

Amennyiben úgy látjuk jónak, hogy kell egy másfajta segítség, akkor abban is szívesen segítek neked.

Foto von Christopher Ott auf Unsplash

3 dolog, amiről beszélgess a fiaddal 2.

Szerző: Hézl József
Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , , ,

Vannak dolgok, amelyekről egy apának feltétlen beszélnie kellene a fiával. Íme 3 dolog, amiről beszélgess a fiaddal, ha azt szeretnéd, hogy felnőtt korában értékelje és önazonosan élvezze az életet. Folytatom a múlt héten megkezdett blogbejegyzést arról, hogy miről érdemes beszélgetni a fiainkkal. Hiszem, hogy az egészséges apa-fia kapcsolatok a társadalomra nézve is gyógyító hatásúak lehetnek, és iszonyú felelősségünk van ebben. Nem mindegy, hogy milyen mestereket, szakembereket, politikusokat nevelünk ki, hiszen látjuk, hogy milyen mentális állapotban vannak ma a különböző társadalmi rétegek, és ennek egyik oka a tabusítás.

2. Férfiak és nők kiegészítik egymást

A nemek közötti különbségek nem hierarchikusak, hanem inkább egymást gazdagítóak. A fiúk gyakran a médiából és a kortársaiktól szereznek téves információkat a nemi szerepekről, ezért fontos, hogy mi, apák vezessük be őket a szexualitás témájába, és abba, hogy a társként létezünk ezen a bolygón, ez a küldetésünk. A nemek közötti különbségek nem jogosítanak fel senkit arra, hogy felsőbbrendűnek érezze magát, vagy lenézzen másokat. Sokkal inkább fontosabb az, hogy mit tudunk tanulni egymástól. És még csak azt sem mondom, hogy a férfiak érzéseket, a nők meg proaktivitást, mert vannak érzésekre szenzibilisebb férfiak és vannak cselekvőbb beállítottságú nők. Egyszerűen fedezzük fel saját és egymás tulajdonságait, és törekedjünk az elfogadásra.

A szerepek betöltése ezen logika mentén haladva sem tradicionális, a nemi szerepek sokat változtak, és ma már mindkét nem betölthet bármilyen szerepet a családban és a társadalomban. Fontos, hogy a fiú megértse, hogy a házimunka, a gyermeknevelés és az érzelmi támogatás nem csak a nők feladata. A felelősség megosztása és az egymás támogatása teszi erőssé a kapcsolatokat.

Tanítsuk meg nekik, hogy tiszteljék a nők döntéseit, érzéseit és nézőpontjait, még akkor is, ha azok különböznek az övékétől. Ez nem behódolást jelent, hanem azt, hogy mindenki véleménye egyformán fontos és gazdagító erejű, de ha van olyan téma, amelyben muszáj közös nevezőre jutni, akkor ott ne a kétpólusú megoldás legyen (vesztes-nyertes), hanem tartsák nyitva a konszenzus lehetőségét is. (Hallgasd meg erről szóló podcast adásunkat!) Az empátia és a megértés kulcsfontosságú a harmonikus kapcsolatok kialakításában.

3. A szexualitás több, mint kielégülés: tisztelet, ráhangolódás, elfogadás

Nagyon sok fiú problémája, hogy már idejekorán (már 9 éves korban!) találkozik a pornóval, és ott azt látja, hogy a férfiak és a nők kb. 5 másodperc alatt készek a szexre, ráadásul egyből a közepébe vágva, amelyből a fiúk torz kapcsolódásokat tanulnak, és amikor lehetőségük van az első szexuális élményre, akkor vagy azt várják, amit a pornóvideókból tanultak, vagy pedig nem mernek kezdeményezni, mert azt hiszik, hogy a lányok is ezt várják. Meg kell tanítanunk nekik, hogy a szex több, mint a szexuális vágyak gyorsan történő kielégítése, hanem van ráhangolódás, a másik ember tisztelete, és közös megegyezés arról, hogy ki mit csinál vagy nem csinál a szexben. Ez alapvető, nem lehet eleget hangsúlyozni.

Beszélnünk kell a fogamzásgátlásról, a nemi úton terjedő betegségekről és a biztonságos szexuális magatartásról. A szexualitással felelősség is jár, és fontos, hogy tudatos döntéseket hozzon a saját és a partnere egészségével kapcsolatban.

Hogy vagy te ezekkel a témákkal? Veled hogyan beszélgettek régen? Miből tanultál a nőkről vagy a saját szexualitásodról? Beszélnél róla, de nem tudsz kinek? Foglalj nálam időpontot!

Foto von Yohann LIBOT auf Unsplash

Honlapunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k segítenek szolgáltatásaink biztosításában. Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt találja meg.

Elfogad