Kategória: Személyiségfejlesztés

Ha nem teljesítek, akkor is értékes vagyok…(?)

Szerző: Hézl József
Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , , ,

Értékes vagyok-e, ha nem vagyok maximalista? Mindannyiunkat megkörnyékezett már az érzés, hogy akkor vagyunk szerethetőek és értékesek ha teljesítünk. Ráadásul, ha egyre nagyobb dolgokat. Az ember úgy van kitalálva, hogy vágyai vannak, amiket megvalósít. Főleg a kamaszkorra és a fiatal felnőtt korra jellemző ez. Minél többet dolgozni, óriási eredményeket elérni, sok pénzt keresni. Minél előbb áll rá az ember erre a gondolkodásra, annál inkább garantált a siker. Azok a sportolók, akik most az olimpián szerepelnek, hát biztos nem húsz éves korukban kezdték a versenyzést és a sportolást.

Életélvezés vs. teljesítmény

A kamaszkorra jellemző az aszkézis, bármilyen furcsán is hangzik. Pedig a kamaszok életélvezők, leginkább lustálkodni meg bulizni szeretnek. Ja. És amikor lemennek a konditerembe, akkor érdemes megnézni, mit csinál az agyuk. A mozgás révén egy csomó dopamin szabadul fel, hogy ha minél nagyobb súlyt emelek, annál erősebb leszek, nagyobbak lesznek az izmaim, annál jobban fogok kinézni, és jobban fogok hódítani a lányoknál. Szóval eljutni a testünk végső határáig.

A fiatal felnőtteknél, kb. húsz éves kor felett pedig a minél nagyobb siker, annál több pénz, annál nagyobb luxus. Plusz ott az elismerés, amit az ember a munkájáért kap. Ez a legmotiválóbb dolog. Ha dicséretet kapsz számodra fontos személyektől. Na, ez az igazi dopaminlöket.

Van-e ezekkel bármiféle probléma? 🤷‍♂️

Alapvetően nincs. Hiszen örülünk, hogy ilyen embereket látunk. Akik nem lusták, nem a telefont nyomkodják egész nap, hanem dolgoznak, pénzt keresnek, sikert sikerre halmoznak…

A probléma ott kezdődik, amikor csak és kizárólag az hajt, hogy másoktól zsebeljük be a dicséretet, és ezért óriási energiákat vagyunk képesek megmozgatni. Aztán amikor kimerül a szervezetünk, vagy nem érezzük, hogy a másik megbecsülné a munkánkat, akkor összeroskadunk. Megkérdőjelezzük saját szerethetőségünket. Arra gondolunk, nem is vagyunk annyira fontosak. Csak akkor, ha minden sikerül, minden flottul megy. Nincs probléma velünk. A valóság azonban az, hogy nem sikerülhet minden, és igenis van probléma velünk.

Ha nem vagyok maximalista, akkor is értékes vagyok

Az a maximalista, aki minél több feladatot akar viszonylag rövid időbe belezsúfolni. Mert hát lista van, azokat teljesíteni kell a 24 órában, szinte mindegy, milyen áron. A maximalista ember sokszor nem kíméli a saját szervezetét, lehet, hogy másokat sem azért, hogy a feladatok teljesítve legyenek. Az ilyen típusú embereknél a kimerülés, a szívroham, a baleset szinte garantálva van, hiszen az imént említettem, hogy kíméletlenek. De honnan ered ez?

A gyermekek azért fejlődnek és tanulnak meg sok mindent, mert az elsődleges gondozó személyek (ezek jó eséllyel a szülők) elvárásokat támasztanak feléjük. Vagyis a motiváció kívülről érkezik. Ezt nagyon fontos tudnunk, főleg, ha magunk is szülők vagyunk. Ha vezető pozícióban vagyunk, akkor sem elhanyagolható tudás ez.

Ha túl nagy elvárásokat támasztunk a gyerekek felé, vagy életkoruknak nem megfelelő terheket teszünk rájuk, akkor könnyen lehet, hogy maximalistává (és perfekcionistává) tesszük őket. Felnőttkorukban pedig kíméletlen hajszának teszik ki magukat. Tehát ezeket a külső és megugorhatatlan elvárásokat belsővé teszik, és később nem is fognak emlékezni rá, hogy ezek valójában nem is a saját elvárásaik.

A parentifikáció (szülősítés)

Amikor a szülők elválnak, vagy rossz a kapcsolatuk, ne adj’ isten szenvedélybetegek, akkor a gyerek sokszor kerül felnőtt szerepbe. (A szerepeidről itt szerezhetsz bővebben tudást.) Válás esetén előfordul, hogy a szülők egyedül képtelenek megbirkózni az érzelmi terhekkel, és a gyermeküket teszik meg „pszichológusukká„. Ha olyan fiatallal beszélgetsz (mindegy, hogy fiú vagy lány), aki korához képest túl éretten beszél, gyanakodhatsz, hogy ennek lett korábban kitéve.

A szenvedélybeteg szülők családjában sajnos ez egy gyakori jelenség. Ha az egyik fél pl. alkoholfüggő, a másik valószínűleg társfüggő, akkor a gyermeknek nincs ideje gyermeknek lenni, hiszen az egyiket pl. haza kell vinni a kocsmából, a másikat meg érzelmileg támogatni. Vagyis arra kell figyelni, hogy a szülők érzelmi és fizikális állapota „rendben” legyen. Ez azonban kizárt, hogy a gyerek ezt el tudja érni – hiszen egyrészt nincsenek még meg ehhez a kompetenciái, másrészt ebben a bizonytalan és kilátástalan helyzetben maga is támogatásra, melegségre és stabilitásra vágyik – , így marad számára is a hatalmas teher. Ilyenkor szoktak a gyerekek a szüleik „szüleivé” válni, és magukra venni azokat a feladatokat, amelyek életkoruknak egyáltalán nem megfelelőek. Emiatt a belső igényekre és szükségletekre, valódi motivációk felfedezésére nem marad energiájuk.

Túlkontrollálóak lesznek, és felnőttkorukra ez egy teljesen berögzült állapot lesz számukra. Ha családot alapítanak, akkor pedig ott is a tökéletességre fognak törekedni. Miért? Mert ha egy gyereknek nem elégülnnek ki az érzelmi és fizikai szükségletei, akkor maga fogja megteremteni azokat (akár úgy, hogy maga is függő lesz valamitől), hiszen képtelen még elviselni azt a terhet, hogy ezek nincsenek meg az életében. Egyensúlyra törekszik, és mindent meg is fog tenni ennek kialakításáért és fenntartásáért. Szóval nagy árat kell fizetnie.

Mi a megoldás?

1️⃣ Ha felnőttként azt érezzük, hogy folyamatos energiadeficitünk van, ha állandóan egyensúlyra törekszünk, ha mindig átvesszük másoktól a felelősséget, akkor gyaníthatóan a parentifikáltság áldozatai lettünk. Ha ezt felismerjük, már nagyon jó úton járunk.

2️⃣ Akkor az válik feladatunkká, hogy vissza adjuk mindenkinek a felelősséget és az életük irányítását. Azt, ami eredetileg nem a mi dolgunk.

3️⃣ Meg kell találnunk az örömöt a saját életünkbe, és magunkat helyezni előtérbe.

Előfordul, hogy nem megy egyedül. Előfordul a „visszaesés” is. Ha ebben a cipőben jársz, keress, és beszélgessünk erről!

Tükör által homályosan

Szerző: Hézl József
Személyiségfejlesztés, , , , ,

Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten. (1 Kor 13.)

Az egyik legszebb, és legsokat mondóbb idézet a Bibliából. A tükör ebben a kontextusban egy közvetítő közeg, amely nem úgy mutat bennünket, amilyenek valójában vagyunk, hanem úgy, ahogy megismertük magunkat mások visszajelzésein keresztül. Gondolkoztál már azon, hogy miért mondták rád például azt, hogy túlságosan kényes vagy? Vagy azt, hogy Nem vagy elég bátor?

Kiről szólnak a tulajdonságaid?

Moreno azt mondja, hogy a személyiségünk nem önmagában alakul, hanem a visszajelzések során fejlődik, aztán önálló életre kel, vagyis, amit másoktól megtanulunk önmagunkról, azt fogjuk „továbbfejleszteni”. Tehát a másoktól kapott visszajelzések a tükrök, amelyek valójában nem mi vagyunk. Sokan belénk vetítenek dolgokat, mi pedig belsővé tesszük azokat (internalizáljuk). És ez egy homályos tükör. Mert nem rólad szól, hanem arról, akitől kapod. A gyáva azt mondja neked, nem vagy elég bátor. A „kemény” azt mondja, túlságosan kényes vagy. Aki nem tud szeretni, azt mondja, túlságosan ragaszkodó vagy. Egyik sem igaz. Moreno azt mondja, hogy az igazán akkor ismertük magukat, amikor nem voltak szavaink saját magunkra. Mihelyst szavakat kaptunk, már korlátozottá vált az önmagunkról alkotott kép, ráadásul torz is. És akkor adódik a kérdés:

Megismerheti-e magát egyáltalán az ember?

Nem tudom a választ. Azt viszont tudom, hogy képes vagyok rá, hogy egyre közelebb kerüljenek önmagamhoz. Amikor elérem a belső egyensúlyt, valószínűleg akkor érkezem meg. Ahogyan az Isten „megismert”. Vagyis amilyenné teremtett, az vagyok én igazán. Ha nem vagy Istenhívő, akkor azt mondom, a személyiséged legbelső magja vagy Te igazán, ahová el lehet indulni. Ott lehet gyógyulni. Ott vannak az „egészséges személyiségrészek”. Akkor lemegy a pára a tükörről, és egy tiszta, világos, pontos lelket látok, amely Én vagyok. Mit kell mindehhez tudnom?

Önértékelés, önbizalom, önbecsülés

Mindhárom fogalom rólam szól. Mindegyik arról szól, hogy mit látok önmagamból, és mit érzek önmagammal kapcsolatban.

Önértékelés: azt jelenti, pontosan látom, mire vagyok képes, és azt nem akarom sem túl- sem alulreprezentálni. Tehát nem akarok megfelelni senkinek azzal, hogy például túlteljesítek.

Önbizalom: belső erő, amely lehetővé teszi, hogy megtegyek olyan dolgokat, amelyekről azt gondolom, építik a személyiségem.

Önbecsülés: alapvető viszony önmagamhoz. Az önmagam elfogadása, igenlése, a létezésemhez való viszony.

Amihez jogom van…

  • Jogom van az élethez.
  • Jogom van a véleménynyilvánításhoz.
  • Jogom van az érzéseimhez.
  • Jogom van kimondani az érzéseimet.
  • Jogom van ahhoz, hogy szeressenek.
  • Jogom van ahhoz, hogy szeressek.

Életünk során rengeteg feladatot kapunk a közvetlen és tágabb környezetünktől. A személyiségünk leképezi azt a miliőt, amelyben felnőttünk. Lényegében ez az, amely meghatározza, hogy sikeresek és boldogok tudunk-e lenni az életünkben vagy nem. Ezért fontos az önreflexió, amely az önértékelésben, az önbizalomban és az önbecsülésben manifesztálódik. Ha küzdesz valamelyikkel, keress bátran, és lépjünk együtt az önismereted útjára!

Amíg vádolunk, nem kell éreznünk fájdalmat

Szerző: Hézl József
Személyiségfejlesztés, , ,

Azokban a helyzetekben, amelyekben megbocsátunk vagy bocsánatot kérünk, mindig van fájdalom. Vagy a másik fájdalmával szembesülünk, vagy a magunkéval. Elevenen érint, ami történt. Sebezetté válunk. Védekezésül bezárul a lelkünk. Sebzettségünkben eltorzítva látjuk magunakt, a másikat, kapcsolatunkat. Sokszor vakká tesz az indulat, a sértettség. Leragadunk. Csak azt látjuk, ami velünk történt. Képtelenek vagyunk az empátiára. Így működünk. Mustó Péter S.J.

Miért nehéz elengedni a fájdalmat?

Fantasztikusan írja le a jezsuita atya azt az állapotot, amikor sértettnek érezzük magunkat, és sebzettek vagyunk. Ez a fajta vakság jó darabig eltarthat. Van ebben valami gyász, hiszen el kellene engednünk és gyászolnunk, ami történt, de valamiért még ragaszkodunk hozzá.

Vajon miért olyan nehéz elengednünk a fájdalmat? Könnyen rávághatnánk, hogy azért, mert rejtett nárcisztikus vonásaink vannak. Lehetséges, de érdemes közelebbről megnézni ezt a fájdalmat. Azzal ugyanis, ha sokáig „dédelgetjük” magunkban, azzal azt érjük el, hogy egyre keserűbbek leszünk. Nem azt mondom, hogy egy csettintésre elengedhető, hanem azt, hogy amikor szembenézünk vele, akkor leszünk képesek útjára bocsátani. Vagy megtanulni együttélni vele. A kérdés, hogy meddig és miért akarjuk még magunkban tartani.

Ha Gábor és Anita elváltak egymástól, az mindkettőjüknek fájdalmas. Főleg akkor, ha egyik sem azt kapta ettől a kapcsolattól, amit várt. Gábor fájdalma, hogy Anita már a házasság alatt megcsalta őt, Anitának viszont az, hogy Gábor nem volt egyenrangú partnere. Anita talált egy ugyanolyan férfit, aki szintén nem egyenrangú partner, de „nevelhető”, Gábor viszont még mindig hordozza a megcsalás fájdalmát. No, de innen tovább kell lépni. Viszont Gábornak valamiért előnyös ez az állapot.

Miért nehéz közelengedni a fájdalmat?

Ha a fájdalom közel jön hozzánk, akkor azért felelősséget kell vállalni. A felelősségvállalás pedig nagyon nehéz dolog. Rá kell nézni, meg kell testesíteni, köszönni neki, és meg kell kérdezni, hogy miért van itt. És aztán azt is meg lehet tőle kérdezni, hogy hogyan lehet vele együttélni. Vagyis a fájdalmaink feldolgozásához kell egy döntés. Nem baj, ha érezzük, nem baj, ha sokáig tart. De tudnunk kell, hogy egyszercsak a szemébe nézünk, és párbeszédet kezdeményezünk vele.

A fájdalomról általában

A fájdalomban rengeteg érzés és érzet van. A düh, az elkeseredettség, a félelem, a harag mind meglepi az embert, amikor őt bántják vagy ő bánt. A szóban ugyanakkor benne van az a testérzet is, amely valahol bennünk megjelenik. Például a gyomrunkban, mert nem tudjuk megemészteni a történteket. Vagy az izületeinkben, mert nehéz cipelni a terheket. Például a gerincünkön, mert úgy érezzük, összeroppanunk a minket ért igazságtalanság súlya alatt. Szóval amikor fájdalmunk van, akkor azt érezzük, hogy élünk.

Mit tanulhatunk a fájdalmainkból?

Vannak helyzetek, amelyekben nem mi irányítunk. Ezt nehéz elfogadni, de mihelyst megtesszük, azt is tudni fogjuk, hogy mi múlott rajtunk. Azt is megtanulhatjuk, hogy a fájdalmat addig érdemes cipelni, amíg meg nem küzdünk magunkkal, vagyis amíg jelentést nem találunk a történéseknek. Ha nem találunk, az is rendben van, hiszen az egy jelzés arra, hogy nem lett volna szabad annak a dolognak megtörténnie.

Zárszó

Minden történet tanít bennünket valamire. Ha a fájdalommal megbirkóztál, onnantól jöhet a tanulás. Saját magadról, a másikról és a világról. Ez a legfőbb feladatod. Az idő fontos tényező a feldolgozásban. Ha sietteted, akkor elnyomsz. Ha hibát követtél el, akkor engedd meg magadnak, hogy átérezd ennek súlyát, és javíts. Szabad hibázni, szabad jóvá tenni a dolgokat.

Ha egyedül nem megy a szembenézés a fájdalmaiddal, keress meg. Itt vagyok.

A láthatatlan düh

Szerző: Hézl József
Konfliktuskezelés, Személyiségfejlesztés, , , , ,

A düh lappang. Ezt láttuk most a bőnyi eset kapcsán. Azt mondták a kislányról, hogy csendes. Azt mondták, jó tanuló. Halállistát vezetett. Megjelölte benne, kik azok, akiket megölne, és kik azok, akiket nem. Egy dühös, csalódott gyermek. Láthatatlan düh, amely tombolt benne. És a láthatatlan láthatóvá vált. Egy kés, egy áldozat és egy rémült gyermekközösség, na meg a tanácstalan, és szintén dühös felnőttsereg formájában.

Még mielőtt azt gondolná az olvasó, hogy a bántalmazó kisgyermeket pártolom, téved. Mindegyik mellé odaállok, a bántalmazó, és a bántalmazott gyermek mellé is. Az, hogy ez történt, jó eséllyel nem a késelő kislány rovására írható. Tette egy egész társadalom mentális állapotát tükrözi. Egy olyan társadalomét, ahol az emberek nem tanultak meg önálló döntéseket hozni, nem tanulták meg kezelni az érzéseiket, nem tanulták meg lekövetni a saját lelki folyamataikat, mert nem is tanulhatták meg. Mert az iskolában tilos beszélni a fontos dolgokról. Például a szexről. Például arról, hogy mindenkinek gyönyörű a teste, ha kicsi, ha nagy, ha kövér, ha vékony, ha pattanásos, ha kráteres. És mindenkinek joga van hozzá, hogy védje a testét az ártalmaktól. Csak néhány pontot írok, hogy mi mindent lehetne tenni, és viszonylag kicsi erőfeszítéssel, ahhoz, hogy jobb legyen a gyerekek mentális állapota.

Ismeretek szerzése a dühről

A konfliktuskezelés, a resztoráció, az érzelmi intelligencia fejlesztése, fejlődéslélektani korszakok mind olyan témák, amelyeket ma már minden oktatási intézményben kellene ismerni, de az a sajnálatos tapasztalat, hogy ezeket egyáltalán nem ismerik, és nem is foglalkoznak vele. Pedig egyáltalán nem igaz, hogy a pedagóusok eszköztelenek. Tele vannak eszközzel, legfőképpen a személyiségük a legfőbb eszközük, amely fejlesztése dupla haszon számukra, hiszen ha ők fejlődnek például az érzelmek kezelésében, akkor a rájuk bízott gyermekek is fejlődni fognak, mert a gyerekek nem arra figyelnek, amit hallanak, hanem arra, amit látnak.

Példát mutatni

Azzal, ahogy egy pedagógus cselekszik vagy éppen nem cselekszik, azt leképezi a gyerekek egymással való viselkedése. Ha egy pedagógus a legkisebb szóbeli bántalmazásra sem szisszen fel, hanem még helyesel is, az példaértékű a gyerekek számára. Ha az egyik gyerek azt mondja a másiknak, hogy „te dagadt”, és erre nem reagál a pedagógus, akkor lényegében legalizálja ezt a beszédmódot és viselkedést.

Tudatosnak lenni

Az előzőekből kiindulva fontos tehát, hogy egy pedagógus vagy szülő tudja, hogy mit beszél. Amikor címkézzük (olyan kis pufi vagy), leértékeljük (te szerencsétlen), akkor éppen, hogy nem figyelünk oda, hogy mit beszélünk. MINDIG abból kell kiindulni, hogy a gyerekek lelke még fejlődésben van, és azokat a bántásokat, amelyeket „viccnek” szánnak, nem tudja kezelni, mert fejlődésben van, mert a hormonjai tombolnak, és nem tudják helyén kezelni.

Kérdések

Megtanítani a gyerekeket arra, hogy mindennap kérdezzék meg egymástól, hogy hogy vannak, és természetesen a pedagógusok és a szülők is törekedjenek arra, hogy a kapcsolat a gyerekekkel napi szintű legyen és biztonságos. Meg kell annak lehetőségét adni, hogy a konfliktusokat a közösség előtt, nem értékelve, nem kioktatva, és főképp nem büntetve feloldhassák, bocsánatot kérhessenek egymástól, miután alaposan átbeszélték a dolgokat. Ehhez azonban az kell, hogy a pedagógus vagy a szülő felül tudjon emelkedni a dühén, és a konflikusban érintett gyerekeket szeretettel támogassa. Ez úgy érhető el, hogy felteszi azt a nagyon egyszerű kérdést, hogy mi játszódott le benne, mire gondolt, amikor ezt vagy azt tette. Segíteni őket, hogy ki tudják fejezni az érzéseiket.

Nem bagatellizálni

„Ezek csak perpatvarok, nem komolyak.”; „Oldjátok meg magatok.” Bizonyára ismerősek ezek a mondatok. Szerintem mindannyian átéltük azokat a helyzeteket, amelyekben nem védtek meg bennünket a pedagógusok, gyakorlatilag bedobták a gyeplőt a lovak közé. Ezek a helyzetek nekünk felnőtteknek apró-cseprő dolgok, a gyerekeknek igenis nagyon komolyak! És ha mi felnőttek nem vesszük komolyan, a gyerekek megtanulják saját magukat háttérbe szorítani, az érzéseiket elhallgattatni, és elfogadni, hogy nem tehetnek magukért semmit, mert nem is érdemlik meg, hogy valaki kiálljon értük, vagy tegyen értük valamit.

Ezek segítségével láthatóvá tehetnénk a láthatatlant. Az elfojtott érzéseket, a konfliktusokat, a rossz irányba haladó kapcsolatokat… A kérdés, hogy mire vagyunk hajlandóak… Tényleg a 24. órában vagyunk.

Ha szeretnél dolgozni az önismereteden, és azon, hogy minél közelebb érezhesd magadhoz gyermeked, ha szeretnéd, hogy jobban bízzon benned, akkor jelentkezz hozzám mentálhigiénés segítő beszélgetésre!

Miért nehéz konfrontálódni?

Szerző: Hézl József
Konfliktuskezelés, Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , , , , ,

Az a tapasztalatom, hogy a generációm tagjai, az Y generáció számára nagyon nehezen konfrontálódni, mert fél, hogy az irányítás kicsúszik a kezei közül. Valakitől hallottam, hogy gyerekkorunkban nem voltak olyan kifinomult nevelési elvek, mint napjainkban. Ezzel egyet is értek, csak hogy ez bennünket, Y generációsokat nem vigasztal 2024-ben. Miből tudható ez? Például a munkahelyi kommunikációból, amikor nem mernek sem a vezető felé, sem a munkatársak felé konfrontáló én üzeneteket küldeni. Másik példa, hogy a közösségi média felületein megfogalmazott kritikákat sem megfogalmazni, sem fogadni nem tudjuk jól. A legtöbb esetben vagy vádaskodásban, vagy mások sértegetésében csúcsosodik ki a kommunikáció, és nincs moderáció. Vagyis a különböző hírportálok bejegyzései alatt egyszerűen elharapózik a sértegetés, nagyon kevés érdemi hozzászólás van. Ezt bizonyára te is megfigyelted. Úgyhogy ezt a bejegyzésemet elsősorban az online kommunikációra hegyezem ki.

Mi mindent teszel ilyen esetekben?

  • 🫣 Megfogadod, hogy egy darabig nem fogsz kommentezni.
  • 🫣 Visszatámadsz.
  • 🫣 El se olvasod a kommentedre érkező szöveges reakciókat.

Milyen érzések vannak bennünk akár munkahelyi környezetben vagy a közösségi médiában, ha nem tetszik a hozzászólóknak a kommentünk?

  • 😕düh
  • 😕fájdalom a meg nem értettség miatt
  • 😕felháborodottság
  • 😕kiszolgáltatottság
  • 😕sértődöttség

Mondhatnánk, hogy ez egy ilyen terep, ahol ezt bírni kell, azonban én azt mondom, hogy inkább meg kellene tanulni kritikát adni és fogadni. Egyáltalán nem gondolom, hogy a bántalmazás verbális formáját el kellene viselni. Ez ugyanis sokszor ugyanolyan hatású, mint a fizikai bántás. Gondolj csak arra, amikor azt mondod, „ez nekem hatalmas pofon volt”. Igaz, a testünkön nem jelennek meg a sérülések. Nem gondolom, hogy ezt el kell viselni. 

Sokszor a létünket érezzük megkérdőjelezve, mert a reakciókból annyi harag és cinizmus árad. Pedig a kommentezés nagyon jó tanulóterep arra, hogy megtanuljunk értékelés, becsmérlés és kioktatás nélkül, tényszerűen, ugyanakkor érzéseket kommunikálva asszertíven elmondani a véleményünket.

Mit tarts szem előtt, mielőtt konfrontálódsz (vagy kommentet írsz)?

Megfogalmazás

Figyelj arra, hogy amit mondasz vagy írsz, az ne sértsen meg senkit. Írásban az a jó, hogy van időd jól megszerkeszteni, és ha már közzétetted, azután is van még lehetőséged módosítani. Érdemes úgy kezdeni a mondatod, hogy „Azt gondolom, hogy…”, „Én úgy érzem, hogy…”, „Az a tapasztalatom, hogy…” A folytatásban pedig csak és kizárólag azt írd vagy mondd, ahogy rád milyen hatással van az a dolog, amivel kapcsolatban véleményt nyilvánítasz. Így sokkal kevésbé adsz támadási felületet, nem lesz az az érzésed, hogy megbántottál mást, és ezért kapod a negatív, sértő kritikát.

Nézőpontváltás

Helyezkedj bele a többi olvasó helyzetébe! Vagyis kezdd el úgy olvasni a saját kommented, mintha valaki másét olvasnád. Milyen hatással van ez rád? Mit vált ki belőled? Egy-egy jól megfogalmazott komment a tiedéhez hasonló kulturált, érett gondolkodású kommentet fog szülni!

Leválasztás

Amikor sértő kritikát kapsz, van egy első sokk, hogy „Dehát én nem is írtam ilyen stílusú hozzászólást, amire így kellene válaszolni!” Ha te ezt érzed, akkor nagyon valószínű, hogy másban is keletkezett ugyanez az érzés. Olvasd el a saját hozzászólásod, majd a másikét, és figyeld a különbséget! Ezután leválaszthatod a durva, sértő hozzászóló viselkedését magadról, hiszen ez nem neked szól, hanem az ő korábbi sérüléseiről, amelyből reagál egy kulturált kommentre.

Az irányítás a te kezedben van!

Te döntöd el, hogy hová kommentezel vagy kifelé fogalmazol meg kritikát. (Arról, hogy miért félünk a kritikától, itt olvashatsz bővebben. Vagyis érdemes felmérni a befogadó közeget. Ha azt látod, hogy 90 százalékban durva hozzászólások vannak, oda nem érdemes megírnod a saját kommented, mert te is 100 százalékban erre számíthatsz! Ha mindenképpen késztetést érzel arra, hogy közzétedd a kommented, mert úgy érzed, meg kell védened vele valakit, akkor érdemesebb a saját személyes profilodon megfogalmaznod, mert ott úgy is olyanok fognak reagálni, akik veled egy hullámhosszon vannak. (Az egy másik kérdés, kit és miért akarsz megvédeni.)

Ha szeretnél foglalkozni azzal, hogy miért viseled nehezen a kritikát, vagy miért érzel késztetést mások megvédésére, akkor beszéljünk róla!

Mit jelent a depresszió közeli állapot?

Szerző: Hézl József
Blog, Egyéb kategória, Konfliktuskezelés, Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , ,

Többen jelentkeznek hozzám azzal a problémával, hogy depresszió közeli állapotban vannak. Ebben a bejegyzésben abban szeretnék segíteni, hogy még jobban tudd definiálni saját állapotod, vagy ha úgy érzed, ilyen állapotban vagy, akkor jobban fel tudd ezt ismerni. Ez nem diagnózis, mivel ilyen diagnózis nincs. 🙂

Mi a depresszió?

A depresszió először is egy orvosi kifejezés, amely a hangulatzavarok közé tartozik. Jellemzői, hogy az egyén

  • érdektelenséget mutat a külvilág felé,
  • folyamatosan csökken a teljesítménye a munkahelyén és a családban,
  • képtelen nyugalmat, kiegyensúlyozottságot, boldogságot és elégedettséget érezni,
  • nem találja a kapcsolatot saját magával,
  • üresnek érzi magát.

Ebben az esetben klinikai szakpszichológus, illetve pszichiáter tud segíteni.

Mi a depresszió közeli állapot?

Az illető nem látja tisztán a saját jövőjét, és nehezére esik erőt venni magán. A kapcsolatai elkezdenek beszűkülni, mert annyira saját magára fókuszál. Egyre kevésbé tud reggel felkelni, csak nagy nehézségek árán. Mint Münchausen báró, a hajánál fogva húzza fel magát önnön kezével. Elkezd mindent borúsnak látni. Általában kívülről indul befelé: milyen hibái vannak a társadalomnak, milyen hibái és problémái vannak a közvetlen környezetének és milyen hibái és problémái vannak neki. A legkisebb pozitívum, ha van, racionálisan megmagyarázza és bagatellizálja.

Nagyon örülök, hogy a klienseim szeretnek olvasni önismereti témájú cikkeket, könyveket, és főleg a saját állapotukkal kapcsolatban veszik igénybe az internet és a könyvek segítségét. Azonban óva intek mindenkit attól, hogy diagnosztizálja saját magát, mert „belülről” nem tud észre venni olyan dolgokat, amelyeket egy szakavatott szem észre vehet.

Én sem foglak diagnosztizálni – nem is tehetem. Viszont felhívom a figyelmedet, hogy mivel érdemes foglalkozni. Ha pedig úgy alakul, akkor kérhetünk további segítséget is.

Ha további segítséget kérünk egy másik szakembertől, az nem jelenti, hogy meg kell szakítanod a velem való kapcsolatot, csupán annyit, hogy több oldalról is támogatva leszel. Természetesen minden a Te döntésedtől függ, ezt ne feledd!

Ha eldöntötted, hogy rám van-e szükséged, keress bizalommal!

Hírlevél feliratkozás – mi a segítő beszélgetés?

Szerző: Hézl József
Blog, Konfliktuskezelés, Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , ,

Ha érdekel a segítő beszélgetés, a lelki egészség, és szeretnél rendszeresen friss tartalmakat olvasni ezen a területen, akkor csatlakozz hozzám az ahaelmeny.hu hírlevelére!

A hírlevelemben olyan tartalmakat találsz, mint:

Ha érdekel a segítő beszélgetés, és szeretnél többet megtudni róla, akkor a hírlevelemben rendszeresen találsz bejegyzéseket a módszerről. Ezekben a bejegyzésekben bemutatom a segítő beszélgetés alapfogalmait, technikáit és előnyeit. Megtudhatod, hogy miben különbözik a segítő beszélgetés más terápiás módszerektől, és hogy hogyan segíthet neked a lelki egészséged megőrzésében.

  • Tanácsok lelki egészséghez: Ezekben az írásokban olyan információkat találsz, amelyek segíthetnek neked a lelki egészséged megőrzésében.

Ha szeretnél egészségesebben élni, és erősíteni a lelki immunitásodat, akkor a hírlevelemben találsz számodra hasznos tanácsokat. Ezek a tanácsok segíthetnek abban, hogy megőrizd a lelki egyensúlyodat, kezeld az érzelmeidet, és erősítsd a kapcsolataidat.

  • Esettanulmányok: Ezekből az esetekből tanulhatsz, és inspirációt kaphatsz.

Ha szeretnél megismerni mások történeteit, és tanulni a tapasztalataikból, akkor a hírlevelemben találsz számodra érdekes esettanulmányokat. Ezekben az esettanulmányokban bemutatom, hogy hogyan segítettem másoknak a segítő beszélgetés segítségével

  • Újdonságok: Eseményeimmel, tanfolyamaimmal és szolgáltatásaimmal kapcsolatban.

Ha szeretnél naprakész lenni az Aha!Élmény.hu híreivel, akkor a hírlevelemben megtalálod őket. A hírlevélben értesülhetsz a következő tanfolyamaimról és szolgáltatásaimról.

Miért olvass engem?

  • A hírlevél rendszeresen frissül, így mindig új tartalmakat találsz benne.
  • Ez az információ fontos lehet azok számára, akik érdeklődnek a hírlevél tartalmai iránt, és szeretnének naprakészek lenni az újdonságokkal.
  • A bejegyzéseimben olyan gyakorlatokat találsz, amelyeket otthon is kipróbálhatsz.
  • A tanácsaimmal segítek neked abban, hogy megtaláld a számodra legmegfelelőbb módszert a lelki egészséged megőrzésére.
  • Az esettanulmányaimban olyan emberek történeteit olvashatod, akiket a segítő beszélgetés segített.
  • A híreimben pedig értesülhetsz a következő eseményeimről, tanfolyamaimról és szolgáltatásaimról.
  • Ez az információ hasznos lehet azok számára, akik szeretnének értesülni az Aha élmény.hu legújabb híreiről.

Ha feliratkozol a hírlevelemre, biztosan nem maradsz le semmilyen fontos információról.

Íme, hogyan tudsz feliratkozni:

  • Használd a lent található feliratkozó űrlapot.
  • Add meg az e-mail címedet, és kattints a „Feliratkozom” gombra.

Köszönöm, hogy csatlakozol hozzám!

Fejlődnél az önismeretben?

Szeretnél jobban rálátni önmagadra és erősíteni a mentális egészségedet? Iratkozz fel hírlevelünkre, és rendszeresen küldünk neked önismereti tippeket, gyakorlatokat és aktuális workshop ajánlatokat a kiegyensúlyozottabb életért!

This field is required.

Nincs levélszemét küldés! További információért olvassuk el adatvédelmi szabályzatot.

*Borítókép:
Tumisu képe a Pixabay -en.

Hogyan győzhető le a negatív stressz

Szerző: Hézl József
Blog, Egyéb kategória, Konfliktuskezelés, Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , , , , , , ,

A stressz fogalmáról már sok mindent hallottunk, sőt, napi szinten az életünk része. Az utóbbi időben annyian találtak meg a stresszkezelés témájával, hogy úgy döntöttem, írok a témában néhány posztot, amelyet a Facebook-oldalamon el is olvashatsz. Előre bocsátom, hogy sem a posztjaim, sem a blogbejegyzés nem a krízisben lévőknek szól. Hogy miért? Egészen egyszerűen azért nem, mert nekik gyors és hatékony beavatkozás kell, vagyis van egy olyan fő stresszfaktor az életükben, amelyet sürgősen ki kell iktatni. Egyik stresszfaktort sem akarom bagatellizálni, csak arra akarom felhívni a figyelmet, hogy vannak olyan tényezők, amelyekkel együtt kell élnünk. Például a korai kelést, a közlekedést, a munkahellyel együtt járó, állandóan feszültség alatt tartó helyzeteket, és még sorolhatnám.

A stressz formái

A stressznek három fő formája van: van az eustressz (jó stressz), amelyet akkor érzünk, amikor valami feltöltő dolgot csinálunk. Ez lehet a focizás, horgászás, egy jó munkahelyi projekt, egy izgalmas film, egy jó tréning, stb.

Ha azt gondoljuk, hogy van stresszmentes élet, akkor tévedünk. Már csak azért sem, mert ha nincs stressz, nincs élet. Magyarán a(z) (általános) stressz tart életben bennünket. Akkor is van bennünk, ha éppen nyugalom vesz körül. Ezt akár alapstressznek is hívhatjuk.

A harmadik formája, a distressz. Ez az a fajta, amellyel naponta meg kell küzdenünk, és a lehető legnyugodtabban kezelni, mert különben szétesünk.

Hogyan érdemes gondolnunk a distresszre?

Először is a lehető legrosszabb, amit tehetünk, hogy arra rendezzük be az életünk, hogy a distressz ellen küzdjünk. Vagyis amikor állandóan a problémák járnak a fejünkben, akkor épp a distresszes állapotunkat etetjük.

Másodszor, nagyon fontos, hogy meghatározzuk, mire van ráhatásunk, és mire nincs. A közlekedésre, a munkaidő kezdésére, az ügyfelek viselkedésére például nincs.

Harmadszor, vissza kell adni mindenkinek a felelősségkörét. Nem csinálhatunk meg mindent mások helyett, sőt gyereknevelés tekintetében is meg lehet tanítani a gyereknek minden életkorban, amit már ő is megtehet. Így elkerülhetjük a kiszolgáló személyzet nevű szerepet, és a gyerekünk még fejlődik is, és élvezheti, hogy egyre több mindenre van ráhatása.

Hogyan oldható a stressz konstruktívan?

Fontos megértenünk, hogy a stresszes helyzetek mindig velünk lesznek, vagyis, ahogy már írtam, nincs olyan, hogy stresszmentes élet. Tehát érdemes perspektívát váltani ezzel kapcsolatban, és máshová helyezni a fókuszt. Mert hogy a stresszkezelés igazából fókuszváltás.

Járj a szabadban!

Szinte már közhely, de eddig senki nem cáfolt rá az ellenkezőjére. A természet, a friss levegő – és közben a séta – segítenek a feszültség levezetésében. És ha közben akad útitársunk, akivel beszélgethetünk, akitől új szempontokat kaphatunk, akkor az triplán segítség a stresszoldásban.

Találj egy értelmes, céllal rendelkező repetitív tevékenységet!

Repetitív azt jelenti, ismétlődő. A mosogatás, az ablakpucolás, az autómosás, a gazolás stb. olyan tevékenységek, amelyek szintén segítenek a feszültség oldásában. Miközben végezzük a tevékenységet, természetes módon jár az agyunk, ugyanakkor az ismétlődés miatt meditatív állapotba kerülünk. Ilyenkor juthatnak eszünkbe olyan dolgok, amelyekre korábban nem is gondoltunk. Ha közben hangosan beszélünk, azzal szintén segítünk magunkon. De kérjük meg szeretetteinket, hogy ilyenkor véletlenül se ilyesszenek meg, mert akkor egyrészt kizökkenünk, másrészt dühösek leszünk, ami ugye, nem cél.

Ne bántsd magad, ha nem a terveid szerint alakulnak a dolgok!

Egy ismerősöm azt mondta, hogy a tervek azért vannak, hogy átalakíthassuk őket. Vagyis jó, ha vannak terveid, akár napi vagy heti, de ha valamilyen oknál fogva el kell térned tőle, akkor ne hibáztasd magad! Emberek vagyunk és nem gépek. Ha nincs most kedved hozzá, az is egy ok arra, hogy eltérj! Az már persze jelzésértékű, ha mindig el akarsz térni. Vagy túl magasra tetted a mércét vagy igazából nem is a saját terveidet akarod megvalósítani.

Mit fogsz másnap felvenni?

A kérdés olyan szempontból érdekes, hogy ha rosszabb passzban is vagy, ne hagyd el magad, mert már az üdítő, ha egy olyan ruhadarabodat veszed fel, amelyet ritkán hordasz, és tudod, hogy jól áll neked. Tehát az is segít a stressz csökkentésében, ha belenézel a tükörbe, és azt látod, hogy a körülmények ellenére jól nézel ki. És ezt tervezd meg előző este! Így legalább lesz miért várni a reggelt és a felkelést!

Konstruktív dolgokat tervezz!

Vagyis a stresszed ne alkohollal és más tudatmódosító szerekkel akard kezelni, hanem olyan dolgokkal, amelyekből energiát nyerhetsz. A sport itt sem lényegtelen, hiszen a mozgás olyan hormonokat szabadít fel, amelyektől jobb lesz a közérzeted.

Öt olyan dolgot hoztam, amelyek segítségével a distressz szinted csökkenthető. Fontos, hogy találd meg, melyik az, amelyikkel anélkül tudod kezelni a stresszed, hogy károsítanád önmagad, illetve fontos az is, hogy ezeket rendszeresen végezd, mert így tudod tartósan a neked megfelelő mértékben kordában tartani a feszültségedet. És ha még így is nehéz, foglalj nálam időpontot!

Az erről szóló Facebook bejegyzéseimet itt, itt, itt, itt és itt olvashatod.

10 dolog, amit tehetsz a mentális egészségedért

Szerző: Hézl József
Személyiségfejlesztés, , , , ,

A mentális egészség ma kulcsfontosságú, hiszen az élet nagyon könnyen taposómalommá válhat, és ebben nagyon nehéz ellenálló maradni, vagyis reziliensnek. A két fogalom tehát szorosan összefügg, elválaszthatatlanok egymástól. A mentális egészségünk nagymértékben függ attól, hogy tartunk az önismeretben. Hoztam neked ma 10 dolgot, amelytől egészségesebbek lehetnek a hétköznapjaid!

1. Napirend készítése

Az, hogy az egyes napszakokban mit csinálunk, az egyrészről szervezési kérdés, másrészről érzelemszabályozás is. Hiszen rettentőten fárasztó, amikor ad-hoc tesszük a dolgunkat, és nincs benne rendszer és kiszámíthatóság. A halogatás pedig csak elmélyíti a problémákat, ahelyett, hogy megoldaná. Nagyon fontos az is, hogy a sürgős dolgokat már a nap elején elvégezd, a fontos dolgokra pedig több időt szánj.

2. Lefekvés előtti eszközhasználat korlátozása

A képernyőből áradó kékfény folyamatos ébrenlétre készteti az idegrendszerünket, ezért fontos a pihentség elérése érdekében, hogy lefekvés előtt 1 órával már korlátozzuk az okoseszközök használatát. Kutatások bizonyítják, hogy a hosszú ébrenlét, a kialvatlanság feszültté, idegessé, szétszórttá teheti az embert, amely hosszútávon nem fenntartható. Emiatt fontos, hogy az okoseszközöket már lefekvés előtt minél kevesebbet használjuk vagy tegyük le, és készítsük magunkat arra, hogy most aludni fogunk.

3. Határok meghúzása

A munkában, a kapcsolatokban is egyaránt fontos, hogy miből mennyit engedünk be az életünkbe, a személyes terünkbe. Ha valakiről érezzük, hogy bántalmazóan hat ránk, akkor érdemes ránézni, hogy miért fontos, hogy még az életünkben tartsuk őt. Vagy hogy a munkahelyünkön mennyi az a feladat, amelyet adnak – és kötelezően meg kell csinálni -, és mennyi az, amelyet „bevonzunk”, vagyis tudattalanul is megszerezzük, mert azt gondoljuk, jobban meg tudjuk csinálni, mint más, vagy milyen nyereségünk van abból, ha egy csomó feladatot magunkra vállalunk.

4. Napi 10 perc csend

Amikor nem használunk okoseszközt, amikor nincs körülöttünk senki. Érdemes napközben beiktatni ilyet, de amikor hazaérünk este, akkor is érdemes erre időt fordítani, még akkor is, ha kitolódik emiatt a lefekvés. Az agynak szüksége van arra, hogy feldolgozza a napi többszázezer bejövő impulzust és információt.

5. Odafigyelni az érzéseinkre

Kapcsolódik az előzöhöz. Ha ugyanis egy kisebb baleset, egy rövid szóváltás, egy tévedés stb. okozta érzésekre nem figyelünk oda, könnyen lehet, hogy azt vesszük észre, ingerültek vagyunk, csak nem tudjuk, miért.

6. A nehézségek mellé odatenni a jó dolgokat

Érdemes listázni, hogy a mai napon mi volt, ami nehézséget okozott, fizikait és érzelmit egyaránt. Ezekről beszélgetni a párunkkal, valamely családtagunkkal, barátainkkal, esetleg munkatársainkkal. Aztán tegyük mellé azt is, ami miatt hálásak vagyunk. A stressz-szintünk ettől ugyanis nagymértékben tud csökkeni.

7. Egyszerre csak egyet

Tudom, hogy a mai világban elengedhetetlen a párhuzamos gondolkodás, a feladatok egymás melletti és gyors végzése, ugyanakkor ez mélységesen leszívja az agyunkat, és olyan, mintha egy bányában dolgoztunk volna 8 órát. Érdemes sorrendet felállítani a feladatok és tevékenységek között, és ne hagyjuk, hogy egyszerre ketten is beszéljenek hozzánk. Ez persze kapcsolódik a napirend és a határok meghúzása pontokhoz is.

8. Olvasni nem telefonról, hanem könyvből

Vagy ebook olvasóból olyan dolgokat, amelyek feltöltenek, és fejlesztik a képzelőerőnket. Olvashatunk önismereti könyvet (olyat, ami népszerű és szakmailag elfogadott) vagy regényeket. A képzeletünk sokkal gazdagabb, mintha filmet néznénk. Azért érdemes könyvből olvasni, mert a könyv csak az olvasásról szól, és nem csörög, nem vibrál, semmilyen jelzést nem ad.

9. Szakembert keresni, ha valami nem ok

Van egy pont az életünkben, amikor már nem tudunk egyedül megbirkózni a problémáinkkal, így kénytelenek vagyunk szakemberhez fordulni. Érdemes mentálhigiénés szakembernél kezdeni, aki már tud támpontot adni, ha erősebb segítség kell. Ugyanakkor már az is nagy segítség, ha meghallgat, rálát külső személyként a helyzetünkre és segít irányokat találni, merre induljunk el. A mentálhigiénés szolgáltatásomról itt olvashatsz bővebben.

10. Önképzés

A lelki ellenállóképességünket azáltal is tudjuk növelni, hogy eljárunk különböző tréningekre, továbbképzésekre, önismereti csoportokba, ahol szempontokat adhatnak arra, hogy hogyan kezeljünk egy-egy konfliktust, vagy hogyan húzzuk meg a határainkat. Az aktuális őszi-téli workshopjaimról itt olvashatsz bővebben.

Ha össze kellene foglalnom egy szóval, mi a mentális egészség, akkor azt tudnám neked mondani, hogy határhúzás, amelyben segítek neked, ha úgy érzed, elakadtál az életben! Ünnepeld ezt a napot, és ünnepeld magad! És tartsd észben, hogy a mentális egészség napja mindennap van!

„Vak voltam. Teljesen vak.” Interjú egy elvált férfival

Szerző: Hézl József
Blog, Egyéb kategória, Konfliktuskezelés, Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , , , , ,

Lehetséges, hogy valaki annyira vak a párkapcsolatában, hogy nem lát nyilvánvaló dolgokat? Igen. Az alábbi interjúban egyik kliensemmel beszélgetek. Egy segítő beszélgetés alkalmával annyira megérintődött, hogy azt mondta, szeretné, ha mások is tanulnának az ő történetéből. Ekkor kérdeztem meg tőle, hogy mit szólna ehhez az interjúhoz, amire ő készséggel igent mondott. Már régóta dolgozunk együtt, így már van tapasztalata az önismeretben. Férfinél ez különösen nagy jelentőségű, főként az önreflexió miatt.

Fel tudod-e idézni, milyen érzések voltak benned, amikor kimondták a válást?

Igen, bár legszívesebben kitörölném az egészet. A tárgyalás során nagyon keményen tartottam magam. Életem legszörnyűbb egy órája volt. Amikor kijöttünk a tárgyalóteremből, akkor úgy éreztem, összeomlott minden. Amúgy sem volt könnyű az azt megelőző néhány hónap. Kétségbeesetten kerestem kapaszkodókat. Aztán később dühöt és csalódottságot éltem át. Szeretetre, gyengédségre vágytam, és arra, hogy valaki azt mondja, nem lesz semmi baj, meg fognak oldódni a dolgok.

Mit szerettél volna, hogy megoldódjon?

Szerettem volna visszanyerni a régi önmagam. Amikor úgy éreztem, hogy bár pofoz az Élet, én akkor is helyt tudok állni. Olyan volt az életem, mint egy versenyfutás. Az idővel, a pénzzel, a feladatokkal. Nagyon nehezen tudtam kiszakadni a mókuskerékből. Igazából nem is tudom, mikor éreztem utoljára ellazultságot. A taposómalom, a család kiszolgálása mindennapos volt. De legalább megvoltak a szerepeim, büszke voltam erre, és a társadalom részeként tudtam értelmezni magam. Közben nem vettem észre, hogy mennyire eltávolodtunk egymástól a feleségemmel. Vak voltam. Teljesen vak. Aztán egyszer csak, mint a gyalogkakukk, túlfutottam a szakadék szélén, pislogva néztem körül, és ijedten vettem észre, hogy már nincs a lábam alatt talaj. Verdestem a nem létező szárnyaimmal, mint egy kisveréb. Onnantól kezdve nem volt állandóság az életemben, folyamatosan sírógörcs kerülgetett, újra és újra lejátszódtak a fejemben a párbeszédek, aztán düh, és minden kezdődött elölről. Tulajdonképpen traumatizálódtam. Erre csak hónapokkal később jöttem rá. Volt utána egy párkapcsolatom, amelyből többször ki akartam ugrani, mert nem éreztem a biztonságot. Újra traumatizálódtam. A kérdésed nagyon jó, mert menetközben jöttem rá, hogy ha újabb párkapcsolat helyeződne kilátásba, én nem tudnék kötődni. Ezt a képességemet szívesen visszaszerezném.

Mit jelent számodra a kötődés?

Szabadságot, szeretetet és biztonságot a párkapcsolatban. Különös, mert az utóbbiról azt mondják, hogy a nőknél ez az elsődleges. Hát jelen állapotomban nekem is az. Ha majd lesz valaki az életemben, akkor nem akarom azt érezni, hogy meg kell felelnem neki, hogy amikor nem vagyunk együtt, akkor ő is és én is szabadsággal és kreativitással tudjuk végezni a dolgunkat a mindennapokban. Egyenrangúnak érezhetem magam vele, egyirányba húzunk…

Ezt nagyon szépen mondtad, hogy aki mellett nem fogod érezni, hogy meg kell felelned…

Igen. A második szakításom alkalmával ugyanis kiderült, hogy ő rendben érezte a kapcsolatunkat. Én viszont végigszorongtam az egészet. És azóta is töprengek, honnan jött ez az érzés. Azt mondják, hogy az ember személyisége a környezete tükrében változik. Viszont a legintenzívebben egy párkapcsolatban szembesül a saját lelki defektjével. És aztán kiderül, hogy mit tud vele kezdeni. Van, hogy akkora a lelki terhe, hogy képtelen szembenézni vele. Ezért inkább kilép a kapcsolatból, mert úgy érzi, hogy megoldhatatlan a problémája, és ez kihat a párkapcsolatára is.

Mit szeretnél átadni az embereknek a történeteddel?

Hogy rettentően fontos, hogy visszajelzést adjunk a másiknak, még akkor is, ha félünk attól, mit fog szólni, vagy mit fog érezni a másik. Az az ő dolga. Nem bújhatunk állandóan a megfelelési kényszerünk mögé, mert abból a másik nem ért semmit. Tulajdonképpen itt rontottam el a házasságomat is már az elejétől fogva, hogy amikor már óriásira nőttek a hiányaim, akkor nem kezdtem el „toporzékolni”, hogy figyeljen már rám, és kezdjünk el változtatni. Már a legeslegelején. Abba a hibába estem, mint nagyon sok pár. Amikor összeházasodtunk, akkor azt mondtam, hogy innentől fogva csak neki élek, és soha nem fogok elválni. Ha egy párnak ez a gondolat egyszer sem jut eszébe, az se fog eszébe jutni, hogy dolgozzon a kapcsolatán. Nagyon fontos tanulság ez számomra. Mint ahogy az is, hogy egyik kapcsolatból belemenekülni a másikba, nem célszerű. Bizonytalan a végkimenetel, és az, hogy a másiknak mit okozunk a saját sérüléseinkkel, az megint egy kérdés. Én sokáig hezitáltam, hogy belemenjek-e, ugyanis már az első pillanattól fogva kétségeim voltak, elsősorban a saját párkapcsolati működésemmel kapcsolatban. És látod, ez a harmadik tanulság: ha van egy megérzésed, ne nyomd el!

Hol tartasz most a feldolgozásban?

Nincsenek sírógörcseim, és kezd újra visszatérni az önmagamba vetett bizalmam. Most legalább annyival jobb a helyzetem, hogy van időm gondolkozni az életem felől. Van időm tervezni és megvalósítani. Elkezdtem listázni, hogy mi mindenért lehetek hálás a Teremtőnek, és kevésbé a hiányaimra koncentrálni. Önismereti csoportba járok, előadásokat hallgatok a szorongással, a megfelelési kényszerrel és a traumatizációval kapcsolatban. Megígértem magamnak, hogy nem adom fel. A párkeresést is jóidőre parkolópályára tettem. Illetve kivárok. Aztán ha egyszer beüt harmadszorra is a szerelem, akkor óvatos leszek, megállok és megvizsgálom az érzéseimet, hogy valóban szerelmes vagyok-e, vagy megint találtam valakit, akivel kapcsolatban újra előjöhet a megfelelési kényszerem.

Ezt a megfelelési kényszert nagyon sokszor említetted. Hogyan tudnád jellemezni?

Nekem ez egy belső remegő érzés a gyomrom tájékán, ami olykor a realitásvesztésig tud elvinni. Ezzel keltem, ezzel feküdtem. Nem tudom, hogy miért pont a párkapcsolatomban jött elő, de ez számomra arról árulkodik, hogy csak olyannak akarok megfelelni, aki törődést, szeretetet, intimitást nyújt nekem. És hogy tovább menjek, nagyon erős függést is éreztem. Állandóan a telefonomat néztem, mikor ír, mindig úgy próbáltam borzalmasan tapintatosan fogalmazni, nehogy valamivel megbántsam, és ez teljesen kimerítette az idegrendszerem. Annyira más volt nekem ez a kapcsolat az előzőhöz képest, hogy azt se tudtam, hogyan viselkedjem benne.

Mi volt benne új?

A szerepem. Eddig férj voltam és apa, aztán schnitt, és hirtelen egy előzékeny, érzékeny, mindenben a párját szem előtt tartó férfi. Egyszóval újra udvarló lettem.  Még a házasságom előtt sem voltam ilyen. Persze az egészen más helyzet volt. Tulajdonképpen nem volt előttem minta, hogy lehet ezt jól csinálni. Valami azt súgta, hogy így kell viselkednem, de a valódi érzéseimről nagyon nehezen tudtam beszélni. És ha igen, nagyon sokat szépítettem rajtuk, hogy a páromat ne bántsam vele. Úgy éreztem, hogy ennek nem szabad fontosnak lennie.

Ez egy nagyon messzire nyúló viselkedés nálad…

Ó, igen. Gyermekkori mintázat. És az a durva, hogy ezt menetközben is tudtam, és nem tudtam változtatni rajta.

Folytatása következik…

A válás egy gyász is egyben. Ha szeretnél dolgozni a gyászoddal, keress engem!

Honlapunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k segítenek szolgáltatásaink biztosításában. Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt találja meg.

Elfogad