Kategória: Személyiségfejlesztés

A segítő beszélgetés – egy új élet felé vezető út

Szerző: Hézl József
Blog, Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , , , , ,

A segítő beszélgetés és Krisztus agóniája jól összeegyeztethető. A Szent Három Nap. Önként adja magát, megfeszítik, feltámad. Ez Krisztus útja. Ez a hármasság az élet sok területén megjelenik, így a segítő beszélgetésben is.

Segítő beszélgetés: Krisztus és a kliens

Amikor jelentkezik valaki hozzám segítő beszélgetésre, akkor először is önként teszi. Saját elhatározása, hogy feltárulkozik előttem. Úgy, ahogy Jézus is saját elhatározásából megy a biztos halálba. Neki viszont van egy biztos tudása: az, hogy a végén a feltámadás várja, és ezzel nemcsak a saját, hanem mások életét is megváltja. Az, aki segítő beszélgetésre jön, az csak reméli, hogy a végén „feltámad”. Ilyen szempontból nem feltétlenül pontos a hasonlat.

Mindig nagy tiszteletet kelt bennem, ha valaki elhatározza, hogy egy másik embernek beszél a problémáiról. Valamit odaad magából, hogy aztán valami nagyobbat tudhasson magáénak. Minden beszélgetés végén meg szoktam kérdezni, hogy milyen érzés volt beszélni egy idegen embernek – még akkor is, ha annak az a hivatása, hogy másokat meghallgasson – a nehézségéről, akkor többnyire azt a választ kapom, hogy az elején zavarbaejtő vagy nehéz volt, de aztán érezte az elfogadást és az együttérzést, és amikor a végén kap egy visszajelzést arra, hogyan „dolgozott” a beszélgetés alatt, végképp megkönnyebbül.

Aztán van az az eset is, amikor a kliens a beszélgetés végén hoz elő egy újabb történetet. Abban újabb fájdalmak vannak, de az az érdekes, hogy ez fogja összekötni a következő beszélgetéssel. És az is érdekes, hogy ezt a fájdalmat a következő beszélgetésig elbírja a kliens. Még egy kicsit benne marad a fájdalmában, de a következő alkalommal feloldódik. Ez mégjobban erősíti a hasonlatot.

Csend a beszélgetésben

Beszélgetés közben a Csend is útitársunk. Amikor kedvesen, szelíden van köztünk, olyankor tudom, hogy a kliensem kellően oldott állapotban van a gondolatai kifejezésére. Amikor a csendnek súlya van, akkor érzem, hogy szükség van még egy kis oldásra. Van, aki megijed tőle, és megkérdezi, hogy „akkor most nagy a baj?„, és van, akinek teljesen természetes, hogy csendben hallgatják.

A csend a legfontosabb része a beszélgetéseknek, hiszen itt történik valami a kliens lelkében. Ez lehet egy elhatározás vagy egy pontosabb megfogalmazás, amellyel nagyot lendíthet a beszélgetés kerekén. Ez a csend állt be akkor is, amikor Jézus meghalt a kereszten. Csend és sötétség. Egy kicsit ilyenkor bennünk is meghal valami. Például a régi énünk. Vagy az a része a személyiségünknek, amelyik mondjuk értelmetlenül feláldozza magát.

A beszélgetés vége az a mozzanat, amikor a kliens egy nagyot szív a levegőből és azt mondja, „most legalább két hétre feltöltődtem”. Ez a feltámadás. Egyik analógia sem pontos, amelyet ráhúzunk a Szent Három Napra, így ez sem az. Amikor Krisztus kilép a sírjának nyílásán, és nagyot szív a levegőből, egy életre szól. Egy másik, újabb, teljesebb életre.

Hézl József

Mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember

06305924511

4 Önismereti tapasztalat a boldogabb életért

Szerző: Hézl József
Blog, Személyiségfejlesztés, , , , , ,

Az életben szerzett önismereti tapasztalat sokat segít, de számomra mindig nagy kérdés volt, hogy az életemben lévő negatív történésekkel mit kezdjek. Az a gyanúm, hogy ez nemcsak az én kérdésem, hanem mindenki másé is, akinek az élete tele van nehezítő tényezővel. Hogyan érdemes ezekre a dolgokra gondolni? Mi viszi előrébb az életet akkor is, ha úgy érezzük, minden és mindenki ellenünk van? Négy dolgot mutatok be, amit én is megtapasztaltam az életemben.

1. Önismereti tapasztalat: veszteségekből nyereségek

Az életünk telis-tele vannak veszteségekkel. Ezek lehetnek szeretteink halála, egy kapcsolat megszűnése, érzések elmúlása, tárgyak elvesztése, szeretett munkahelyünk kényszerű elhagyása, stb. 15 évesen azon gondolkoztam, mit profitálhatok édesanyám korai elvesztéséből. A kérdés a mai napig foglalkoztat, de két dolog azonban bizonyos: át tudom érezni azon diákjaim vagy klienseim helyzetét, akik hasonló cipőben járnak. A másik, hogy jobban tudok segíteni megfogalmazni az ezzel kapcsolatos érzéseiket, ami a továbblépésben nagyon fontos.

2. Önismereti tapasztalat: a lehetőségek mindig ott vannak a fejlődésre

Különös tulajdonsága az Életnek, hogy amit elvett, azt valahol máshol pótolja. Közvetett módon tehát ez a pont is kapcsolódik az előzőhöz, annyi kiegészítéssel, érdemes nyitva tartani a szemünket és a szívünket meglátni ezt a „valahol máshol”-t. Például, a Szavak nélkül c. filmben a főszereplő az stroke-ja után elvesztette állását, de nyert helyette valami sokkal fontosabbat: lányával való kapcsolatának helyrejöttét, megtudni, milyen beleereszkedni a pillanatba. És ha felismerjük ezeket az „ellensúlyokat”, sokat segítenek az önismeretben való fejlődésünkben, vagyis a boldogságunk elérésében.

3. Önismereti tapasztalat: az elődöktől kapott örökség

Mindannyiunknak vannak felmenői, akik ilyen-olyan „örökséget” hagytak ránk. Ezek nem feltétlenül pozitív dolgok, pl. van, aki azt kapja örökségül, hogy az élet munka, és ha majd akkor pihenhetsz, ha meghalsz. Ebben nem feltétlenül van pozitívum ebben a formában, de ha megnézzük azt a részét, hogy a munka hozza meg azt a gyümölcsöt, amit később élvezhetünk, az már más. És hogy a munkába bele kell halni, az már az elődünk önismereti kérdése, nyilván ő is kapta valahonnan. Meg aztán van olyan, hogy valamely felmenőnktől kaptunk jót is, rosszat is. Akkor érdemes megvizsgálnunk, hogy számunkra mi a jó, és a mi rossz abban, amit ránk hagyott.

Tényleg! Te meg tudod fogalmazni, mit kaptál örökségül szüleidtől, nagyszüleidtől? Írd le magadnak, és ha segít, akkor naponta nézz rá, olvasd el! Hidd el, ha így teszel, máris nem fogod magad egyedül érezni!

4. Önismereti tapasztalat: a szeretet és a düh

Önismereti munkában gyakran találkozunk ezzel a kettősséggel, és azt gondoljuk, hogy rossz dolog, ha dühösek vagyunk. Pedig épp ellenkezőleg! Annyi mindent kifejezhetünk vele! Például az igényünket/szükségletünket. Csak nem mindegy, milyen kommunikációs technikával adjuk át. A dühöt lehet jól is, és rosszul is kommunikálni. Ez utóbbira példa, ha valaki a másikat minősíti, csak mert valamit nem csinált meg a megfelelőképpen. Ehelyett érdemes az ezzel kapcsolatos érzéseinket kifejezni, valahogy így: dühös vagyok amiatt, hogy nem tetted meg, amit kértem, mert ezen múlik az én munkám.

Másrészt: aki felé kifejezzük a dühünket, azt valójában szeretjük. Ezt érdemes felismernünk. És ha nem szeretnénk, nem volnának irányába ennyire intenzív érzéseink. És az az igazság, hogy a szeretetet és a dühöt csak egy hajszál választja el, mert mindegyik nagyon erős érzelem.

Ha mindkét érzelem intenzíven dúl benned, keress bizalommal!

Hézl József

mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember

06305924511

Megfelelési kényszer – bilincs vagy ékszer?

Szerző: Hézl József
Személyiségfejlesztés, , , ,

Évek óta mondom, hogy az egész országot a megfelelési kényszer mozgatja. Próbálunk megfelelni valaminek, amelyet saját magunk hoztunk létre, és kikiáltjuk a legfőbb szabálynak. Pedig ha képesek voltunk annak idején létrehozni egy ilyen rendszert, akkor most is képesek vagyunk egy olyat csinálni, amelyben jól érezzük magunkat. Na, de miért van az, hogy az ember van a szabályokért, és nem a szabály az emberért?

Mindenkinek szüksége van egy egységes rendezőelvre, amely szerint az életét éli. De nem mindegy, hogy mit kapunk örökül, mi az, amit beépítettek a felettes énünkbe gyerekkorunkban.

Ha egy kisgyerek örökösen azt hallja, ezt nem szabad, azt nem szabad, előbb-utóbb szorongó gyermek lesz, némelyik önállótlan, némelyik pedig elkezdi a másikat ugyanígy fegyelmezni. Nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt a ‘szabad’ és a ‘nem szabad’ között.

Alkalmazkodom, tehát vagyok

Mennyi az érték a megfelelésből? Meddig szolgálja a fejlődésünket, és mikortól mondható, hogy káros? Amíg hajt az energia, hogy „ezt most szívesen csinálom, szívesen adom bele az energiámat, és ezért hajlandó vagyok némi áldozatot is hozni”, addig rendben van. És amíg kapom másoktól a visszajelzést, pl. a főnökömtől vagy kollégámtól, hogy „szuperül csinálod, támogatlak, itt vagyok veled”, addig is rendben van.

De amikor az ember lélekszakadva próbál megfelelni egy olyan rendszernek, amiről mindenki tudja, hogy abszolút nem működik, akkor az már a MEGFELELÉSI KÉNYSZER.

Melyikben ismersz magadra?

A munkahelyi környezetben megvan a balanszok. Vagyis adott egy alig működőképes rendszer, amely a következő személyiségtípusokat termeli ki (mindegyik ‘gyermek’, ugyanis ezek mélyen a személyiségünkben rejtőznek):

  • van olyan, aki teljes erőbedobással akar megfelelni ennek a rendszernek – ő fog kiégni – ő az alkalmazkodó gyermek
  • van olyan, aki egyáltalán nem akar megfelelni ennek a rendszernek, tetejébe még lázad is – ő is ki fog égni – ő a dacos gyermek
  • van olyan, aki pontosan tudja, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy azt higgyék róla, hogy dolgozik – ő a manipuláló gyermek
  • és van olyan, aki a béke kedvéért lemond a saját igényeiről is, és megtesz mindent, amit kívánnak tőle – ő az elkerülő gyermek

Az utolsó kettő nem ugyanaz. Mert míg az előző csak úgy csinál, mintha megfelelne, addig az utóbbi feddhetetlenné teszi magát azzal, hogy megcsinálja a dokumentációt, amivel végképp igazolni tudja, hogy megcsinálta a feladatot.

MINDEGYIK ÁLDOZAT. Nincs kivétel. Ezek a mi megoldási stratégiáink.

Mit tegyünk a megfelelési kényszer ellen?

A megfelelési kényszert nehéz legyőzni saját erőből, de nem lehetetlen! (Ha mégsem tudod, itt olvashatsz a szolgáltatásomról.) Mégis foglalkoznunk kell vele, mert hosszú távon az egészségünk rovására megy. És ebben fontos tényező az önismeret, mert enélkül nem tudunk úrrá lenni rajta. Azonban, ha megválaszolunk néhány kérdést, akkor kicsit közelebb kerülhetünk a kényszerünk feloldásához:

  • Kinek fontos, hogy a feladat el legyen végezve?
  • Nekünk mi a célunk a feladat elvégzésével? (Van belőle valamilyen profitunk?)
  • Mire számítunk, ha elvégezzük a munkát?
  • Mire vágyunk? Dicséretre?
  • Ha kapunk egy feladatot, akkor feszültséggel vagy jó kedvvel állunk neki?

Egy saját történet

Miközben ezeket a sorokat írom, érzem a mellkasomon a nyomást. Ugyanis volt idő, amikor egyáltalán nem láttam rá a saját megfelelési kényszeremre. Rettegtem attól, hogy valakinek valami „rosszat csinálok”. Ezt sokszor fogalmaztam meg így. És rájöttem, hogy még mindig benne vagyok egy gyermek szerepben. A gyermeknek pedig nagyon fontos, hogy megfeleljen a szüleinek, mert a léte a tét. Legalábbis a 3-5 éves gyermeknek. Tehát fél a szülei szeretetének elvesztésétől.

Hát én is féltem, hogy a döntéseim miatt valakinek a szeretetét el fogom veszteni. És, ugye az oktatási rendszer erre a szorongásra még csak jobban ráerősít.

30 éves voltam, amikor rájöttem – ekkor már 4 éve tanítottam –, hogy mekkora szorongás van bennem emiatt. Tudatosan kezdtem el foglalkozni vele, lényegében még ma is, mert amik a gyermekévekben belém lettek kódolva, azokat sokáig tart kidolgozni magamból.

A helyzet az, ha nem vesszük fel a kesztyűt saját megfelelési kényszerünkkel, MI IS UGYANOLYAN RENDSZEREKET FOGUNK LÉTREHOZNI, AMELYEK ÉLHETETLENEK!!!!

Muszáj foglalkoznunk az önismeretünkkel, újabb és újabb kommunikációs technikákat tanulnunk ahhoz, hogy a rossz rendszereket belülről tudjuk lebontani. Ja, és nem másokért, hanem saját magunkért. Bármennyire is azt várják tőlünk, hogy haljunk bele valamibe, aminek semmi értelme, ne tegyük! Gondoljuk azt, hogy aki ezt várja tőlünk, ugyanúgy szenved, hiszen a segélykiáltását nem tudja másképp kifejezni, minthogy bennünket is a megfelelési kényszerbe erőltet.

És te hogy vagy a megfelelési kényszereddel?

Hézl József mentálhigiénés szakember,

szervezetfejlesztési tanácsadó, tanár

Az elengedés folyamata

Szerző: Hézl József
Blog, Személyiségfejlesztés, , , , , , , ,

Az elengedés az egyik legnehezebb dolog a mai civilizált társadalmakban. Rengeteg mindenhez ragaszkodunk, és nem nézzük, mi az, ami valójában szolgálja az életünket.

A megpróbáltatásokon keresztülmenni olyan, mint sziklának lenni egy kőcsiszolóban. Ide-oda lökdösnek és felhorzsolódsz, de csiszoltabban és értékesebben kerülsz ki onnan, mint amilyen valaha voltál.

Elisabeth Kübler-Ross

Napjaink életfelfogása szerint a legrosszabb, ami egy emberrel történhet, hogy meghal. Hiszen a 21. századi ember gondolkodása középpontjában a fiatalság, szépség és egészség áll. Valahogy taszítjuk magunktól a fájdalmat. De mi történik, ha szembejön velünk egy válás, egy munkahelyváltás vagy valakinek a halála? Mindegyikben van közös, még hozzá az elszakadás, a vissza nem térés érzése.

Érdekes módon, egy haldokló környezete ugyanazokon a fázisokon megy át, mint mint maga a haldokló. Ezek a gyász fázisai. Viszont, ha nem akarjuk az ezekkel a fázisokkal járó fájdalmat figyelmen kívül hagyni – úgysem lehet -, akkor nagyon sok tapasztalatot nyerhetünk életről-halálról. Egyszóval magunkról. De mik ezek a fázisok? Erről fog szólni ez a bejegyzés.

Az elengedés 5 szakasza

Elisabeth Kübler-Ross 5 szakaszt különít el, de érdemes még két szakasszal kiegészíteni.

Tudatlanság

A beteg gyakran nem kap elegendő információt betegségéről. A vizsgálatok ideje alatt a hozzátartozók is titkolóznak. A beteg körül egyre nő a hallgatás fala.

Bizonytalanság

A legtöbb beteg gyanakodni kezd. A körülötte lévők (hozzátartozók, kórházi személyek) nonverbális kommunikációja utalhat betegsége súlyosságára. Információkat kezd gyűjteni könyvekből, de igazából az ellentétét próbálja bebizonyítani (ambivalencia).

Tagadás

Nyilvánvalóvá válik a betegség gyógyíthatatlansága. A beteg tévedésnek tartja (pl. a leletek összecserélésére hivatkozik). Aztán elkezd őrült tempóban dolgozni, hogy egyrészt feledje a a betegségét, másrészt, úgy érezze, nem is beteg.

Düh

„Miért pont én?” Teszi fel a legtöbb ember a kérdést ebben a szakaszban. „A világ megy tovább, és senki nem veszi észre, mi történik velem.” A beteg agresszív lesz, elutasító, kritikus, de viselkedése mögött az igazságtalanság érzése és segélykiálltása áll.

Alkudozás

Az eddig kifelé forduló düh befelé fordulhat. Bűntudata van, hogy a nem megfelelő magatartásával hozzájárult betegsége kialakulásához. „Ha meggyógyulok, akkor ezt és ezt fogom tenni.” Ez a hozzáállás változást hoz a viselkedésében: együttműködő, segítőkész lesz, a környezetében lévőkre elkezd odafigyelni.

Depresszió

Az alkudozás eredménytelensége egyre lehangoltabbá teszi a beteget. Depressziója kétirányú: a múlt felé, hogy mi-mindent szalasztott el, a jövő felé, ami a halálra vonatkozik. Figyelme elkezd fokozatosan befelé irányulni.

Belenyugvás

Elfogadja helyzetét, félelmek, szorongások csökkennek. Csak néhány hozzátartozó jelenlétét igényli. Sokan ilyenkor végrendelkeznek. Valamire várnak, emiatt az orvosi eredmények egy kicsit javulnak, a javulást rohamos leépülés követi. Fontossá válik az érintés szerepe. Aluszékonyság helyett éberség. Vannak, akik halálos ágyuknál elhunyt szeretteiket vizionálják.

Nagyon nehéz időszak ez a hozzátartozóknak, illetve a haldoklónak. Nem mindenki esik át minden szakaszon, az is lehet, hogy valamelyik hosszabb ideig tart. A hozzátartozók is áteshetnek ugyanezeken, bár náluk lehet némi fáziseltolódás. Pl. tagadás vagy alkudozás fixálódik, nehezen engedik el a haldoklót. Kommunikációs nehézségek is adódhatnak a beteg és a hozzátartozók között, ami később komplikált gyászfolyamatot is előidézhet.

Az ember gyászán általában tényleg csak az idő segít. Ugyanakkor fontos az is, ha a hozzátartozónak konfliktusa volt az elhunyttal, akkor elképzelhető, hogy gyászfolyamat elhúzódhat akár több évre is. Amennyiben úgy érzed, hogy szükséged van külső segítségre a feldolgozáshoz, keress bizalommal!

Hézl József
mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember

Mi okozza az állandó fáradtságot? 2.

Szerző: Hézl József
Személyiségfejlesztés, ,

A fáradtságot, mint korábban láttuk, nemcsak az okozhatja, hogy sokat dolgozunk, hanem rengeteg olyan dolog van, amely nem engedi, hogy pihenjünk. A testi fáradtság tüneteiről itt olvashatsz. Vagy a múltban, vagy a jövőben vagyunk. A jelenben viszont kevéssé.

Az állandó aggodalmaskodás is okozhat fáradtságot

Az aggodalmaskodó ember nagy teher a környezete számára. Elszívja mások energiáját, és nem veszi észre, hogy mennyire fárasztó és lehúzó állandóan hallgatni. Meg lehet őt érteni, de csak egy darabig. Nem a jelenben él, így folyamatos realitásvesztésben van. Persze neki sem könnyű az élete. De mi áll a háttérben?

Az aggodalmaskodás egyik nehézsége, hogy az aggodalmaskodó fél csak nagyon kevés bizalmat szavaz a másiknak, magának és a helyzetnek.

A másikban való bizalom hiánya

Akiért aggódik, abban nem tud megbízni. Nem bízik a másik képességeiben, és így azt sem engedi meg, hogy maga tapasztalja meg az élet nehézségeit vagy adott esetben a könnyűségét.

Tehát nemcsak a bizalom hiányát fedezhetjük fel az állandó aggodalmaskodásban, hanem a másik lekicsinylését is. Mivel ő nem tudja megcsinálni, ezért majd az aggódó fél megteszi helyette. Gyakori probléma ez pl. a szülő-gyerek kapcsolatban. Sok kamasz azért olyan “önállótlan”, illetve “lusta”, mert inkább megcsinálják helyette a házi munkát, minthogy megkönnyítsék a szülők a saját dolgukat azzal, hogy feladatokat bíznak rá.

De a főnök-beosztott kapcsolatban sem ritka. Hiszen vannak olyan vezetők, akik inkább maguk végzik el a feladatok oroszlánrészét, minthogy delegálnák azt, mert attól félnek, hogy a beosztott elrontja.

A másik elvesztésétől való félelem is állhat a háttérben. Hogyha a másiknak megengedem, hogy felnőttnek érezhesse magát mellettem, akkor mi lesz a velem? Ki fog rám felnézni? Csak akkor “létezem”, ha te mellettem vagy. Ilyen gondolatok húzódhatnak meg az állandóan aggodalmaskodó ember fejében. Ez persze a társfüggőségről is szól, de az egy másik blogbejegyzés témája. 

A magunkba vetett bizalom hiánya

És ez a kérdés már átvezet bennünket a saját magunkba vetett bizalmatlanságunkhoz. Ez megint nem könnyű téma. Nem arról van szó, hogy néha…, hanem van egy állandó feszültség amiatt, hogy nem vagyunk képesek irányítani a sorsunkat. Nem tudunk dönteni az életünket érintő kérdésekben. És ez már elég pici korban elkezdődik. Tanulóim szüleinek szoktam ajánlani, hogy fokozatosan adjanak ki kezükből feladatokat, mert egyrészt nekik könnyebbség – még akkor is, ha egy kicsit utána kell dolgozniuk gyermeküknek – , másrészt a gyerek megélheti a saját kompetensségét, és azt, hogy lehet befolyása a történésekre. Az iskola is – sajnos, a szabályainál fogva – leveszi a felelősséget a gyerek válláról, ahelyett, hogy olyan nevelési elveket tudna magáénak, amelyben központi szerepet foglal el a felelősségvállalás magáért és másokért egyaránt.

Szóval lehet, hogy túl sokszor kaptuk, akár szülőtől, akár tanítótól/tanártól, hogy alkalmatlanok vagyunk valami feladatra, de ha ennek ellenére saját magunkban meg tudunk bízni, akkor egy óriási lépést tettünk az önállóság felé. Persze ez félelemmel és bizonytalansággal is jár. Nem fog mindig mindenkinek tetszeni. De ez így van rendjén.

A helyzetben való bizalom hiánya

És ez pedig a helyzetben való bizalmatlansághoz vezet. Vannak rajtunk kívül álló dolgok, amelyekre semmilyen befolyásunk nincs. A fejünk tetejére is állhatunk, görcsölhetünk rajta, akkor sem fog változni. Ilyenkor érdemes megnézni, hogy mit tudunk kihozni az adott helyzetből. Például egy munkahelyen történő áthelyezés másik pozícióba nem feltétlenül jelent rosszat. Lehet, hogy így csökken a feszültség a felelősségvállalás miatt, vagy lehetőség van új emberek, megoldások, nézőpontok, megismerésére, új képességek kifejlesztésére. Ahhoz, hogy képesek legyünk a helyzetben bízni, három dolgot kell tudnunk:

1) Ez a világ jó. 2) Szerethetőek vagyunk. 3) Ebben a világban helyünk van.

És ezt a három dolgot pedig már az anyaméhben szívjuk magunkba.

Konzultációért kattints ide!

Mi okozza az állandó fáradtságot? 1.

Szerző: Hézl József
Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , ,

Miért van az, hogy egy hosszabb szabadság után néhány nap alatt újra érezzük a fáradtságot? Nem jól pihentük ki magunkat? Többet kellett volna aludni? Túl sok volt az aktív pihenés? A választ most megtudhatod, ha elolvasod legújabb bejegyzésem, melyhez Gyökössy Endre református lelkész, pszichológus, egyházi író és költő gondolatait hívtam segítségül.

Görcsös szerepjátszás

Még mielőtt a címben említettről beszélnénk, tisztáznunk kell, mit jelent a szerepjátszás a témánk szempontjából. Ez a fogalom ugyanis a színházi életből ment át a pszichológia világába. Mindannyian szerepet játszunk, hiszen apák/anyák/testvérek/dolgozók stb. vagyunk. Tehát ezek szerepek, melyeket a különböző helyzetekben töltünk be. Azonban ezen felül is léteznek szerepek, amelyek sok esetben elég negatívan hatnak a személyiségünkre. Például az is egy szerep, hogy valaki folyton meg akar menteni másokat. De vajon miért „kell” szerepet játszanunk?

Hihetetlen sok energiát vesz igénybe, ráadásul nem is hiteles. Pedagógusi pályafutásom elején én is megpróbáltam másnak látszani, hogy jobban figyeljenek rám a diákok. Akkor elég komoly visszajelzéseket kaptam, hogy „Tanár úr, ne játssza már meg magát!” Elég letaglózó volt ezt hallani, de igazuk volt. Sokszor látom fiatalokon, hogy amikor bent vannak az osztályközösségükben, „kénytelenek” felvenni egy szerepet, amelyet pajzsként használhatnak, hogy megvédjék magukat a közösség dominanciájától. Viszont ők nem tudják, amit mi tudunk: a hangos, állandóan mindenki fölé kerekedő ember sokszor pont azért teszi ezt, hogy leplezze szorongását. Micsoda ördögi kör ez! Nem olyan rég egy barátomat kérdeztem arról, hogy mit gondol a fiatalok kicsapongó életmódjáról. Azt mondta, érti ő, hogy valahogy be kell illeszkedni, de ez csak egy darabig működik. Úgyis kiderül, hogy ez nem ő stílusa.

Ha elkezd másképp viselkedni, mondjuk úgy, „normálisan”, és szilárdan tartja magát hozzá, akkor a többiek egyszer csak elkezdik tisztelni őt. Ehhez azonban hatalmas önuralom és bátorság kell!

Elégedetlenség önmagunkkal

Nemcsak a tinik, hanem a felnőttek is hajlamosak túl sokat foglalkozni a külsejükkel, ill. a képességeikkel. Másokhoz hasonlítják magukat, és megállapítják, hogy ők szerencsétlenebbek, mint a másik, nem jók semmire sem. Ez kamaszkorban még normális, persze, egy bizonyos mértékig. De felnőttkorban már inkább nehézséget okoz. Valahol a lelkünkben megmaradtunk ebből a szempontból a kamaszkor ezen szakaszában. És nem is lehet könnyű kitörni ebből, ha ráadásul mindig azt kellett hallgatnunk, hogy „miért nem vagy olyan okos/olyan erős, stb., mint a szomszéd gyerek/a testvéred…„

Nagyon nehéz átállítani a gondolkodásunkat egy másik vágányra ilyen téren. Hiszen, ha valakit nagyra tartunk – istenítünk –, hozzá képest sosem lehetünk jók, vagy nem lehetünk nála jobbak. Viszont magunkhoz képest mérni a fejlődést, változást már nagy fordulat lenne!

Konzultációért kattints ide!

Mikor gyere mentálhigiénés segítő beszélgetésre?

Szerző: Hézl József
Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , , ,

Hadd hozzak egy példát arra, hogy milyen esetben érdemes mentálhigiénés segítő beszélgetésre jönni. Karcsi 36 éves vállalkozó. Az elmúlt egy évben nagyon megsokasodtak a problémái. Nem megy úgy a vállalkozása, mint korábban, ráadásul párkapcsolati nehézségei is vannak, amelyek már a vállalkozása elején kezdtek kialakulni. Próbálta megbeszélni a párjával, és úgy tűnt, hogy sikerült is. Mára azonban világossá vált, hogy csak elaltatták egymást valami közhelyes megoldással. Karcsi most a válását a fontolgatja, de még előtte felkeresett egy mentálhigiénés szakembert. Az ülések során elkezdte látni a saját elakadásait, és rájött, hogy új alapokra kellene helyezni a kapcsolatát. Most ott tart, hogy megmenthető a kapcsolata.

Miért tette jól, hogy jelentkezett mentálhigiénés segítő beszélgetésre?

Karcsi jól döntött, amikor szakembert keresett, mert rájött, hogy a váláson kívül más megoldás is van. Mi lett volna, ha mégsem keres egy „külső szemet”!? Ugyanis erről van szó. Van valaki, aki segít megláttatni a nehézségeimet. És ez megnyugtató, mert az egydimenziós látásmódon kívül van még más dimenzió is az életben, de nem biztos, hogy magunktól meglátjuk.

Rengeteg ma a segítő szakmájú ember (mentálhigiénés szakember, coach, pszichológus stb.), mégis van még az emberekben egy gát, ami miatt nem mernek hozzájuk fordulni. Talán azért, mert gyengeségként élik meg. Keresztény berkekben pedig él az a felfogás is – bár már kezd kikopni – , hogy Istenben hívő embernek nincs szüksége ilyen segítségre, mert elég, ha Istennel jó kapcsolatot ápol.

Igen, csak hogy az Istennel való kapcsolat legalább olyan szoros kötelék, mint egy családtaggal. És ráadásul ugyanolyan sérülékeny is. Ha nem foglalkozunk vele, ugyanúgy tönkre tud menni, mint bármely kapcsolat. Ha nehezedre esik segítőt keresni, akkor gondolj rá úgy, hogy ő külső személy, aki képes rálátni az életedre és a kapcsolataidra objektíven. Tehát nem az agyadban fog „turkálni”, csupán segít láttatni dolgokat, amelyeket az érzelmektől és a különféle eseményektől már nem látsz.

Akkor gyere hozzám, ha olyan problémád van,

  • amelyből, úgy érzed, egyedül nem tudsz felállni
  • amikor váratlan esemény ért, és nem tudsz vele megbirkózni (pl. gyász)
  • ha párkapcsolati
  • vagy más kapcsolati nehézségeid vannak
  • ha életvezetési nehézségeid vannak (pl. ha nem tudsz kilépni, az „állandóan békítő” szerepéből)
  • ha úgy érzed, depresszió közeli állapotban vagy
  • ha úgy érzed, hogy a stressz mindennapossá válik az életedben

Négy kérdést tegyél fel magadnak, amikor azon gondolkozol, hogy szakemberhez forduljál-e:

  • mennyire zavarja a hétköznapi életem?
  • elég-e, ha egy barátommal, szülőmmel, testvéremmel beszélem meg a problémámat?
  • mennyi energiát kell belefektetnem, ha egyedül akarom megoldani,
  • megéri-e ez az energiabefektetés?

Ha döntöttél, kattints ide a jelentkezéshez!

Motiválódjunk, de hogyan?

Szerző: Hézl József
Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , , ,

Motiválódjunk, de hogyan? Sokat hallhatunk a reklámokból, olvashatunk az interneten motivációs mondatokat, de valóban tudnak-e ránk hatással lenni? Tényleg megvan-e – csak hogy stílszerű legyek – az aha élményünk tőlük? Vajon elég-e a motivációnk felébresztéséhez, ha ilyen mondatokat olvasunk? A mai bejegyzésben erre keresem a választ.

Ha terveid vannak, egyszerűen tűzd ki a céljaidat, és cselekedj!

Ugye, milyen egyszerű? Vajon Nora Roberts (e mondat megalkotója) is mindig így csinálja? Magunktól talán rá sem jöhetnénk! Egyszerűen csak célokat kell kitűznünk, és meg kell valósítanunk azokat! Na, jó, elég a cinizmusból. Nem tudhatom, hogy ez az idézet milyen kontextusból lett kiragadva.

Szóval a helyzet, hogy ezt a mondatot nem olvasni kéne, hanem valakinek a szájából hallani. Valaki olyasvalakinek a szájából, aki hisz bennünk, aki elhiszi rólunk, hogy meg tudjuk valósítani a terveinket. Aki fel tudja a belénk vetett bizalom által lobbantani a lángot. Perzselni tud. Mert láng nélkül nem megy. És ez egy olyan embertől jövő bizalom, akivel mindig is biztonságos, szeretetteljes volt a kapcsolatunk. Alig hihető, de ilyen személy nemcsak szülő lehet, hanem tanár is. Talán helyzettől is függ. Amikor szakképzésre jártam (2003 és 2005 között még más képzési formát hívtak így. :)), egyik nagyon kedves némettanárnőm azt mondta, „Józsi, maga képes arra, hogy le nyelvvizsgázzon! Tegye meg!” Elmentem a vizsgára, és megcsináltam. Ugyanis nemcsak ő hitt bennem, hanem én is hittem az ő szakértelmében, és abban, hogy valóban képesnek tart arra, hogy levizsgázzak német nyelvből. Azóta is nagyon hálás vagyok neki!

Tehát, ha kezdő lökésre van szükségünk, akkor mindenképpen érdemes olyan embert keresnünk, akiben képesek vagyunk hinni, bízni, és fontos, hogy ő is hisz bennünk.

Ha valaki fél a kísérletezéstől, akkor elkezd vitázni. (…)

Az idézet Michael Hanekétől származik. Hogy egy másik idézettel indítsak Az ember tragédiájából: „A tett halála az okoskodás.” Mi történik abban a helyzetben, amikor elkezdek magammal – vagy mással – vitatkozni? Azt hiszem, kifogásokat keresek arra, hogy miért nem működhet az, amit elterveztem. És miért keresek kifogásokat? Mert valójában semmi kedvem ahhoz a dologhoz. Tehát nem történik más, minthogy valamit magamra akarok erőltetni, ami nem én vagyok.

A másik dolog, ami miatt halogatunk, hogy sokat hallottuk ezeket a mondatokat: „Úgysem fog sikerülni! Nem érdemes energiát fektetni bele! Inkább csinálj helyette mást!” vagy „Inkább ne csinálj semmit!” Hihetetlenül nehéz, de nem szabad meghallani az ilyet.

Nagyon fontos azon dolgozni, hogy a magunk elvárásai szerint éljünk. Az, hogy a munkánkat elég jól végezzük el, nem más igénye, hanem saját magunké. A rendezett pár- és egyéb kapcsolat sem (csak) más igénye, hanem a miénk is. Mások elvárásainak megfelelni önmagunk és mások becsapása is lenne. Hiszen elhitetjük magunkkal, hogy az a jó, ha másoknak megfelelünk, még akkor is, ha beleszakadunk, másokat meg azzal csapjuk be, hogy jól csinálják az elvárásdömpinget.

Aki nem vág semmibe, az nem is jut semmire és nem is jó semmire.

El tudjuk képzelni, milyen lehetett Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais gondolkodása, amikor ezt kimondta. Ezzel a mondattal inkább ölni lehetne, nemhogy motiválni. Önértékelésünket is csak lejjebb döngölhetjük vele, mert hogy nem emel fel, az ziher. Ha valakinek a szájából hallanám ezt a mondatot (és nekem mondaná), akkor biztos azt gondolnám, hogy alacsony az önértékelése. Elvégre, aki rendben van magával, nincs szüksége arra, hogy mások felett ítélkezzen.

Hogyan működik a motiválás a segítő kapcsolatban?

A segítő és a kliens közti kapcsolat alapvetően motiváló erejű. Hiszen a kliens azért megy segítőhöz, mert olyan elakadása van, amiből egyedül nincs ereje – nincs motivációja – kimászni. A segítő azokat a dolgokat fogja erősíteni, ami a kliens erőssége. Illetve olyan képességeket is meg tud erősíteni, amiről a kliens nem is gondolná, hogy megvan benne. De ez tényleg egy olyan kapcsolatban jön csak elő, amelyben a segített személy százszázalékos odafigyelést kap.

Összegzésképpen azt tudom mondani, hogy a motivációhoz inkább szükséges egy hiteles ember, mint néhány kontextusából kiragadott sor. Szerintem az idézetek akkor működnek, amikor csak egy pici plusz kell a megvalósításhoz. Hiszem, hogy mindenki életében élnek hiteles emberek, akikhez lehet fordulni, ha elbizonytalanodunk.

Amikor ég a talpunk alatt a talaj

Szerző: Hézl József
Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , , ,

Egy történettel hadd világítsam meg, mit jelent az, amikor ég a talpunk alatt a talaj. Egy 1988-as júliusi estén, kilenc órakor robbanás történt a Piper Alpha olajfúró platformon, az Északi-tengeren, Skócia partja mentén. Százhatvanhat fős legénység és két mentő vesztette az életét. Ez volt a legborzasztóbb katasztrófa az északi-tengeri olajkitermelés 50 éves történetében.

A hatvanhárom túlélő egyike, Andy Mochan, szuperintendens volt a fedélzeten. A kórházban elmondta, hogy a robbanás és a riasztások hangjára ébredt fel. Megsebesült, de kiszabadult a lakónegyedéből és a platform széléig menekült. Alatta az olaj felszíne lángra lobbant. Csavart acél és más törmelék borította a víz felszínét. A víz hőmérséklete miatt tudta, hogy legfeljebb húsz percig élhet, ha vízbe veti magát. Mindezek ellenére Andy beleugrott.

Amikor megkérdezték, miért hajtotta végére ezt a potenciálisan végzetes ugrást, azt válaszolta: „ugrok és meghalhatok vagy nem ugrok és halálra égek.” Tehát választott az esetleges halál és a teljesen bizonyos halál között. Andy leugrott, mert úgy érezte, nincs más választása. A platformon való tartózkodás ára túl magas volt.

Hogy jön ide ez a történet?

Vagyunk néha úgy, hogy érezzük, valami nincs rendben velünk vagy körülöttünk, de mégsem teszünk semmit. És csak akkor teszünk lépéseket, amikor már nagyon „ég a talpunk alatt a talaj”, vagyis amikor burning platform van. Mindig két választásunk van – legalább. Andy Mochannek is két választása volt. A lehető legjobb megoldást kellett választania, mert „az élet él, és élni akar”.

Oké, de hol kezdjük a változtatást?

Sokszor a változtatást magunkon kell kezdenünk. Például, ha azt szeretnénk, hogy jobban figyeljenek ránk, akkor nem biztos, hogy mások megnevelésével kell kezdenünk, hanem érdemes megnéznünk a saját viselkedésünket. Mi az oka, hogy nem figyelnek ránk? Ez mindig így volt, vagy mostanában lett ilyen a helyzet? Mi a legkorábbi élményünk arról, hogy nem figyelnek ránk? Mit éreztünk akkor? Min kell változtatnunk, hogy jobban el tudjuk érni a céljainkat?

Nem könnyű ezeket a kérdéseket megválaszolni, főként, hogy nem feltétlenül racionális válaszokat kell adnunk. És egyedül nem is biztos, hogy még tudjuk válaszolni.

Három kérdést tegyél fel magadnak, ha változtatni akarsz:

  1. Miért akarod a változást?
  2. Mit vársz a változás végkimenetelétől?
  3. Mered-e vállalni a változással járó nehézségeket?

A változásban benne van a kétség, de az öröm is. Viszont, ha nem lépsz, lehet, hogy még több kétséggel kell szembenézned.

Ha változtatni szeretnél, keress bizalommal!

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg másokkal is!

A pokol tornáca is… avagy 5 mondat, amivel ölni lehetne

Szerző: Hézl József
Blog, Konfliktuskezelés, Személyiségfejlesztés

A pokol tornáca is jó szándékkal van kikövezve. Bizonyára te is ismered ezt a mondást. Hány és hány ehhez hasonló mondatot hallottál, amelyekkel ölni lehetne? Mennyi tiszteletlenség bújik meg az ilyen mondatok mögött? Ha ismerősek neked ezek a mondatok, akkor ez a Te bejegyzésed.

Ne érezd rosszul magad…

Bár jóindulatúnak hangzik, mégis az ellenkező hatást éri el. Képzeld el, hogy ülsz a libegőn, lábad alatt a fák meg házak vannak. Forog a gyomrod, és a melletted ülő azt mondja, ne érezd magad rosszul, mert ez jó buli.

Hogy mit mondanál neki, hagyjuk, mert azt nem mondanád, hanem csinálnád. Sugárban. Márcsak azért is, mert tudtán kívül megtiltja neked, hogy rosszul érezd magad. Vagyis nem érezheted ám csak úgy, büntetlenül, amit akarsz! Pedig alapszabály, hogy:

Érzésekkel nem vitatkozunk!

Ezt a mondatot azzal lehet kiküszöbölni, hogy sajnálom, hogy így érzed magad. Remélem, ez az érzés változni fog. Ugye, mennyivel másképp hangzik?

Meg kell oldanod…

Az alkalmazott bent ül a főnökénél, aki épp arról beszél neki, mennyire fontos a pontosság, a precízség, meg hogy mit szabad, mit nem. Aztán egyszer csak azt mondja neki, hogy látja, mennyire szét van szórva. Az alkalmazott elmondja, hogy miért nem mennek jobban a dolgok. A főnök válasza: meg kell oldani az életünket. Ez azért elég rosszul tud esni, főleg, ha az illető krízisben van. Akkor ugyanis ezzel a mondattal csak még lejjebb nyomják az önbecsülését, hiszen nem tudta megoldani az életét.

Mit mondj vezetőként vagy kollégaként ilyen esetben?

Például ezt: nagyon nehéz lehet neked most, hogy így összejöttek a dolgok. Helyt kell állnod a munkahelyeden úgy, hogy közben otthon sincs minden rendben…

Ennyi pont elég, a főnök-beosztott viszonyba a beosztott magánéleti nehézségének megoldása úgysem fér bele, de az együttérzés mindenkinek kijár.

Csakhogy tudjál róla…/A te érdekedben mondom…

A jóindulat ezerből egyik árnyalata, amikor olyasmit mondunk a másiknak, amiről azt hisszük, hogy segítség lehet neki. Például, hogy a főnök vagy valamelyik beosztott mit mondott róla a háta mögött. Miért jó nekem, ha tudok róla, hogy mit mondott rólam a másik? Lehet, hogy nem is úgy értette, lehet, hogy más hangsúllyal mondta… Akkor minek idegesítenénk vele a másikat? „Amit A mond B-ről C-nek, az A-ról szól és nem B-ről” (Goda Gyula). Ha mégis fontosnak tartod közölni, hogy mit sugdolóztak róla mások, akkor tedd így:

anélkül, hogy belekevernéd mások következtetéseit és sajátodét, mondhatod így is: többen látták, hogy a munkaidő lejárta előtt elmentél. Volt valami probléma? Ez egy tény kérdéssel kiegészítve, nem pedig következtetés. Ha azt mondanád: miért lógtál el? Ez már ítéletet hordoz magában, ami alapból dühöt vált ki a kollégádból. És ezt te nem szeretnéd, ugye? 😀

Én csak segíteni akarok…

Nagyon nemes dolog. Akkor, ha a másik kéri ezt a segítséget. Ha nem, a fejünk tetejére állhatunk, akkor sem fogunk tudni. Amikor ezt a mondatot halljuk, akkor az valójában nem rólunk, hanem arról az emberről szól, aki ennyire segíteni akar. Ha meg akaratunk ellenére elfogadjuk, pusztán udvariasságból, akkor nyilván nekünk kellemetlen lesz, a másik pedig nem érti, mi a bajunk. Nehéz dolog a visszautasítás. Főleg, ha nem arra vagyunk szocializálva, hogy a számunkra kellemetlen dolgokat visszautasítsuk.

Hogyan utasítsuk vissza úgy, hogy sem neki, sem magunknak ne fájjon? Például így: Látom, hogy nagyon fontos neked, hogy segíts. Ebből aztán elindulhat egy beszélgetés, amely végén közölhetjük kellő empátiával, hogy most ebben a pillanatban nincs szükségünk a segítségre, ha majd lesz, szólunk.

Legyetek motiváltak…

Ezt egyszer egy értekezleten hallottam. Nagyon érdekes volt, mert akitől hallottam, az sem gondolta komolyan, ezért felhívta a figyelmet, hogy mondták neki, hogy motiválja a beosztottakat. Ő ilyen módon tette ezt.

Mi a megoldás? Ilyen mondatot nem mondunk. Illetve ki lehet váltani ezzel: Keressétek meg a munkátokban azt, amiből erőt tudtok meríteni!

.A fent említett mondatok apróságoknak tűnnek. Pedig egy-egy „rossz” érzés pont ezeken a mondatokon múlhat. Miért is akarnánk a másiknak „kellemetlen” érzést okozni? Azt gondolom, ha csak ezeken a mondatokon változtatnánk, már egészségesebben tudnánk kommunikálni, és sok konfliktust megelőzhetnénk.

Ha munkavállalóként vagy vezetőként változtatni szeretnél a kifejezéskészleteden, keress bátran!

Honlapunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k segítenek szolgáltatásaink biztosításában. Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt találja meg.

Elfogad