Kategória: Segítő beszélgetés

Honnan tudod, hogy parentifikált vagy?

Szerző: Hézl József
Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, ,

Szerintem még senki nem állított meg az utcán azzal a kérdéssel, hogy: Szia, honnan tudod, hogy parentifikált vagy? És tudod, miért? Mert még nem terjedt el annyira a köztudatban ez a jelenség, pedig amióta szenvedélybeteg (vagy diszfunkcionális) családok léteznek, azóta vannak parentifikált gyerekek is, akik felnőttkorukban is viselik magukon ezeket a jegyeket. De kik a parentifikáltak, és honnan tudod meg, hogy te is az vagy-e?

A parentifikáció fogalma

A parentifikáció kifejezés a családterápia fogalomrendszerében arra a jelenségre utal, amikor a gyerek családi rendszerben elfoglalt helye leginkább a szülőéhez hasonlít, tehát túlzott, a korának nem megfelelő felelősségvállalás nehezedik a vállára. Így a gyerek „kis felnőtté” válik, és a családi rendszerben ő lesz, aki érzelmileg és fizikailag is kiegyensúlyozza családot, mert egyébként a család nem tudna működni. (Bibók Bea: Ellopott gyerekkor. Libri könyvkiadó, Budapest, 2023)

A szenvedélybeteg család diszfunkcionális, de nem minden diszfunkcionális családra jellemző a szenvedélybetegség. Ez fontos különbség. Azonban a közös mindegyikben, hogy a gyerek mindegyik esetben parentifikált lesz.

Honnan tudod, hogy parentifikált vagy?

Érdemes végiggondolni a következő állításokat, E/1-ben fogom írni, hogy jobban át tudd érezni, és könnyebben tudj válaszolni magadnak. Tudom, hogy ezek nem könnyű állítások, de sokat segítesz magadnak, ha már felismered magadon a parentifikáció jegyeit.

Olyan dolgokat mondtak el nekem, amely nem volt nekem való.

Ez azt jelenti, hogy az egyik szülő a gyerekének azt ecseteli, hogy a másik szülője mennyire dilettáns, hogy nem ért semmihez, pipogya, és nem tud kiállni magáért stb. Ezzel az a probléma, hogy a gyerek számára a felnőttek jelentik a biztonságot, a tudást, és ha az egyik szülő a másikat rossz színben tünteti fel, akkor ez a világkép összeomlik a gyerekben. Ugyanakkor kap egy ígéretet is: felnőtté teszlek, legalábbis arra az időre, amíg szükségem van az érzelmi támogatásodra. Amikor nincs szükségem rá, akkor vissza kell menned a „gyerek” szerepbe. És a gyerek itt csalódni fog a szülőjében, mert ő nem ezt az ígéretet kapta. Minden viselkedés egy ígéretet hordoz magában.

Olyan feladatokkal bíztak meg, amelyek nem az életkoromnak megfelelőek voltak.

Ha neked kellett apát hazatámogatni a kocsmából, vagy neked kellett anyukád érzelmi instabilitását kiegyensúlyozni, vagy valamely két felnőtt családtagod között neked kellett „postásnak” lenni, akkor éppen nem vették figyelembe, hogy neked az udvaron kellene rohangálni, fára mászni, játszani a szomszéd gyerekekkel. Emlékszem, tíz éves koromban nagymamám azzal a feladattal bízott meg, hogy hívjam fel a nagynénémet, és mondjam meg neki – mintha az én gondolatom lenne ez-, hogy mennyire megbántotta őt. Gondolhatod, hogy mekkora lelki teher volt ez számomra. Szerencsémre a nagynéném észrevette, hogy ezek nem az én gondolataim, és azonnal leállított, hogy ez nem az én dolgom, és tegyem le nyugodtan a telefont, mert ezt majd ő megbeszéli vele. Nagy kő esett le a szívemről.

Maximálisan teljesítek minden szinten.

A parentifikált gyerektől elvárják, hogy maximálisan teljesítsen. Nem azért, mert a legjobbat akarják kihozni belőle, hanem azért, mert egészen egyszerűen ez a kényelmes a szülőknek.

Csak az én megoldásom jó.

Ha mindent maximálisan kell teljesítened, és mindent tudnod kell, akkor óhatatlanul is belekerülsz ebbe a csapdába. Hiszen eddig azt várták tőled, hogy oldj meg minden problémát, legyél problémamentes, menj el egyedül az orvoshoz, intézd egyedül a dolgaidat. Te pedig teszed a dolgod, ahogy tudod, de mivel nem kapsz segítséget és neked kell kitalálni mindent, természetes, hogy az lesz a következmény, hogy te jobban fogod tudni másoknál a „mindent is”.

Előbb csinálok meg másoknak olyat, amiért nekik érkezik a siker, mint magamnak.

A parentifikált gyerek saját hogyléte, egészsége, igénye, vágyai és szükségletei a legutolsók egy diszfunkcionális családban. Ő lesz az, akire minden feladatot rálőcsölnek. Még arra is rávehető, hogy tolja valaki más szekerét, miközben a sajátja meg nem halad, de ez senkit nem érdekel.

Milyen hatással van a parentifikáció a felnőtt életedre?

Például úgy, hogy maximalista leszel a munkádban. Aztán úgy is, hogy folyton kontrollálsz mindent és mindenkit, mert ezt kellett csinálnod az eredeti családodban is. És persze felnőttként egy olyan családot szeretnél, amelyben mindenki jól érzi magát, ezért mindent megteszel, csak éppen te nem érzed magad jól, és megint te maradsz utoljára.

Ezekből érezhető, hogy a boldogság tehát nem a teljes kontrollban keresendő, hanem egy olyan egyensúlyi helyzetben, amelyben mindenki a saját szerepét tölti be.

A következő blogbejegyzésben arról fogok írni, hogy milyen szerepeket töltenek be a parentifikált gyerekek a diszfunkcionális családban.

Te is túlkontrollálsz? Vagy mindig a maximálisra törekszel, és bosszankodsz, ha valami nem lesz olyan, mint ahogy elképzelted? Beszéljünk róla!

Hogyan fejleszthető a mentalizáció?

Szerző: Hézl József
Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , ,

A mentalizáció az a tulajdonságunk, amellyel meg tudjuk mondani, és meg tudjuk érteni, hogy a másik mit miért csinál. Erről már itt is írtam. Ez a készség velünk együtt fejlődik, ezért is hívom készségnek. Azt látom, hogy a mentalizáció készségével azonban nagyon sokan küzdenek.

Mitől fejlődik a mentalizáció?

A mentalizációs készségünk velünk együtt fejlődik, mégpedig azáltal, hogy a szüleink kisgyermekkorban rengeteget beszéltek hozzánk, visszajelzést adtak a cselekedeteinkre és az érzéseinkre. Tehát kapcsolatban voltak velünk. Illetve rengeteget magyaráztak nekünk arról, hogy mi miért történt/történik. Tehát láttuk a folyamatokat, hogy miből mi következett. Ezt később tudtuk alkalmazni más helyzetekben is, illetve, ha valaki valamit tett, akkor ki tudtuk következtetni, hogy mi volt az oka és a célja.

Honnan tudod, hogy valakinél nem működik a mentalizáció?

Sokszor találkoztam olyan vezetővel vagy szülővel – de természetesen munkatárssal is -, aki valakinek a cselekedeteiből csak a rosszat veszi észre. Vegyünk egy példát. Edina, 38 éves, több éve dolgozik egy civil szervezetnél, amely állatok mentésével foglalkozik. Etet, kitisztítja a kutyák óljait, és még a munkahelye közösségi oldalát is ő csinálja. Egy kültéri rendezvényen azonban sem ő, sem pedig a rendezvény szervezői nem voltak toppon, így eléggé laposra sikeredett a program. Főnöke természetesen őt tette felelőssé. Hol jelenik meg itt a mentalizáció? Ott, hogy a főnök tévesen állapította meg a sikertelenség okát. Ráadásul Edina korábbi sikereit magasszintű munkáját nem vette figyelembe. Egyszerűen arra reagált, ami volt, és nem a komplex egészre.

Ha valaki gyerekkorában arra volt szocializálva, hogy mindig mások igényeire és érzéseire reagáljon (vagyis a sajátját nyomja el), akkor ez a mentalizáció töredezett lesz, vagyis a „történetfolyamokban” lyukak keletkeznek. Vegyünk egy példát. Emília 48 éves nő, aki elvesztette 15 éves lányát. A sors úgy hozta, hogy lehetősége nyílt örökbefogadni egy kislányt, akit születésétől fogva ő gondozhatott. Gyakorlatilag az újszülött mentette meg az életét, mert egy öngyilkossági kísérleten akkor már túl volt. A kislány felcseperedett, már 5 éves volt, és Emília mindig azt közvetítte felé, hogy ő egy angyal, és ő ragyogja be Emília életét. Amikor szomorú, akkor is a kislány vidámítja a szívét, és ezt is kommunikálta felé. Vajon ez a kislány felnőve meg tudja-e különböztetni a saját érzéseit az anyukájáétól? Vajon el fogja-e tudni engedni a megmentő szerepet? Ez még a jövő zenéje…

Hogyan fejleszthető a mentalizáció?

Elsősorban az érzésekkel kell dolgozni. Ezt úgy lehet megtenni, hogy veszünk egy csomag Dixit kártyát, és mindennap legalább egyszer az aktuális állapotunkhoz próbálunk kártyát keresni. Nem kell megijedni, teljesen elvont képek vannak a kártyalapokon, de ebben ez az izgalmas. Tehát húzunk egy kártyát, és megpróbáljuk megmagyarázni, hogy miért azt húztuk. Aztán érzéseket társítunk az így keletkezett gondolatokhoz.

Másik jó gyakorlat lehet, hogy az utcán megfigyeljük az embereket, és megpróbáljuk kitalálni, hogy honnan jöhettek, hová tartanak, milyen érzéseket olvasunk le az arcukról, és ránk milyen hatást gyakorol az ő látványuk.

A harmadik, hogy napközben álljunk meg egy-egy történés esetén, és próbáljuk meg a legrészletesebben megfogalmazni, hogy mit érzünk a történéssel kapcsolatban. Hol érezzük ezt a testünkben? Mi lehetett a kiváltó ok?

Ez egy életen át tanulható, és érdemes is, hiszen egy vezetőnél vagy párkapcsolatban nélkülözhetetlen készség. Amennyiben szeretnél ebben fejlődni, keress bizalommal!

Ha nem teljesítek, akkor is értékes vagyok…(?)

Szerző: Hézl József
Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , , ,

Értékes vagyok-e, ha nem vagyok maximalista? Mindannyiunkat megkörnyékezett már az érzés, hogy akkor vagyunk szerethetőek és értékesek ha teljesítünk. Ráadásul, ha egyre nagyobb dolgokat. Az ember úgy van kitalálva, hogy vágyai vannak, amiket megvalósít. Főleg a kamaszkorra és a fiatal felnőtt korra jellemző ez. Minél többet dolgozni, óriási eredményeket elérni, sok pénzt keresni. Minél előbb áll rá az ember erre a gondolkodásra, annál inkább garantált a siker. Azok a sportolók, akik most az olimpián szerepelnek, hát biztos nem húsz éves korukban kezdték a versenyzést és a sportolást.

Életélvezés vs. teljesítmény

A kamaszkorra jellemző az aszkézis, bármilyen furcsán is hangzik. Pedig a kamaszok életélvezők, leginkább lustálkodni meg bulizni szeretnek. Ja. És amikor lemennek a konditerembe, akkor érdemes megnézni, mit csinál az agyuk. A mozgás révén egy csomó dopamin szabadul fel, hogy ha minél nagyobb súlyt emelek, annál erősebb leszek, nagyobbak lesznek az izmaim, annál jobban fogok kinézni, és jobban fogok hódítani a lányoknál. Szóval eljutni a testünk végső határáig.

A fiatal felnőtteknél, kb. húsz éves kor felett pedig a minél nagyobb siker, annál több pénz, annál nagyobb luxus. Plusz ott az elismerés, amit az ember a munkájáért kap. Ez a legmotiválóbb dolog. Ha dicséretet kapsz számodra fontos személyektől. Na, ez az igazi dopaminlöket.

Van-e ezekkel bármiféle probléma? 🤷‍♂️

Alapvetően nincs. Hiszen örülünk, hogy ilyen embereket látunk. Akik nem lusták, nem a telefont nyomkodják egész nap, hanem dolgoznak, pénzt keresnek, sikert sikerre halmoznak…

A probléma ott kezdődik, amikor csak és kizárólag az hajt, hogy másoktól zsebeljük be a dicséretet, és ezért óriási energiákat vagyunk képesek megmozgatni. Aztán amikor kimerül a szervezetünk, vagy nem érezzük, hogy a másik megbecsülné a munkánkat, akkor összeroskadunk. Megkérdőjelezzük saját szerethetőségünket. Arra gondolunk, nem is vagyunk annyira fontosak. Csak akkor, ha minden sikerül, minden flottul megy. Nincs probléma velünk. A valóság azonban az, hogy nem sikerülhet minden, és igenis van probléma velünk.

Ha nem vagyok maximalista, akkor is értékes vagyok

Az a maximalista, aki minél több feladatot akar viszonylag rövid időbe belezsúfolni. Mert hát lista van, azokat teljesíteni kell a 24 órában, szinte mindegy, milyen áron. A maximalista ember sokszor nem kíméli a saját szervezetét, lehet, hogy másokat sem azért, hogy a feladatok teljesítve legyenek. Az ilyen típusú embereknél a kimerülés, a szívroham, a baleset szinte garantálva van, hiszen az imént említettem, hogy kíméletlenek. De honnan ered ez?

A gyermekek azért fejlődnek és tanulnak meg sok mindent, mert az elsődleges gondozó személyek (ezek jó eséllyel a szülők) elvárásokat támasztanak feléjük. Vagyis a motiváció kívülről érkezik. Ezt nagyon fontos tudnunk, főleg, ha magunk is szülők vagyunk. Ha vezető pozícióban vagyunk, akkor sem elhanyagolható tudás ez.

Ha túl nagy elvárásokat támasztunk a gyerekek felé, vagy életkoruknak nem megfelelő terheket teszünk rájuk, akkor könnyen lehet, hogy maximalistává (és perfekcionistává) tesszük őket. Felnőttkorukban pedig kíméletlen hajszának teszik ki magukat. Tehát ezeket a külső és megugorhatatlan elvárásokat belsővé teszik, és később nem is fognak emlékezni rá, hogy ezek valójában nem is a saját elvárásaik.

A parentifikáció (szülősítés)

Amikor a szülők elválnak, vagy rossz a kapcsolatuk, ne adj’ isten szenvedélybetegek, akkor a gyerek sokszor kerül felnőtt szerepbe. (A szerepeidről itt szerezhetsz bővebben tudást.) Válás esetén előfordul, hogy a szülők egyedül képtelenek megbirkózni az érzelmi terhekkel, és a gyermeküket teszik meg „pszichológusukká„. Ha olyan fiatallal beszélgetsz (mindegy, hogy fiú vagy lány), aki korához képest túl éretten beszél, gyanakodhatsz, hogy ennek lett korábban kitéve.

A szenvedélybeteg szülők családjában sajnos ez egy gyakori jelenség. Ha az egyik fél pl. alkoholfüggő, a másik valószínűleg társfüggő, akkor a gyermeknek nincs ideje gyermeknek lenni, hiszen az egyiket pl. haza kell vinni a kocsmából, a másikat meg érzelmileg támogatni. Vagyis arra kell figyelni, hogy a szülők érzelmi és fizikális állapota „rendben” legyen. Ez azonban kizárt, hogy a gyerek ezt el tudja érni – hiszen egyrészt nincsenek még meg ehhez a kompetenciái, másrészt ebben a bizonytalan és kilátástalan helyzetben maga is támogatásra, melegségre és stabilitásra vágyik – , így marad számára is a hatalmas teher. Ilyenkor szoktak a gyerekek a szüleik „szüleivé” válni, és magukra venni azokat a feladatokat, amelyek életkoruknak egyáltalán nem megfelelőek. Emiatt a belső igényekre és szükségletekre, valódi motivációk felfedezésére nem marad energiájuk.

Túlkontrollálóak lesznek, és felnőttkorukra ez egy teljesen berögzült állapot lesz számukra. Ha családot alapítanak, akkor pedig ott is a tökéletességre fognak törekedni. Miért? Mert ha egy gyereknek nem elégülnnek ki az érzelmi és fizikai szükségletei, akkor maga fogja megteremteni azokat (akár úgy, hogy maga is függő lesz valamitől), hiszen képtelen még elviselni azt a terhet, hogy ezek nincsenek meg az életében. Egyensúlyra törekszik, és mindent meg is fog tenni ennek kialakításáért és fenntartásáért. Szóval nagy árat kell fizetnie.

Mi a megoldás?

1️⃣ Ha felnőttként azt érezzük, hogy folyamatos energiadeficitünk van, ha állandóan egyensúlyra törekszünk, ha mindig átvesszük másoktól a felelősséget, akkor gyaníthatóan a parentifikáltság áldozatai lettünk. Ha ezt felismerjük, már nagyon jó úton járunk.

2️⃣ Akkor az válik feladatunkká, hogy vissza adjuk mindenkinek a felelősséget és az életük irányítását. Azt, ami eredetileg nem a mi dolgunk.

3️⃣ Meg kell találnunk az örömöt a saját életünkbe, és magunkat helyezni előtérbe.

Előfordul, hogy nem megy egyedül. Előfordul a „visszaesés” is. Ha ebben a cipőben jársz, keress, és beszélgessünk erről!

Miért nehéz konfrontálódni?

Szerző: Hézl József
Konfliktuskezelés, Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , , , , ,

Az a tapasztalatom, hogy a generációm tagjai, az Y generáció számára nagyon nehezen konfrontálódni, mert fél, hogy az irányítás kicsúszik a kezei közül. Valakitől hallottam, hogy gyerekkorunkban nem voltak olyan kifinomult nevelési elvek, mint napjainkban. Ezzel egyet is értek, csak hogy ez bennünket, Y generációsokat nem vigasztal 2024-ben. Miből tudható ez? Például a munkahelyi kommunikációból, amikor nem mernek sem a vezető felé, sem a munkatársak felé konfrontáló én üzeneteket küldeni. Másik példa, hogy a közösségi média felületein megfogalmazott kritikákat sem megfogalmazni, sem fogadni nem tudjuk jól. A legtöbb esetben vagy vádaskodásban, vagy mások sértegetésében csúcsosodik ki a kommunikáció, és nincs moderáció. Vagyis a különböző hírportálok bejegyzései alatt egyszerűen elharapózik a sértegetés, nagyon kevés érdemi hozzászólás van. Ezt bizonyára te is megfigyelted. Úgyhogy ezt a bejegyzésemet elsősorban az online kommunikációra hegyezem ki.

Mi mindent teszel ilyen esetekben?

  • 🫣 Megfogadod, hogy egy darabig nem fogsz kommentezni.
  • 🫣 Visszatámadsz.
  • 🫣 El se olvasod a kommentedre érkező szöveges reakciókat.

Milyen érzések vannak bennünk akár munkahelyi környezetben vagy a közösségi médiában, ha nem tetszik a hozzászólóknak a kommentünk?

  • 😕düh
  • 😕fájdalom a meg nem értettség miatt
  • 😕felháborodottság
  • 😕kiszolgáltatottság
  • 😕sértődöttség

Mondhatnánk, hogy ez egy ilyen terep, ahol ezt bírni kell, azonban én azt mondom, hogy inkább meg kellene tanulni kritikát adni és fogadni. Egyáltalán nem gondolom, hogy a bántalmazás verbális formáját el kellene viselni. Ez ugyanis sokszor ugyanolyan hatású, mint a fizikai bántás. Gondolj csak arra, amikor azt mondod, „ez nekem hatalmas pofon volt”. Igaz, a testünkön nem jelennek meg a sérülések. Nem gondolom, hogy ezt el kell viselni. 

Sokszor a létünket érezzük megkérdőjelezve, mert a reakciókból annyi harag és cinizmus árad. Pedig a kommentezés nagyon jó tanulóterep arra, hogy megtanuljunk értékelés, becsmérlés és kioktatás nélkül, tényszerűen, ugyanakkor érzéseket kommunikálva asszertíven elmondani a véleményünket.

Mit tarts szem előtt, mielőtt konfrontálódsz (vagy kommentet írsz)?

Megfogalmazás

Figyelj arra, hogy amit mondasz vagy írsz, az ne sértsen meg senkit. Írásban az a jó, hogy van időd jól megszerkeszteni, és ha már közzétetted, azután is van még lehetőséged módosítani. Érdemes úgy kezdeni a mondatod, hogy „Azt gondolom, hogy…”, „Én úgy érzem, hogy…”, „Az a tapasztalatom, hogy…” A folytatásban pedig csak és kizárólag azt írd vagy mondd, ahogy rád milyen hatással van az a dolog, amivel kapcsolatban véleményt nyilvánítasz. Így sokkal kevésbé adsz támadási felületet, nem lesz az az érzésed, hogy megbántottál mást, és ezért kapod a negatív, sértő kritikát.

Nézőpontváltás

Helyezkedj bele a többi olvasó helyzetébe! Vagyis kezdd el úgy olvasni a saját kommented, mintha valaki másét olvasnád. Milyen hatással van ez rád? Mit vált ki belőled? Egy-egy jól megfogalmazott komment a tiedéhez hasonló kulturált, érett gondolkodású kommentet fog szülni!

Leválasztás

Amikor sértő kritikát kapsz, van egy első sokk, hogy „Dehát én nem is írtam ilyen stílusú hozzászólást, amire így kellene válaszolni!” Ha te ezt érzed, akkor nagyon valószínű, hogy másban is keletkezett ugyanez az érzés. Olvasd el a saját hozzászólásod, majd a másikét, és figyeld a különbséget! Ezután leválaszthatod a durva, sértő hozzászóló viselkedését magadról, hiszen ez nem neked szól, hanem az ő korábbi sérüléseiről, amelyből reagál egy kulturált kommentre.

Az irányítás a te kezedben van!

Te döntöd el, hogy hová kommentezel vagy kifelé fogalmazol meg kritikát. (Arról, hogy miért félünk a kritikától, itt olvashatsz bővebben. Vagyis érdemes felmérni a befogadó közeget. Ha azt látod, hogy 90 százalékban durva hozzászólások vannak, oda nem érdemes megírnod a saját kommented, mert te is 100 százalékban erre számíthatsz! Ha mindenképpen késztetést érzel arra, hogy közzétedd a kommented, mert úgy érzed, meg kell védened vele valakit, akkor érdemesebb a saját személyes profilodon megfogalmaznod, mert ott úgy is olyanok fognak reagálni, akik veled egy hullámhosszon vannak. (Az egy másik kérdés, kit és miért akarsz megvédeni.)

Ha szeretnél foglalkozni azzal, hogy miért viseled nehezen a kritikát, vagy miért érzel késztetést mások megvédésére, akkor beszéljünk róla!

Mitől működik a rossz kapcsolat?

Szerző: Hézl József
Segítő beszélgetés, , , ,

Azt, hogy mitől működik a rossz kapcsolat, sokkal nehezebben megválaszolni, mint azt, hogy mitől jó egy kapcsolat, viszonylag könnyen meg lehet válaszolni. Még mondhatnánk is, hogy milyen egyszerű kérdés ez! De hogy mitől működik a rossz kapcsolat, gyanítom, arra már kevésbé tudnánk válaszolni. Érdekes, hogy az emberek azt gondolják, hogy a rossz kapcsolatok nem működnek. Pedig képesek rövid és hosszú távon egyaránt életképesek maradni.

A józan paraszti ész a rossz kapcsolatban

„Ha van eszed, akkor kiszállsz ebből a kapcsolatból.” Ez a mondat – vagy az ehhez hasonlók – biztosan ismerős a számodra. És hát persze, igaza van annak, aki ezt mondja, csak egy dolgot nem vesz számításba: a partvonalról könnyű bekiabálni, de aki a játékosok között evickél (igen, egy rosszul játszó játékosról van szó), az nem látja, hogy pontosan merre lehetne futni ahhoz, hogy meg tudja menteni a menthetőt. Az emberségét. Azt akarom mondani, hogy benne lenni egy helyzetben és érzelmileg érintve lenni, mert talán ezer szállal kötődöm ahhoz, akitől igazából szakadni kellene, teljesen más. Ez nem olyan, mintha néznénk egy filmet, és szurkolnánk, hogy győzze már le a jó rosszat. Mintha egy dobozba néznénk bele, és látnánk, hogy mit csinálnak a dobozlakók.

Honnan tudjuk, hogy egy kapcsolat rossz?

Először is kapcsolatnak azt nevezzük (nagyon egyszerűen), amely két lény – jelen esetben emberek – között jön létre. Ezt azt jelenti, hogy a köztük lévő szál mindkét végét közösen fogják. Amint az egyik elengedi, onnantól az már nem kapcsolat. Tehát a jó és a rossz kapcsolathoz is egyaránt két fél kell. És akkor honnan tudjuk, hogy egy kapcsolat rossz? Onnan, ha válaszolunk az alábbi kérdésekre:

  • Hogy érzem magam a másik mellett? (itt használhatunk nyugodtan hasonlatokat is)
  • Érzem-e mellette az emberi méltóságom?
  • Mit nyerek azzal, hogy mellette vagyok?

Attól tartok, hogy már az első kérdésnél elvéreznénk. Konkrét érzéseket kellene megnevezni, és ez már önmagában is nehéz feladat, hát még akkor, ha egy bonyolult élethelyzetet is kell hozzá kapcsolni. Az emberi méltóság adott volna (igen, nem válaszokkal), de aki azt élte meg az elmúlt 25-30 – vagy több – évében, hogy őt büntetlenül ki lehet használni, akkor ő azt hiszi, hogy ő a rossz, és ez jogosan történik vele, és nem látja saját értékét. A harmadik kérdés cseles, mert akinek nincs kellő önismerete, akkor a rossz kapcsolatban is képes lesz azt mondani, hogy szeretetet, elfogadást… Az a helyzet, hogy ezek vágyott dolgok. Vagyis egyáltalán nem nyereség ez az illető számára, hanem ezekre vágyik, de talán azt gondolja, hogy ez a maximum, ami kihozható ebből a kapcsolatból.

Az alábbi videóban feltett kérdésre, amely megtekinthető a Facebookon, a következő bekezdésben adok választ.

Hogy kapcsolódik ide a csecsemőkor?

Az első 6 hónap meghatározó szerepű a csecsemő életében, mivel ekkor alakul ki a szoros kapcsolat az elsődleges gondozóval (anya, nevelőszülő stb.). Ebben az időszakban roppant fontos, hogy adekvát visszajelzést kapjon a csecsemő az érzéseire, plusz nemcsak az érzéseit kell visszatükrözni, hanem rögtön meg is kell nyugtatni. Ebből fogja érezni a csecsemő, hogy ő fontos a világ a számára. Ugyanis a világot az elsődleges gondozó jelenti neki. Ha ebben az időszakban nem megfelelő visszajelzéseket kap és nem is törekszenek a megnyugtatására, könnyen lehet, hogy azt tanulja meg, hogy az ő igényei és szükségletei nem fontosak. És ez kihat a felnőtt életére is.

Meg tudod válaszolni a három kérdést? Milyen válaszokat adtál magadnak? Megnyugtatóakat? Nem? Gyere, és foglalkozz magaddal és dolgozzunk a kérdéseiden együtt!

Mit jelent a depresszió közeli állapot?

Szerző: Hézl József
Blog, Egyéb kategória, Konfliktuskezelés, Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , ,

Többen jelentkeznek hozzám azzal a problémával, hogy depresszió közeli állapotban vannak. Ebben a bejegyzésben abban szeretnék segíteni, hogy még jobban tudd definiálni saját állapotod, vagy ha úgy érzed, ilyen állapotban vagy, akkor jobban fel tudd ezt ismerni. Ez nem diagnózis, mivel ilyen diagnózis nincs. 🙂

Mi a depresszió?

A depresszió először is egy orvosi kifejezés, amely a hangulatzavarok közé tartozik. Jellemzői, hogy az egyén

  • érdektelenséget mutat a külvilág felé,
  • folyamatosan csökken a teljesítménye a munkahelyén és a családban,
  • képtelen nyugalmat, kiegyensúlyozottságot, boldogságot és elégedettséget érezni,
  • nem találja a kapcsolatot saját magával,
  • üresnek érzi magát.

Ebben az esetben klinikai szakpszichológus, illetve pszichiáter tud segíteni.

Mi a depresszió közeli állapot?

Az illető nem látja tisztán a saját jövőjét, és nehezére esik erőt venni magán. A kapcsolatai elkezdenek beszűkülni, mert annyira saját magára fókuszál. Egyre kevésbé tud reggel felkelni, csak nagy nehézségek árán. Mint Münchausen báró, a hajánál fogva húzza fel magát önnön kezével. Elkezd mindent borúsnak látni. Általában kívülről indul befelé: milyen hibái vannak a társadalomnak, milyen hibái és problémái vannak a közvetlen környezetének és milyen hibái és problémái vannak neki. A legkisebb pozitívum, ha van, racionálisan megmagyarázza és bagatellizálja.

Nagyon örülök, hogy a klienseim szeretnek olvasni önismereti témájú cikkeket, könyveket, és főleg a saját állapotukkal kapcsolatban veszik igénybe az internet és a könyvek segítségét. Azonban óva intek mindenkit attól, hogy diagnosztizálja saját magát, mert „belülről” nem tud észre venni olyan dolgokat, amelyeket egy szakavatott szem észre vehet.

Én sem foglak diagnosztizálni – nem is tehetem. Viszont felhívom a figyelmedet, hogy mivel érdemes foglalkozni. Ha pedig úgy alakul, akkor kérhetünk további segítséget is.

Ha további segítséget kérünk egy másik szakembertől, az nem jelenti, hogy meg kell szakítanod a velem való kapcsolatot, csupán annyit, hogy több oldalról is támogatva leszel. Természetesen minden a Te döntésedtől függ, ezt ne feledd!

Ha eldöntötted, hogy rám van-e szükséged, keress bizalommal!

Hírlevél feliratkozás – mi a segítő beszélgetés?

Szerző: Hézl József
Blog, Konfliktuskezelés, Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , ,

Ha érdekel a segítő beszélgetés, a lelki egészség, és szeretnél rendszeresen friss tartalmakat olvasni ezen a területen, akkor csatlakozz hozzám az ahaelmeny.hu hírlevelére!

A hírlevelemben olyan tartalmakat találsz, mint:

Ha érdekel a segítő beszélgetés, és szeretnél többet megtudni róla, akkor a hírlevelemben rendszeresen találsz bejegyzéseket a módszerről. Ezekben a bejegyzésekben bemutatom a segítő beszélgetés alapfogalmait, technikáit és előnyeit. Megtudhatod, hogy miben különbözik a segítő beszélgetés más terápiás módszerektől, és hogy hogyan segíthet neked a lelki egészséged megőrzésében.

  • Tanácsok lelki egészséghez: Ezekben az írásokban olyan információkat találsz, amelyek segíthetnek neked a lelki egészséged megőrzésében.

Ha szeretnél egészségesebben élni, és erősíteni a lelki immunitásodat, akkor a hírlevelemben találsz számodra hasznos tanácsokat. Ezek a tanácsok segíthetnek abban, hogy megőrizd a lelki egyensúlyodat, kezeld az érzelmeidet, és erősítsd a kapcsolataidat.

  • Esettanulmányok: Ezekből az esetekből tanulhatsz, és inspirációt kaphatsz.

Ha szeretnél megismerni mások történeteit, és tanulni a tapasztalataikból, akkor a hírlevelemben találsz számodra érdekes esettanulmányokat. Ezekben az esettanulmányokban bemutatom, hogy hogyan segítettem másoknak a segítő beszélgetés segítségével

  • Újdonságok: Eseményeimmel, tanfolyamaimmal és szolgáltatásaimmal kapcsolatban.

Ha szeretnél naprakész lenni az Aha!Élmény.hu híreivel, akkor a hírlevelemben megtalálod őket. A hírlevélben értesülhetsz a következő tanfolyamaimról és szolgáltatásaimról.

Miért olvass engem?

  • A hírlevél rendszeresen frissül, így mindig új tartalmakat találsz benne.
  • Ez az információ fontos lehet azok számára, akik érdeklődnek a hírlevél tartalmai iránt, és szeretnének naprakészek lenni az újdonságokkal.
  • A bejegyzéseimben olyan gyakorlatokat találsz, amelyeket otthon is kipróbálhatsz.
  • A tanácsaimmal segítek neked abban, hogy megtaláld a számodra legmegfelelőbb módszert a lelki egészséged megőrzésére.
  • Az esettanulmányaimban olyan emberek történeteit olvashatod, akiket a segítő beszélgetés segített.
  • A híreimben pedig értesülhetsz a következő eseményeimről, tanfolyamaimról és szolgáltatásaimról.
  • Ez az információ hasznos lehet azok számára, akik szeretnének értesülni az Aha élmény.hu legújabb híreiről.

Ha feliratkozol a hírlevelemre, biztosan nem maradsz le semmilyen fontos információról.

Íme, hogyan tudsz feliratkozni:

  • Használd a lent található feliratkozó űrlapot.
  • Add meg az e-mail címedet, és kattints a „Feliratkozom” gombra.

Köszönöm, hogy csatlakozol hozzám!

Fejlődnél az önismeretben?

Szeretnél jobban rálátni önmagadra és erősíteni a mentális egészségedet? Iratkozz fel hírlevelünkre, és rendszeresen küldünk neked önismereti tippeket, gyakorlatokat és aktuális workshop ajánlatokat a kiegyensúlyozottabb életért!

This field is required.

Nincs levélszemét küldés! További információért olvassuk el adatvédelmi szabályzatot.

*Borítókép:
Tumisu képe a Pixabay -en.

Hogyan győzhető le a negatív stressz

Szerző: Hézl József
Blog, Egyéb kategória, Konfliktuskezelés, Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , , , , , , ,

A stressz fogalmáról már sok mindent hallottunk, sőt, napi szinten az életünk része. Az utóbbi időben annyian találtak meg a stresszkezelés témájával, hogy úgy döntöttem, írok a témában néhány posztot, amelyet a Facebook-oldalamon el is olvashatsz. Előre bocsátom, hogy sem a posztjaim, sem a blogbejegyzés nem a krízisben lévőknek szól. Hogy miért? Egészen egyszerűen azért nem, mert nekik gyors és hatékony beavatkozás kell, vagyis van egy olyan fő stresszfaktor az életükben, amelyet sürgősen ki kell iktatni. Egyik stresszfaktort sem akarom bagatellizálni, csak arra akarom felhívni a figyelmet, hogy vannak olyan tényezők, amelyekkel együtt kell élnünk. Például a korai kelést, a közlekedést, a munkahellyel együtt járó, állandóan feszültség alatt tartó helyzeteket, és még sorolhatnám.

A stressz formái

A stressznek három fő formája van: van az eustressz (jó stressz), amelyet akkor érzünk, amikor valami feltöltő dolgot csinálunk. Ez lehet a focizás, horgászás, egy jó munkahelyi projekt, egy izgalmas film, egy jó tréning, stb.

Ha azt gondoljuk, hogy van stresszmentes élet, akkor tévedünk. Már csak azért sem, mert ha nincs stressz, nincs élet. Magyarán a(z) (általános) stressz tart életben bennünket. Akkor is van bennünk, ha éppen nyugalom vesz körül. Ezt akár alapstressznek is hívhatjuk.

A harmadik formája, a distressz. Ez az a fajta, amellyel naponta meg kell küzdenünk, és a lehető legnyugodtabban kezelni, mert különben szétesünk.

Hogyan érdemes gondolnunk a distresszre?

Először is a lehető legrosszabb, amit tehetünk, hogy arra rendezzük be az életünk, hogy a distressz ellen küzdjünk. Vagyis amikor állandóan a problémák járnak a fejünkben, akkor épp a distresszes állapotunkat etetjük.

Másodszor, nagyon fontos, hogy meghatározzuk, mire van ráhatásunk, és mire nincs. A közlekedésre, a munkaidő kezdésére, az ügyfelek viselkedésére például nincs.

Harmadszor, vissza kell adni mindenkinek a felelősségkörét. Nem csinálhatunk meg mindent mások helyett, sőt gyereknevelés tekintetében is meg lehet tanítani a gyereknek minden életkorban, amit már ő is megtehet. Így elkerülhetjük a kiszolgáló személyzet nevű szerepet, és a gyerekünk még fejlődik is, és élvezheti, hogy egyre több mindenre van ráhatása.

Hogyan oldható a stressz konstruktívan?

Fontos megértenünk, hogy a stresszes helyzetek mindig velünk lesznek, vagyis, ahogy már írtam, nincs olyan, hogy stresszmentes élet. Tehát érdemes perspektívát váltani ezzel kapcsolatban, és máshová helyezni a fókuszt. Mert hogy a stresszkezelés igazából fókuszváltás.

Járj a szabadban!

Szinte már közhely, de eddig senki nem cáfolt rá az ellenkezőjére. A természet, a friss levegő – és közben a séta – segítenek a feszültség levezetésében. És ha közben akad útitársunk, akivel beszélgethetünk, akitől új szempontokat kaphatunk, akkor az triplán segítség a stresszoldásban.

Találj egy értelmes, céllal rendelkező repetitív tevékenységet!

Repetitív azt jelenti, ismétlődő. A mosogatás, az ablakpucolás, az autómosás, a gazolás stb. olyan tevékenységek, amelyek szintén segítenek a feszültség oldásában. Miközben végezzük a tevékenységet, természetes módon jár az agyunk, ugyanakkor az ismétlődés miatt meditatív állapotba kerülünk. Ilyenkor juthatnak eszünkbe olyan dolgok, amelyekre korábban nem is gondoltunk. Ha közben hangosan beszélünk, azzal szintén segítünk magunkon. De kérjük meg szeretetteinket, hogy ilyenkor véletlenül se ilyesszenek meg, mert akkor egyrészt kizökkenünk, másrészt dühösek leszünk, ami ugye, nem cél.

Ne bántsd magad, ha nem a terveid szerint alakulnak a dolgok!

Egy ismerősöm azt mondta, hogy a tervek azért vannak, hogy átalakíthassuk őket. Vagyis jó, ha vannak terveid, akár napi vagy heti, de ha valamilyen oknál fogva el kell térned tőle, akkor ne hibáztasd magad! Emberek vagyunk és nem gépek. Ha nincs most kedved hozzá, az is egy ok arra, hogy eltérj! Az már persze jelzésértékű, ha mindig el akarsz térni. Vagy túl magasra tetted a mércét vagy igazából nem is a saját terveidet akarod megvalósítani.

Mit fogsz másnap felvenni?

A kérdés olyan szempontból érdekes, hogy ha rosszabb passzban is vagy, ne hagyd el magad, mert már az üdítő, ha egy olyan ruhadarabodat veszed fel, amelyet ritkán hordasz, és tudod, hogy jól áll neked. Tehát az is segít a stressz csökkentésében, ha belenézel a tükörbe, és azt látod, hogy a körülmények ellenére jól nézel ki. És ezt tervezd meg előző este! Így legalább lesz miért várni a reggelt és a felkelést!

Konstruktív dolgokat tervezz!

Vagyis a stresszed ne alkohollal és más tudatmódosító szerekkel akard kezelni, hanem olyan dolgokkal, amelyekből energiát nyerhetsz. A sport itt sem lényegtelen, hiszen a mozgás olyan hormonokat szabadít fel, amelyektől jobb lesz a közérzeted.

Öt olyan dolgot hoztam, amelyek segítségével a distressz szinted csökkenthető. Fontos, hogy találd meg, melyik az, amelyikkel anélkül tudod kezelni a stresszed, hogy károsítanád önmagad, illetve fontos az is, hogy ezeket rendszeresen végezd, mert így tudod tartósan a neked megfelelő mértékben kordában tartani a feszültségedet. És ha még így is nehéz, foglalj nálam időpontot!

Az erről szóló Facebook bejegyzéseimet itt, itt, itt, itt és itt olvashatod.

„Vak voltam. Teljesen vak.” Interjú egy elvált férfival

Szerző: Hézl József
Blog, Egyéb kategória, Konfliktuskezelés, Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , , , , ,

Lehetséges, hogy valaki annyira vak a párkapcsolatában, hogy nem lát nyilvánvaló dolgokat? Igen. Az alábbi interjúban egyik kliensemmel beszélgetek. Egy segítő beszélgetés alkalmával annyira megérintődött, hogy azt mondta, szeretné, ha mások is tanulnának az ő történetéből. Ekkor kérdeztem meg tőle, hogy mit szólna ehhez az interjúhoz, amire ő készséggel igent mondott. Már régóta dolgozunk együtt, így már van tapasztalata az önismeretben. Férfinél ez különösen nagy jelentőségű, főként az önreflexió miatt.

Fel tudod-e idézni, milyen érzések voltak benned, amikor kimondták a válást?

Igen, bár legszívesebben kitörölném az egészet. A tárgyalás során nagyon keményen tartottam magam. Életem legszörnyűbb egy órája volt. Amikor kijöttünk a tárgyalóteremből, akkor úgy éreztem, összeomlott minden. Amúgy sem volt könnyű az azt megelőző néhány hónap. Kétségbeesetten kerestem kapaszkodókat. Aztán később dühöt és csalódottságot éltem át. Szeretetre, gyengédségre vágytam, és arra, hogy valaki azt mondja, nem lesz semmi baj, meg fognak oldódni a dolgok.

Mit szerettél volna, hogy megoldódjon?

Szerettem volna visszanyerni a régi önmagam. Amikor úgy éreztem, hogy bár pofoz az Élet, én akkor is helyt tudok állni. Olyan volt az életem, mint egy versenyfutás. Az idővel, a pénzzel, a feladatokkal. Nagyon nehezen tudtam kiszakadni a mókuskerékből. Igazából nem is tudom, mikor éreztem utoljára ellazultságot. A taposómalom, a család kiszolgálása mindennapos volt. De legalább megvoltak a szerepeim, büszke voltam erre, és a társadalom részeként tudtam értelmezni magam. Közben nem vettem észre, hogy mennyire eltávolodtunk egymástól a feleségemmel. Vak voltam. Teljesen vak. Aztán egyszer csak, mint a gyalogkakukk, túlfutottam a szakadék szélén, pislogva néztem körül, és ijedten vettem észre, hogy már nincs a lábam alatt talaj. Verdestem a nem létező szárnyaimmal, mint egy kisveréb. Onnantól kezdve nem volt állandóság az életemben, folyamatosan sírógörcs kerülgetett, újra és újra lejátszódtak a fejemben a párbeszédek, aztán düh, és minden kezdődött elölről. Tulajdonképpen traumatizálódtam. Erre csak hónapokkal később jöttem rá. Volt utána egy párkapcsolatom, amelyből többször ki akartam ugrani, mert nem éreztem a biztonságot. Újra traumatizálódtam. A kérdésed nagyon jó, mert menetközben jöttem rá, hogy ha újabb párkapcsolat helyeződne kilátásba, én nem tudnék kötődni. Ezt a képességemet szívesen visszaszerezném.

Mit jelent számodra a kötődés?

Szabadságot, szeretetet és biztonságot a párkapcsolatban. Különös, mert az utóbbiról azt mondják, hogy a nőknél ez az elsődleges. Hát jelen állapotomban nekem is az. Ha majd lesz valaki az életemben, akkor nem akarom azt érezni, hogy meg kell felelnem neki, hogy amikor nem vagyunk együtt, akkor ő is és én is szabadsággal és kreativitással tudjuk végezni a dolgunkat a mindennapokban. Egyenrangúnak érezhetem magam vele, egyirányba húzunk…

Ezt nagyon szépen mondtad, hogy aki mellett nem fogod érezni, hogy meg kell felelned…

Igen. A második szakításom alkalmával ugyanis kiderült, hogy ő rendben érezte a kapcsolatunkat. Én viszont végigszorongtam az egészet. És azóta is töprengek, honnan jött ez az érzés. Azt mondják, hogy az ember személyisége a környezete tükrében változik. Viszont a legintenzívebben egy párkapcsolatban szembesül a saját lelki defektjével. És aztán kiderül, hogy mit tud vele kezdeni. Van, hogy akkora a lelki terhe, hogy képtelen szembenézni vele. Ezért inkább kilép a kapcsolatból, mert úgy érzi, hogy megoldhatatlan a problémája, és ez kihat a párkapcsolatára is.

Mit szeretnél átadni az embereknek a történeteddel?

Hogy rettentően fontos, hogy visszajelzést adjunk a másiknak, még akkor is, ha félünk attól, mit fog szólni, vagy mit fog érezni a másik. Az az ő dolga. Nem bújhatunk állandóan a megfelelési kényszerünk mögé, mert abból a másik nem ért semmit. Tulajdonképpen itt rontottam el a házasságomat is már az elejétől fogva, hogy amikor már óriásira nőttek a hiányaim, akkor nem kezdtem el „toporzékolni”, hogy figyeljen már rám, és kezdjünk el változtatni. Már a legeslegelején. Abba a hibába estem, mint nagyon sok pár. Amikor összeházasodtunk, akkor azt mondtam, hogy innentől fogva csak neki élek, és soha nem fogok elválni. Ha egy párnak ez a gondolat egyszer sem jut eszébe, az se fog eszébe jutni, hogy dolgozzon a kapcsolatán. Nagyon fontos tanulság ez számomra. Mint ahogy az is, hogy egyik kapcsolatból belemenekülni a másikba, nem célszerű. Bizonytalan a végkimenetel, és az, hogy a másiknak mit okozunk a saját sérüléseinkkel, az megint egy kérdés. Én sokáig hezitáltam, hogy belemenjek-e, ugyanis már az első pillanattól fogva kétségeim voltak, elsősorban a saját párkapcsolati működésemmel kapcsolatban. És látod, ez a harmadik tanulság: ha van egy megérzésed, ne nyomd el!

Hol tartasz most a feldolgozásban?

Nincsenek sírógörcseim, és kezd újra visszatérni az önmagamba vetett bizalmam. Most legalább annyival jobb a helyzetem, hogy van időm gondolkozni az életem felől. Van időm tervezni és megvalósítani. Elkezdtem listázni, hogy mi mindenért lehetek hálás a Teremtőnek, és kevésbé a hiányaimra koncentrálni. Önismereti csoportba járok, előadásokat hallgatok a szorongással, a megfelelési kényszerrel és a traumatizációval kapcsolatban. Megígértem magamnak, hogy nem adom fel. A párkeresést is jóidőre parkolópályára tettem. Illetve kivárok. Aztán ha egyszer beüt harmadszorra is a szerelem, akkor óvatos leszek, megállok és megvizsgálom az érzéseimet, hogy valóban szerelmes vagyok-e, vagy megint találtam valakit, akivel kapcsolatban újra előjöhet a megfelelési kényszerem.

Ezt a megfelelési kényszert nagyon sokszor említetted. Hogyan tudnád jellemezni?

Nekem ez egy belső remegő érzés a gyomrom tájékán, ami olykor a realitásvesztésig tud elvinni. Ezzel keltem, ezzel feküdtem. Nem tudom, hogy miért pont a párkapcsolatomban jött elő, de ez számomra arról árulkodik, hogy csak olyannak akarok megfelelni, aki törődést, szeretetet, intimitást nyújt nekem. És hogy tovább menjek, nagyon erős függést is éreztem. Állandóan a telefonomat néztem, mikor ír, mindig úgy próbáltam borzalmasan tapintatosan fogalmazni, nehogy valamivel megbántsam, és ez teljesen kimerítette az idegrendszerem. Annyira más volt nekem ez a kapcsolat az előzőhöz képest, hogy azt se tudtam, hogyan viselkedjem benne.

Mi volt benne új?

A szerepem. Eddig férj voltam és apa, aztán schnitt, és hirtelen egy előzékeny, érzékeny, mindenben a párját szem előtt tartó férfi. Egyszóval újra udvarló lettem.  Még a házasságom előtt sem voltam ilyen. Persze az egészen más helyzet volt. Tulajdonképpen nem volt előttem minta, hogy lehet ezt jól csinálni. Valami azt súgta, hogy így kell viselkednem, de a valódi érzéseimről nagyon nehezen tudtam beszélni. És ha igen, nagyon sokat szépítettem rajtuk, hogy a páromat ne bántsam vele. Úgy éreztem, hogy ennek nem szabad fontosnak lennie.

Ez egy nagyon messzire nyúló viselkedés nálad…

Ó, igen. Gyermekkori mintázat. És az a durva, hogy ezt menetközben is tudtam, és nem tudtam változtatni rajta.

Folytatása következik…

A válás egy gyász is egyben. Ha szeretnél dolgozni a gyászoddal, keress engem!

Amiről keveset beszélünk: a kapcsolati trauma

Szerző: Hézl József
Blog, Egyéb kategória, Konfliktuskezelés, Segítő beszélgetés, Személyiségfejlesztés, , , ,

A trauma bármely életszakaszban, bárhol és bármikor „lecsaphat” az emberre. Múlt héten arról írtam, hogy milyen traumákat szenvedhetünk el életünk során, amelyről itt olvashatsz. Most folytatom ezt a témát, csak más aspektusból. Azt gondolom, hogy sokan vagyunk, akiknek a kapcsolata vagy házassága szakítással, válással ért véget, ugyanakkor sokkal kevésbé láttak rá a kapcsolati mintázatukra, emiatt azt sem tudják megmondani, miért nem tudnak egy újabb kapcsolatba belelépni, abban biztonságosan kötődni. Tulajdonképpen kapcsolati traumát szenvedtek el, és ha ezt nem fogalmazzák meg maguknak, akkor nagyon nehezen kezdenek új életet egy másik emberrel. Maradnak inkább egyedül, mert az a tévképzet alakul ki bennük, hogy ha ilyenek a párkapcsolatok, mint az övéké, akkor inkább már az is jobb, ha egyedül maradnak.

Egy kis statisztika

Magyarországon a válások száma növekvő tendenciát mutat az elmúlt években. A Központi Statisztikai Hivatal szerint 2022-ben 18300 házasság ért véget válással. Persze ebben benne vannak a koronavírus alatt elkezdett ügyintézések is, de tény és való, hogy ez a szám a korábbi évek tapasztalataiból ítélve egyre jobban növekszik. És arról még nem is beszéltünk, hogy hány együttélés megy tönkre különböző kapcsolati és önismereti problémák miatt.

A szakítások és válások lehetséges okai

Azt gondolom, hogy nagyon erősen híján vagyunk az önismeretnek, és ez több évtizedes probléma. És mondom ezt annak a dacára, hogy az utóbbi tíz évben megszaporodtak a mentálhigiénések, pszichológusok, coachok, rengeteg önismereti tréning és csoport közül válogathatunk. Szerencsére már egyre kevésbé gondoljuk azt, hogy szakember segítségét kérni szégyen, de még mindig van hovafejlődni ezen a téren.

A másik, amit gondolok erről, hogy mivel kicsi az önismeretünk – és hogy konkrétabb legyek, az önreflexiós képességünk –, egyszerűen rosszul választunk, és nem hallgatunk a belső hangunkra, ami olyannyira tudna segíteni a mindennapi életben.

Az, hogy rosszul választunk, és évekig, akár évtizedekig benne maradunk egy kapcsolatban úgy, hogy tulajdonképpen nem is jó nekünk, egy rossz kapcsolati mintázatra utal. A kapcsolati mintázatokról egy másik bejegyzésben fogok írni.

Miért nehéz felismerni, valaki trauma áldozata lesz a kapcsolatban?

Ez legfőképpen akkor nehéz, amikor az illető kodependens (társfüggő), vagy annyira altruista (önalávető), hogy a párjának minden neki nem tetsző lépését megpróbálja valahogy igazolni, és közben annyira elnyomja a valódi érzéseit, hogy már csak azt veszi észre, mennyire szorong, és képtelen kilátni a szorongásából. Úgy érzi, nem szabad az érzéseit kifejezni, nehogy a másik szeretetét elveszítse. Sőt továbbmegyek, fél a haragjától. Nagyon nagy dolognak kell történnie ahhoz, hogy ki merje fejezni, hogy ami történt, az számára elfogadhatatlan, vagy ki merjen lépni a kapcsolatból.

A kapcsolati trauma hatása a traumatizált személyre

Sajnos, amíg az illető nem ismeri fel traumatizáltságát, addig képes azt hinni, hogy csak ő képes kifogni az ilyen párkapcsolatokat. Ennél fogva nem is mer belelépni egy újabb kapcsolatba, mert attól tart, hogy az aktuális párja megint olyan dolgokat fog tenni, amit ő nehezen, vagy egyáltalán nem tud elfogadni. Innentől kezdve nem tudja magát elképzelni párkapcsolatban. Egészen egyszerűen nem mer közel engedni magához senkit, holott igenis vágyik az intimitásra, az elfogadásra, a bensőséges kapcsolatra.

Mi segíthet a traumatizált személynek?

Először is rettentően fontos, hogy szakemberhez forduljon, legyen az pszichológus vagy mentálhigiénés szakember. Egyébként pedig el kell kezdenie foglalkozni az önismeretével. Hol csúszott félre a kapcsolatuk? Lehet, hogy a sérülést csak ő érezte, de a másik nem. A legeslegelső neki nem tetsző dologban kell kinyilvánítania nemtetszését – természetesen kulturált formában –, még akkor is, ha az a párjának nem tetszik. Végülis, mi történik akkor, ha a másik megharagszik? Semmi, csak a traumatizált fél érzi, hogy ettől ő teljesen megsemmisül.

Egy párkapcsolatban akkor tudják megismerni egymást, ha korrekt visszajelzéseket adnak egymásnak. Ehhez azonban az kell, hogy mindkét fél egyenrangúnak tekintse a másikat. És közben tiszteletben tartják saját és egymás határait.

Fontos továbbá azt tudatosítani, hogy minden párkapcsolat más minőségű. Ha szétnézünk a világban, akkor ennek látunk mindenféle színes bizonyítékát. Tehát azokból a kapcsolatokból kiindulni, amelyeket a traumatizált személy átélt, nem túl szerencsés.

De kereshetünk a környezetünkben olyan párokat, akiknek kiegyensúlyozott a kapcsolatuk. Érdemes velük beszélgetni, hogyan kezelnek bizonyos helyzeteket.

Ha magadra ismertél ebben a bejegyzésben, keress bizalommal!

Honlapunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k segítenek szolgáltatásaink biztosításában. Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt találja meg.

Elfogad