Hogyan változtass a generációs mintákon? Karinthy novellája segít!

Blog, Személyiségfejlesztés, ,

Karinthy Frigyes „Tanítom a kisfiamat” című novellája a „Tanár úr kérem” kötetből sokaknak ismerős lehet. Egy apa-fia kapcsolatot mutat be, amelyben az író egy egyszerűnek tűnő feladatot akar elmagyarázni a fiának, de közben rájön, hogy ez a küzdelem nem csak az övé. Valójában mintha a saját apjának kudarcát is ismételné meg, ami azt a fájdalmas üzenetet hordozza, hogy a generációs mintákból nem lehet kitörni. De a mélyebb tartalom és a humor mögött van egy kérdés, amit ma megválaszolunk: Lehetséges-e valóban felszabadulni ezek alól a minták alól, és egy új, tudatosabb utat építeni? A válaszom: igen, és most erről fogok írni.

1. A minta felismerése: „Engem is így tanított az apám, de nekem nem kell így csinálnom”

Az első és legfontosabb lépés, hogy felismerjük a generációs mintázatokat, amelyek hatással vannak ránk. Ezek a minták a gyerekkorunkban, a szüleinktől, nagyszüleinktől tanult viselkedési és gondolkodási sémák, amelyek néha tudattalanul is irányítják a cselekedeteinket. Karinthy apukája is szembesül ezzel, amikor megpróbálja elmagyarázni a feladatot a fiának, de közben saját gyerekkori élményei és a „hagyományos” tanítási módszerek bukkannak fel. Az igazi változás azzal kezdődik, hogy megállunk egy pillanatra, és feltesszük a kérdést: Vajon miért reagálok így? Miért viselkedem így a gyermekemmel szemben?

2. Az önreflexió ereje: a belső munka, ami felszabadít

A minták felismerése után következik a belső munka: az önreflexió. Ez a legnehezebb, de egyben a leginkább felszabadító lépés. Az apáknak az önismeret kulcsfontosságú, hiszen csak akkor tudunk valóban változni, ha megértjük a saját motivációinkat, félelmeinket és sebezhetőségünket. A Karinthy-novella humoros, mégis szívszorítóan mutatja be, hogy az apa hiába szeretne új utakat találni, a régi minták automatikusan előtörnek. Az önreflexió segít tudatosítani ezeket az automatizmusokat, és döntést hozni arról, hogy most már másképp cselekszünk.

3. A kapcsolat pozitív irányba terelése: a vágy, ami változást hoz

A generációs minták megváltoztatásához nem elég a felismerés és az önismeret – elengedhetetlen a vágy a változásra. A vágy, hogy a kapcsolatunk a gyermekünkkel ne ismételje meg a múltat, hanem egy új, pozitívabb és hitelesebb utat építsen. Ezt a vágyat a feltétlen szeretet és az elfogadás táplálja. Karinthy apukája mélyen szereti a fiát, és ez a szeretet adja meg neki az erőt ahhoz, hogy újra és újra megpróbálja, még akkor is, ha nem megy könnyen. A változás nem egyik napról a másikra történik, de a szándék és a kitartás meghozza a gyümölcsét.

A változás útja közösségben

A generációs minták megváltoztatása és az apa-fia kapcsolat gyógyítása egyedül nehezen végigjárható út. Sokszor nehéz beszélni a saját gyengeségeinkről és a neveltetésünkből hozott terhekről. De a felismerés, az önreflexió és a változás iránti vágy sokkal könnyebbé válik, ha egy támogató közösségben, más apákkal együtt oszthatjuk meg a tapasztalatainkat.

Pontosan ezért hoztuk létre az apáknak szóló önismereti csoportunkat, ahol lehetőséget teremtünk arra, hogy biztonságos környezetben dolgozzunk a mintáinkon. Beszélgetünk a saját apáinktól tanultakról, a gyerekeinkkel való kapcsolatunkról, és arról, hogyan teremtsünk egy olyan családi légkört, amelyben a szeretet és az elfogadás a legfontosabb.

Gyere el, és változtass velünk az ApaSúlypont 2.0 önismereti csoportunkban!

ChatGPT mint terapeuta

Blog, , , ,

A chatGPT mint terapeuta egészen új jelenség a segítői szakmában. Ha te próbáltál már beszélgetni vele a lelki dolgaidról, akkor első körben biztos nagyon jó érzéssel töltött el a sok megerősítés, a kedvesség… Angliában és Németországban már kísérleteznek, hogyan lehet használni a terápiában a chatbotot, de még nagyon kezdetlegesek a kutatások. És mivel ennyire gyerekcipőben jár a chatbot segítőként való alkalmazása, veszélyeket is rejt, ha tanácsot kérsz tőle lelki ügyekben. Összeszedtem néhány ilyen veszélyt az alábbiakban.

ChatGPT mint terapeuta sötét oldala

A chatGPT sok mindenre jó. Segítségével megírhatsz egy önéletrajzot, marketingszövegket, üzleti terveket hozhat létre, összeállítja a heti menüsort, és még sorolhatnám. Ugyanakkor, ahogy mondani szokták, aki mindenhez ért, semmihez sem ért igazán. Így van ez az chatGPT-vel is. Csak néhány példa, amikor a segítsége inkább káros volt, mint hasznos:

Mentális betegségben szenvedők rokonai számoltak be arról, hogy családtagjaik intenzív, szinte vallásos köteléket alakítottak ki a ChatGPT-vel. Például egy nő azt hitte, hogy ez a chatbot egy magasabb célra hívja, míg egy másik férfi hajléktalanná vált, miután paranoid téveszmékbe kergette. Egy dokumentált esetben a bot azt tanácsolta egy skizofréniában szenvedő nőnek, hogy hagyja abba a gyógyszer szedését, és azt is megerősítette, hogy valójában nem beteg. Egy másik személynek, aki metamfetamint használt, állítólag a bot azt tanácsolta, hogy kis adagokban szedjen a szerből, hogy segítsen neki túlélni egy stresszes munkahelyi műszakot.

A chatGPT személyként kezelése

Aminek szeme, orra és szája van, azt az ember (legfőképpen a gyerek) szereti személyként kezelni. Ez abból a pszichológiai tényből fakad, hogy az ember mindenben önmagát keresi. A másik, hogy olyan társat vagy barátot keres, aki mindig „kéznél” van. A kisgyerek arról álmodik, bárcsak életre kelne valamelyik játéka (vagy az átmeneti tárgya), és akkor sosem lesz egyedül. A chatGPT kommunikál is, emiatt is hajlamosak vagyunk személyként kezelni. Én köszönök neki promtoláskor, és megköszönöm a munkáját, miután végeztünk. Miközben tudom, hogy ő csak egy gép. Ha valakit személyként fogadunk el, akkor megváltozik hozzá a kötődésünk. Figyelembe vesszük a gondolatait, az érzéseit, a tanácsait. Azonban a mesterséges intelligencia általában hangsúlyozni szokta, hogy ő nem személy.

Állandó megerősítés, semmi ellentmondás

Amikor egy ötletünket szeretnénk továbbgondolni, akkor a chatbot sosem mondja azt, hogy ez nem jó. Lelkesít, és megmagyarázza, hogy az ötletünk miért kiváló. Azonban javaslatokat is tesz arra, hogyan lehet azt továbbfejleszteni. Vannak viszont olyan esetek, amikor nem volna szabad pozitív visszajelzést adni. Nyilván fontos, hogy jól adjuk meg neki az instrukciót vagy kérdést, de arra a kérdésre, hogy szerinted probléma-e, ha érdekel, merre jár a feleségem, és emiatt néha követem, valószínűleg megerősít abban, hogy én tényleg aggódom érte, és teljesen természetes, ha szeretném tudni, merre jár. Na, már most a paranoiditást és a skizofréniát sajnos nem ismeri fel. És más mentális betegséget sem, és egyéb diagnózisokat sem tud felállítani. Érzéseket sem tud nyilvánítani, mert valójában totálisan alkalmatlan rá, ugyanis ez csak egy nyelvi modell, amely óriási adatbázisból dolgozik.

Adatvédelem

A chatbotokkal való beszélgetés során hajlamosak vagyunk olyan dolgokat megosztani velük, amelyek személyesek. Azonban ezt se nagyon kellene erőltetni, ugyanis a rólunk szerzett információkat felhasználhatják, mint mondják, továbbfejlesztés céljából. Ha nem kapcsoljuk ki ezt a funkciót, akkor simán megeshet, hogy a bizalmunkba fogadott chatGPT-t a rólunk szerzett információ alapján fejlesztik tovább.

Összefoglalva tehát a chatGPT és társai remek társalgópartnerek, de arra alkalmatlanok, hogy pszichológiai vagy mentálhigiénés támogatást nyújtsanak nekünk. Erre sokkal inkább alkalmas egy szakember, ugyanis a terápia vagy terápiás hatású beszélgetések során elengedhetetlen az érzelmi kapcsolat.

Mi az, amit sokkal könnyebb elmondanod a chatGPT-nek, mint másnak? Ha felkeresel, akkor feltétlen bizalomra, elfogadásra és empátiára számíthatsz.

Kattints az alábbi gombra időpontegyeztetésre:

A blogcikkemhez felhasználtam:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagy_nyelvi_modell

https://www.deutschlandfunkkultur.de/ki-psychotherapie-chatgpt-100.html

https://t3n.de/news/wie-chatgpt-menschen-in-eine-psychische-krise-stuerzt-1692816

Foto von Possessed Photography auf Unsplash

Hogyan erősítsd a gyereked önbizalmát nyáron

Blog, Személyiségfejlesztés, , , , , , , , , ,

A gyerekek önbizalmát nyáron is kell trenírozni, hiába szól ez az évszak a pihenésről, a kalandokról és a feltöltődésről. Tehát amellett, hogy rengeteget játszunk és kirándulunk, ez az időszak kiváló lehetőséget kínál arra is, hogy megerősítsük gyermekeink önbizalmát. Nem kell hozzá különleges program, elég, ha tudatosan beépítünk néhány egyszerű gyakorlatot a mindennapjainkba. Lássuk, hogyan teheted ezt meg!

Miért fontos a gyerekek önbizalmát fejleszteni, különösen nyáron?

Először is nagyon fontos, hogy az iskolai időben „elszenvedett vereséget” a gyerekek fel tudják dolgozni. Ha valaki azt hiszi, hogy ez a gyerekek elkényeztetéséről szól, vagy hogy ez túlpátyolgatás, akkor javaslom, hogy gondolják végig, min mentek keresztül iskolás éveikben. Sokan bántalmazó közegben szocializálódtak, és teljesen természetesnek veszik, hogy a gyerekük is ilyen környezetben tanul az iskolában. Ennek nem szabadna így lennie. Egy megtartó családi közeg azonban segíthet az iskolában látott és szerzett negatívumokat átvészelésében. Ha otthon biztonság és béke van, sokkal kevésbé gyakorol hatást a gyerekre az iskolai közeg. Másrészről, ha nem kell stresszelni az iskolai dolgok miatt, akkor a gyermek jobban el tud lazulni és nyitottabb lesz az új kihívásokra. Erre pedig a nyár roppant alkalmas! De nézzük, hogyan tudunk segíteni a gyerekünknek (és mellesleg magunknak is) az önbizalmuk helyreállításában, növelésében!

1. Az önbizalom kulcsa: a minőségi beszélgetés!

A minőségi beszélgetés arról ismerszik meg, hogy úgy figyelünk a gyerekünkre, hogy közben szemkontaktust tartunk vele, nincs a kezünkben semmi, és néha visszamondjuk, amit ő mondott, csak a saját szavainkkal. Amikor az érzései felől érdeklődsz bizonyos dolgokkal kapcsolatban, akkor abból azt érzi, hogy fontos vagy a számára, és fontos, amit ő mond. Ha közösen néztek mesét, akkor kérdezz rá néhány jelenetre! Milyen érzéseket váltott ki belőle, hogyan oldotta volna meg másképp. Aztán mondd el a te érzéseid és megoldásod is! És soha ne felejtsd el megmondani neki, hogy miben jó, ezt hívják pozitív megerősítsének, amiről már korábban írtam, és arról is, mi a különbség a pozitív megerősítés és a dicséret között.

2. Fedezzétek fel a mesék és történetek erejét!

Akármennyire is azt hisszük, hogy a mesék „csak” gyerekeknek való, és hogy ami a mesékben van, az mind hülyeség, mégis a gyerekek azokat értik meg a legjobban, mert nem az eszükkel, hanem az érzéseikkel csatlakoznak rá a meseszereplőkre és történetükre. Emlékszem, hogy a fiam kb. 5 éves lehetett, amikor Hüvely Matyi meséjét hónapokon át olvastam neki. Valahányszor elolvastam, egy idő után minden alkalommal találtam benne újdonságot. Azt hiszem, nekem is sokat adott. Ajánlom, hogy olvassátok el a gyermekeddel ezt a mesét, és gondoljátok végig közösen, mely tulajdonságai segítették Matyit, hogy visszakerüljön a szüleihez. Mely pontokon tudtok vele azonosulni? Fontos, hogy ha magadról beszélsz, akkor az ő nyelvén tedd, és csak annyit, amennyit az ő lelke elbír!

Aztán, ha kedvetek van hozzá, akkor együtt is találhattok ki mesét úgy, hogy valamelyikőtök elkezdi, a másik pedig folytatja. Az egyszer volt, hol nem volt… kezdés elmaradhatatlan! 😀 Így nemcsak remek szórakozás lesz a mesélés, hanem sok minden fog fejlődni a gyerekedben, ugyanakkor benned is!

3. Szerepjáték és szituációs gyakorlatok – játékkal a magabiztosságért

Ha közösen „írtok” mesét, akkor érdemes olyat, amely valamilyen módon kapcsolódik a gyerek életéhez. Ha van megoldatlan konfliktusa az iskolában, akkor azt bele lehet szőni, sőt bátoríthatod, hogy találja ki, hogy ma hogyan oldaná meg. Ha nem talál megoldást, akkor elmondhatod a saját verziód.

4. Adj neki felelősséget és lehetőséget a hibázásra!

A házban és a ház körül rengeteg munka van, amivel kipróbálhatja magát. Sose felejtsd el, hogy akkor fog megtanulni valamit, ha közben hibázhat. Tudom, sokszor nehéz kivárni, amíg megcsinálja, vagy utána kell dolgoznod. De ez a jövője kulcsa. Ha nem rögtön a tökéleteset várjuk el tőle, akkor megfogja tanulni, hogy ér hibázni, és később nagyobb önbizalommal fog belekezdeni új dolgokba. Az én fiam például imád füvet nyírni, és amikor a villanyfűnyíróról áttértünk a benzinesre, igazi kihívás volt számára.

5. Bátorítsd az új dolgok kipróbálására!

Életem egyik nagy „kalandja” volt, amikor osztályfőnök voltam. Elhatároztam, hogy kifestem a gyerekekkel a tantermünket. Mondanom sem kell, a gondoktól csak azt hallottam, hogy mit miért nem lehet megcsinálni. Persze amikor kész lett, akkor meg mindenkinek tetszett. Ha egy gyereknek folyton azt mondják, hogy miért nem kezdhet új dolgokba, akkor később nem fogja látni az értelmét a kihívásoknak. Nos, erre a nyár abszolút alkalmas, hogy kipróbáljon mesterségeket vagy új sportokat ismerjen meg. Nem a drága eszközöket igénylőkre gondoltam, hanem például az asztali teniszre, a focira, a kosárlabdára stb. Nem kell elköteleződnie, csak csinálnia kell, és előbb-utóbb rá fog érezni, melyik tetszik neki igazán. Az is fontos, hogy adjunk mindenre időt, és nem kell presszionálni a tökéletesre, elég, ha élvezitek a közös játékot!

+1. Légy te a legnagyobb példakép!

És még egy dolog. Ha nem futamodsz meg a kihívások elől (most nem nagy dolgokra gondolok, hanem például arra, hogy megpróbálsz a lehető legnagyobb dobni, vagy messzire hajítani stb.), akkor azt fogja látni, hogy szabad kísérletezni. Egy gyerek életében a kísérletezésnek óriási jelentősége van! Szabad felnőttként is egy gyermek kíváncsiságával látni a világot! Ezért elengedhetetlen a belső gyermeked megszólítása. Illetve, ha közösen sportoltok, akkor azt fogja megélni belőle, hogy szabad magáért tennie, és néha helyezheti magát az első helyre, hogy később másnak is tudjon segíteni. Abból nem lehet adni, ami nincs! Sose felejtsd el!

Az önbizalom építése egy folyamat, ami türelmet és folyamatos odafigyelést igényel. A nyár ideális időszak arra, hogy a fent említett tippeket beépítsd a mindennapjaitokba, és ezzel hozzájárulj gyermeked magabiztos felnőtté válásához. Amennyiben úgy érzed, hogy neked ez nehezen megy, mert mondjuk veled sem csinálták jól a szüleid, akkor beszéljünk erről! A mentálhigiénés segítő beszélgetés lehetőséget ad arra, hogy a benned lévő gyermek felébredjen!

Foto von Aisiri Iyengar auf Unsplash

3 dolog, amiről beszélgess a fiaddal 1.

Blog, Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , , , ,

Vannak dolgok, amelyekről egy apának feltétlen beszélnie kellene a fiával. Íme 3 dolog, amiről beszélgess a fiaddal, ha azt szeretnéd, hogy felnőtt korában értékelje és önazonosan élvezze az életet. A beszélgetésnek persze több funkciója van: a fiúk is ugyanúgy szeretnének az érzéseikről beszélgetni, mint a lányok, és ha egy fiúnak az apukájával van erre lehetősége, az óriási élmény. Szóval megtanulhatja kifejezni az érzéseit, megtapasztalhatja, hogy ő fontos, harmadrészt a nyílt kommunikáció többé nem lesz neki félelmetes, hanem erőforrásként fogja használni. Ezeket nem azért írtam le, mert nem hinném el, hogy Te ezt tudod, hanem a tudatosság miatt. Ha ezek lebegnek a szemed előtt, amikor a fiad beszélgetne veled, akkor igazi tanítójává és mesterévé válhatsz a fiúgyermekednek!

1. A tested a tiéd, de bánj vele tisztelettel!

Ez az egyik alapvető üzenet, amit minden fiúnak meg kell értenie. A testünk csodálatos eszköz, ami lehetővé teszi számunkra, hogy megtapasztaljuk a világot, sportoljunk, alkossunk, és kapcsolatokat építsünk. Ugyanakkor nem egy eldobható tárgy, és nem is mások tulajdona. Egy jó beszélgetés alapját képezi, ha arról beszélgettek, hogy miért fontos az egészséges táplálkozás és megfelelő mennyiségű alvás. Nem csak a külső megjelenés, hanem az energiaszint, a koncentráció és az általános jó közérzet miatt is. Magyarázd el, hogy a test karbantartása egyfajta öngondoskodás, amivel hosszú távon is jól érezheti magát.

Határok és érintés

Találkoztál már olyan fiúval, aki minden kérdezés nélkül megütött másokat? Ezt úgy hívják, határsértés. Ez később sokkal több mindenben fog testet ölteni, ha nem tanulja meg a saját és mások testének a határait tisztelni, és engedélyt kérni, ha meg akar valakit, mondjuk egy lányt érinteni. Ugyanakkor azt is meg kell tanulnia, hogy nemet mondjon arra, ha mások akarnak illetéktelenül hozzányúlni. Az érintések között tehát különbség van, és ezt is meg kell tanulnia.

Önelfogadás

Sok fiú küzd testképzavarral, különösen a pubertás idején. minden test más és egyedi, és az a legfontosabb, hogy egészséges és erős legyen. Ne hasonlítgassa magát másokhoz, és ne hagyja, hogy a média vagy a társadalmi elvárások alakítsák az önértékelését. Az önelfogadás az alapja a mások iránti tiszteletnek is. Ehhez persze az kell, hogy Te apaként el tudd őt fogadni olyannak, amilyen. Ez már egy védettség lesz neki a külvilág ártalmaival szemben.

Függőségek

Bármilyen szájbarágós lehet, de érintőlegesen beszélhetsz neki arról, hogy az ember néha a szeretetet függőségeken keresztül akarja begyűjteni, mint például az alkoholon, a kábítószereken, dohányzáson, illetve egyéb viselkedési függőségeken keresztül. Fontos, ha kérdése van a függőségekkel kapcsolatban, akkor azt szabadon feltehesse, és ne érezze azt, hogy ez ördögtől való. A függőségek csak eszközök, ha démonizáljuk őket, gyakran ez lesz felhívás a keringőre a kamaszok számára. Hihetetlen érték, ha tud veled beszélgetni a biztonságos szexről. Fontos, hogy tőled halljon először a fogamzásgátlási módszerekről, és hogy ebben is fontos megtalálni azt az eszközt, amely mindkettőjüknek jó.

A beszélgetések során többször felhívhatod a figyelmét, hogy bármikor fordulhat hozzád a kérdéseivel! Te tudtál apukáddal ezekről a kérdésekről beszélgetni? Ha nem, és szeretnéd megtanulni, hogyan lehet, foglalj hozzám időpontot!

A téma folytatása következik!

Foto von Hoi An Photographer auf Unsplash

Miért várunk a mélypontig? – amikor már a segítség késő

Blog, Személyiségfejlesztés, , ,

Miért várunk a mélypontig, és csak akkor kérünk segítséget, amikor már késő? Sokszor a legutolsó pillanatig hagyjuk, hogy elhatalmasodjon rajtunk egy helyzet vagy egy érzés. De miért csináljuk ezt? Miért nem tudjuk már az első jeleknél felismerni, hogy baj van, vagy hogy baj lesz? Például egy függőség kialakulásánál, vagy egy olyan társadalmi helyzetnél, amely minden társadalmi réteget érint.

A mélypont előtt: a korai felismerés jelei

Sajnos a magyar társadalom kultúrájában benne van a halogatás és a cselekvés elodázása is. Mintha évtizedek(?) óta így lennénk kódolva, hogy csak akkor kérünk segítséget, vagy nagyon sokszor azt se(!), amikor már nincs mit tenni. Ezek közül a legrosszabb eset, amikor még az utolsó utáni pontig reménykedünk, hogy hátha meg tudjuk oldani önmagunk is. Pedig vannak korai figyelmeztető jelek, amelyek néha egészen apró dolgokban öltenek testet. Például abban, hogy van egy rossz előérzetünk, de elnyomjuk, mert valamivel meg tudjuk magyarázni. Vagy mások szólnak, hogy mit látnak rajtunk vagy egy szituációban. Ilyenkor érdemes elgondolkodni, hogy ki, mit és miért mondhatott. Persze tudom, hogy egy párkapcsolatban, amikor az ember szerelmes, akkor éppen nem a figyelmeztető jeleket figyeli. De erre vannak a barátok, akik segítenek, és rámutatnak arra, hogy ha felemeli az egyik a másik felé a hangját, amiben fenyegetés van, akkor az intő jel lehet számunkra.

Miért várunk a végsőkig?

Az előbbi pontban már írtam, hogy képesek vagyunk átmenni tagadásba, hiszen abban a pillanatban ez tűnik kényelmesnek, illetve, hogy ez az ismerős. ebben már működünk valahogy. Vagy éppen nincs elég információnk és nem is keressük az okokat.

A másik, hogy benne van a neveltetésünkben, hogy ne okozzunk másoknak bonyodalmat, tehát kialakult bennünk a szégyenérzet, hogy teher vagyunk másoknak. A másik, hogy félünk attól, hogy stigmatizálnak bennünket. Vagyis, hogy problémásnak bélyegeznek, és ebből nehéz kitörni. Gondoljunk csak arra, amikor a gyerekünk az iskolában nem elfogadható dolgot produkál. Akkor végképp érezzük a stigmát magunkon: a problémás szülők problémás gyereke.

Ahogy korábban is említettem, fontos az ismerősség érzése. Ezt úgy is hívjuk, komfortzóna, amelyből kilépni nagyon nehéz, mert az a terület, ahová lépünk, ismeretlen. Azt is mondhatnánk, hogy ez a mi pánikzónánk. A kérdés, le tudjuk bontani annyira a komfortzónából kivezető utat apró lépésekre, hogy ne a pánik-, hanem inkább a tanulási zónánkban landoljunk.

Amiatt is szoktuk a cselekvést a legutolsó utáni pillanatra hagyni, hogy azt gondoljuk, nem vagyunk valamilyen erőforrás birtokában. Például pénz, idő, információ. Ilyenkor mintha ezer szál húzna vissza, pedig meg kell tenni, hogy kidolgozunk egy stratégiát arra vonatkozóan, ha bekövetkezne a legrosszabb.

És hát korábban azt is említettem, hogy képesek vagyunk a végsőkig reménykedni: hátha megváltozik a párunk, hátha megoldódik magától is a probléma stb. Erről egyébként a legutóbbi ApaSúlypont podcastunkban is beszélgettünk. Az adást itt is meghallgathatod.

Amikor már túl késő…

Az, hogy mikor van túl késő, villámcsapásként szokta érni az embert. Például amikor azt érzi, hogy már olyan súlyos az állapota, hogy már visszafordíthatatlan. Vagy amikor egy kapcsolat, amely az elején még megmenthető lett volna, olyan szinten „elfajul”, hogy már csak a válás/szakítás marad. Vagy egy társadalmi helyzet, amely egy kis „hólabdából” indul, a végén pedig mindenkit maga alá gyűr

Hogyan előzzük meg a „visszafordíthatatlant”?

Nagyon sokszor írtam már le ezt a szót, de nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire fontos az önreflexió. A folyamatos önmonitorozás, hogy az, ami történt, milyen hatással van rám. Mennyire megy szembe az értékrendemmel? Mennyire megy szembe a saját testi és lelki egészségemmel? Meddig húzhatom anélkül, hogy szóvá tennék valamit? És ha tudom, hogy szólnom kellene, de nem teszem, akkor miért nem? Szóval fontos, hogy a háttér okokat felderítsük. Ha az önreflexiónkban fejlődünk, akkor valójában az öngondoskodás mellett tesszük le a voksunkat.

A másik, hogy amikor már alvászavarral, érdektelenséggel, szomorúsággal vagy tartós lehangoltsággal küzdünk, akkor semmi esetre se zárjuk magunkra az ajtót. Amit ilyenkor tennénk, annak tegyük az ellenkezőjét. Tehát, ha bezárkóznánk, akkor keressünk valakit, ha szomorúak vagyunk, akkor keressünk olyan dolgokat, amelyekben örömünket leljük. És ha úgy érezzük, hogy ezek sem segítenek, akkor szakemberhez kell fordulnunk. Miért fogalmazok ennyire sarkosan? Azért, mert minden ember megérdemli, hogy segítsenek az állapotának javításán.

Készítettem neked egy letölthető eszközt, amely segít felderíteni például a halogatás okát, de használhatod akár szorongásoldó eszköznek is. Innen tudod letölteni.

Photo by Kenny Eliason on Unsplash

Hogyan segít a hit?

Blog, Személyiségfejlesztés,

A hit erőteljes támasza az embernek, főleg azért, mert segíthet átlendülni a saját korlátain. De miért is érdemes erről beszélnünk? Azért, mert annyi információ vesz körül bennünket, és annyi minden van, ami elbizonytalaníthat, hogy kell egy kapaszkodó, amely a középpontunkban tart minket, vagyis nem hagyja, hogy kibillenjünk az egyensúlyunkból. Hogy mi minden billenthet ki bennünket, arról itt írtam. De nézzük, miért érdemes a hitünket megőrizni. Szeretném előre bocsátani, hogy itt most nem a vallásos hitről fogok írni, bár az is igen komoly erőforrásnak számít.

A hit mint belső erőforrás

Nagyon fontos látni, hogy a hit lehet az egyik erőforrásunk, ugyanakkor válságos helyzetek idején pont az ellenkezőjét éljük meg a dolgoknak. Vagyis ahelyett, hogy belekapaszkodnánk a hitbe, természetszerűleg megrendül a hitünk. A hit akkor válhat belső erőforrássá, ha tudjuk, amikor nehéz időszak jön, akkor a megrendülés lesz az első fázis, a következő pedig a hitbe való kapaszkodás. De miben lehet hinni, amikor összecsapnak a fejünk felett a hullámok? Egyrészt hihetünk abban, hogy vannak körülöttünk emberek, akik támaszt és vigaszt nyújthatnak nekünk. Másrészt abban is hihetünk, hogy a körülmények és a történések bár most nem látszik, de a későbbiekben szolgálhatja a javunkat. Vagyis olyat tanulunk általuk magunkról, amit nem tanulhatnánk meg az nyugalmas hétköznapok idején.

A hit mint megküzdési stratégia

Amikor azt halljuk, hogy megküzdési stratégia, akkor annak két forrása van. Az egyik, hogy vannak dolgok, amelyeket magunkkal hozunk, vagyis örököltük, vagy ha úgy tetszik, a génjeinkben vannak. És vannak olyan megküzdési módok, amelyeket menetközben tanulunk meg. Lehet ilyen tanult megküzdési stratégia a hit is. Például úgy, hogy elkezdjük gyakorolni az előző pontban említett két dolgot: hinni az emberek jóságában és a körülmények és történések tanító voltában. Van, aki ennek a tanulási folyamatnak az elején van. Neki érdemes megnézni, hogy az élete során fordult-e elő, amikor azt mondta, hogy talán majd valaki segít. Talán majd megoldódik. Ezek ugyanis csírái ennek a megküzdési stratégiának. És ha jól olvastad ezt a bekezdést, akkor bizonyára neked is eszedbe jutott a bizalom fogalma. A hitet és a bizalmat „gyakorolni” pedig azzal tudjuk leginkább, ha elkezdünk dolgozni a kötődéseinken. Fontos kérdés ugyanis, hogyan kötődünk önmagunkhoz, másokhoz és a világhoz. Ez elengedhetetlen a fejlődéshez.

A hit segít pozitívan látni a dolgokat

A hit a jövőre irányuló „tevékenység”, vagyis a jövőbe vetett bizalom. Nagyon fontos, hogy ki tudjuk mondani, hogy ennél már csak jobb lehet. Lehet teret adni az ellenkezőjének is, csak akkor az azt jelentené, hogy ki akarunk vonulni a valóságból. Mert a valóság lehet bármilyen szörnyű is, kell, hogy legyen utána egy felfelé ívelő szakasz is.

Természetesen nem a hurráoptimizmusról beszélek, hanem arról, hogy kell bízni abban, hogy a dolgok végződhetnek jól is. Ez fog ugyanis segíteni abban, hogy ne hagyjuk magunkat elveszni a negatív történésekben.

A hit a spiritualitás része. Érdemes foglalkozni a fejlesztésével, mert hosszú távon a testi egészséged is múlhat azon, hogyan látod a dolgokat, képes vagy-e átkeretezni úgy a történéseket, hogy azok valamilyen módon építő szándékúak lehetnek a számodra.

Ha szeretnél beszélni a megküzdési stratégiádról, a hitedről és bízalmadról, akkor foglalj időpontot hozzám!

Photo by Alex Radelich on Unsplash

A megváltozott apaszerep

ApaSúlypont - podcast, Blog, Személyiségfejlesztés, , , , ,

Az apaszerep korszankonként változik. De az, hogy régen milyen volt, legfeljebb annyiban érdekelhet minket, hogy tudjuk, az X és Baby boomer generációk máshogy viszonyultak a gyermekekhez, és furcsán néznek a mai kor apáira. Miért? Azért, mert korábban nem volt annyiratudatos a kapcsolódás. A legfőbb érték a munka, a család egysége, a vallás és mások véleménye volt. Tehát nagyon fontos volt, hogy mit gondol a környezet, emiatt fenn kellett tartani a látszatot, hogy „jó keresztények, tisztességesek és becsületesek vagyunk”. A családon belüli konfliktusok pedig a szőnyeg alá söprődtek. Ezzel szemben a mai világban inkább a kapcsolat, az őszinteség, az együttműködés, az intimitás és a mások véleményétől való függetlenség számít. Legalábbis ezt látom nagy általánosságban a mai Y generáció törekvéseinek. Azt is látom, hogy szeretnénk felülírni a régi mintákat, és megtalálni magunkat a mai kor kihívásai között. Hogy alakult a XX. század apaképe? Milyen kihívásokkal kell szembenéznie ma egy apának?

Hagyományos apaszerep

Az apa személyiségéből elsősorban a családfenntartó, a fegyelmező és a tekintélyszemély volt kiemelve. Az érzelmi támogatás és a gyermeknevelésben való aktív részvétel kevésbé volt jellemző. A hangsúly inkább a gazdasági biztonság megteremtésén és a gyermekek külső világra való felkészítésén volt. Ez utóbbi tulajdonképpen ma sem változott a teljes családokban, ugyanakkor a hiányos családokban a nőknek kell átvenniük az apák szerepét és fordítva, attól függően, kinél van a felügyeleti jog. És már itt felmerül a kérdés, hogy mennyiben tudják az anyák betölteni az apák szerepét és viszont. A nők munkába állásával az apák szerepe lassan elkezdett bővülni. Bár a fő kenyérkereső szerep gyakran megmaradt, megjelent az igény az apák aktívabb jelenlétére a gyermekek életében, bár ez még sokszor a szabadidős tevékenységekre korlátozódott.

Modern apaszerep

A mai apaideál a hagyományos szereppel szemben sokkal komplexebb. Elvárás lett a családfenntartás mellett az érzelmi támogatás, a gyermeknevelésben való aktív és egyenrangú részvétel, a háztartási feladatokban való segítőkészség. Az „új apaság” hangsúlyozza az apa-gyermek közötti szoros kötődés fontosságát, az érzelmi intelligenciát és a gondoskodó magatartást. A társadalmi normák változásával egyre több apa vállal otthoni gondozói szerepet is. De miért is lett ez annyira fontos? Mert változtak a nők szerepei is. És ez a változás egészen az első ipari forradalom kezdetéig nyúlik vissza, hiszen az apák akkor mentek a nagyvárosokba, hogy el tudják tartani a családjukat, a nőknek pedig a férfiak munkáját kellett végezni a ház körül. Ezzel együtt megrendült a bizalom a gyermekekben az apák irányába, ami alapjaiban változtatta meg a családi struktúrát. Ki a fenntartó? Ki neveli a gyereket? Ki látja el a háztartást? Egy sor ehhez hasonló kérdéssel szembesültek már akkor a nők.

Elvárások a 21. században

Eléggé komplex a kép az elvárásokkal kapcsolatban is. Ugyanis nehéz megállapítani, mi a társadalmi elvárás, és mi a belülről jövő igény a férfiak részéről. Fontos ugyanis, hogy minél több időt töltsünk (mi férfiak) a családunkkal, ugyanakkor sok pénzt akarunk keresni, és közben még jól is akarunk kinézni. De egy fenékkel – ahogy mondani szokás – ennyi lovat nem lehet megülni, tehát szükségszerűen valahol ki fog lógni a lóláb. Valaki sérülni fog ebben a történetben.

Egy biztos, most már hozzátartozik a modern apaszerephez a gondoskodás, a gyermek világról szóló ismereteinek bővítése, az érzelmi intelligencia fejlesztése, és az, hogy kontextusban gondolkodjon saját magáról és az utódjáról, vagyis mit ad át neki, milyen mintát szolgáltat az életével, a viselkedésével.

Néha olyan érzésünk lehet, mintha ugyanazt az érzékenységet várnák el a férfiaktól, mint a nőktől. És őszintén szólva, már nehéz megmondani, kinek vagy minek feleljünk meg. Egy biztos, újrarendeződés van, és ebben az újrarendeződésben önazonos módon kell megtalálni saját magunkat. A jóhír, hogy lehetőségünk van kialakítani a saját értékrendszerünket, mert már annyira nem függünk a nagy rendszerektől.

Egyre több férfi tartja fontosnak a kommunikációt, a konfliktuskezelést. Tisztában vagyunk azzal például, hogy a párkapcsolati kommunikációt a gyerekek hamar leveszik és magukévá teszik, ezért nem mindegy, hogy milyen hangon szólítják meg egymást a szülők, és milyen érzéseket közvetítenek egymás felé, vagy milyen szavakat használnak a konfliktus közben, mert ezek mind mintaként szolgálnak.

Az ApaSúlypont férfiaknak szóló önismereti csoportunkban arra vállalkozunk, hogy megerősítsük a férfiakat apaságukban, és segítsünk új stratégiákat kidolgozni a különböző helyzetek megoldásában, jobban megéljék az intimitást a párkapcsolatukban, és gyermekiekkel is bensőségesebb legyen a kapcsolat.

Júniusban az apáknak szóló önismereti csoportunk végére ér, de szeptemberben újraindul! Azonban azok számára, akik érdeklődnek a csoport iránt, júniusban workshopot tartunk! Ha szeretnél több információt kapni a csoport indulásáról, működéséről, akkor iratkozz fel ezen a linken!

Photo by Natasha Ivanchikhina on Unsplash

Élet a bántalmazó szülők után

Blog, Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , , , ,

Mit tegyél, ha bántalmazó szülők voltak a felmenőid? Fontos tudnod, hogy ez a bejegyzés azoknak szól, akik már kiléptek az ilyen típusú szülőkkel való együttélésből, és csak időnként találkoznak vagy beszélnek. Ha már te sem élsz együtt életvitelszerűen a szüleiddel, akkor érdemes tovább olvasnod. Tudom, hogy ez egy borzasztóan érzékeny téma, és az emberek általában titkolják, vagy legalábbis nem beszélnek róla, hiszen mély sebeket hordoznak, amelyek minden találkozáskor vagy beszélgetéskor lüktetni kezdhetnek. A bejegyzésem célja, hogy segítséget nyújtsak a bántalmazó háttérrel rendelkező felnőtt embereknek a szüleikkel való kapcsolatuk megértésében és alakításában, a saját jóllétük szem előtt tartásával. Hangsúlyozom, hogy nincs egyedüli üdvözítő út, minden ember más, és mások lesznek a megoldások. Amikről írni fogok, azok általánosságban véve segíthetnek, de már az elején szeretném leszögezni, hogy elengedhetetlenül fontos együttérezned saját magaddal.

Felismerem, hogy bántalmazott vagyok

Az első lépés mindig a felismerésből fakad. Vannak, akik évtizedekre elfojtják magukban, és azt mondják, hogy tökéletes gyerekkoruk volt. Azt az apróságot pedig „elfelejtik”, hogy legapróbb a hibáért is verést kaptak, amit úgy kereteztek át, hogy megérdemelték, mert tényleg nem jól csináltak valamit. A kérdés, hogy hogyan ismerhető fel, hogy bántalmazott vagy? Például úgy, hogy a kapcsolataidban rendre olyat választasz, aki valamelyik szülőd viselkedésére emlékeztet. Egy bántalmazó apa esetén egy olyan férfit, aki maga is bántalmazó. Vagy elhanyagoló anya esetén egy olyan nőt, aki azért van veled, mert sok pénzed van, vagy mert érzelmileg kihasználható vagy, de cserébe nem ad semmit.

Bántalmazó szülők utóda: áldozat vagy túlélő?

Amikor az ember kilép egy bántalmazó kapcsolatból – legyen az párkapcsolati vagy szülőkkel való kapcsolat – akkor el kell döntenie, hogy hogyan tekint saját magára. Mondhatja azt, hogy a bántalmazás milyen hatással van rá, és hogy ezen a helyzeten nem tud változtatni. Valóban, ha nem kérünk segítséget az önbizalmunk újraépítéséhez, a fájdalmaink feldolgozásához, akkor valóban áldozatok vagyunk. A körülmények, a traumáink és az érzéseink áldozatai.

De dönthetünk úgy is, hogy nem áldozatok leszünk, hanem túlélők. A túlélők pedig az élet mellett döntenek. Ez sok tudatosságot és felismerést jelent, amihez rendszerint kell egy külső segítő személy is, aki edukál (rávilágít a családodban működő dinamikákra, a szerepekre, amelyeket betöltöttél azért, hogy valahogy túléld ezeket az éveket. Szóval amikor ezeket a szerepeket töltötted be, már a túlélés mellett döntöttél! Csak akkor ez nem volt tudatos. Most viszont kimondhatod magadnak, hogy Te az életet választod, és elkezdesz találkozni azzal, aki igazából vagy.

Lojalitás válság

Az a nehéz a bántalmazó vagy elhanyagoló családban felnövő gyermeknek, hogy nehéz eldöntenie, hogy kihez legyen lojális, kinek fogadjon „hűséget”. Egyrészről szereti a szüleit, és nem akarja elveszíteni a szeretetüket, másrészről pedig szeretne gyermekként létezni, de úgy kell viselkednie, hogy a lehető legkevesebb problémát okozza az elhanyagoló szüleinek, akiknek amúgy sincs kapacitása vele foglalkozni. Ezért a fókusz a gyermekről áttevődik a szülőkre, akiknek a problémái állandóan középpontban vannak, és a gyerek pedig vagy „villámhárító”, vagy „békítő”, vagy egészen egyszerűen „tárgyként” kezelik. Vagyis csak akkor szeretik, amikor nekik jó. A szülőknek ez a magatartása pedig a saját feldolgozatlan traumáiból, érzelmi éretlenségéből fakadnak.

Határhúzás

A határhúzás mindig együtt jár a döbbenettel. Határt húzni ugyanis annyit jelent, hogy magadat választod, és nem hagyod magad kihasználni. Ők ugyanis visszakövetelik a régi énedet, amikor kihasználható voltál. „Le lehetett húzni” néhány tízezer forinttal, bevásárlással, mert nekik már nincs miből, és még lehetne sorolni az ilyen helyzeteket. Fontos, hogy néha lesznek visszaesések, de ha a legtöbb esetben tartod a határaid, akkor meg fogod tudni, kik azok, akik támogatnak téged, és kik azok, akik nem.

Hogyan viszonyuljak hozzájuk?

1️⃣ A kapcsolat megszakítása

Abszolút érvényes a szülőkkel való kapcsolatokban is az a gondolat, hogyha egy kapcsolat nem épít téged, akkor azt építsd le. Ahhoz túl rövid az élet, hogy olyanokkal töltsd meg, akik nem fogadnak el téged úgy, ahogy vagy. Amennyiben ezt az utat választod, akkor egy darabig kísérhetnek kellemetlen érzések. Ugyanakkor hosszabb távon megtapasztalhatod, milyen érzés, amikor olyanok vesznek körül, akiknek fontos vagy, akik társaságában nem kell olyan szerepeket felvenned, amelyek a túlélésed szolgálják.

2️⃣ A kapcsolat korlátozása

Ha az belefér neked, akkor érdemes azt az opciót választani, hogy a felületes érintkezésre szorítkozol. Heti/kétheti/havi informálódás, hogy vannak, Ezzel megvéded magad attól az attitűdtől, amelyet a szüleid képviselnek.

3️⃣ Megbocsátás

Ez az opció akkor lehetséges, amikor már van némi belátásuk arra, hogy amit veled tettek, azt nem kellett volna. A tapasztalat azt mutatja, hogy a belátás nagyon részlegesen szokott megtörténni, egyrészt azért, mert nagyon kicsi az önreflexiós képességük, másrészt pedig az idősebb generáció más környezetben és társadalmi miliőben nevelkedett, amelyben sok minden elfogadható volt, szemben a mostani társadalmi légkörrel. A megbocsátás viszont a saját lelki békéd miatt fontos, de nem jelenti azt, hogy elfelejted a sérelmeket, csak elindultál a felépülés útján és megtanultál a sebeiddel együttélni.

Bárhogy is legyen, szurkolok neked, hogy elindulhass, és ha nehezen megy, vagy megtámogatásra van szükséged, foglalj hozzám időpontot! És ne feledd: minden a te döntésed, csak élj a döntés lehetőségével!

Fotó: pexels

A szülőkről való leválás

Blog, Segítő beszélgetés, , , ,

A szülőkről való leválás egy komplex, életszakaszokon átívelő folyamat, és számos oka lehet annak, ha ez felnőttkorban sem következik be teljes mértékben. A traumás kötődés fogalma pedig kulcsfontosságú lehet ezen okok megértésében. Azért írok most erről, mert múlt alkalommal a randizásról írtam, és arról, hogy milyen kérdéseket érdemes feltenni, az első randin. A bejegyzést itt olvashatod el, ha lemaradtál róla. Néhány lehetséges okot fogok felsorolni, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy valaki felnőttként sem tud leválni a szüleiről, különös tekintettel a traumás kötődésre.

A szülőkről való leválás egyik oka: az egészséges kötődés hiánya a korai években

Ha gyermekkorban a szülők nem tudtak biztonságot és megbízható támaszt nyújtani a gyermek számára, akkor felnőtt korára sérül a kötődése. A sérült kötődés tehát a szülők kiszámíthatatlan, elutasító, vagy éppen túlzottan kontrolláló viselkedéséből ered. Ha ezt tetézik az érzelmi elhanyagolással, illetve fizikai bántalmazással, akkor ezekkel olyan mély sebeket okoznak a gyermeknek, hogy sérül az önértékelése, a világba vetett bizalma.

Traumás kötödés kialakulása

Traumás kötődésről akkor beszélünk, ha a szeretet és a félelem ugyanattól a szülőtől származik. Az az anya, aki képes gondoskodást nyújtani a gyermeke felé, de ha felháborodik, akkor fizikailag bántalmazza, illetve olyan mondatokat mond, amellyel gyengíti gyermeke önértékelését, traumás kötődést alakít ki gyermekében. Ezzel tudattalanul ugyanis azt sugallja, hogy a gyerek életképtelen, és csak ő tudja, hogy mi a jó neki, és csak ő tudja megvédeni a külvilágtól.

A traumás kötődés következményei felnőttkorban úgy mutatkoznak meg, hogy továbbra is túlzottan ragaszkodnak egymáshoz szülő és gyermeke, emiatt a határokat sem tartják egymás életében, az önbizalomhiány és a függetlenségtől való félelem végigkíséri az életét, amennyiben nem kezd el dolgozni az önismeretén. A felnőtt gyermek pedig tudattalanul fogja megismételni a korai kötődési mintáit a kapcsolataiban.

Diszfunkcionalitás a családokban

Az egészségtelen kötődéshez hozzájárul, ha a családban diffúz vagy rigid határokról beszélünk. Az előbbi azt jelenti, hogy a határok teljesen átjárhatók és kiszámíthatatlanok. Vagyis soha nem lehet tudni, mikor ki jön, előfordul az is, hogy az apa egyik pillanatról a másikra kikerül a családból, és helyébe egy másik férfi lép. Ilyen diszfunkcionális családkép jelenik meg a Leharcolt oroszlánok c. filmben is, amelyben az édesanya „lepasszolja” a fiát távoli rokonoknak, és azt hazudja, hogy jogot megy tanulni egy másik városba. Közben pedig férfiakkal ismerkedik, akik kihasználják őt. Rigid határokról pedig akkor beszélünk, ha a család senkit nem enged be, ugyanakkor senki nem léphet ki. A legtöbbször otthon vannak, és mindent kontroll övez.

A fent említett esetek olyan mintákat tartalmaznak, amelyeket továbbhordozva szintén egészségtelen kapcsolatokat eredményeznek. A gyermekeknek pedig felnőve igencsak sok hátrányt jelentenek az egészséges kapcsolatok kialakításában. Emiatt sokkal több önreflexióra és tudatos jelenlétre van szükség, hogy ezeket a mintákat elkerüljék. Sok esetben külső szakember segítsége nélkül ez lehetetlen.

A következő blogbejegyzésben arról fogok írni, hogy milyen lehetőségei vannak annak, aki felfedezi ezeket a mintákat és változtatni akar rajtuk.

Ha te is úgy véled, hogy a családodban történtek ehhez hasonló dolgok, akkor foglalj hozzám időpontot!

Photo by Allec Gomes on Unsplash

Négy plusz egy kérdés, amit első randin tegyél fel

Blog, Személyiségfejlesztés, , , ,

A párválasztás nehéz kérdés, főleg, ha már az ember túl van jónéhány kapcsolaton. Ráadásul sokat feszeng az első randin, hogy fog zajlani, hogyan legyen érdekes. Igyekszik a legjobb oldalát mutatni, pedig elég lenne csak azt adni, akik valójában vagyunk. Egy sokat próbált randizónak már „vajt fülei és szemei” vannak, és mint egy jó HR-esnek, megvan, hogy mit figyeljen a másikon. Ebben a blogbejegyzésben négy plusz egy kérdésről fogok írni, amit érdemes már az első randin feltenni. Elvégre rövid az idő, és ha mindenképpen azt szeretnénk, hogy a másik azt higgye rólunk, komoly kapcsolatot akarunk, akkor a kedvenc időtöltéseken kívül ezekről is érdemes beszélgetni. Megjegyzem, ezek szűrő kérdések is, mivel már első alkalom után is el tudod dönteni, hogy akarod-e vagy sem! Íme!

1. Az első randin elhangzó kérdés: hogy érzed magad, amikor egyedül vagy?

Bármennyire is furcsán hangzik a kérdés, az egyik leglényegesebb. Miért? Azért, mert vannak „megrögzött” társfüggők, akik nehezen bírják ki pár nélkül, és nagyjából akkor érzik magukat biztonságban, amikor a párjukat maguk mellett tudják. A társfüggőség egy kötődési probléma. Hátterében súlyos önértékelési zavarok állhatnak, amelyeket inkább pszichoterápiában lehet gyógyítani, és nem egy párkapcsolatban.Tehát, ha a párjelölt azt mondja, hogy nem szeret egyedül lenni, akkor az intő jel legyen a számodra, és érdemes tovább kérdezni!

2. Az első randin elhangzó második kérdés: mivel töltöd az időt, amikor egyedül vagy?

Furcsa lehet, hogy a második kérdés is az egyedüllétről szól, de képzeld el azt a szituációt, amikor te dolgozol (mondjuk emberekkel foglalkozol), és folyamatosan rezeg vagy pingel a telefonod, mert a párod már megint egy üzenetet küldött neked. És nem arról ír, hogy milyen szép ruhát vett magának, vagy milyen finomat főzött, hanem súlyos lelki traumákat ír meg, mert most épp beszélgetett valakivel, és felhozott neki néhány nehéz emléket. Na, most így végezni a munkád borzasztóan megterhelő. Ha meg egész nap nem válaszolsz, akkor megsértődik, hogy nem vagy a számára annyira fontos, hogy válaszolj. Hidd el, hosszú távon ez annyira megkeseríti az életetetek, hogy lassan már megszólalni sem mersz, mert nem fogod tudni, mi az, amivel megbántod. Egészen más kérdés, amikor a pár annyira szerelmes, hogy nem tudnak leszakadni a telefonról, és ez rendben van így! De van az a helyzet, amikor tényleg terhes az állandó írogatás vagy hívogatás, amikor nincsenek határok. Azok a kérdések, hogy ráérsz-e most? van-e kedved vagy időd és energiád beszélgetni? teljesen valid kérdések. Nagyon nehéz, amikor az egyik fél tartana határokat, de a másik észre sem veszi, hogy valamit túlzásba vitt.

3. Az első randin elhangzó harmadik kérdés: ha egy napig nem beszéltek, akkor azt hogy viseled?

Van, aki azt mondja, hogy ha egy napig nem beszéltek, akkor már nem vagytok párkapcsolatban. Sajnos ez megint a társfüggőség tipikus példája. Van az a helyzet, amikor egy napig nem tudtok beszélni. Itt elengedhetetlen arról beszélni, hogy mi az a tárgyállandóság. Az a reprezentációs kép, amely a másikban él rólunk. Ez azt jelenti, hogy amikor nem vagyunk együtt, te akkor sem esel kétségbe, mert tudod, hogy létezem, megvagyok. Jól érzem magam ott, ahol vagyok, és te is jól érzed magad ott, ahol vagy. Ez tehát kötődési kérdés, és kora gyermekkorra, vagyis csecsemőkorra vezethető vissza. És ez újfent nem párkapcsolatban fog gyógyulni, hacsak nincs pszichoterápiával megtámogatva.

4. Szoktál-e mesélni a volt kapcsolataidról az aktuális partnereidnek?

Borzasztóan kellemetlen, amikor együtt vagytok, és egy intim pillanatban arról kezd el mesélni, hogy milyen volt a szex egyik korábbi (vagy az összes) partnerével. Elkezd összehasonítgatni. Hm. Egyszer-egyszer talán elmegy, de amikor napi szinten ezt hallgatod, akkor olyan érzésed lesz, mintha ebben a kapcsolatban jelen lenne az összes eddigi partnere. Ráadásul az őnbizalmadat is kikezdi, ha folyton azt hallod, hogy a másikkal milyen vadak voltak az éjszakák.

+1 Hogy vagy a szüleiddel? Milyen sűrűn beszéltek?

Az, hogy valaki nagyon szoros kapcsolatot ápol a szüleivel, egyrészről nagyon kedves és megnyugtató, másrészt lehet szorongató is, mert akkor megint nemcsak ketten vagytok a kapcsolatban, hanem a szülők is ott vannak állandóan. A kérdéssel tulajdonképpen azt „teszteled”, hogy levált-e egyáltalán róluk. Hosszú távon azért jelentős kérdés, mert van, aki a szüleit választja olyan helyzetekben is, amikor a párját kellene.

Következő héten arról a jelenségről fogok írni, amikor valaki nem tud leválni a szüleiről.

Ne feledd! Te párt keresel magadnak, akivel boldogan élhetsz, és nem feladatot amivel kitöltheted életed hátralevő részét. Nem terapeutának és nem villámhárítónak szegődsz valaki mellé, hanem társnak, és remélhetőleg te is egy társat szeretnél.

Ha úgy érzed, hogy ezekkel a kérdésekkel neked is dolgod van, akkor keress bizalommal!

Borítókép: pexels

FONTOS: 2025. áprilisában féláron veheted igénybe szolgáltatásaimat!