Régóta foglalkoztat a kérdés, hogyan tud segíteni az életemben az Isten megszólítása, a transzcendencia. Más szóval a természetfeletti. Még közelebbről pedig az istenhit. Sokan azt gondolják, hogy az Istenbe vetett hit azt jelenti, hogy akkor nem lesznek problémái a hívőnek. Ez súlyos tévedés, hiszen attól még, hogy van egy plusz személy az életemben, attól nemhogy csökkenni, hanem nőni fog a konfliktusok száma.
Nemrégiben valaki azt kérdezte tőlem, hogy a pszichológia és az istenhit hogyan egyeztethető össze. Mondtam, hogy remekül. Az Istennel beszélgetni ugyanolyan, mintha egymást szólítanánk meg. Nagyon érdekes, hogy az egyház évszázadok óta azt erősíti, hogy mennyire nehéz az Istennel kapcsolatba lépni, és az különleges kegyelem, ha valakinek sikerül. Csakhogy van itt egy kis ellentmondás. A bérmálkozók úgy vizsgáznak, hogy vannak kérdések, amelyekre felelniük kell. Az első kérdés, amire tudniuk kell a választ, hogy miért élünk a világon. A válasz, hogy Istent megismerjük és szeressük, viszonozzuk a szeretetét, és eljussunk az örök életre. Én ebből a megismerésre helyezném a hangsúlyt. Ha az egyház ugyanis azt tanítja, hogy meg kell ismernünk a Teremtőt, akkor ez azt is feltételezi, hogy egyébként meg lehet ismerni. Nyilván kell hozzá tudatosság, elköteleződés és akarat, de korántsem érdemes azt gondolnunk, hogy Istent megszólítani a világ legnehezebb dolga.
Ebben egyébként van némi igazság. Képzeljünk el egy olyan embert, akinek vajmi kevés kapcsolata volt az apjával. Mondjuk jelen volt az életében, de elérhetetlen volt érzelmileg. Nos, neki tényleg nehéz kapcsolatba lépni az Istennel, hiszen az Isten egy apafigura. Persze itt lehetne beszélni az Isten női/anyai minőségéről is, de ebbe most nem bocsátkoznék, mert kimerítené a hírlevél kategóriáját.
Miért érdemes törekedni az Isten megszólítására?
Szeretném leszögezni, hogy amit írok az Istenkapcsolatról, azt bármely transzcendentális kapcsolatra lehet érteni. Azt gondolom, hogy ezek a megfontolások bármely természetfeletti kapcsolatra igaznak kell, hogy legyenek. A transzcendenciával való kapcsolat amúgy is a spiritualitásunk része (erről már beszéltem korábban is), másrészt pszichológiai jelentősége nem elhanyagolható. Nem téríteni szeretnék, csak reményt adni.
Nem vagy egyedül
Bárhol jársz, bármi történik veled, nem vagy egyedül. Amikor a fogorvosi székben ülök – ez velem sajnos sűrűn megtörténik –, két dolgot teszek. A türelmem véges, főleg, ha fáradtan megyek fogorvoshoz, és olyankor nagyon mély hasi légzésekkel szoktam magam nyugtatni. Ezen felül pedig vagy németül kezdek el a helyzetemről dialogizálni elképzelt személyekkel – ezzel is elvonom a figyelmem például arról, hogy milyen eszközzel „darálják” a fogam, vagy pedig az Istent igyekszem megszólítani, és megpróbálom megfigyelni, hogy honnan jön a válasz. Jöhet az elmémből, ami azt jelenti számomra, hogy épp racionalizálok, és ez nem az Isten hangja. Jöhet a lelkiismeretemből is, ezt onnan tudom, hogy elkezdem magam bántani, hogy nem kellett volna ekkor és akkor ezt és ezt mondani. És jöhet valahonnan teljesen máshonnan is egy olyan válasz, ami teljesen idegen a gondolkodásomtól.
Bármikor megszólítható
Bárhol, bármikor megszólítható az Isten. Ez azt jelenti, hogy nem kell várni a vasárnapi templomba menetelre, mert az Isten tulajdonképpen egész közel van hozzánk. Sokszor még csak gyertya sem kell, de mindenképpen jó, ha felkészülsz a kapcsolódásra. Az előbbi példánál maradva, még a fogorvosi székben is meg lehet élni a vele való kapcsolatot.
Reflexiót kapsz
Az Istenkapcsolat a reflexióról is szól. Ez azt foglalja magába, hogy ha mondasz valamit, valamilyen úton-módon kapsz rá választ. Ebbe a kapcsolatba belefér, hogy dühös vagy az Istenre, és az is belefér, hogy Ő nemet mond neked. Te is mondasz számtalanszor nemet neki, így megvan ez a kölcsönösség.
Tágabb kontextus
Ez azt jelenti, hogy ami történik veled, azt az Ő segítségével egy nagyobb összefüggésbe helyezheted. Az is lehet, hogy kívül helyezitek bármilyen kontextuson, mert sehová sem illik be.
Az Istenhit dimenziói
Pál Ferenc pap és mentálhigiénés szakember három szintjét különbözteti meg az Istennel való kapcsolatnak: egy morális szint – ez kívülről jövő –, egy lelkiismereti – ez a saját szintünk, belülről jövő – és egy mélyebbről jövő szintje. Ezen a szinten szólal meg az Isten. Néha úgy tűnhet, hogy a lelkiismeretünk és az Isten hangja egybe esik. De emiatt írtam korábban, hogy a lelkiismereti szinten inkább önbántalmazás jelenik meg, akkor azt nem jó az Isten hangjának tulajdonítani. A lelkiismeretünk sokszor inkább a felettes énünk, semmint az Isten hangja.
A kötött ima és a saját szavainkkal történő ima
Végezetül hadd térjek ki az ima jelentőségére. A fiam tízéves, és nemigen szeret az asztalnál, meg este imádkozni. Az esti imát igyekszem mindig személyesre venni. Akkor van idő beszélgetni az Istennel hármasban arról, hogy mi történt aznap, milyen érzéseink voltak.
A kötött, előre megírt ima az Istennel való kapcsolatfelvétel előszobája. Ha nagyon profán módon akarom megfogalmazni, akkor azt mondom, hogy a kötött ima Isten ajtaján való kopogás. Amikor vége, sajnos egy keresztvetéssel befejezzük, aztán továbbmegyünk. Az Isten kinyitja az ajtót, megáll, körülnéz, és már nem lát senkit. Amikor elmondjuk a kötött imát, akkor ezután jöhetne a személyes rész, amikor a saját szavainkkal fogalmazzuk meg a gondolatainkat, érzéseinket. Nem kell mindig kérni, és nem kell mindig megköszönni. Egyszerűen elég beszélni. És aztán hallgatni. Mert a csendben születhet meg a kapcsolatnak az a szintje, amikor az Isten válaszol.
Szeretném megerősíteni, amit az elején írtam. Ha egyedül karácsonyozol és várod az újévet, akkor sem vagy egyedül. Magaddal vagy és az Istennel. Vagyis rögtön hárman vagytok.
Remélem, hogy segítettem közelebb kerülni önmagadhoz. Én itt vagyok és itt leszek a jövő évben is. Kívánom, hogy az ünnep akkor is legyen számodra meghitt és bensőséges, ha nem éppen úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnéd!
