Motiválódjunk, de hogyan?

Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , , ,

Motiválódjunk, de hogyan? Sokat hallhatunk a reklámokból, olvashatunk az interneten motivációs mondatokat, de valóban tudnak-e ránk hatással lenni? Tényleg megvan-e – csak hogy stílszerű legyek – az aha élményünk tőlük? Vajon elég-e a motivációnk felébresztéséhez, ha ilyen mondatokat olvasunk? A mai bejegyzésben erre keresem a választ.

Ha terveid vannak, egyszerűen tűzd ki a céljaidat, és cselekedj!

Ugye, milyen egyszerű? Vajon Nora Roberts (e mondat megalkotója) is mindig így csinálja? Magunktól talán rá sem jöhetnénk! Egyszerűen csak célokat kell kitűznünk, és meg kell valósítanunk azokat! Na, jó, elég a cinizmusból. Nem tudhatom, hogy ez az idézet milyen kontextusból lett kiragadva.

Szóval a helyzet, hogy ezt a mondatot nem olvasni kéne, hanem valakinek a szájából hallani. Valaki olyasvalakinek a szájából, aki hisz bennünk, aki elhiszi rólunk, hogy meg tudjuk valósítani a terveinket. Aki fel tudja a belénk vetett bizalom által lobbantani a lángot. Perzselni tud. Mert láng nélkül nem megy. És ez egy olyan embertől jövő bizalom, akivel mindig is biztonságos, szeretetteljes volt a kapcsolatunk. Alig hihető, de ilyen személy nemcsak szülő lehet, hanem tanár is. Talán helyzettől is függ. Amikor szakképzésre jártam (2003 és 2005 között még más képzési formát hívtak így. :)), egyik nagyon kedves némettanárnőm azt mondta, „Józsi, maga képes arra, hogy le nyelvvizsgázzon! Tegye meg!” Elmentem a vizsgára, és megcsináltam. Ugyanis nemcsak ő hitt bennem, hanem én is hittem az ő szakértelmében, és abban, hogy valóban képesnek tart arra, hogy levizsgázzak német nyelvből. Azóta is nagyon hálás vagyok neki!

Tehát, ha kezdő lökésre van szükségünk, akkor mindenképpen érdemes olyan embert keresnünk, akiben képesek vagyunk hinni, bízni, és fontos, hogy ő is hisz bennünk.

Ha valaki fél a kísérletezéstől, akkor elkezd vitázni. (…)

Az idézet Michael Hanekétől származik. Hogy egy másik idézettel indítsak Az ember tragédiájából: „A tett halála az okoskodás.” Mi történik abban a helyzetben, amikor elkezdek magammal – vagy mással – vitatkozni? Azt hiszem, kifogásokat keresek arra, hogy miért nem működhet az, amit elterveztem. És miért keresek kifogásokat? Mert valójában semmi kedvem ahhoz a dologhoz. Tehát nem történik más, minthogy valamit magamra akarok erőltetni, ami nem én vagyok.

A másik dolog, ami miatt halogatunk, hogy sokat hallottuk ezeket a mondatokat: „Úgysem fog sikerülni! Nem érdemes energiát fektetni bele! Inkább csinálj helyette mást!” vagy „Inkább ne csinálj semmit!” Hihetetlenül nehéz, de nem szabad meghallani az ilyet.

Nagyon fontos azon dolgozni, hogy a magunk elvárásai szerint éljünk. Az, hogy a munkánkat elég jól végezzük el, nem más igénye, hanem saját magunké. A rendezett pár- és egyéb kapcsolat sem (csak) más igénye, hanem a miénk is. Mások elvárásainak megfelelni önmagunk és mások becsapása is lenne. Hiszen elhitetjük magunkkal, hogy az a jó, ha másoknak megfelelünk, még akkor is, ha beleszakadunk, másokat meg azzal csapjuk be, hogy jól csinálják az elvárásdömpinget.

Aki nem vág semmibe, az nem is jut semmire és nem is jó semmire.

El tudjuk képzelni, milyen lehetett Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais gondolkodása, amikor ezt kimondta. Ezzel a mondattal inkább ölni lehetne, nemhogy motiválni. Önértékelésünket is csak lejjebb döngölhetjük vele, mert hogy nem emel fel, az ziher. Ha valakinek a szájából hallanám ezt a mondatot (és nekem mondaná), akkor biztos azt gondolnám, hogy alacsony az önértékelése. Elvégre, aki rendben van magával, nincs szüksége arra, hogy mások felett ítélkezzen.

Hogyan működik a motiválás a segítő kapcsolatban?

A segítő és a kliens közti kapcsolat alapvetően motiváló erejű. Hiszen a kliens azért megy segítőhöz, mert olyan elakadása van, amiből egyedül nincs ereje – nincs motivációja – kimászni. A segítő azokat a dolgokat fogja erősíteni, ami a kliens erőssége. Illetve olyan képességeket is meg tud erősíteni, amiről a kliens nem is gondolná, hogy megvan benne. De ez tényleg egy olyan kapcsolatban jön csak elő, amelyben a segített személy százszázalékos odafigyelést kap.

Összegzésképpen azt tudom mondani, hogy a motivációhoz inkább szükséges egy hiteles ember, mint néhány kontextusából kiragadott sor. Szerintem az idézetek akkor működnek, amikor csak egy pici plusz kell a megvalósításhoz. Hiszem, hogy mindenki életében élnek hiteles emberek, akikhez lehet fordulni, ha elbizonytalanodunk.

Amikor ég a talpunk alatt a talaj

Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , , ,

Egy történettel hadd világítsam meg, mit jelent az, amikor ég a talpunk alatt a talaj. Egy 1988-as júliusi estén, kilenc órakor robbanás történt a Piper Alpha olajfúró platformon, az Északi-tengeren, Skócia partja mentén. Százhatvanhat fős legénység és két mentő vesztette az életét. Ez volt a legborzasztóbb katasztrófa az északi-tengeri olajkitermelés 50 éves történetében.

A hatvanhárom túlélő egyike, Andy Mochan, szuperintendens volt a fedélzeten. A kórházban elmondta, hogy a robbanás és a riasztások hangjára ébredt fel. Megsebesült, de kiszabadult a lakónegyedéből és a platform széléig menekült. Alatta az olaj felszíne lángra lobbant. Csavart acél és más törmelék borította a víz felszínét. A víz hőmérséklete miatt tudta, hogy legfeljebb húsz percig élhet, ha vízbe veti magát. Mindezek ellenére Andy beleugrott.

Amikor megkérdezték, miért hajtotta végére ezt a potenciálisan végzetes ugrást, azt válaszolta: „ugrok és meghalhatok vagy nem ugrok és halálra égek.” Tehát választott az esetleges halál és a teljesen bizonyos halál között. Andy leugrott, mert úgy érezte, nincs más választása. A platformon való tartózkodás ára túl magas volt.

Hogy jön ide ez a történet?

Vagyunk néha úgy, hogy érezzük, valami nincs rendben velünk vagy körülöttünk, de mégsem teszünk semmit. És csak akkor teszünk lépéseket, amikor már nagyon „ég a talpunk alatt a talaj”, vagyis amikor burning platform van. Mindig két választásunk van – legalább. Andy Mochannek is két választása volt. A lehető legjobb megoldást kellett választania, mert „az élet él, és élni akar”.

Oké, de hol kezdjük a változtatást?

Sokszor a változtatást magunkon kell kezdenünk. Például, ha azt szeretnénk, hogy jobban figyeljenek ránk, akkor nem biztos, hogy mások megnevelésével kell kezdenünk, hanem érdemes megnéznünk a saját viselkedésünket. Mi az oka, hogy nem figyelnek ránk? Ez mindig így volt, vagy mostanában lett ilyen a helyzet? Mi a legkorábbi élményünk arról, hogy nem figyelnek ránk? Mit éreztünk akkor? Min kell változtatnunk, hogy jobban el tudjuk érni a céljainkat?

Nem könnyű ezeket a kérdéseket megválaszolni, főként, hogy nem feltétlenül racionális válaszokat kell adnunk. És egyedül nem is biztos, hogy még tudjuk válaszolni.

Három kérdést tegyél fel magadnak, ha változtatni akarsz:

  1. Miért akarod a változást?
  2. Mit vársz a változás végkimenetelétől?
  3. Mered-e vállalni a változással járó nehézségeket?

A változásban benne van a kétség, de az öröm is. Viszont, ha nem lépsz, lehet, hogy még több kétséggel kell szembenézned.

Ha változtatni szeretnél, keress bizalommal!

Tetszett a bejegyzés? Oszd meg másokkal is!

A pokol tornáca is… avagy 5 mondat, amivel ölni lehetne

Blog, Konfliktuskezelés, Személyiségfejlesztés

A pokol tornáca is jó szándékkal van kikövezve. Bizonyára te is ismered ezt a mondást. Hány és hány ehhez hasonló mondatot hallottál, amelyekkel ölni lehetne? Mennyi tiszteletlenség bújik meg az ilyen mondatok mögött? Ha ismerősek neked ezek a mondatok, akkor ez a Te bejegyzésed.

Ne érezd rosszul magad…

Bár jóindulatúnak hangzik, mégis az ellenkező hatást éri el. Képzeld el, hogy ülsz a libegőn, lábad alatt a fák meg házak vannak. Forog a gyomrod, és a melletted ülő azt mondja, ne érezd magad rosszul, mert ez jó buli.

Hogy mit mondanál neki, hagyjuk, mert azt nem mondanád, hanem csinálnád. Sugárban. Márcsak azért is, mert tudtán kívül megtiltja neked, hogy rosszul érezd magad. Vagyis nem érezheted ám csak úgy, büntetlenül, amit akarsz! Pedig alapszabály, hogy:

Érzésekkel nem vitatkozunk!

Ezt a mondatot azzal lehet kiküszöbölni, hogy sajnálom, hogy így érzed magad. Remélem, ez az érzés változni fog. Ugye, mennyivel másképp hangzik?

Meg kell oldanod…

Az alkalmazott bent ül a főnökénél, aki épp arról beszél neki, mennyire fontos a pontosság, a precízség, meg hogy mit szabad, mit nem. Aztán egyszer csak azt mondja neki, hogy látja, mennyire szét van szórva. Az alkalmazott elmondja, hogy miért nem mennek jobban a dolgok. A főnök válasza: meg kell oldani az életünket. Ez azért elég rosszul tud esni, főleg, ha az illető krízisben van. Akkor ugyanis ezzel a mondattal csak még lejjebb nyomják az önbecsülését, hiszen nem tudta megoldani az életét.

Mit mondj vezetőként vagy kollégaként ilyen esetben?

Például ezt: nagyon nehéz lehet neked most, hogy így összejöttek a dolgok. Helyt kell állnod a munkahelyeden úgy, hogy közben otthon sincs minden rendben…

Ennyi pont elég, a főnök-beosztott viszonyba a beosztott magánéleti nehézségének megoldása úgysem fér bele, de az együttérzés mindenkinek kijár.

Csakhogy tudjál róla…/A te érdekedben mondom…

A jóindulat ezerből egyik árnyalata, amikor olyasmit mondunk a másiknak, amiről azt hisszük, hogy segítség lehet neki. Például, hogy a főnök vagy valamelyik beosztott mit mondott róla a háta mögött. Miért jó nekem, ha tudok róla, hogy mit mondott rólam a másik? Lehet, hogy nem is úgy értette, lehet, hogy más hangsúllyal mondta… Akkor minek idegesítenénk vele a másikat? „Amit A mond B-ről C-nek, az A-ról szól és nem B-ről” (Goda Gyula). Ha mégis fontosnak tartod közölni, hogy mit sugdolóztak róla mások, akkor tedd így:

anélkül, hogy belekevernéd mások következtetéseit és sajátodét, mondhatod így is: többen látták, hogy a munkaidő lejárta előtt elmentél. Volt valami probléma? Ez egy tény kérdéssel kiegészítve, nem pedig következtetés. Ha azt mondanád: miért lógtál el? Ez már ítéletet hordoz magában, ami alapból dühöt vált ki a kollégádból. És ezt te nem szeretnéd, ugye? 😀

Én csak segíteni akarok…

Nagyon nemes dolog. Akkor, ha a másik kéri ezt a segítséget. Ha nem, a fejünk tetejére állhatunk, akkor sem fogunk tudni. Amikor ezt a mondatot halljuk, akkor az valójában nem rólunk, hanem arról az emberről szól, aki ennyire segíteni akar. Ha meg akaratunk ellenére elfogadjuk, pusztán udvariasságból, akkor nyilván nekünk kellemetlen lesz, a másik pedig nem érti, mi a bajunk. Nehéz dolog a visszautasítás. Főleg, ha nem arra vagyunk szocializálva, hogy a számunkra kellemetlen dolgokat visszautasítsuk.

Hogyan utasítsuk vissza úgy, hogy sem neki, sem magunknak ne fájjon? Például így: Látom, hogy nagyon fontos neked, hogy segíts. Ebből aztán elindulhat egy beszélgetés, amely végén közölhetjük kellő empátiával, hogy most ebben a pillanatban nincs szükségünk a segítségre, ha majd lesz, szólunk.

Legyetek motiváltak…

Ezt egyszer egy értekezleten hallottam. Nagyon érdekes volt, mert akitől hallottam, az sem gondolta komolyan, ezért felhívta a figyelmet, hogy mondták neki, hogy motiválja a beosztottakat. Ő ilyen módon tette ezt.

Mi a megoldás? Ilyen mondatot nem mondunk. Illetve ki lehet váltani ezzel: Keressétek meg a munkátokban azt, amiből erőt tudtok meríteni!

.A fent említett mondatok apróságoknak tűnnek. Pedig egy-egy „rossz” érzés pont ezeken a mondatokon múlhat. Miért is akarnánk a másiknak „kellemetlen” érzést okozni? Azt gondolom, ha csak ezeken a mondatokon változtatnánk, már egészségesebben tudnánk kommunikálni, és sok konfliktust megelőzhetnénk.

Ha munkavállalóként vagy vezetőként változtatni szeretnél a kifejezéskészleteden, keress bátran!

Pozitív megerősítés vs. dicséret

Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, ,

Mi a különbség a pozitív megerősítés és a dicséret között? Emlékszel, hogy amikor gyerek voltál, hogyan dicsértek meg? Hányszor hallottad már, hogy „Olyan ügyes vagy, kisfiam/kislányom!”, „Megdicsérlek!” Kb. hány éves korodig hallottad ezt? Mi volt az a pont, amikor már nem esett jól a dicséret ezen formája? Ebben a bejegyzésben arról olvashatsz, hogyan motiválhatod a gyereked, beosztottad.

Mi a hátulütője a dicséretnek?

  • Thomas Gordon egyenesen kommunikációs gátnak tartja. Ugyanis a dicsérőt olyannak tünteti fel, mintha „élet és halál ura” lenne. Merthogy, aki dicsér, az büntethet is.
  • A másik ok, amiért nem előnyös a „megdicsérlek”, hogy függővé teszi a diákot, beosztottat, aki azért fog dolgokat megcsinálni, hogy megdicsérjék. Ráadásul erősíteni fogja az alá-fölé rendeltségi viszonyt.
  • Végül, aki a dicséretet kapja, gyakran érezheti úgy, hogy csak azért mondják neki, hogy lerázzák.

A pozitív megerősítés

Na, jó, de akkor mit mondjunk?” – jogos lenne a kérdés, ha feltennétek. A válasz a pozitív megerősítésben rejlik.

Mennyivel jobban hangzik, mikor azt mondja a tanár a diáknak rajzórán, „Milyen szépek az ívek ezen a rajzon!”, mint azt, hogy „Szép a rajzod.”. Ugyanis egy idő után már nem elég, hogy szép. Mi a szép benne? Mert lehet, hogy a figurák feje egyáltalán nem hasonlít az emberére, de a napocska szép kör alakú, a sugarak tényleg ragyognak, stb. A főnök a beosztottjának mondhatja, hogy „Milyen pontosan követte az utasításaimat!”, vagy az ügyfél a fényezőnek: „Olyan szépen felpolírozta az autóm, hogy azt hittem, nem is az enyém, hanem valami szalonból hozták ide!” És még sorolhatnánk.

Sőt! Ha valaki hazudott, de most elmondta az igazságot, akkor is érdemes neki mondani: „Köszönöm az őszinteséged!”, mert ebben benne van az is, hogy elfogadjuk őt, és megengedjük neki, hogy helyrehozza, amit elrontott.

A pozitív megerősítés lényege, hogy valami tulajdonságban vagy tehetségben erősítse meg a másikat. Bárki használhatja, csak őszintén mondja, a másik szemébe nézve!

Hogyan működik ez egy segítő beszélgetésben?

Amikor a kliens a beszélgetés végére ér, akkor a segítő adhat neki olyan visszajelzést, hogy „A mai alkalommal Ön nagyon sokat és keményen dolgozott! Nem szégyellte kimondani a félelmeit, a kívánságait, és ezt köszönöm!

A jól irányzott pozitív megerősítések erősíthetik a személyiséget, amelyeknek következtében az illető képes lesz reálisan látni magát, felelősségteljesebb lesz, megtanulja tisztelni a megerősítést adó személyt, és nem utolsó sorban, megtanulja ezt a fajta „dicséretet”, és másoknál is ugyanígy fogja alkalmazni!

Happy End után – avagy a konfliktus hozadéka

Személyiségfejlesztés

Az amerikai filmek a happy end feliratig tartanak, aztán vége. Sosem látjuk a folytatást, hogy milyen az, amikor elmúlik a lila gőz, jönnek a hétköznapok. Elindulnak a konfliktusok, és közben arra jönnek rá, hogy ez már nem olyan, mint amikor összejöttek. Kiábrándulnak egymásból, tulajdonképpen nem is tudják, miért kezdtek el járni. Pedig a kapcsolatuknak nem kellene az első vita után tönkremennie, hacsak nem utazik valamelyikőjük erre. A viták, nehezebb konfliktusok inkább megerősíthetik, nem pedig gyengítik a kapcsolatot. Most megmutatom a konfliktusok lehetséges okait.

Ahogy a történelmet, az irodalmi műveket, munkafolyamatokat, az emberi egyedfejlődést, úgy a párkapcsolatokat is szakaszokra lehet bontani. Jó, ha ezekre rálátunk, mert akkor tudjuk, hol tartunk, és nem törjük a fejünket a szakításon.

I. A szimbiózis és krízise (Ez a happy end a filmekben)

Biztos emlékszel még arra az időszakra, amikor egymásba szeretettek. Annyira dúlt a lamúr, hogy a rózsaszín ködtől az orrotokig sem láttatok. Talán arra is emlékszel, hogy úgy egymásba voltatok habarodva, hogy már azt sem tudtátok, melyik gondolat kié, annyira „eggyé váltatok”. Merthogy a szimbiózis erről az eggyé válásról szól. Igen, erre a néhány hónapra maximálisan jellemző, hogy a felek feladják az egyéniségüket azért, hogy a másiknak jó legyen.

Mi a veszélye ennek a szakasznak?

Hogy a felek azt hiszik, ez örökké tart, és bármilyen akadályt könnyedén le fognak gyűrni, csak mert a szerelem, mindent legyőz.? A másik, hogy sokan azt gondolják, az a jó, amikor teljesen elmerülnek egymásban. A valóság azonban az, hogy ez a korszak lezárul, és ennél már csak egy józanabb, realisztikusabb szakasz jön.

II. A leválás és krízise

Szóval, mint említettem, egy olyan korszak jön, amelyben a pár tagjai elkezdik egymást másképp látni. Ez természetesen fokozatosan következik be, nem pedig egyik napról a másikra. Talán emlékszel arra a pillanatra, amikor elkezdted az első „hibákat” felfedezni a párodban. Ugye, milyen kijózanító pillanatok voltak ezek? Rájöttetek, hogy egyikőtök sem tökéletes. Mert nincs tökéletes. Nincs olyan, hogy valaki a másiknak minden szempontból megfelel. Ha igen, vagy nagyon szerencsés, vagy hazudik magának. És persze a másiknak. Szóval elkezdtek különbözni egymástól.

Mi a veszélye ennek a szakasznak?

Amikor rádöbbentetek, hogy egyikőtök sem Superman és Superwoman, felmerülhet talán a kérdés:

Hogyan tovább? Mégsem találtam meg az igazit? Lesz-e olyan, hogy megtalálom? Tudom-e még szeretni a páromat a hibáival együtt?

Nagyon hamar véget érhet a kapcsolatotok, még azelőtt, hogy megláthatnátok, mi lehetne belőle.

III. Az énközpontúság és krízise

Ha a kapcsolatotok túléli a leválás szakaszát, akkor sikeresen átlendültetek az énközpontúságba. Az előző szakaszban elfogadtátok egymást úgy, ahogy vagytok, és így éltek boldogan. Idővel mindegyikőtöknek meglesz a saját tere, saját véleménye, saját elfoglaltságai. Elkezdtek kifelé nyitni. Már nemcsak egymásnak vagytok, hanem vannak munkatársak, barátok, barátnők, akikkel elkezdtek programokat szervezni. Ebben az időszakban jobb külön, mint együtt. Az énközpontúság szakasza azt is hozza magával, hogy újraértelmezitek saját magatokat, a céljaitokat, a vágyaitokat. Amíg kifelé nyíltok mások felé, közben nyílik egy út befelé is, a lelketek, a személyiségetek felé.

Mi a veszélye ennek a szakasznak?

Ha túlságosan kinyíltok a külvilág felé, előfordulhat, hogy már egyáltalán nem keresitek egymás társaságát, az intim helyzeteket. Olyanokká váltok, mint a lakótársak.

IV. Az újraközeledés és krízise

Jól kihaveroztátok/barátnőztétek magatokat, egyszer csak hiányérzetetek támad: valaki/valami hiányzik, ami eddig volt, most nincs. Rájöttök, hogy keveset beszélgettek, alig szerveztek közös programot, hiányoznak a mély beszélgetések, csevegések. Elhatározzátok, hogy újra összerázódtok, és lám, mintha két teljesen új ember találkozna egymással! Ennek a helyzetnek tehát megvan a maga romantikája.

Mi a veszélye ennek a szakasznak?

Semmi. ? Inkább folytatom az előző gondolatmenetet. Elkezdtek újra „találkozgatni”, és azt veszitek észre, hogy mintha „komolyabbak”, mélyebbek lennének a beszélgetéseitek. Elmesélitek az egymástól „külön” töltött időszakot, és a jövő felé néztek. Együtt, közösen. Aztán egymásba szerettek újra, és kezdődik minden elölről, csak már egy kicsit magasabb szinten. És ez így van rendjén.

Tehát megvan a nehézsége a párkapcsolat minden szakaszának. Idei „nyaralásomat” azzal kezdtem, hogy meghívott előadóként csoportfoglalkozást tartottam tinédzsereknek egy katolikus fesztivál keretein belül. A téma pedig a párkapcsolat szakaszai volt. Meglepődtem, milyen éretten álltak hozzá. Mikor mondtam, hogy nyugodtan kérdezzenek, egy nagyon mélyen szántó kérdést dobtak fel: mi történik, ha az egyik már továbblépne a következő szakaszba, de a másik visszahúzza? Ez minden párkapcsolat nehézsége. A megoldást eljátszottuk. Olyan helyzeteket találtak ki, amelyeknek ez a szakaszbeli elcsúszás volt témája. Rájöttek, mennyire nehéz úgy kommunikálni, hogy közben mindenkinek el van borulva az agya a dühtől. De a másikra odafigyelő, megértést tanúsító, egymás szeretetét kifejező kommunikációt semmi nem pótolja.

Ti hol tartotok? Ha már túl léptetek egyes szakaszokon, hogy oldottátok meg? Mit mondtatok egymásnak, amitől a másik elfogadva, megértve és szeretve érezte magát? Gondoljátok végig, beszéljétek át újra, ha szükséges! Ha pedig olyan témába ütköztetek, amivel egyedül nem tudtok megbirkózni, keressetek bizalommal!

Kitartást és sok örömet kívánok hozzá!

Az utolsó szavak

Személyiségfejlesztés, , , , , ,

Aki hallotta már az utolsó szavakat valaki szájából, az bizonyára meghatározó élmény lehetett az életében. És ezek a szavak talán a legfontosabbak lehetnek egy életmű szempontjából. De melyek voltak Jézus legfontosabb szavai? Mit tanulhatunk általuk? A Katolikus Egyház hét szóként említi Jézus utolsó mondatait, melyek a kereszten hangzottak el a szájából a hagyomány szerint. Ezekről bővebben ide kattintva olvashatsz. Egy mondatot emelek ki közülük, amely szerintem nekünk, hétköznapi embereknek, akár keresztények vagyunk, akár nem, fontos lehet.

„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34)

Amikor Jézus ezeket a szavakat mondja épp, hogy van még benne élet. De ebben az állapotban is olyat mond, amellyel bizonyára megbotránkoztatja azokat, akik hallják őt. Itt van keresztre felfeszítve, kegyetlenül helyben hagyják, és még bocsánatot is kér a számukra az istenétől. Pedig a bocsánat a legnagyobb gyógyító erő az ember számára. Jézus azért tud bocsánatot kérni a számukra, mert szívében már megbocsátott nekik. Ő tudja, hogy ami vele történik, annak oka van. És azt is tudja, hogy az Ő „romjain” virág nő az emberiség számára.

Persze, könnyű kimondani, hogy bocsássunk meg, de mégis hogyan?

Inkább csak elemeiben írok róla, hiszen nincsen rá recept. De ha meg tudjuk tenni, azzal felelősséget vállaltunk saját magunkért. A megbocsátás nem azt jelenti, hogy a másikat felmentjük a bűnei alól. Azzal neki kell számot adnia a saját lelkiismeretének. A megbocsátás magunk miatt fontos.

Az is mindenképp fontos, hogy a megfelelő személynek beszéljünk a fájdalmunkról. Valakinek kimondani, kiadni magunkból a dühünket, az elkeseredettségünket, az elesettségünket, nagyon nehéz dolog.

Fontos, hogy minél több időt adjunk magunknak. Nem várhatja el tőlünk senki, hogy essünk rajta túl minél előbb.

A megbocsátásban megértés is van. Nem mindig, de néha tudunk magyarázatot a másik tettére. Ez önmagában felszabadító tud lenni. De ha nem ismerjük a másik motivációit, akkor viszont azt kell megértenünk, nem volt befolyásunk a cselekményre.

Egy tragédia sokszor elgondolkodtatja az embert, hogy mit tud belőle profitálni. Azt már ugyanis valószínűleg jól tudjuk, mit veszítettünk. De mit nyertünk általa? Még szorosabb emberi kapcsolatokat? Esetleg ráébresztett valamire? Új célt, amely által többek lehetünk? Vagy el tudjuk mondani másoknak is, hogy van élet dühön, a bosszúálláson és a gyászon túl is?

A viskó

Végezetül hadd hozzak ide egy történetet, amelyről bizonyára hallottál már, A viskó című nagy sikerű kanadai regényről, mely Amerikában játszódik. Főhőse egy családapa, akinek kislánya kegyetlen körülmények között hal meg. Egy napon levelet kap Istentől, aki meghívja a viskóba. Oda, ahol a kislánya ruháit találta meg. A történet lényege, hogy az apa tehetetlensége és haragja depresszióba fordul. Azonban a Szentháromság tagjaival folytatott beszélgetések ráébresztik arra, ha nem bocsát meg a gyilkosnak, sohasem élhet teljes értékű életet. Az egyik gyermeke meghalt, de van még másik kettő, akiknek szüksége van rá. (A regény részletes tartalmát itt olvashatod.)

Forrás: https://www.libri.hu/konyv/wm_paul_young.a-visko.html

És végezetül vidd el magaddal ezt az idézetet:

A szabadságunk abban rejlik, hogy megtanuljuk magunkhoz ölelni azt, ami történt. A szabadság azt jelenti, hogy minden bátorságunkat összeszedve lebontjuk a börtön falait, egyik téglát a másik után.

Edith Eva Eger

Ha pedig nehezen megy a megbocsátás, foglalj időpontot hozzám!

Advent a belső hangra figyelés időszaka

Személyiségfejlesztés, , , , , , ,

Advent hagyományosan a karácsonyra, illetve az Úr eljövetelére való előkészület időszaka. Természetesen sok embernek inkább az együttlét domborodik ki az ünnepből. Azonban a legtöbben úgy vagyunk a karácsonyra hangolódással, hogy vásárolunk, kapkodunk, kétségbeesünk, hogy ez sincs meg, az sincs meg. És egyszer csak eljön karácsony, mindenki hullafáradtan odaül a karácsonyfa köré, kibontja az ajándékot, és nem hogy nem örül, hanem egyenest bosszankodik azon, amit elfelejtett. Magyarán dolgozik tovább, de már csak agyban, mert fizikálisan már képtelen rá. De hogyan halljuk meg a belső hangunkat, hogyan tudjuk úgy megélni az adventet, hogyan lehet úgy felkészülni a karácsonyra – felekezettől, meggyőződéstől függetlenül –, hogy arra később ne rossz szájízzel gondoljunk vissza.

Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy a fent említett „segítség” csak akkor működik, ha valóban van a lelkünkben igény az advent és a karácsony megélésére.

Alapvetően az advent az adventus domini (az Úr eljövetele) kifejezésből származik, amely az idők során lerövidült, így alakult ki a ma is használatos kifejezés. A szóban mindenképpen benne van a várakozás. De mi is a várakozás? Miért jó várakozni? Első nekifutásra talán felesleges dolognak tűnhet, de egy sor olyan dolog van benne, amely fejlődésre serkenti a személyiségünket, vagyis önismeretünket gyarapíthatjuk vele.

A várakozás fontossága

  • Fantáziánk fejlődése: banálisnak tűnhet, de amikor valami nagy dologra készülünk, akkor elképzeljük, hogy milyen lesz, ha odaérünk, mit fogunk csinálni. Elképzeljük a körülményeket, a viselkedésünket. Vagyis elképzeljük a végeredményt. Minél részletesebben képzeljük el, annál inkább fejlődik képzelőerőnk, amire természetesen az élet bármely területén szükség lehet. Aki ezt nem teszi, az tulajdonképpen nem vár. Számára az a bizonyos dolog, ami előtt áll, ugyanolyan, mint más esemény.
  • Tervezési kompetenciánk fejlődése: ha valamire várunk, az azt jelenti, készülünk is rá. Megtervezzük a lépéseket, beszerzünk mindent, amire szükség van a lépések végrehajtásához. Ha nincs tervünk, akkor tulajdonképpen csak álmodozunk.
  • Áldozathozatal: nagyon fontosnak tartom, hogy egy felnőtt, magát érett személynek tartott egyén képes legyen lemondani bizonyos dolgokról célja elérése érdekében.
  • Komfortzónánk tágítása: az áldozathozatallal együtt jár. Segít abban, hogy minél otthonosabban mozogjunk váratlan vagy szokatlan helyzetekben.
  • Vágyakozás: enélkül nem is létezik várakozás. Ha valamit elérünk az életben, akkor azt pontosan emiatt tudjuk megvalósítani. Vágy nélkül az ember olyan, mint a hullámok nélküli tenger, álló víz.

Ez a fiú nemcsak áll és vár, hanem fejben megtervezi az ugrást és a megérkezést is.

Ha már idáig eljutottál az olvasásban, kedves Olvasó, akkor gratulálok Neked! De joggal teheted fel a kérdést, hogy te nem ezért kezdted el olvasni ezt a cikket, hanem azért, hogy választ kapj arra a kérdésedre, hogyan tudnád a karácsony előtti nagy hajrában egy picit lelassítani az időt, hogy magadra tudj koncentrálni. A válaszom: a válasz már elkezdődött. A várakozás a maga minden összetevőjével együtt a személyiséged fejlődését szolgálja. Ha a fent említett pontok közül valamelyik nincs meg, akkor az már nem a várakozás kategóriája, hanem inkább a taposómalomé. A várakozás megszépíti a hétköznapokat, és az ünnepből már néhány morzsát becsempész a szürkének megélt napjaidba!

Ha nem bírsz várni

Na, jó, de mi van akkor, ha úgy érzed, képtelen vagy várni, és mindent azonnal szeretnél? És ráadásul ez az érzés megbénít, cselekvésre képtelenné, feszültté tesz. Azt hiszem, ilyenkor érdemes néhány dolgot helyre tenni magadban.

  1. Önmagadért vagy. Mind az, amit teszel, önmagadért teszed. Önmagadért kelsz fel és fekszel le mindennap. Önmagadért tanulsz, dolgozol, építesz kapcsolatokat, vállalsz gyermeket, stb. És az önmagadért való levésből más is részesül, természetesen, ha te is akarod. Mondhatnád, hogy önzőség, na de ennyi önzőségre szükséged van ahhoz, hogy egyáltalán élni tudj. Szörnyen fárasztó dolog mindig másokért élni, elhiheted!
  2. Nem vagy különb másoknál. Másokat is feszíthetnek ugyanezek az érzések, tehát nem vagy egyedül. Gyakran esünk abba a hibába, hogy a problémánkat akkorának érezzük, hogy másoké eltörpülnek mellette. Nem gondolom, hogy akkor a sajátunkat bagatellizálni kellene, csupán vegyük észre, mások is küszködnek hasonló problémákkal, mint mi, és ez még adott esetben jó is lehet, mert ha önállóan nem tudjuk megoldani, megkérdezhetünk olyanokat, akik már átmentek hasonló élethelyzeteken.
  3. Prioritás. Érdemes egy papírt ragadnod, és megnézned, mi az, ami fontos a számodra, és mit tettél meg érte, vagy mit vagy hajlandó megtenni érte. Mi az, ami most, ebben a pillanatban fontos. Ez azért fontos, mert lehet, hogy azért nem bírsz várni, mert előbb még van egy másik igényed, amit ki kell elégítened ahhoz, hogy aztán azt a nagyobb dolgot megtehesd. Pl. szeretnél karácsonyi ajándékokat vásárolni, de nem bírod rávenni magad, hogy megtedd, legszívesebben már túl lennél rajta. Talán azért van ez, mert vagy nem találtad még ki, kinek mit szeretnél, vagy túl fáradt vagy, hogy belekezdj. Az előbbit tehát tervezés előzi meg, az utóbbi pedig azt követeli, hogy pihenj, aludd ki magad, és aztán állj neki a feladat megoldásának. De mondok egy másik példát! Házasodni szeretnél, de úgy érzed, nem neked való a házasság. Miért? Talán, mert még nem zárult le egy szakasz az életedben, vagy ahogy mondani szokták, „nem élted ki magad”.

A belső hang megtalálása adventben

Ha szkeptikusként olvasod e bejegyzést, akkor hadd adjak néhány szempontot ahhoz, hogy miért érdemes az önismereteddel foglalkoznod karácsony előtt.

  1. Sokszor vagyunk úgy, hogy a karácsony olyanná válik számunkra, mintha felülnénk egy gyorsvonatra. Hipp-hopp, már január 2-a van, és azt érezzük, semmi nem történt, még csak nem is pihentünk egy percet sem. Ez igazán lehangoló tud lenni, főként, hogy 3-án így megyünk újra dolgozni.
  2. A karácsony nem több, mint egy olyan nap a sok közül, amikor nem kell csinálni semmit. Valóban, ez egy olyan nap. De felteszem a kérdést, hogy jutottunk el idáig? Gyermekkorunkban hatalmas izgalommal vártuk, ma meg nem több egy semmittevős napnál. Szerintem pontosan regisztrálható minden egyes mozzanata.
  3. Belefásultunk az ünnepbe. Mindig csak készülni, takarítani, vendégeket várni, ajándékok után kajtatni… Valóban, így is fel lehet fogni. Egy bibliai idézetet hadd hozzak ide Lukács evangéliumából: „Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal. Ezért előállt Márta, és így szólt: „Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!” Az Úr azonban így felelt neki: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.”(Lk. 10, 38-42)

Ezek mind olyan esetek, amelyek miatt megéri magadra időt fordítani, különösen adventben. Ha megteszed, megtérül a magadba fektetett energiád, hiszen javíthatsz életminőségeden, és talán abban is segít, hogy megtaláld újra az utat az ünnepléshez, hogy annak újra helye legyen az életedben! És, hogy hogyan tedd? Álljon itt néhány eszköz, amelyet MÁR MA használatba vehetsz!

ADVENTI OLVASÁS

  1. Az olvasással sok minden fejleszthető, többek közt az érzelmi és értelmi intelligencia. Az önismereti tartalmú könyveknek általában nem az a célja, hogy pszichológusokat neveljenek, hanem segítsék a személyiség érését, elmélyülését. Érdemes olyan témájút keresni, amely Téged érdekel. Ehhez pontosan meg kell határoznod, mi az, amiben fejlődni szeretnél, és ahhoz választani irodalmat. Ha nem olyat választasz, ami mostani élethelyzetedben fontos, akkor abba hamar bele fogsz unni.
  2. Ha nem találsz ilyen könyvet, akkor keress egy regényt, amely valamiért megragadta a figyelmed. Válassz egy szereplőt, majd igyekezz beleélni magad az ő helyzetébe. Próbáld meg cselekedeteinek, mondanivalójának motivációit felfedezni, majd vizsgáld meg, te hogy cselekednél a helyében! Aztán nézd meg, hogy van-e kapcsolódásod az ő életével. Próbálj meg egy fiktív beszélgetést kezdeményezni az általad választott szereplővel! Beszéld meg vele a te megoldásaidat! Igazán izgalmas dolog tud ez lenni, legfőképpen akkor, ha szeretsz szokatlan dolgokat kipróbálni.

ADVENTI NAPLÓÍRÁS

  1. Advent 4 hétből áll. Ez alatt az idő alatt vezess egy naplót, amely a napi történéseket foglalja magában. Nem az esemény a fontos, hanem a hozzá kapcsolódó érzéseid. Írd le, hogy mit éreztél bizonyos helyzetekben, gondolkodj azon, mikor éreztél hasonlót! Mi a közös/különbség az akkori és a mostani történés között? Mi hasonlóság vagy különbözőség az akkori és a mostani reakciód között? Hogyan csinálnád legközelebb?
  2. A gyakorlat változata, hogy a 4 hét alatt egy bizonyos történéssel kapcsolatban végzel önmegfigyelést.

KAPCSOLATTEREMTÉS

Érdekes lehet olyan emberrel kapcsolatba lépni, akivel eddig nem nagyon beszéltél. Mi volt ennek az oka? Ha ez megvan, próbálj kilépni a komfortzónádból, és szólítsd meg! Ha akarod, rá is készülhetsz, de a spontán megszólítás még jobb. Figyeld meg az ő reakcióját, és a magadét is! Igyekezz lebontani az addigi nézeteidet vele kapcsolatban! Nézd meg, hogy milyen érzéseid keletkeztek a beszélgetés után! Beszélj természetesen, tanúsíts érdeklődést a dolgai iránt! Ha ezt megteszed, a kapcsolatteremtés új dimenziója tárul fel előtted!

Az a jó a fent említett gyakorlatokban, hogy bármikor elvégezhetők. Karácsony előtt természetesen különösen hasznosak, ha az ember meg akarja találni a nagy készülődés közepette a belső békét.

Azt kívánom Neked, kedves Olvasó, hogy legyen lehetőséged megragadni adventben az összes pillanatot, amikor magaddal törődhetsz! A válassz a gyakorlatok közül, és kezdd el még ma! Meglátod, más színben fogod látni önmagad, másokat és az ünnepet is!

Jó ráhangolódást kívánok a karácsonyra! Ha pedig szeretnél még mélyülni önismeretben, iratkozz fel hírlevelemre!

Vágyak, igények, szükségletek

Blog, Személyiségfejlesztés, , ,

Közalkalmazott, vállalkozó, szabadúszó. Vajon mi köti össze mindhármat? Vágyak, igények, szükségletek. Az alábbi bejegyzésemet elsősorban azon leendő szabadúszó/vállalkozó ismerőseimnek ajánlom, akiknek 2017. szeptember 7-én tartottam előadást a székesfehérvári Konnektor közösségi irodában.

A legtöbb potenciális munkavállaló arról álmodik, hogy olyan munkája legyen, amelyben ki tudja bontakoztatni képességeit, értékelik a teljesítményét, figyelembe veszik ötleteit, meghallgatják véleményét. Merthogy ettől érezzük magunkat embernek. De mi történik akkor, amikor ezek közül valamelyik vagy a legtöbb nem valósul meg? 

A Maslow-piramis (mint a vágyak, igények, szükségletek tartalmazója)

Aki ismeri Maslow piramisát, talán már elgondolkozott azon, melyik szintjére helyezné magát. Nagyon érdekes tapasztalat volt, amikor kamasz diákjaimat kérdeztem erről. Némi viccelődés után a piramis felső harmadába tették magukat. Persze volt kivétel, de a zöme valahol oda tette magát, ami nyilvánvalóan több szempontból sem lehetséges.

Kevesen tudják Maslow-ról, hogy ezt a piramist többször is átdolgozta. Így jutott el addig a gondolatig, hogy az ember egy darabig „pótolgathatja” a gyermekkorában szerzett hiányait (hiányalapú szükséglet), de ha ezt az élete végéig csinálja, soha nem lesz boldog. Vagyis, ha jót akar magának, akkor el kell kezdenie arra törekedni, hogy mitől lehet több, jobb (növekedésalapú szükséglet).

Mi van a hegy lábánál?

Minden embernek van egy „hegye”, amelynek csúcsán olyan dolgok fogalmazódnak meg, mint például a szabadság, az önállóság, elismerés vagy éppen a nemet mondás lehetősége. Az igazság az, hogy nem kell mindenkinek vállalkozónak vagy szabadúszónak lenni ahhoz, hogy ezeket elérje. Persze nem akarok lebeszélni senkit, csak szeretném felhívni a figyelmet azokra a belső – és meglehetősen mélyről jövő – motivációkra, amelyek ilyenkor mozgatják az embert. Mindenkinek vannak olyan „becsípődései”, amelyek számára fontosak egy munkahellyel kapcsolatban, én most négyet hozok ide. De nézzük meg, mi van a hegy lábánál! (Kattints a képre!)

Szabadság 

Annyira alapvető szükségletünk, hogy ez nem is lehet máshol, mint a Maslow piramis második szintjén. Sok mindenben vágyhatunk rá, például a döntéseinkben, mozgásunkban, illetve a véleményformálásban. Ha a munkahely kötöttségeit egyre nehezebben viseljük, meg kell kérdeznünk magunktól: miért nem tudjuk elfogadni a munkahely szabta korlátokat? Miben akadályoznak bennünket? Mi az, ami ebből reálisan érint minket, és nem csak ellenkezni akarunk minden áron, csak mert a kollégák is ezt csinálják? Vagy úgy érezzük, van bennünk egy dacos kamasz, akinek figyelemre, törődésre és elismerésre van szüksége?

Önállóság 

Az önállóságot a harmadik szintre helyezem, mert azt gondolom, ha valakinek meghagyják az önállóságát, az a szeretet egyik kifejeződése. Nehéz elviselni, hogy amikor tudnánk jobban is csinálni bizonyos dolgokat, akkor mások mondják meg, hogyan tegyük. Ez sokszor eléggé elveszi az ember energiáját. Felmerülhet a kérdés, hogy mi a jobb, szembe menni mindenkivel vagy csendben maradni és passzív-agresszív ellenállásba vonulni. Nyilván egyik sem jó, hiszen nem azt szeretnénk elérni, hogy életünk állandó küzdelem legyen, hanem minél harmonikusabb. Másrészt az egészségünk nagyon hamar rámehet, ha huzamosabb ideig feszültségben élünk. Ha állandóan a két dolog között „pingpongozunk”, akkor ez jelzés a számunkra, hogy még nem sikerült a megfelelő megküzdési stratégiákat kifejlesztenünk. Persze, ma már számos lehetőség áll rendelkezésünkre: coach-ok, mentálhigiénés szakemberek, pszichológusok, tudnak szakszerűen segíteni abban, hogy megtaláljuk a megoldást a fent említett problémára.

Elismerés

A piramis negyedik szintjén található. Akkor érezzük igazán, hogy tettünk valamit, ha megfelelő visszajelzés érkezik a munkánkra. Viszont nehéz a helyzet, amikor elvárják, hogy mindenben maximálisan jól teljesítsünk, hiszen ez természetes, de nem vagy alig érkezik rá olyan visszajelzés, amely erősíthetné önbizalmunkat, esetleg inspirálhatna, vagy fejlődést idézhetne elő. Egy darabig elég tud lenni, hogy az ember saját magát dicséri meg. És azt gondolom, nagyon jó, ha valakiben idejekorán kifejlődik ez a képesség. De mit tehet az ember, ha soha nem érkezik kellő megerősítés a munkájára?

Nemet mondás lehetősége

Nagy művészet a nemet mondás, ugyanis nem mindenki képes rá. Egy munkahelyen viszont nem is nagyon előnyös, ha valaki nemet mond a főnökének. Tehát, ha az illető eleve nem úgy van szocializálva, hogy mindent azonnal elfogadjon kérdések nélkül, annak valóban nehéz a közalkalmazotti lét. Ha megint Maslow piramisát vesszük alapul, akkor az önmegvalósítás szintjére helyezném, hiszen nemet mondani csak szabadon, felesleges korlátoltságérzés nélkül lehet.

Minden esetre meg kell fontolni alaposan, miért akarunk váltani. Akár közalkalmazottként, akár vállalkozóként akarunk tovább dolgozni, meg kell kérdeznünk magunktól, hogy honnan tudjuk, hogy a következő munkahelyünkön, vagy vállalkozóként/szabadúszóként jobban fogjuk kezelni a szabadság, az elismerés, az önállóság vagy a nemet mondás kérdését.

A szabadságot, az önállóságot, a nemet mondást tanulni kell. Akár újratanulni is. Hiszen a váltás után új keretekhez és szabályokhoz kell igazodnunk, és nem volna jó beleesni ugyanazokba a helyzetekbe, amelyekbe az előző munkahelyen is voltunk.

Ha szeretnél a vágyaidról, igényeidről és szükségleteidről beszélni, keress bizalommal!

Így értékeld át a tanévedet

Személyiségfejlesztés, , , , ,

„Értékeld át a tanévedet!” Amikor tanév végén záró tantestületi értekezlet van, mindig elhangzik, hogy értékeljük át az elmúlt évet. De mit jelent átértékelni és hogyan tegyük? Ehhez nyújtok segítséget ebben a bejegyzésben két letölthető segédanyaggal. Azonban nem szeretnék megmondó lenni, inkább azt írom le, nekem mi segít(ett).

Amire tanév közben nincs idő

Átértékelni egy helyzetet, egy folyamatot, vagy egy kapcsolatot azt jelenti, hogy megnézem, hol tartok, mit értem el, mik voltak a nehézségek, mik vittek előre, hová akartam/akarok eljutni. Ami nehézség lehet, hogy három szinten is el kell végezni, ha szeretnék egy valóban átfogó képet a munkámban való működésemről.

Ⅰ. Tartalmi szint

Mindenkit szorít a tananyag mennyisége, ezért az egész év folyamatos mérlegelés, hogy mi az, ami elhagyható, és nem vesz el a megértésből; mi az, ami felfogható és mi az, amitől sikerélménye van a diákoknak. Mi az, amit ebben az évben megtanultak, amivel majd boldogulnak az érettségin (talán az iskola után is?), vagy bármilyen vizsgán. Viszont most nem erre szeretném helyezni a hangsúlyt, hanem a következő két szintre.

Ⅱ. Kapcsolati szint

Pedagógusként nemcsak azért vagyok felelős, hogy megtanítottam-e a tananyagot, hanem azért is, hogy milyen kapcsolatot alakítottam ki a diákokkal. Hiszen a fejlődés, a motiváció a kapcsolaton keresztül történik. A kisgyermek azért kezd el megtanulni dolgokat, mert szeretne a szüleinek kedvében járni. Egy kolléga, egy beosztott azért tesz meg dolgokat, mert emberként állnak hozzá. Szóval kapcsolatépítés nélkül elképzelhetetlen a tanítás.

Hogyan végezd az értékelést? Segít, ha  kattintasz az értékelőlap letöltéséhez!

III. Személyes szint

És van még egy szint, amire még kevesebb figyelmet fordítunk. Ez pedig a saját magunk szintje. Mi pedagógusok, annyira keveset törődünk magunkkal, hogy szinte észre sem vesszük, mi az, amiben hiányt szenvedünk, mi az, ami menet közben elromlott. És még a sikereinket sem jegyezzük fel. Emlékszem, néhány évvel ezelőtt a legdurvább konfliktusok felett úgy mentem el, mintha meg sem történtek volna. Azt hittem, így kell csinálni. És közben csak gyűltek az érzéseim, és nem volt senki, akinek elmondhattam volna (a házastárs szerintem nem erre való). Olyan volt az első néhány év, mint egy gyorsvonat, amiről nem lehet leszállni. Idővel rájöttem, hogy a fejlődésem és saját mentális egészségem érdekében muszáj külső segítségeket igénybe vennem.

Hogyan végezd az értékelést? Segít, ha  kattintasz az értékelőlap letöltéséhez!

Mikor csináljunk ilyen értékeléseket? Hiszen tele vagyunk feladatokkal.

Mivel emberi kapcsolatokról van szó, így az idő nem olyan tényező, amivel effektíve számolni kellene, hiszen a kapcsolataink az életünk része, amelyekkel különböző szinteken foglalkozunk. Ha leülünk beszélgetni egy számunkra kedves emberrel vagy szakemberrel, például egy szupervizorral, az már nagyot lendít a másik és magam megértésében. A kapcsolataink fejlesztésére fordított energiával a későbbiekben időt spórolhatunk meg, plusz az értékelések segítségével motivációt gyűjthetünk.

***

Azt gondolom, hogy ezeknek az átértékeléseknek az a legfőbb szerepük, hogy egyben maradjunk. Észrevegyük a kezdőpontokat, a végpontokat és az állomásokat. Tudatosítsuk a nehézségeinket, az érzéseinket. És egyáltalán nem baj, ha arra is emlékezünk és felírjuk a szívünkbe, hogy mi mindent oldottunk meg sikeresen, kikkel alakítottunk ki kapcsolatokat, és kikkel vár még rendezésre a kapcsolat.

Kívánom, hogy sok erőt, tapasztalatot és motivációt gyűjts az értékeléseid során! Ha pedig szeretnél ránézni a munkahelyi kapcsolataidra, akkor foglalj időpontot a családállítás szolgáltatásomra, amely a munkahelyi kapcsolatok feltérképezésében is tud segítséget nyújtani!

 

Legyen olyan a nyarad, amilyennek eltervezted!

Mi a szenvedés értelme? 2.

Személyiségfejlesztés, , ,

Folytatom az elmélkedést arról, hogy mi a szenvedés értelme. Húsvét vasárnap van, a feltámadás ünnepe. Az előző cikkből kiderül, hogy meg kell találnunk, mi a szenvedéseink értelme. A mai bejegyzés viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy bár a halál az élet része, szükségszerűen következik az életből. Másrészt a szenvedés következménye a feltámadás is.

Az élet lezárulása

A halálról sokan gondolkoznak úgy, hogy mivel lezárja az életet, és ily módon minden az enyészeté lesz, nem érdemes semmit sem tenni. Mi volna, ha halhatatlanok volnánk? Körülbelül úgy járnánk, mint a Lopott idő c. film egyik szereplője (a film leírása itt olvasható), akinek 1000 év is megadatott, de annyi mindent látott, hogy egyszerűen megunta az életet. A halhatatlanságért cserébe az ember a viszonylagos összeszedettségét adná oda. Számára így alakulna át a mindenki által ismert közmondás:

Amit ma megtehetsz, azt máskor is, hiszen temérdek időd van!

És ha még tudnánk is mit kezdeni a halhatatlanságunkkal, vajon meddig tartana? Tehát a halál egyfajta felelősségtudatot ad, amit már tegnap is fejtegettem, ugyanakkor konstruktívvá is tesz. Amikor tervezzük az életünket, még akkor is, ha csak álmodozunk bizonyos dolgokról, megpróbáljuk elképzelni az elkövetkezendő ötven évet (vagy többet). Próbálunk alkut kötni az élettel, és ha jó alkut kötünk, hálás lesz nekünk.

Jézus a halálával azt mutatta meg a múlt, jelen és jövő emberiségének, hogy a halál egy állapot, és ami utána következik, izgalmasabb, mint bármi más. De ahhoz, hogy azt izgalmasnak élhessük meg, vágyakozzunk rá, szükségünk van az azt megelőző időre, hogy rá tudjunk készülni. Tehát a halál utáni élettel, vagy akár a jövővel ki kell alakítani egy egészséges viszonyt ahhoz, hogy azt később értékelni tudjuk. Ha így gondolkozunk, nagyon erős bástyákra építjük életünket!

Feltámadás

A feltámadás szót használhatjuk hétköznapi értelemben is. A feltámadás mindig magában hordoz egy újrakezdési lehetőséget, de akkor az igazi, amikor egy szinttel feljebb kezdjük újra. Kiutat a kilátástalanságból. Egy kihunyt párkapcsolatból, egy munkahelyváltásból, valakinek a halálából sokat épülhet az ember. A feltámadásban a felszabadultságnak is jelen kell lennie. Ha nincs, akkor nem érkeztünk még meg a következő szintre, és félő, hogy ugyanabban a malomban őrlődünk tovább.

Jézus feltámadása ezt is megmutatja nekünk: hogyan lehet egy szinttel feljebb újrakezdeni. A célért, melyet el akarunk érni, le kell mondanunk dolgokról, ugyanakkor öröm is van bennünk, mert nem haszontalan, amit teszünk. Ebből érdemes erőt meríteni!

Azt is megmutatja, hogy a másokért való áldozatvállalás nem haszontalan. Hány és hány ember kezdte el megérteni, hogy a boldogság az emberi kapcsolatokban rejlik, nem pedig a tárgyi dolgokban! És hogy a kapcsolatok csak akkor működnek, ha magunk is dolgozunk rajtuk, és nem várjuk el, hogy a másik kitalálja, mire van szükségünk.

Íme, 4 pont, amelyek a(z) (keresztény) ember életének sarkalatos pontjai. Ebben a 4 pontban leírtam néhány gondolatot, amelyekkel kapcsolatban érdemes kialakítani a saját álláspontunkat, és végiggondolni, hogy amit erről a 4 témáról gondolunk, előre viszi-e az életünket!